Bányavidéki Új Szó

2004. október 8 - 14.
16. (XLVI.) évfolyam 911. szám

Vasárnap előválasztás!

MA BEMUTATKOZNAK A JELÖLTEK

(BÚSz-információ) Vasárnap parlamenti előválasztásokat tart a Gutinon inneni magyarság. A szavazólapon azon jelölt nevét kell megjelölni, akit a következő négy évben képviselőként, illetve szenátorként szeretnénk látni a parlamentben. A képviselő-jelöltek: Bónis István, Böndi Gyöngyike és Mátyás Mihai. Szenátor-jelölt: Kádár Miklós. Mindegyik jelölttel SZEMÉLYESEN is találkozhatunk a MA DÉLUTÁN 17 órakor kezdődő KÖZGYŰLÉSEN.

Nagybánya esetében öt szavazókörzet lesz, s ennek megfelelően öt szavazóhelyiség, a következő helyszíneken:

1. Veresvizi róm. katolikus plébánia

2. Fernezelyi róm. kat. plébánia

3. Az Óvárosi Református Egyházközség gyülekezeti terme

4. A nagybányai Szent József plébánia (és nem a Caritas Cosbuc utcai székháza, ahogyan múlt heti lapszámban megjelent!)

5. Az Állomás-negyedbeli Gãrii u. 6. szám (Conseco üzlet közelében, az Aero Klub földszinti előadótermében)

A választási körzetek utcák szerinti beosztása lapunk 6. oldalán tanulmányozható.

Szavazhat minden 18. évét betöltött magyar nemzetiségű személy, aki állandó lakhellyel rendelkezik a választást szervező RMDSz területén..

A szavazás időpontja: reggel 8 és este 8 óra között.

Szükséges iratok: személyazonossági igazolvány és magyarigazolvány.

Azoknak, akiknek nincs magyarigazolványuk, ajánljuk, hogy a biztonság kedvéért vegyenek magukhoz valamilyen okiratot, amely magyarságukat igazolja.

A képviselő-jelöltek: Bónis István, Böndi Gyöngyike és Mátyás Mihai. Közülük kell kiválasztanunk azt a személyt, akit a következő négy évre a bukaresti parlamentbe küldünk, hogy ott a Máramaros megyei magyarság érdekeit képviselje. Szenátorjelölt csak egy van, éspedig Kádár Miklós.

Mindegyik jelölttel SZEMÉLYESEN is találkozhatunk a MA DÉLUTÁN 17 órakor kezdődő KÖZGYŰLÉSEN, a Városi Színház nagytermében, ahol a jelöltek bemutatkoznak, előterjesztik programjukat és válaszolnak az érdeklődők kérdéseire.

Az előválasztással kapcsolatban érdeklődni lehet a Területi Választási Bizottságnál, a nagybányai RMDSz székházban (telefon: 217103; 216593) vagy a helyi szervezeteknél.

Október 10-én olyan lehetőség áll előttünk, amilyenben még nem volt részünk az elmúlt tizenöt évben: magunk dönthetjük el parlamenti képviselőjelöltjeink sorrendjét a választási listákon. Úgy gondoljuk, döntésével a Nagybánya-területi és máramarosszigeti RMDSz a politikai és közéleti demokrácia mellett szavazott.

A kezdeményezés sikere azonban elsősorban rajtunk múlik. Ha elegendően veszünk részt az előválasztáson (több mint 3500-an a Gutinon inneni településekről), ezzel bebizonyítjuk, hogy szükségünk van a demokráciára. Ha kevesen leszünk, veszendőbe megy a sok munka és áldozat, s a jövőben is mások döntenek helyettünk.

Felhívásunkkal nem az egyes jelöltek személye, hanem az előválasztások sikere mellett kívánunk állást foglalni.

A szerkesztőség

Összmagyar cserkészfórum Nagybányán

(BÚSz-információ) Október 16-24. között Nagybánya egy kicsit a világ magyar cserkészetének központjává válik, itt tartja ugyanis harmadik cserkésztiszti tanfolyamát, azaz legfelsőbb fokú vezetőképzését a Magyar Cserkészszövetségek Fóruma. A szervezet őszi ülése – amelyen minden magyar cserkészszövetség elnöksége jelen lesz Magyarország, Felvidék, Vajdaság, Kárpátalja és Erdély mellett Nyugat-Európából és a tengeren-túlról – ugyancsak Nagybányán zajlik.

Cserkésztiszt az, aki cserkészcsapatot vezet. Ideális esetben minden cserkészszövetség maga szervezné meg saját tisztképzését, a legtöbb szövetség azonban ezt nem engedheti meg magának. Másrészt a szervezők fontosnak tartják, hogy a magyar cserkészet legfelső vezetőinek rálátása legyen egymás dolgaira, hogy összmagyarságban gondolkozzanak, együttműködjenek, tanuljanak egymástól. A változó helyszínekkel azt szeretnék elérni, hogy a jelöltek otthonosan mozogjanak a Kárpát-medencében és átfogó képet kapjanak a magyarságról, a magyar cserkészetről.

A megelőző két cserkésztiszti tanfolyam helyszínei a Felvidék (2002) és a Vajdaság (2003) voltak. Az idei képzésen kb. 15 tisztjelölt és ugyanannyi kiképző vesz részt, akik – Kárpátalját leszámítva – az említett régiókból érkeznek Nagybányára és a Teleki Magyar Házban vernek tábort. A tábor parancsnoka Szemerédi Tibor (Bécs) lesz, a Külföldi Magyar Cserkészszövetség részéről, aki a korábbi két tanfolyamot is vezette.

Ugyancsak az említett időszakban, október 21-24. között zajlik Nagybányán a Magyar Cserkészszövetségek Fórumának őszi ülése. Ezen a világszerte működő öszszes magyar cserkészszövetség – a magyarországi, romániai, kárpátaljai, szlovákiai, vajdasági szervezetek, valamint a Magyar Cserkészlány Szövetség, a Horvátországi Magyarok Cserkészcsapata és a Külföldi Magyar Cserkészszövetség (Nyugat-Európa és a tengerentúl) – elnöksége jelen lesz. A résztvevők 22-én a várossal és környékével ismerkednek. Október 23-án kerül sor a tulajdonképpeni ülésre, majd találkoznak a cserkésztiszti tanfolyam jelöltjeivel. Este fogadalomtétellel és közös ünnepléssel ér véget a program.

Hasonló Fórum-ülés kettő van egy évben. A tavaszit mindig Budapesten tartják. Az őszi tanácskozás tulajdonképpen vándorülés és többek között azért ősszel kerül rá sor, mert az egész tisztképző vezérfonala az ‘56-os forradalom. A tábor vezetője, Szemerédi Tibor személyesen is részt vett a magyar nép szabadságharcában – ezért is kellett Ausztriába emigrálnia – így érzelmi szálak is kötik az akkori eseményekhez. Személyes megemlékezése minden évben különösen közelivé, élővé teszi a képzés ezen pontját. (-helyi)

Régiónk

– Őszi tárlat. Október 14-én, csütörtökön 17.30 órakor a Teleki Magyar Ház Thorma-termében kerül sor a Nagybányai Magyar Képzőművészek Társasága (NMKT) őszi tárlatának megnyitójára. Az esemény fényét a Művészeti Középiskola tanárainak hangversenye emeli: Herki József (hegedű), Reszler Dorina (zongora) és Herki Cristian (hegedű) Veracini, Pugnani-Kreisler, Bartók, Brahms műveket adnak elő.

– Az EKE nagybányai, Gutin Osztályának szervezésében szatmári természetjárók FOTÓIBÓL nyílt kiállítás a Teleki Magyar Házban. Látogatható október 13-ig.

– Csoportos gyógytorna a csontritkulás megelőzésére és kezelésére, október 12-én, kedden 18 órától, a Teleki Magyar Házban.

– Ásványszalon lesz október 8-10. között az Ifjúsági Házban (Unirii 13.). Nyitva pénteken és szombaton 9-19, vasárnap 9-16 óra között. Belépő: 10 ezer, gyermekeknek, nyugdíjasoknak 5 ezer lej.

Nemeslelkűség és jutalma...

Egyes hazai történetírók és politikusok, s különösképpen a román lapok publicisztikáinak kedvelt fordulatai közé tartozik 1848. kapcsán, az aradi 13 „gyilkosra" és a negyvenezer román áldozatra való utalás. Hiába minden észérv, cáfolat, a román-magyar közös múlt mélyére tekintő magyarázat, a nemrég még leginkább egy bizonyos kolozsvári polgármester által képviselt nacionalista mentalitás bugyraiból úgy bukkan elő a gondolat újra és újra, mint gaz a virágoskertben. Írtanánk bár a legkitűnőbb tanulmányokat, kötetek, szakmai kiadványok, román nyelvre is lefordított (hátha úgy szívesebben olvassák...) történeti munkák egész sorával lépheténk közönség elé, a sztereotípia úgy tűnik: kiirthatatlanul bevette magát a közgondolkodásba. Kikoptatni belőle legfeljebb az idő fogja – ha fogja –, meg a nemzeti öntudatot csillapító (lám, ennek is lehet előnye!) európai folyamatok.

Ez járt a fejemben, miközben Albrecht Frigyes honvéd őrnagy jelentését olvastam, amelyet Törökszentmiklósról írt 1849. március 12-én, Vetter Antal altábornagy hadsereg-főparancsnoknak, az osztrákok csapatösszevonásáról, létszámáról és szolnoki veszteségéről. A jelentésben többek között a következő olvasható:

„Tegnap Szolnokra érkezett Ottinger tábornok egy erős felderítő osztaggal, megszemlélte az ott hátrahagyott kórházakat a szállíthatatlan sebesültekkel, és nyilvánosan a csodálkozását fejezte ki a betegek nemeslelkű emberbaráti gondoskodásáért, továbbá azért is, hogy Damjanich tábornok visszaküldte az osztrákoknak a lefoglalt pénztárak magánpénzeit és letéteit. A különítmény ezután újból visszahúzódott Szolnokról Abonyba. Szolnok nincs megszállva az ellenség által [...]"

Az aradi tizenhármak egyike tehát oly emberien bánt a legyőzött ellenséggel, hogy ezzel még az osztrák oldalon álló Ottinger tábornok csodálatát is kiváltotta. Jutalmát ismerjük. Hiába könyörgött kivégzése előtt papírra vetett imájában: „hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt..."

Damjanich tábornok imája

„Ima kivégeztetésem előtt, 1849. október 5-ről 6-ra virradóra.

Mindenség ura! Hozzád fohászkodom! Te erősítettél engem a nőmtől való elválás borzasztó óráiban, adj erőt továbbra is, hogy a kemény próbát: a becstelen, gyalázatos halált erősen és férfiasan állhassam ki.

Hallgasd meg, ó, Legfőbb Jó, vágyteli kérésemet!

Te vezettél Atyám, a csatákban és ütközetekben – Te engedted, hogy azokat kiállhassam, és a Te védelmező karod segített némely kétes küzdelemből sértetlenül kilábolni – dicsértessék a Te neved mindörökké! Oltalmazd meg, Mindenható, az én különben is szerencsétlen hazámat a további veszedelemtől!

Hajlítsad az uralkodó szívét kegyességre a hátramaradó bajtársak iránt, és vezéreld akaratát a népek javára!

Adj erőt, ó, Atyám, az én szegény Emíliámnak, hogy beválthassa nékem adott ígéretét: hogy sorsát hitének erejével fogja elviselni.

Áldd meg Aradot!

Áldd meg a szegény, szerencsétlenségbe süllyedt Magyarországot!

Te ismered, ó, Uram, az én szívemet, és egyetlen lépésem sem ismeretlen előtted: azok szerint ítélj fölöttem kegyesen, s engedj a túlvilágon kegyes elfogadást találnom.

Ámen."

***

Október 6. az aradi vértanúk napja. Emlékezzünk rájuk kegyelettel... (dávid)

Vidéki szavazóközpontok

Sárosmagyarberkesz: Ált. Iskola

Szamosardó: Általános iskola

Monó: Református parókia

Sülelmed: Református parókia

Égerhát: Imaterem

Erzsébetbánya: Általános Iskola

Kohóvölgy: Általános Iskola

Koltó: Petőfi Sándor Művelődési Otthon

Katalin: Művelődési otthon

Kapnikbánya: 2 sz. Általános Iskola és RMDSz/Caritas székház

Misztótfalu: Misztótfalusi Kis Miklós emlékház és múzeum

Magyarlápos: Református parókia

Domokos: Általános Iskola

Szinérváralja: RMDSz székház

Felsőbánya: RMDSz székház

Hagymáslápos: Ref. imaterem.

Szolgálat a rácsok mögött

Börtönlelkészek találkozója

(BÚSz-interjú) Szeptember utolsó napjaiban került sor Koltón a romániai református börtönlelkészek idei találkozójára. Ebből az alkalomból beszélgettünk el ifj. Kabai Ferenc szamosújvári lelkipásztorral, a találkozók főszervezőjével, aki 1995 óta hirdeti az igét a szamosújvári börtönben, mint missziós lelkész. Először erről kérdeztük a fiatal lelkipásztort.

– A szamosújvári börtönben heti rendszerességgel nyílik alkalmam, hogy igehirdetési szolgálatot végezzek, oktassam, tanítsam, meghallgassam, lelkigondozzam a raboskodó református elítélteket. Ezt a szolgálatot, a börtönmiszsziót, Erdélyben és Királyhágó-melléken (Marosvásárhelyen, Nagybányán, Szatmárnémetiben, Feketehalmon, Aradon, Nagyváradon) több lelkipásztor is végzi. Évi rendszerességgel össze szoktunk gyűlni, hogy tanácskozzunk, tapasztalatot cseréljünk. Ugyanakkor sorban meglátogatjuk a börtönöket, ahol református börtönmissziós szolgálat működik. Működik tehát egy börtönpasztorációs műhely. A tavalyi, szamosújvári találkozó után, idén Koltón gyűltünk össze, Varga Károly lelkipásztor meghívására, akinek köszönhetően sor kerülhetett erre a három napos szakmai megbeszélésre. A találkozóra Szamosújvárról, Nagybányáról, Aradról, Marosvásárhelyről, Besztercéről és Bukarestből érkeztek lelkipásztorok.

– Milyen programokon vettek részt?

– A mai nap folyamán meglátogattuk a börtönt, ahol Varga Károly koltói lelkipásztor végez rendszeresen börtönszolgálatot. Az előző napokon csoportmunkákon vettünk részt: megosztottuk egymással élményeinket, tapasztalatainkat, kérdéseinket. Megbeszéltük a nehézségeket, amelyekkel munkánk során találkoztunk, azt, hogy miként válaszoljunk a kihívásokra, vagy tudnánk munkánkat hatékonyabbá, eredményesebbé tenni, hogy az elhintett ige eljusson az elítéltekhez.

– Miben különbözik a börtönlelkészi szolgálat a világi szolgálattól?

– Egyik lelkipásztor testvérünk, Bányai László, aki a bukaresti Rahova börtönben teljesít szolgálatot mondta: a börtönlelkészi szolgálat lelkipásztori szolgálatunk aranyfedezete. A különbség abból adódik, hogy a börtönben egy kényszerközösséggel, egy kényszergyülekezettel van dolgunk. A börtön egy kényszerintézmény. Börtönbe azok kerülnek, akik bűncselekményeket követnek el, tehát deviáns – azaz nem törvény- és szabálytisztelő – magatartást tanúsítanak. Oda senki sem önszántából kerül. Így nagy szükség van a lelkipásztorokra, hogy ezeknek az embereknek az életét, akik a bűncselekmény elkövetésével kárt okoztak önmaguknak, családjuknak, közösségüknek, a változás útjára vezessük: vigasztaljuk, meghallgassuk őket, s legfőképpen hirdessük Isten igéjét számukra. Hogy tékozló fiúkként visszatérjenek az atyai házhoz, Isten és az emberek közösségébe, s miután letöltik büntetésüket, szabad emberekként ne kövessenek el ismét bűncselekményeket. Olyan személyeket, olyan embereket szólítunk meg, akiknek többsége korábban a közösségek perifériáján élt, de legalábbis nem foglalkoztatták őket Isten parancsolatai, a társadalmi normák, az élet szentsége, a tulajdon tisztelete. A börtönben lehetőség nyílik, hogy elbeszélgessünk ezekről a dolgokról. Ugyanakkor segítsük is az elítélteket, hiszen a bűncselekmény kiszakítja őket a családból, a közösségből; nem csupán szabadságuktól fosztja meg őket, hanem családi, közösségi kapcsolataikat is meggyengíti. a hosszabb börtönbüntetést letöltő elítélt egy idő után általában magára marad. Már nem keresik, nem látogatják, elmaradoznak a csomagok, a levelek is. A börtönlelkész nagyon jelentős szerepet tölt be azáltal, hogy ő nem tartozik a személyzethez. Nem őrként, nevelőként, pedagógusként van jelen, hanem lelkipásztorként fordul embertársa felé. Jézus Krisztus mindig elítélte a bűnt, de a bűnös emberen segített. Eredj el, és többet ne vétkezz! – így szólította meg mindazokat, akik hozzá fordultak. Mi is Jézus Krisztus szavát hirdetjük.

– Mi a tapasztalata: a zártság, az elszigeteltség hatására a rabok jobban igénylik az igehirdetést, a lelki támaszt, mint a szabadon élő emberek?

– Igen, egyértelműen. Magányukban, bűnük súlya alatt elgondolkoznak addigi életükről, önmagukban megvizsgálják, hogyan juthatott életük zsákutcába. És sokan közülük keresik a kiutat. Számukra a hit egy erőforrás, s nem csak a börtönben, hanem szabadulás után is az. Fontos megtapasztalniuk a reményt, hogy van valaki, aki bűneik ellenére is szereti őket. A társadalom ugyan elfordul tőlük, a büntetés súlya nehezedik rájuk, de Jézus Krisztus szeretetének megtapasztalása segíti őket abban, hogy életüket megújítsák. Sokan elmondják, hogy korábban nem éltek vallásos életet, nem foglalkoztak Istennel, de most érzik, hogy szükségük van erre a támaszra. Ahhoz fordulnak, akitől korábban elfordultak. Nagyon sokszor elmondják, hogy szeretnének imádkozni. Kérdezik is: miként tudnák megszólítani Istent? Hogyan tudna Isten segíteni rajtuk? Mit kell tenniük annak érdekében, hogy jobb legyen az életük, hogy ne érezzék a belső félelmet, feszültséget, hogy az indulat, düh ne uralkodjon el rajtuk? Természetesen vannak köztük közömbösök is, de nagyon sokan éppen a börtönbüntetés súlya alatt szembesülnek az Isten nélküli élet következményeivel. Mi azonban csak magot hintünk; a növekedés, gyarapodás, a termés, a gyümölcs, az aratás, a lelki változás – Isten munkája. Nem átnevelő tisztként vagyunk jelen, aki moralizál, vagy kioktatja az elítélteket, hanem Jézus Krisztusról tanúskodó, a szeretet útját hirdető embertársként.

– A vallás útjára való rávezetés tekintetében, a különböző mértékben terhelt lelkiismeret hatására, van-e különbség az élet, illetve a vagyon elleni bűncselekményeket elkövetők között?

– Különösebben nem faggatózunk afelől, hogy ki, milyen bűncselekményt követett el. Így különbséget sem tudunk tenni. De amennyiben a lelkigondozói beszélgetés során az elítélt beszél életéről, természetesen meghallgatjuk, s lelki fogódzót igyekszünk neki nyújtani ahhoz, hogy kikerüljön a zsákutcából.

– Együttműködnek a börtönpszichológusokkal, megpróbálják kiegészíteni egymás munkáját?

– Mivel mi lelkipásztorok vagyunk, nem emberi megközelítésből, hanem Isten szavát hirdetve próbálunk segíteni. Minden börtönben más-más élethelyzetekkel találkozunk. A börtönvilág egy nagyon színes világ, minden társadalmi rétegből vannak elítéltek. Különböző élethelyzetekkel szembesülünk mindannyian, akik ezt a szolgálatot felvállaljuk és végezzük.

– Milyen sikerélmények és kudarcok kísérték eddigi munkáját?

– Sajnos nagyon sok a kudarc. A börtönbüntetés önmagában senkit nem tesz jobbá. Az elítélt általában nem a börtönbüntetés súlya alatt gondolkozik el cselekedetei helyességén, sokkal inkább a közösség hatására. A börtönöket tréfásan a bűnözés akadémiájának is szokták nevezni. Sokan ott tanulják ki igazán a „szakmát". Az egyházi, családi közösségeknek nagyon nagy szerepük van abban, hogy miután az elítéltek letöltik börtönbüntetésüket, ismét rátaláljanak a szabad életre, ne kövessenek el ismét bűncselekményeket. Sajnos nagyon nagy a visszaesők százalékaránya. A büntetés lejárta után sokszor család, munkahely, otthon és javak nélkül találják magukat. Kilátástalan az életük, és a reménytelenség rossz tanácsadó. De vannak pozitív példák is, amikor a nagyon hosszú börtönbüntetés letöltése után időközben megöregedett szabadulót nagy szeretettel, örömmel várja haza a családja, igazi otthon fogadja a börtön kapuin kívül. Tehát a család a bűncselekmény ellenére sem fordul el mindig hozzátartozójától, hanem segíti, hogy a büntetés letöltése után újra beilleszkedjen, és folytassa életét. Senki sem viselheti élete végéig bűncselekményének szégyenbillogát. Ezért fontos, hogy a börtönben beszéljünk Isten kegyelméről és bűnbocsánatáról.

– Szabadulás után is nyomon kísérik az egykori elítéltek életútját?

– Szervezett formában sajnos erre nincs módunk. Bár munkánk alapvetően a börtönben végzett tevékenységről szól, természetesen a börtönből szabadulók istápolása is a börtönmisszió feladataihoz tartozik, s ez irányban meg is teszünk minden tőlünk telhetőt. Bevett gyakorlat, hogy amikor elítéltjeink kiszabadulnak, felruházzuk őket, hiszen a ruházatuk legtöbbször tönkremegy az évek folyamán, kinövik a raktárban rájuk váró ruhadarabokat. Adunk tehát egy kezdeti segítséget. A közösségeknek is beszélünk arról, hogy vannak emberek, akik bűncselekményt követtek el, így méltán nehezedik rájuk a büntetés súlya, de őket ott, a börtönben is segíteni kell, imádkozni kell érettük, és a szabadulókhoz előítéletmentesen kell viszonyulni. Esélyt kell nyújtani számukra a beilleszkedésre – ahhoz például, hogy könnyebben találjanak munkahelyet. Vannak tehát egyéni példák, amikor sikerül segítenünk és a beilleszkedést is irányítanunk, de intézményes formában még nem működik ez a fajta segítségnyújtás.

– Köszönöm a beszélgetést!

Tamási Attila

Sasi Nagy Béla jegyzete

Beszéljünk az egészségről

Bocsássam előre, hogy 1959-től 1996-ig, plusz két és fél évet töltöttem el úgy, hogy naponta felöltöttem a fehér köpenyt. Nem akarom a saját orvosi működésem elmesélni, mert a most végzős „rezidensek" el sem hiszik, hogy például az államvizsga előtt önkéntesen kellett felajánlanom, hogy Moldovába megyek körorvosnak. El is töltöttem ott két évet, amibe az egyetlen tapasztott padlós rendelőtől egy parasztházban, a tetűirtásig sok minden belefért. Most inkább a jelenről szeretnék egy pár szót szólni. Lehet, hogy lesz akinek ez is túl sok lesz, másnak kevés. De azt hiszem, hogy minden átlagnyugdíjast érdekelni fog. Azon se csodálkozzon senki, ha nemcsak kis muszájhazánkról, de arról a másikról is mondanék néhány mondatot.

Miután a mesterséget abbahagyatták velem, megtanultam mit jelent nyugdíjasnak lenni. Nem nyugdíjas orvosnak – mert azt a nyugdíjam nem érzékelteti –, csak olyan köznyugdíjasnak. Aztán azt is megtanultam, hogy mit jelent betegnek lenni a kórházban. Ajánlom minden kollegának; talán sok mindenhez másképpen állnának hozzá.

1961-98 között egyetlen helyen voltam röntgenes. Tisztában vagyok a kórházi viszonyokkal, s nemcsak a betegeket, hanem a kollegákat is volt módom megismerni. De igazán csak akkor láthattam meg a dolgokat a maguk valójában, amikor a feleségemet ott kezelték, egy törött ablakú kórteremben, az általam vitt gyógyszerrel, s onnan is vittem ki a temetőbe. A körülményeket nem részletezem. Nem rémregényt szeretnék írni.

Amikor arra került a sor, hogy nekem is kórházba kellett vonulnom, megpróbáltam a határ túlsó oldalán praktizáló kollegától kérni segítséget a műtétre. Nem éppen rövid, pont négy hónapos várakozást követően (időközben már fel is épültem a műtét után...), válasz érkezett. Ebből idézek: „ami a vasfüggönyt (lásd: az újat, a schengenit!) illeti: valahol mélyen igazad van. A vasfüggöny azonban több helyen is fellelhető, többek között köztem és az év elején kinevezett új főigazgatónőnk között is húzódik." Kollégám, felettese kérésének eleget téve, írásban is benyújtotta a kérelmet, a május 10-én keltezett válasz mindössze három sor: „az eredményről értesítem..." Idézet újra barátom augusztus 17-i leveléből: a főigazgatónő „a mai napig nem keresett meg, nem tudom minősíteni »feledékenységét«, így csak restellkedni tudok."

Nos, én hál'Istennek nem vártam a magyarországi nagylelkűségre, május 17-én megműtöttek Kolozsváron. Gyermekkori ismerősöm műtött, akivel egy utcában nőttünk fel Szatmáron. Nem magyar, bár anyanyelvi szinten beszéli és akarja is beszélni nyelvünket. Csak a legjobbakat tudom mondani róla minden tekintetben, úgyszintén kollegáiról, segítőiről is.

Itt nem is volt baj; az ott kezdődik, mint a legtöbb hazai kórházban. Az anyagiakkal való ellátásnál. A málladozó vakolatnál, a folyosó végi egy szál WC-nél, az elhanyagoltságnál, amelyből szinte ordít a szegénység. Az ablakpárkányokon „emlékiratok" – még a hatvanas évekből. Azóta sem voltak lefestve! Van egy terasz is, ez a betegek társalkodója, dohányzója. Díszei: a kidobott, málladozó, rozsdás segélybútorok. Az ebédet ágyon ülve, az éjjeliszekrényről eszem; se szék, se asztal nincsen.

Nem tudom a klinika vezetőjét hibáztatni mindezekért. Mert ilyen szegény az ország, így kap pénzt az egészségügy is. Ha szeretett miniszterelnökünk egy kis műtétre is Párizsba szalad, úgy látszik, ismeri az itthoni viszonyokat. Vajon az a kis műtét mibe került? Mit lehetett volna juttatni egy kórháznak abból a pénzből?

De melyik politikust érdekli ez?

A helyzet a szomszédban sem rózsás, de más szempontból. Ismét egy ottani ismerősöm leveléből idézek: „Sokat bosszankodtam a magyar egészségügy lezüllött állapotán. A tavalyi rákkontrollok jók voltak, de egyre jobban fájt a derekam-csipőm, sokszor menni sem tudtam. Kaptam egy csomó izületi kezelési jegyet Gyulán... az ottani reumaorvos azt mondta: csontáttétem van, ezért nem hatnak a reumás gyógyszerek, kezelések... Az orvosaim, akik kezeltek... május 1-től itthagyták állásukat és nyugatra távoztak. Egyszerűen nem volt aki beutalót adjon, a nővérek is mind felszívódtak. Végül is nem rák – ízületi idegpálya megsérüléséből (operációkor) adódó probléma: »baleset«."

Elég? Ez az uniós „Eurohungária"?

Itt, választás előtt, a kisnyugdíjasok 90%-os gyógyszervásárlási kedvezményt kaptak. Csak legyen hol kivenni! Az óvárosban a négy patika, az Alga, Aspirin, Diana, Gentiana közül csak az utolsó, a piac melletti ad ki ilyen gyógyszereket. Vajon mitől függ, hogy ki ad, ki nem? Vagy valakinek tetszik, ha a kispénzű nyugdíjasok tolonganak a patikában? Félve – jaj, csak el ne fogyjon! Mert a nyugdíjból a teljes árat nem tudja kifizetni, ha még élni is akar...

A reális szocializmusból átmentett politikusaink nem vetkezték le a mindenható párt által beléjük sulykolt hatalmi mámort: mind egyenlők vagyunk, de ők sokkal egyenlőbbek. Ők, 15 milliós (vagy nagyobb) nyugdíjaikkal nyugodtan nézik, hogy a harmadannyi jövedelemmel rendelkező orvos is sorba áll – és nemcsak ő – a kedvezményes gyógyszerért, abban a patikában, ahol adni kegyeskednek.

Nos, ez van. Konkluzió? Ahogy egy öreg mondta: csak beteg ne légy! Se itthon, se másutt. Ne hidd, hogy csak itt rossz nyugdíjasnak lenni, hiszen mi már csak nyűg vagyunk, sokaknak.

Kivéve, amikor szavazni kell!

Kék-hírek

Bekapcsolva hagyom a "riasztót"

Bár az utóbbi napokban valamelyest csökkent a gázolásos balesetek száma, azért még mindig nem mondható el, hogy normalizálódott a helyzet. Éppen ezért, ezen a héten sem kapcsolom ki a "riasztót".

Szakállasfalu és Katalin között egy Dacia 1310-es személygépkocsi elgázolt egy, az úttest jobb oldalán gyalogosan haladó 26 éves fiatalembert, aki a baleset következtében kórházba került. Máramarosszigeten ugyancsak egy Dacia 1310-es személygépkocsival került "összetűzésbe" egy 36 esztendős kerékpáros is, akinek az úton haladó, nem megfelelően felszerelt drótszamarát nem vette észre a vezető. A baleset szerencsés kimenetelűnek mondható, ugyanis az áldozat kisebb sérülésekkel úszta meg a balesetet. Mojsfalván (Moisei) egy 14 éves, az úttesten szabálytalanul átkelő gyereket ütött el egy személygépkocsi. A baleset során a figyelmetlen gyerek kórházba került. Milyen márkájú volt az autó? Természetesen Dacia 1310-es.

Mielőtt még azt gondolnák, hogy csak Dacia 1310-es személygépkocsival lehet gázolni, ismertetek egy ellenpéldát is. Nagybányán, a Gãrii utcában egy VW Passat személygépkocsi a gyalogátjáró közelében gázolt el egy 33 esztendős hölgyet, aki sérüléseivel kórházba került.

Eredményes volt a sztrájk,...

...bár még mindig fukarkodnak a rendőrök az autófeltörésekről és -lopásokról szóló hírekkel.

Az egyik Dragos Vodã utcai lakás udvarán leparkolt Audiból - miután betörték a járgány ablakát - ismeretlenek kiloptak egy maroktelefont. Hasonló módszert alkalmaztak a Gãrii utcában is a "szakbarbárok", hogy a magnót ki tudják lopni. Igaz, ők egy garázsban "szunyókáló" Daciát vettek célba. Ha már ott jártak, leszerelték az autó stoplámpáit is, hogy legalább 2 millióra rúgjon fel a kár. A módszerért és a "vérszegény" szajréért intőt kapnak tőlem a pancserek, s az esetet jelentem a Betörői Kamarának is.

Máramarosszigeten egy udvarból loptak el egy Audi márkájú személygépkocsit. Ez nem semmi! Főleg, hogy a tulaj az autóban hagyta a gépkocsi iratait is, így a tolvajoknak nem lesz túl nehéz túladni a négykerekűn. Elég autópiac van az országban, s balekokban sem szenvedünk hiányt.

Szomjas "művésznők"

A betörők továbbra is szorgalmasan, mondhatni rutinosan dolgoznak. Bár köztük is akadnak olyanok, akik jobban tennék, ha napszámosoknak mennének, s nem aknáznák alá a "szakma jóhírét". A Kováskápolnokon (Fãuresti) "családlátogatáson" járó "díszpéldányok" élelmiszereket és egyéb javakat, valamint 250 ezer lejnyi készpénzt vittek magukkal "vásárfia" gyanánt. Az egyik borsai polgár lakásából 4 millió lejt lopott el egy 17 éves zöldfülű "betörőinas". Egy másik tapasztalatlan kezdő is lebukott a napokban. Az alig 15 esztendős csibész egy kolcséri (Coltirea) bárt látogatott meg, ahonnan cigarettát és pénzt lopott, összesen 3,8 millió lej kárt okozva.

Ennyi "gyerekes csínytevés" után, lássuk a komoly "szakmai" híreket. Alsóvisón két üzlethelyiséget is meglátogatott egyetlen éjszaka alatt egy szorgalmas brigád. Szorgalmuknak meg is lett az eredménye, hiszen 75 millió lej értékű árut sikerült beszerezniük. Csolton (Ciolt) még ennél is jobban teljesítettek a "kiküldött munkatársak". Az egyik nyitva hagyott lakásból 97 millió lejt vittek el. A brigád (egy szőke, szakállas férfi, három nő és két kiskorú) egy kék színű "szolgálati autóval" érkezett a tett színhelyére. Nagybányán, a Minerilor utcában is egy nyitva hagyott lakásra figyeltek fel a potyalesők. A lakásból kiloptak egy táskát, amiben 15 millió lej, 110 amerikai dollár, 100 euró és egy mobiltelefon volt. Mindez fényes nappal történt. Ugyancsak kék színű "szolgálati autóval" távoztak a Misztótfaluban "fellépő" tehetséges "színjátszók" is. Két "művésznő" bement az egyik polgár udvarába egy kis vizet kérni, s amíg a házigazda vizet fakasztott, egyikük kilopott a lakásból 5,5 millió lejt, 200 amerikai dollárt és 35 eurót. A vizet már nem várták meg, mert a pénz (láss csodát!) hirtelen elmulasztotta szomjukat.

(ta)

Értesítés!

Fel szeretném hívni a figyelmet arra, hogy több mint 3 év után, 2004. október 1-től a „Taizéi imaórát" Fux Veronika (láposbányai csoportvezető) vette át, régió szinten. Az imaórákat továbbra a Szentháromság templomban (vagy a plébánián) tartják.

Fogadják szeretettel! Isten áldása legyen mindnyájunkra!

Tisztelettel

Uglár Sándor

Október 10-én RMDSZ parlamenti előválasztások

A nagybányai október 10-i előválasztások 5 szavazókörzetben zajlanak. Az alábbiakban közöljük a város utcáinak választókörzetekre való felosztását.

1. számú szavazókörzet - fernezelyi római katolikus templom

Utcák: Afinei, Agriselor, Theodor Aman, Arenei, Arinului, Artarului, Avîntului, Baladei, Barajului, Bodi, Caisilor, Cîmpul lui Traian, Colonia Topitorilor, Corbului, Doinei, Dorului, Drum Nou, Ecoului, Ferigii, Fragilor, Funicularului, Gorunului, Gutinului, Haiducilor, Herja, Hija, Hornului, Ignisului, Imasului, Lazuri, Limpedea, Lunci, 8 Martie, Carierei, Nicovalei, Pãdurarilor, Pãstrãvului, Pietrarilor, Pârâului, Podinei, Poiana, Postasului, Primãverii, Prundului, Rãzoarelor, Râului, Tãul Rosu, Tauri, Teiului, Turnãtorilor, Uzinei, Valea Cerbului, Valea Glodisor, Valea Stejarului, Valea Tinei, Zerifului, Blidar, Brazilor, Dâmbului, Firiza, Fântânele, Forestierilor, Lacului, Lobodei, Mugurilor, Pandurilor, Strâmtori, Tapinarilor, Valea Neagrã, Valea Osenilor, Valea Vãlenilor.

2. számú szavazókörzet - veresvízi római katolikus templom

Utcák: Alba Iulia, Banului, Busuiocului, Cîmpul Tineretului, Colinei, Dealul Florilor, Traian Demetrescu, Dealul Crucii, Fazanului, 16 Februarie, Ferãstrãului, Nicolae Grigorescu, Grivitei, Iasomiei, Izvor, Mãrului, P-ta Minelor, Minerilor, Mogosa, Oasului, Plaiului, Aleea Plaiului, Stibinei, Privighetorii, Republicii, Bernard Shaw, Tîmplarilor, Vagonetarilor, Aleea Zambilei, Aleea Aurora, Bãii, Nicolae Bãlcescu, Constantin Brâncusi, Castanilor, Cuartului, Iuliu Maniu, Constructiei, Ion Creangã, Dorobantilor, Ferenczi Carol, Giuseppe Caribaldi, Hera, Hollósi Simon, Luchian Stefan, Luptei, Mãgura, Mãlinului, Merlei, Minerva, George Pop de Bãsesti, Paris, Petőfi Sándor, Pictorilor, Proletarilor, Rîndunicii, Mihail Sadoveanu, Inocentiu Micu Klein, Soimului, Tîrnavelor, Porumbeilor, Turbinei, Valea Rosie, Victoriei (Régi főtér és RFN közötti szakasz), Tudor Vladimirescu

3. számú szavazókörzet - Caritas központ Cosbuc utcai székháza (Szent Barbara szociális központ)

Utcák: Victoriei (RFN és Dura domb közötti szakasz) Cuza Vodã, Decebal sugárút, Dragos Vodã, Aleea Filaturii, Aleea Rotundã, Aleea Stelei, Azaleelor, Dr. Victor Babes, Cameliei, Dimitrie Cantemir, Ion Luca Caragiale, Ciocîrliei, Cristian, Corcodusului, Daliei, George Enescu, Freziei, Fructelor, Ghioceilor, Iederei, Independentei sugárút, Iza, Lalelei, Liliacului, Lãmâitei, Magnoliei, Margaretei, Gheorghe Marinescu, Mãciesului, Mimozei, Muscatelor, Narciselor, Costache Negruzii, Aleea Nouã, Alexandru Odobescu, Orhideei, Panselutei, Ciprian Porumbescu, Petre Dulfu, Emil Racovitã, Salciei, Sãnãtãtii, Sânzienelor, Ion Slavici, Stefan cel Mare, Soarelui, Trandafirilor, Aleea Toamnei, Ulmului, Grigore Ureche, Viilor, Traian Vuia, Aviatorilor, Bucuresti sugárút, George Cosbuc, Petru Maior, Ioan Siugariu, Ana Ipãtescu, Nicolae Iorga, Dr. Gheorghe Bilascu, Republicii (Independentei és Bucuresti sugárút közötti része) Alunului, Berãriei, Borzas, Brînduselor, Miron Costin, Frumuseaua, Plevnei, Nucului, Pãpãdiei, Prunului, Valea Borcutului, Aurel Vlaicu.

4. számú szavazókörzet - óvárosi református templom gyűlésterme

Utcák: Independentei sugárút (a Bucuresti sugárút és Unirii sugárút közötti része), Culturii, Florilor, Revolutiei tér, Unirii sugárút, Argesului, Atletilor, Podul Viilor, Avram Iancu, Vasile Lucaciu, Simion Bãrnutiu, Bujorului, Carpati, Cãprioarei, Cãrãusilor, Ceahlãului, Cetãtii, Closca, Crinului, Crisan, Crisului, Cuprului, Dacia, 30 Decembrie, Electrolizei, Eliberãrii, 13 Septembrie, Horea, Zorilor, Industriei, 1 Iunie tér, Inchisã, Lãcãtus, Lãcrãmioarelor, Libertãtii tér, 1 Mai, Mesteacãnului, Metalurgiei, Mihai Viteazul, Mioritei, Monetãriei, Morii, Andrei Muresan, Nisiparilor, Nufãrului, Gheorghe Sincai, Olarilor, Oltului, Anton Pann, Pãcii tér, Pietrosului, Pintea Viteazul, Potcoavei, Rodnei, Runcului, Salcâmului, Sãsarului, Silviculturii, Somesului, Aleea Armoniei, Steampului, Teatrului, Tineretului, Nicolae Titulescu, Trompetei, Turnului, Tiblesului, Viitorului tér, Agriculturii, Delavrancea, Hortensiei, Luceafãrului, Luminitei, 9 Mai, Progresului, Romanã, Aleea Romanã, Rozelor, 22 Decembrie, Aleea Serelor, Aleea Scolii, Ecaterina Teodoroiu, Pãunului, Plugarilor, Postfundus, Sudului, Rapsodiei, Reconstructiei, Sebesului, Târgului, Universitãtii, Tebea, Chioarului, Zmeurei, Motilor, Muncii, Oborului, Macului, Marinarilor, Luminisului, Garoafei, Mihai Eminescu, Energiei, 13 Decembrie, Gheorghe Doja, Cosasilor, A. P. Cehov, Cireselor, Brezei, Vasile Alecsandri, Ariesului, Republicii sugárút (Vasile Alecsandri és Mihai Eminescu közötti része).

5. számú szavazókörzet - Gãrii utca 6. szám alatti Aeroclub (siklórepülősök és ejtőernyősök) előadótermében

Utcák: Cosmonautilor, Gãrii, Aleea Jupiter, Lãpusului, Aleea Neptun, Aleea Saturn, Traian sugárút, Aleea Uranus, Aleea Amurgului, Matei Basarab, Bogdan Vodã, Constantin Brâncoveanu, Bucovinei, Iancu de Hunedoara, Petru Rares, Vlad Tepes, Moldovei, Munteniei, Oituz, Olteniei, Aleea Olteniei, Traian sugárút, Dobrogei, Transilvaniei, Bazaltului, Depozitelor, Fabricii, Iazului, Islazului, Mãrgeanului, Motorului, Sperantei, Topazului, Banatului, Bobâlna, Codrului, Coltãu, Craica, Dumbravei, Fagului, Fluierului, Grãnicerilor, Jandarmeriei, Izvoarelor, Lebedei, Lupului, Mãrãsesti, Melodiei, Pãltinisului, Pãsuni.

Sonkolyoson vitáztunk...

Az ARDOR és az Erdélyi Disputa Egyesület szervezésében résztvettünk szeptember 3-7. között a Sonkolyoson megrendezett vitatáborban.

Nagybányáról Ludmann Zelma tanárnő vezetésével a Németh László Líceum diákjai, Mészáros Csilla, Süveg Melinda, Szilágyi László és Konyicska Kinga képviseltette magát.

Két témáról kellett vitáznunk:

1. Jobb az élettársi viszony, mint a házastársi

2. Az álmodozás az élet megrontója.

Vitáink során meg kellett védenünk mind az állító, mind a tagadó álláspontját.

Olykor kemény összecsapások voltak, főként a nagyváradi csapatokkal, hiszen ők a mezőny legjobbjainak mondhatók. Azonban sikerült három váradi csapat legyőzése is, így huszonkét csapatból bejutottunk az első nyolc közé, a negyeddöntőbe. Itt viszont egy meglehetősen felkészült, hét éve vitázó csapattal kerültünk szembe, akiktől sajnos kikaptunk. Egyébként a végén ez a csapat nyerte meg a döntőt is.

A megszokott Karl Popper vita mellett egy új vitaformátumot is bevezettek Young Decision Makers név alatt, amely nagyban hasonlít a parlamenti vitához. Mivel a táborunkat az Egyesült Államok Romániai Nagykövetsége támogatta, ennek érdekében témákat is javasolt gazdasági, társadalmi, kulturális illetve emberi jogok témakörben. A témákat ún. bizottságokban tárgyaltuk.

Természetesen egy fárasztó nap után a késő esti, jóhangulatú ,,könyvtározások" sem maradhattak el. Szabadidőnkben bejártuk a festői szépségű tájat, ellátogattunk a Szelek, illetve a Nagy magyar barlangokba is.

Igy nemcsak tapasztaltabban, de élményekben gazdagodva térhettünk haza.

Konyicska Kinga

Nincsenek magyar tankönyvek

A minisztérium a fordított és drágább könyveket részesíti előnyben

(RMSz) Nincsenek még magyar tannyelvű könyvek, mivel a minisztérium a magyarul írott könyveket drágának találta a versenytárgyalások során, ezért a román tankönyvek fordítása mellett döntött. A fordított tankönyvek, azonban kétszer is többe kerülnek, mint a magyar nyelven megírt, nagyon jó minősítést kapott könyvek – fogalmazott a hétfőn tartott tájékoztatóján Lászlófy Pál, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének elnöke. Az RMPSZ vezetősége a hétvégén Szovátán tartott ülésén arra a következtetésre jutott, hogy a román szakminisztérium az állampolgári jogainkat sérti azzal, hogy az oktatási év kezdetekor nem biztosítja a magyar tannyelvű könyveket. Lászlófy Pál elmondta: a versenytárgyalások során a magyar nyelven megírt tankönyvek nagyon jó minősítést kaptak, de a kiadók árversenyében alul maradtak. Konkrét példaként az első osztályosoknak szánt matematika tankönyvet említette, amelyet a román kiadók 12-15 ezer lejért állítanak elő román nyelven, az Ábel Kiadó pedig 24 ezer lejért tudta volna kinyomtatni 15 ezer példányban a magyar nyelven megírt matematika könyvet. A román kiadók, azonban a fordítás után, a tankönyvért 70 ezer lejt kérnek.

A Fidesz a kettős állampolgárság támogatására szólít

(Szabadság) Orbán Viktor, a Fidesz — Magyar Polgári Szövetség elnöke szerint pártja azt fogja javasolni a magyarországi választópolgároknak, hogy szavazzák meg a kettős állampolgárságot, amennyiben azt akarják, hogy a határon túl élő magyarok biztonságban boldogulhassanak szülőföldjükön, s ne kelljen a biztonság keresése érdekében Magyarországra költözniük — nyilatkozta az újvidéki sajtónak a politikus.

"A kettős állampolgárság szinte az utolsó eszköz arra, hogy a határon túli magyarok boldogulásának biztonságát megteremtsük a szülőföldjükön. Ellenkező esetben egyre nagyobb számban fognak Magyarország határain belülre érkezni. Ez nem érdeke a határon belüli és nem érdeke a határon túli magyaroknak sem" — mondja Orbán.

A politikai pártoknak össze kell fogniuk — szorgalmazta, és közölte: a Fidesz hajlandó egyeztetni a Ma-gyar Szocialista Párttal, hogy közösen alkossák meg azokat a törvényeket, amelyek a kettős állampolgárság gyakorlásához szükségesek. "Mi ezt a pártok felett álló, nemzeti kérdésnek tekintjük" — tette hozzá a volt magyar miniszterelnök.

A pártelnök szerint nincs létalapja annak a gondolkodásnak, amely szembeállítja a kettős állampolgárságot az autonómiával, a kettős állampolgárság ugyanis a biztonságos szülőföldön maradás feltétele, az autonómia pedig a saját ügyek helyben való intézésének eszköze.

Orbán szerint sikerült szép eredményeket elérni az Európai Unióban a határon túli magyarok érdekérvényesítése terén, s a kisebbségek létezése, a kisebbségek jogai elismerést nyertek az unió által. A közép-európai államokat érdemes volt felvenni az unió tagjainak sorába, s bővítés óta az EU sokkal jobban támogatja a nemzeti kisebbségeket, mint tette ezt korábban.

A pártelnök szerint azzal, hogy Magyarországgal együtt a szlovákiai Felvidék is bekerült az unióba, megváltozott a viszony a Szlovákiában élő magyarok és az anyaország között, ami nagyon sok "hasznos tényt szolgáltat". Ez az együttműködési modell lesz majd a példa az erdélyi és a vajdasági magyarság esetében is, ha Románia és Szerbia tagja lesz az EU-nak.

Magazin

Itt az őszi fokhagymavetés ideje

Alig van olyan zöldségfélénk, amelynek olyan sokféle gyógyító hatást tulajdonítottak volna, mint a fokhagymának (Allium sativum). Gyógyászati jelentősége a mai napig megmaradt. Már 5000 éve termesztik Indiában, Egyiptomban. A babiloniak 2500 éve használják, Kínában 2000 éve termesztik, legalábbis írásos emlékek ebből az időből maradtak ránk. Manapság Közép-Ázsiában nő vadon. Európában kb. 1000 éve jelent meg a kerti kultúrákban, mint fűszer- és gyógynövény.

A növény bemutatása

Tőkocsánya 30-50 cm-re nő. Hosszú levelei az egyszikűekre jellemzően fűszerűek, párhuzamosan erezettek, a snidlingénél, vöröshagymáénál lapítottabbak. Bojtos gyökérzetű, hagymája pergamenszerű fehér-lilás buroklevelekkel körülvett gerezdekből áll. Gömbvirágzata fehér virágokból áll, a virágzatot nyílás előtt hosszú csőrű fellevél védi. Júliusban virágzik. Termése tok, rekeszenként 2-2 feketés maggal.

A hagyma

A friss fokhagymában található illóolaj fő hatóanyaga kéntartalmú, szagtalan alliin, mely a hagymacikkelyek aprítása során az addig elkülönítetten található allináz enzim hatására allicinné alakul át. Ez egy fűszeres szagú, antibakteriális hatású, bomlékony anyag, melyből részben a szagtalan ajoen, részben a fokhagymára jellemző szagú illékony vegyületek keletkeznek. A vegyületek antioxidáns hatásuk közismert.

Elsősorban a fenti anyagok, illetve a fokhagymában található vitaminok (A, B1, B2, B3, C, provitamin A és D), valamint nyomelemek (többek között réz, vas, jód, magnézium, szelén) felelősek a fokhagyma sokak által jól ismert alábbi gyógyhatásaiért, miszerint javítja a gyomor emésztőképességét, fogyasztása hatásos az érelmeszesedés megelőzésére. Újabb vizsgálatok igazolták illóolajának erős baktériumölő, és bizonyos tumor típusok esetében rákellenes hatását.

A fokhagyma környezeti igényei

Nyáron a magas hőmérséklet jól viseli, de a meleg a beérést jelentősen sietteti. A kisebb árnyékot is elviseli. Vízigénye nem nagy, többnyire öntözés nélkül termesztik. A termés azonban jelentősen növelhető, ha a tenyészidőben szárazság esetén 2-3 alkalommal 30-40 mm-es vízadaggal öntözzük. Csaknem minden talajon megterem, ám a legjobban a kötött, humuszban gazdag agyagos talajokon díszlik. Friss istállótrágyát ne adjunk alá, mert ez a tárolhatóságát rontja. Ellenben zöldtrágyázhatjuk N kötő gümősökkel, mint a zöldborsó, lucerna, lóhere kaszálék. Maga a fokhagyma valamennyi zöldség számára jó elővetemény. Mivel korán beérik, így a rövid tenyészidejű zöldségnövények még követhetik (pl. a saláta, spenót, cékla).

Őszi és tavaszi fokhagyma

A nálunk termesztett fokhagymának két alaptípusa van, az őszi és a tavaszi. Az őszi fokhagyma a hideget jól tűri. A talajban a legkeményebb hidegeket is átvészeli, nem fagy el és tavasszal újra kihajt. A hideget kitűnően elviseli, ezért ősszel és tavasszal nagyon korán megkezdhetjük a gerezdek duggatását. Az októberben duggatott gerezdek még a tél beállta előtt begyökeresednek, és tavasszal korán fejlődésnek indulnak. Az őszi duggatásból általában 2-3 héttel korábban kapunk fogyasztható fokhagymát, mint a tavasziból, a terméshozama is nagyobb. Hátránya, hogy a hagymák tarthatósága nem olyan jó, mint a tavasszal duggatottaké. Az őszi fokhagyma rendszerint már januárban romlani kezd, ezért mindkét termesztési módot célszerű alkalmazni.

Az őszi fokhagyma gondozása

Az őszi fokhagymának ugyan nincsenek speciális igényei az előnövénnyel kapcsolatban, bizonyos szabályokat mégis be kell tartanunk a termesztésnél. Általában az előző évben trágyázott talajba, korán lekerülő zöldségfélék után kell beiktatni. Mindenképpen kerüljük a fonálféreg-fertőzést okozó gyökérzöldségféléket. Fontos, hogy a különböző hagymabetegségek megelőzése érdekében ne kerüljön olyan helyre, ahol az utóbbi öt évben előtte hagymafélét termesztettünk. Íratlan szabály az őszi ültetés esetében, hogy az előveteményt időben takarítsuk be, majd a talajt haladéktalanul ássuk fel és hagyjuk leülepedni. (A frissen lazított földbe kiültetett fokhagyma kifagyhat.) Az őszi ültetés javasolt ideje szeptember végétől október végéig tart. A lényeg az, hogy a gerezdek még a tél beállta előtt jól begyökeresedjenek. A túl korai telepítésű, nagy lombozatot fejlesztő növények többet szenvednek a téli fagykároktól. A megkésett (november elejei) ültetés pedig a gyenge gyökérképződés miatt könnyebben felfagyhat, főleg a hótakaró nélküli kemény fagyok miatt.

(Folytatjuk)

Garami Márta (Kertpont.hu)

BÁNYAVIDÉKI UNIVER KONYHA játék!

Olvasóink receptjeiből

Inyenc kacsamell

Hozzávalók: 2 kacsamellfilé, 30 dkg sárgarépa, 4 evőkanál Univer Piros Arany, 2 cikk fokhagyma, 1 mokkáskanál kakukkfű, ételízesítő, őrölt fekete bors.

Elkészítés: A kacsamellfilékről lefejtjük a bőrt, megmossuk, majd őrölt fekete borssal, ételízesítővel, morzsolt kakukkfűvel és finomra vágott fokhagymával mindkét oldalukat bedörzsöljük. Forró olajon angolosra sütjük. Mikor kihűlt rézsútosan felszeleteljük. Univer Piros Arany paprikával bevont, főtt sárgarépakockákkal körítjük.

Mustáros csirkecomb

Hozzávalók: 4 db csirkecomb, 3 evőkanál Univer édes mustár, 2 evőkanál Univer hagymakrém, 3 evőkanál olaj, 1 dl fehérbor, só, bors.

Elkészítés: 1 evőkanál olajjal bekenünk egy alufóliadarabot, egymás mellé tesszük a combokat, és megkenjük a következő mártással: a mustárt összekeverjük a hagymakrémmel, 2 evőkanál olajjal, borral, sóval, borssal fűszerezzük. A megkent combokat becsomagoljuk a fóliába, és a sütőben 30-40 percig sütjük. Burgonyával és kovászos uborkával tálaljuk.

Püsök Gyöngyi

***

A BÁNYAVIDÉKI UNIVER KONYHA 4. fordulójának nyertesei: Kürti Andrea, Pál Terézia és Szika Jolán. Gratulálunk! A nyereményeket október 13-án 10 órakor vehetik át a szerkesztőségben.

DalInfó

• Ringo Starr játszik az Oasis lemezén? Hamarosan Los Angelesbe utaznak az Oasis tagjai, hogy készülő albumuk egy részét ott vegyék fel. A lemezen Zak Starkey, Ringo Starr fia dobol majd, és Noel Gallagher szerint megpróbálják majd rávenni az ex-Beatle-t is arra, hogy beüljön a dobok mögé, és a fiával együtt zenéljen legalább egy dalban. „Los Angelesben él, úgyhogy ki tudja, lehet, hogy elvállalja. A nóta ráadásul nagyon is Beatles-es hangzású. Persze az is lehet, hogy elküld bennünket a fenébe." – mesélte a gitáros. Az Oasis a lemezmegjelenést követően világ körüli turnéra indul majd, amelynek szervezése máris folyik.

• Rod Stewart nem lesz reality sztár. Egy 45 millió dolláros ajánlatot utasított vissza Rod Stewart, amely az Osbourne családhoz hasonló reality sorozatért ütötte volna a markát. Az énekes 9 milliót kapott volna a 12 epizódért, és további 36 milliót akkor, ha a sorozat elég sikeressé válik. Stewart azonban úgy gondolja, hogy a magánéletét nem áldozza fel a pénzért. „Elég szórakoztató műsor lett volna. Ahogy végignézek magamon, a gyerekeimen, az otthonomon, a kutyákon és a kutyakakán, mindig arra gondolok, hogy nagyon is hasonlítunk Ozzyékhoz." – mesélte.

• Robbie is csokit majszol bánatában. Nem igaz, hogy csak a bánatos nők fognak vad csokievésbe! Robbie Williams elárulta, hogy bizony ő is bevásárol magának, és édességeket majszol, amikor depressziós. A sztárnak persze komoly gondot okoz, hogy mindeközben megtartsa formáját. „Egy csomó csajom kirúgott, és a csoki olyankor a legjobb társammá vált. Nagyon fájt, és bevallom, egy vagonnyi édességet magamba tömtem." – mesélte.

• Elton John, billentyűs-énekes november elején Peachtree Road (Őszibarackfás út) címmel új albumot jelentet meg. A nagylemez piacra dobását megelőzi az All That I’,m Allowed című dal, amelyet már november elsejétől árulnak az üzletekben. Elton Johnhoz kapcsolódó hír még, hogy Gibraltár filatelistáinak - és persze a világ más sarkaiban élő bélyeggyűjtők nagy örömére - a brit fennhatóság alá tartozó terület mindössze 2500 példányban a művész aláírásával díszített bélyeget jelentetett meg.

• A Rolling Stones együttes 2006-ra újabb világkörüli turnét tervez. Mick Jagger és Keith Richards elhatározták, hogy rácáfolnak a kritikusokra, akik sokszor megírták, hogy a 2002-2003-as 40 Licks turné a zenekar utolsó nagy bulija volt. "Torontóban kezdik a bemelegítést, majd hazajönnek a Wembleybe. Úgy lett tervezve, hogy övék legyen az első zenekar, amely az új stadionban fellép. A legutóbbi turné az együttes 40 éves fennállását ünnepelte, a tagok hihetetlenül élvezték, és úgy érzik, hogy van bennük még egy dobás" - nyilatkozta a brit Sun beépített embere, aki a stadiont üzemeltető cég alkalmazásában áll.

Innen-onnan

Autóritkaság a földben

Egy elásott autóra bukkant kertészkedés közben egy Hertfordshire-i nő Angliában. Amikor beleakadt a fémvázba a földben azonnal szakértőket hívott, akik kiásták a ritka Ford V8 Pilot típusú 60 éves autót. A kocsit motor és kerekek nélkül temették be és valószínűleg légópincének használták korábbi tulajdonosai.

A válogatós gyerek a jó gyerek

A kijelentést a szakemberek egy felmérésre alapozzák, melynek keretében 154 olyan ikerpárt vizsgáltak meg, amelynek az egyik tagja táplálkozási rendellenességgel küszködött, írja a BBC. Az ikrek szüleit arra kérték meg, hogy gyermekeik táplálkozásával kapcsolatos kérdőíveket töltsenek ki. Ebből jutottak arra a következtetésre, hogy a bulimiával küszködők kiskorukban túlsúlyosabbak voltak és többet ettek, mint egészséges testvérpárjuk. A gyermekeket tehát pontosan az óvja meg a felnőttkori bulimiától, ha kiskorukban válogatósnak bizonyulnak – ez a tény pedig sok szülő számára megnyugvással szolgálhat. A kutatásban részvevő pszichiáterek elismerték, hogy elméletük még kidolgozásra szorul, de amennyiben igaznak bizonyul, segítséget jelenthet a bulimia megelőzésében. Érdekes azonban, hogy a felnőttkori anorexiát a kutatók egyáltalán nem tudták a gyermekkori táplálkozással kapcsolatba hozni. Pedig kutatásukban minden lehetséges okot megpróbáltak vizsgálni, rákérdeztek például, hogy a gyereknek szokása volt-e a fal-, vagy tapétaevés, hogy kényszerítették-e olyan étel fogyasztására, melyet utált, ám ezek egyike sem utalt étkezési rendellenesség kialakulására. (velvet)

Illatos harisnyát az ukrán asszonyoknak

Három különböző illatú harisnyanadrág közül választhatnak mostantól az ukrán asszonyok – az újdonságot az Omax International vállalat kínálja. A harisnyanadrágok között lesz frissítő változat, valamint virág- és púderillatú. A cég állítása szerint az illat garantáltan kibír öt mosást – olvasható az Utro orosznyelvű hírportálon. Az Omax International menedzsmentje e marketingfogással szerette volna felhívni termékeire a szebbik nem figyelmét. Az illatosítás ugyanis növeli az áru presztízsét, hiszen az olcsó bóvlit gyártó cégek nem vállalnak ilyen költségeket. (mti)

Hullám helyett a bálnát lovagolta meg a szörfös

Egy kaliforniai szörfös meglepve tapasztalta, hogy a hullám, amin lovagolt, bálnában végződik - jelentette a CNN. Spyros Vamvas, egy hatvan éves kaliforniai sportember szörfözés közben meglepve tapasztalta, hogy egyszer csak eltűnt körülötte a víz és egy tengeri óriás hátán találta magát. "Lenéztem és csak kavargó vizet láttam, meg egy hatalmas barna hátat. A delfinekhez már hozzászoktam, de ez valami más volt és hatalmas" - nyilatkozta a szörfös. "Mindannyian sikítottunk, amikor megláttuk mi történt" - mesélte az egyik szemtanú, aki éppen strandröplabdázott, amikor meglátta a legalább kilenc méter hosszú tengeri óriást. A szörfös elmondta, hogy a bálna nagyon finoman bánt vele, lassan visszaeresztette a vízbe, majd megfordult és nyugodtan tempózva elúszott az óceán felé. (haon)

Hangunk elárulja a szexualitásunkat

A New York Állami Egyetem pszichológusai vizsgálatot végeztek, melyből kiderült, hogy a hang és szexualitás szorosabban függ össze, mint gondolnánk. 149 egyetemi hallgatónak rögzítették a hangját, majd a szalagokat ugyanezen csoportnak lejátszották. A hangjukat adók egy része kitöltött egy névtelen kérdőívet is, amely szexuális szokásaikra kérdezett rá. A diákok természetesen nem ismerték egymást. A hangfelvétel meghallgatását követően tízfokú skálán kellett értékelniük, hogy a hallott hang tulajdonosa elképzelésük szerint mennyire vonzó jelenség. A tanulmány eredményei szerint magasabb pontszámot kaptak (azaz hangjuk alapján szexibbnek bizonyultak) azok a fiúk, akiknek széles válla és keskeny csípője, illetve azok a lányok, akiknek keskeny dereka és széles csípője van. A kérdőívekből kiderült az is, hogy a vonzóbbnak értékelt hangokhoz tartozó fiataloknak több szexuális tapasztalatuk van: korábban kezdték a nemi életet, és több partnert „fogyasztottak el", mint kevésbé szexi hangú társaik. Ebben a csoportban viszont a hűtlenség is gyakoribb volt. Susan M. Hughes, a vizsgálat vezetője szerint erre magyarázatul szolgálhat az is, hogy aki elégedett saját megjelenésével, az magabiztossá válik. Ez az önbizalom a hangján is átsüt, és még vonzóbbá teszi őt a másik nem szemében, azaz fülében. (national geographic)

Az Ószövetség régebbi, mint gondolták

Korszerű laboratóriumi technika segítségével sikerült bizonyítani, hogy egy jeruzsálemi temetőkamrából előkerült két ezüst amulett, amelyre ószövetségi szövegeket véstek, az időszámítás előtti 6. századból való, tehát a Tóra már a babiloni fogság előtt létezett. A tudományos szenzációról a nagy példányszámú Haaretz izraeli napilap adott hírt. A két lelet elemzését izraeli és amerikai tudósok végezték el, s következtetéseiket egy amerikai szaklapban tették közzé. A két ezüst amulett keletkezési ideje szerintük tárgyi bizonyítéka annak, hogy Mózes öt könyve (Pentateuchus), amelyből az érmekre vésett rituális imaszöveg származik, már a babiloniak által i.e. 587-ben lerombolt első jeruzsálemi templom idején is megvolt. A Tóra létrejöttének idejéről több elmélet létezik. A tudósok többsége szerint Mózes öt könyve válogatás, négy különböző forrás összeötvözésével nyerte el most ismert formáját a babiloni fogság után épített második jeruzsálemi templom idején. Ezt a Salamon király templomaként ismert építményt 70-ben rombolták le a rómaiak. A vizsgált amulettek 1979-ben egy földalatti sírkamrából kerültek elő Jeruzsálemben, egy ásatás során. A rajtuk lévő vésett szöveg a kohaniták – a papi rend tagjai – temetése alkalmával használatos ima, és Mózes 4. könyvének 6. fejezetéből való. (múlt-kor)

Függőséget okoz a koffein

A koffein a világ legszélesebb körben elterjedt serkentőszere – olcsó, legális, könnyen hozzáférhető. Világszerte a felnőttek 80-90 százaléka fogyasztja rendszeresen. Az amerikai Johns Hopkins Kórház (Baltimore) kutatói számos tanulmány áttekintése alapján megállapították, hogy a koffein rendszeres alkalmazása függőséget okoz, és azonosították az elvonási tüneteket is. Roland Griffith, a pszichiátria és idegtudományok professzora és munkatársa, Laura Juliano összesen 57 kísérletes tanulmányt és 9 kérdőíves vizsgálatot tekintett át a koffein témakörben, majd kiértékelték ezek eredményeit. Megfigyelésük szerint a koffeinelvonási tünetek öt csoportba sorolhatók: fejfájás, fáradtságérzet, levert hangulat depressziós tünetekkel és ingerlékenységgel, koncentrálási nehézség valamint súlyos esetben influenza-szerű tünetek hányással és izomfájdalommal. A tünetek a legutolsó koffeinbevitel után 12-24 órával jelentkeztek, intenzitásuk az első és második napon volt a legnagyobb, és összesen kettő-kilenc napig húzódtak el. A tünetek súlyossága általánosságban arányban állt a napi koffeinbevitel mértékével, de már napi 100 mg koffein, azaz egy csésze kávé elfogyasztása is függőséget hozott létre. (transindex/ng)

SportVilág

Női kézilabda, Nemzeti Liga

Tolvajok miatt lép vissza a bajnokságból a Selmont?

Nagybányai HC Selmont - Zilahi Silcotub 25-29 (16-18)

Selmont: Cetãteanu (17, 2 hétméterest védett), Ziller - Kengyel 6 (2), Crãciun 8, Osan 2, Pomohaci 2, Nodis, Herman 4, Pop J. 3, Pop M. Edző: Gherhard I., Rãdulescu S.

Silcotub: Tamas (6), Tolnai (3) - Crãciun L. 1, Motogna Bese 4, Bologa 4, Gatzel 2, Holhos 1, Ivan 3, Farcãu 14 (5), Crap, Morari. Edző: Tadici Gh.

Vezette: Lascu Cãlin (Arad) - Sasz Marcel (Margitta)

400 szurkoló jelent meg hétfő délután a Lascãr Panã sportcsarnokban. Hogy miért ilyen szokatlan napon került sor a mérkőzésre, a Román Kézilabda Szövetség a megmondhatója. Az RKSz szerződést kötött a Sport TV-vel, ők pedig ezt a napot választották ki, hogy élőben adják a mérkőzést. Időközben a fővárosiak rájöttek, hogy az amerikai foci is érdekesebb számukra... vagy esetleg tudtak valamit? A tavalyi bajnok és hírhedt edzője érkezett Nagybányára. Ahol jelen van Tadici, ott a cirkusz már biztosított. Ez itt is így volt, sajnos arra nem számítottunk, hogy két olyan bírót küldenek ide, akiknek vajmi közük lenne e "szakmához". Ha a játékvezetői lopásokat is büntetnék, komoly priusszal rendelkezne e két személy a kékfényesek aktáiban.

A mérkőzésről csak annyit, hogy az első negyedórában még négy góllal vezettek a hazaiak. A vendégek négy gólt dobtak ebben az időszakban, hármat hétméteresből, a negyediket pedig kapufára... amit a bíró gólnak "látott". És innen kezdődtek el a cirkuszok, többször hosszú percekre szakították meg a játékot, edzők, vezetők rohantak be a pályára, teljes volt a káosz. Még a Selmont elnöke és támogatója is megfuttatta az egyik bírót... Vajon mit fog lépni a szövetség? Egy biztos, felfüggesztik a nagybányai pályát... és ismét oda küldik e bírói párost, ahol nyernie kell a kijelölt csapatnak. Ez már nem sport.

Sajnos erre a következtetésre jutott Maris elnök is, aki kedden faxot küldött a Román Kézilabda Szövetséghez, melyben jelzi, hogy visszavonja a csapatot a román bajnokságból. Három éve jelzi az ilyen bírói "tévedéseket", de eddig soha nem méltatták válaszra. Ezúttal komoly lépésre szánta el magát és nem akarja egy olyan bajnokságban szerepeltetni a Selmontot, ahol a sorrendet a játékvezetők döntik el. Várjuk az ügy folytatását.

Férfi kézilabda, Nemzeti Liga

Zsinórban az ötödik győzelem

Kolozsvári "U" Armãtura - Nagybányai HC Minaur 30 - 32 (13 - 18)

Kv. "U": Adam, Neag - Boancã 8, Burcã 7, Cercelaru, Cota, Dãncilã M. 1, Dãncilã D. 2, Ferent, Marian 4, Musteatã 5, Pankler, Petraru, Stef 3. Edző: Moldovan R.

Minaur: Apostu, Viman - Alexandru I. 7, Balint, Bondar 2, Ghionea 13, Kovacs, Mihai, Nedelcu, Sabou 5, Váradi 2, Cristian Z. 3. Edző: Lascãr Panã, Palkó János.

Folytatja nagyon jó szereplését a Minaur. Zsinórban ötödik győzelmét aratta, ebből hármat idegenben ért el. A csapatból hiányzott két alapember, Irimescu és Soancã sérülés miatt nem játszhatott.

A tabellán: 1. Minaur 10 p. (168-134), 2. Steaua 10 p. (152-129), 3. Dinamo 8 p. (181-145), 4. Konstanca 7 p. (156-130).

A következő fordulóban (október 8.): Suceavai Universitatea Bucovina - Nagybányai Minaur HC.

Rögbi, Nemzeti Liga

Még mindig a dobogón

Nagybányai CSM "U" Remin - Kolozsvári "U" 28 - 17 (12 - 0)

Remin: Lucaci, Zupcsek, Rusu, Cocîrlã (44. p. Grumaz), Hristache, Miu, Cîrstea, Buzatu, Popovici, Dangã, Apjok, Lazãr, Gavriloaia, Pop, Ungur. Edző: Apjok J, Lucaci V.

A Dinamo után talán az eddigi legerősebb ellenféllel találkozott a Remin. A vendégek a tabella negyedik helyét foglalták el és siker esetén helyet cseréltek volna a hazai csapattal. Apjok legénysége nagyon felkészült e mérkőzésre, végig az alapcsapat volt a pályán. A 43. percben 15-0, de még ekkor sem volt biztos a hazai győzelem. A 49. percben 15-7, innen sikerül "elhúznia" a Reminnek. Következik a suceavai csapat elleni nehéz mérkőzés idegenben.

A tabellán: 1. Steaua 30 p., 2. Dinamo 29 p., 3. Remin 23 p., 4. Kv. "U" 18 p.

A következő fordulóban (október 9.): Suceava - Remin.

Férfi röplabda, A1 liga

Az első győzelemre várva...

Nagybányai "U" Explorãri - Konstancai VCM 0-3 (-22, -22, -14)

Explorãri: Teusan, Pop S., Lung, Socaciu, Tutea, Lacziko, Batin, Neamt, Borota, Mascovici. Edző: Botea M.

Sajnos ezúttal sem sikerült a győzelem. A játékosok próbálkoznak, de ennyi nem elég. Valahogy még nem érezzük, hogy valaki vezetné a csapatot. A másik nagy gond, hogy évek óta anyagi gondokkal küzd az Explorãri. "Éhes gyomorral" pedig nem lehet játszani. A következő fordulóban a Petrom otthonába látogat a nagybányai csapat. Szinte elképzelhetetlen az ottani pontszerzés.

Labdarúgás. C divízió, 9. csoport

Lassan megszokottá válik, hogy a máramarosi csapatok nem sok pontot szereznek még a C osztályban sem. Ez történt a legutóbbi fordulóban is. Eredmények: Nagybányai Gloria Renel - Szatmárudvari Florenta 1-2, Felsőszőcs - Nagykárolyi Victoria 1-1.

A következő fordulóban (október 8.): Nagybányai FC - Belényesi Bihorul, Florenta - Felsőszőcs, Betleni Somes Gaz - Gloria Renel.

Sorsoltak az UEFA kupában

A-csoport: Feyenoord, Schalke 04, FC Basel, Hearts, Ferencváros

B-csoport: Parma, Besiktas, Athletic Bilbao, Steaua, Standard Liege

A csoportokból az első három helyezett jut tovább.

Ki lesz az Év Játékosa?

A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség nyilvánosságra hozta azoknak a névsorát, akik közül kikerül majd az év legjobbja. Az idei díjat december 20-án, Zürichben adják át a győztesnek. A jelöltek: Adriano, Cafú, Kaká, Roberto Carlos, Ronaldinho, Ronaldo (brazilok), Ayala (argentin), Ballack, Kahn (németek), Baros, Nedved (csehek), Beckham, Gerrard, Lampard, Owen, Rooney (angolok), Buffon, Maldini, Nesta (olaszok), Cristiano Ronaldo, Deco, Figo (portugálok), Drogba (elefántcsontparti), Eto’o (kameruni), Giggs (walesi), Henry, Pires, Zidane (franciák), Ibrahimovic, Larsson (svédek), Makaay, van Nistelrooy (hollandok), Raúl (spanyol), Sevcsenko (ukrán), Zagorakisz (görög).

Összeállította: Deák László

Gyógytorna a Teleki Magyar Házban!

Nagybányán is megalakult az Aspor csoport

Szeptemberi magazin oldalainkon már bemutattuk a csontritkulás okozta ártalmakat. A Csontritkulást Megelőző Romániai Társaság (ASPOR), mely tagja az IOF-nek (International Osteoporosis Foundation) múlt pénteken Nagybányán is megalakította csoportját. Bartha Zsuzsa az ASPOR képviselője és Zulestyán Annamária, a nagybányai csoport vezetője röviden ismertették a társaság működési elveit és célkitűzéseit. A most megalakult csoport a következő hetekben a gyógytornára fogja fektetni a hangsúlyt. Bartha Zsuzsa felhívta a figyelmet a mozgás, a gyógytorna jelentőségére a csontritkulás megelőzésében. Az első négy jelentkező, mint alapító tag ASPOR-jelvényt kapott. Az első találkozóra, egyben az első gyógytorna órára már sor is került kedden.

JÓKÍVÁNSÁG

A nagybányai LENDVAY MÁRTON Színjátszó Kör tagjai születésnapjuk alkalmából nagyon sok szeretettel gratulálnak KIS KASZA ILDIKÓNAK és SZILÁGYI A. BÉLÁNAK. Isten éltesse őket sokáig!

APRÓHIRDETÉSEK

• Tanárnő MATEMATIKA tanítást vállal V-VIII. osztályos tanulóknak. Tel: 0740-451143.

• ELADÓ 2 elemes kéményes Fég KONVEKTOR (öntvény) és egy Léblanc (Samus) AUTOGÁJZER. Tel: 272427.

• ELADÓ 3 elemes kéményes KONVEKTOR. Tel: 271465 (17 óra után) vagy 0741-102636.

• FÜRDŐKÁDFELÚJÍTÁS, 2 év garancia, bármilyen színre. Tel: 0740-864611.

• ELADÓ jó állapotban lévő Kanon ÍRÓGÉP és automata MOSÓGÉP jutányos áron. Tel: 0741-631072.

• ELADÓ TUDÁS FÁJA teljes sorozat. Érdeklődni a 277702-es telefonszámon, este.

• ELADÓ egy 1967-es Opel Kadett (beiratott) SZEMÉLYGÉPKOCSI. Tel: 0742-508131.

• RENDSZERES NAPI JÁRAT: Nagybánya - Budapest (oda-vissza kedvezmény). Iratkozás naponta 8 - 20 óráig. Tel: 427578, 0724-629242, 0740-819728, 0036-202116337, 0036-705817618 (Andrea).

• TELEVÍZIÓJAVÍTÁS háznál. Tel. 0740.843701.

• ISCIR engedéllyel rendelkező cég hőközpontokat javít, felülvizsgál, szervizel, működési engedélyt bocsát ki. Tel: 276323, 0745-097118.

• FESTMÉNYEKET VÁSÁROLOK. A hirdetés érvényes egész évben. Tel: 275793.

GYÁSZHÍR

Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy a szeretett édesanya, anyós, nagymama, dédnagymama, özv. KRISZT LAJOSNÉ, szül. TÖRÖK ROZÁLIA életének 83. évében visszaadta lelkét Teremtőjének. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút, virágot helyeztek, fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család

KÖSZÖNETNYILVÁNÍTÁS

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik a szeretett feleség, anya, nagymama, ROZS LÁSZLÓNÉ, szül. GÓZNER EDITH temetésén részt vettek, sírjára virágot helyeztek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család

RÉSZVÉTNYILVÁNÍTÁS

Őszinte együttérzésünket fejezzük ki a Rozs családnak volt kolléganőnk és tanárnőnk elvesztése miatt érzett mély fájdalmában. A szinérváraljai iskola magyar tagozatának közössége

Őszinte együttérzésünket tolmácsoljuk B. Hadady Zsuzsának és az Egyesült Államokban élő, de édesanyjukat utolsó útjára elkísérő Öcsinek, mert a szeretet legyőzi a határokat. Volt tanáraitok

MEGEMLÉKEZÉS

Október 11-én lesz 6 hónapja, hogy a szeretett édesanya, nagymama, dédnagymama, anyós, testvér, özv. SZABÓ ERZSÉBET szíve megszűnt dobogni. "Őrködj e drága sír felett, Istenem, / Hogy csendes álmát ne zavarja semmi sem. / Te nem haltál meg, te itt vagy velünk / Nem hal meg az, akit igazán szeretünk." A család

Fájó szívvel emlékezünk, október 7-én volt 3 éve, hogy a szeretett gyermek, férj, édesapa, SZÁSZ ISTVÁN (DANI) örökre eltávozott körünkből. Emlékét szívében őrzi a bánatos család.

Fájdalommal és tisztelettel emlékeznek elhunyt osztálytársaikra, CSAPÓ JÓZSEFRE, KLEMENT ÁRPIRA, TARNOCZY LAJOSRA, SCHMITH ANDRÁSRA a Gh. Sincai líceum 12. H osztály diákjai és osztályfőnökük Lévay Rodika a 35 éves érettségi találkozójukon.

Fájó szívvel tudatjuk, hogy október 6-án volt 12 éve annak a szomorú napnak, amikor a szeretett édesanya, anyós és nagymama, BEREI LILI szerető és önfeláldozó szíve örökre megszűnt dobogni. Emlékét szívükben őrzik gyerekei és családjaik.

Apróhirdetések, céghirdetések díjszabása

• Jókívánság, adásvétel, szolgáltatás - 3000 lej/szó
• Gyászjelentő, köszönetnyilvánítás - 1500 lej/szó
• Megemlékezés - 2500 lej/szó
• Keretes hirdetés plusz az összeg 30%-a.
• Fotó - 30000 lej
Céghirdetés belső oldalakon 0,20 euró/cm2, első oldalon 0,60 euró/cm2, utolsó oldalon 0,40 euró/cm2 napi árfolyamon számítva.

Szinérváraljai olvasóink figyelmébe!

Amennyiben apróhirdetést akarnak közölni a Bányavidéki Új Szóban, nem kell bejönniük a székhelyünkre. Igényüket, címüket jelezzék a 218204-es telefonon és munkatársunk felkeresi Önöket nyugtatömbbel.

Copyright © Bányavidéki Új szó - 2004