Bevallom, pár évvel ezelőtt nem igazán érdekelt a Búcsú. Református vagyok, ráadásul sosem voltam egy kifelé forduló ember, máig szívesen maradok magam a gondolataimmal vagyis maradnék, ha erről szólna a munkám, életem , így inkább taszított, mint vonzott a tömeg, a vallásosság és nemzeti érzés eme pünkösd előtti, látványos, összmagyar megnyilvánulása. Aztán úgy alakult, hogy tavaly ott lehettem az István a király" erdélyi ősbemutatóján. Homoródfürdőről ruccantunk át, s mert borús volt, talán esett is, némi tétovázást követően, de végülis útra keltünk, kutyástól, gyerekestől, hatodmagunkkal...
Az élményt nehéz lenne szavakba önteni.
Már a somlyói nyereg felé vonulóban, s főleg később, az estébe hajló délutánon sejteni lehetett: nem mindennapos tömeg gyűl ma itt össze. Sötétedéskor már szinte mozdulni sem lehetett a színpad előtti kordon közelében, így magasabbra húzódtunk, s távolabb, az erdőig felnyúló hatalmas térség közepe táján találtunk magunknak helyet, de itt is ember-ember mellett szorongott, s kisebb csoportokba verődve, vagy a földre terített pokrócokon üldögélve várta az Eseményt. Aztán, miközben elállt az eső, s a felhők mögül búcsúzóul még egyszer felragyogott a nap felcsendült a dal...
Utólag azt írták a lapok: háromszázezren voltunk. Legalább. Erdélyiek és magyarországiak is, nagyon sokan. Én azonban miközben felemelt karjaimat ritmusra lengetve, a végeláthatatlan tömeggel együtt fújtam, énekeltem, üvöltöttem a Szállj fel szabad madár", a Fejedelmünk, István", az Adj békét Uram!" verssorait a végtelen, csillagos ég felé , úgy éreztem: egész Erdély ott lüktet körülöttem. És éreztem, hogy magyarok vagyunk, és hogy sokan vagyunk, és összetartozunk, és erősek vagyunk, és világokat lennénk képesek megdönteni, de nem teszszük, mert tudjuk: a mi dolgunk az építés nem a rombolás. Mert fegyelmezettek is vagyunk, néha az ostobaságig azok és ettől a felismeréstől furcsamód még többnek, még erősebbnek éreztem magam. És valóban: bár a jó két órás koncert után ugyanennyit tartott, míg az éjszaka közepén a városba visszajutottunk, még véletlenül sem hallottam részeg gajdolást, sem indulatos hangokat. Az egész inkább egy profán istentisztelethez hasonlított, soha nem látott méretű gyülekezettel.
Búcsún még nem voltam Csíksomlyón, de az István a király" óta tisztelője vagyok a helynek, amely a közösséghez tartozásnak ezzel az egyedülálló élményével megajándékozott...
Mint a szülföldhöz-nemzethez való ragaszkodás megható példáját, most, pünkösd előtt, engedjék meg hogy felidézzek egy nemrég olvasott történetet, egy Dániában élő honfitársunk tollából:
Az egyik vasárnap kocsimba ülve, kirándulást tettem a (Fülöp-szigeteki) Cebu trópusi szigetének távoli falujába, Tapilonba. Visszafelé jövet egy kopott táblát vettem észre, rajta tipikus svéd névvel: Per Person. Üdvözölnöm kellene ezt az Isten tudja hogyan idevetődött, bizonyára különc skandinávot. Behajtottam a tábla melletti ösvényre, majd megálltam a tengerpart elhanyagolt faépületei között.
Egy ajtón krétával volt felírva: MANAGER. Benyitva, egy roskadozó karosszékben, negyven fokos trópusi hőségben, két odatámasztott mankója közt ült az ősz hajú Person úr. Svédül mutatkoztam be. Az öreg csendben végighallgatott, majd angolul válaszolta: nem csak nem érti amit mondtam, de azt sem tudja, milyen nyelven mondtam?
Ön tehát nem Person úr Svédországból? kérdeztem, angolul is bemutatkozva.
Person úrral sohasem találkoztam, pedig több mint negyven éve élek itt! Örömmel látom, hogy Ön európai, kérem üljön le és igyunk meg egy csésze teát...
Kezdett sötétedni, gyorsan tovább akartam hajtani, de a teámat kihörpintve azért megkérdeztem:
Ha Ön nem svéd, de feltevésem szerint európai, akkor ugyan honnan került el ide a Föld másik oldalára?
You will be surprised, from Hungary...
Ön is meg fog lepődni mondtam halkan magyarul, mert én is ott születtem...
Lehajtotta ősz fejét. Amikor felnézett, könnyes szemmel és szép magyarsággal szólalt meg, s az éjféli órákba nyúló beszélgetésünk során elmondta odisszeáját.
A Lajta mentén születtem. Apámat, mint a magyarok millióit, összetörte Trianon. Őseim földje Burgenland lett. Anyám meghalt, apámmal, mint hazátlan magyarok, Fiuméből egy gőzösön örökre elhagytuk Európát. Ausztrália felé tartva hajónk tájfunba került és elsüllyedt Mindanao szigeténél, de apámmal partra vergődtünk és itt maradtunk a Fülöp-szigeteken. Vele együtt építettem fel ezt a ma már korhadozó tengerparti panziót. Másfél évtizede halt meg apám, követte őt filippínó feleségem, majd a jobb lábam, mellyel jóllakott egy büdös cápa... Azóta most beszélek először, de érzem, hogy utoljára drága anyanyelvemen... Minden szó ajándék a sorstól... míg majd az Ön kocsiját eltűnni látom
Másnap reggel, nehéz búcsúzás után, megálltam a tegnap észrevett táblánál. Félrehúzva a folyondárokat, előtűnt a teljes felirat: Hotel 5 Dollar Per Person...
Az ömlő trópusi esőben, az ösvény végén visszanéztem kocsimból. Utánam meredve, két mankóján mozdulatlanul csüngött Per Person... mintha keresztre lenne feszítve... rettenetesen egyedül... rettenetesen elhagyatottan... rettenetesen magyarul..."
Nagybányán nem egy: húszezer magyar él. De Erdélyben is vagyunk legalább háromszázezren ezt ma már biztosan tudom.
Nem vagyunk egyedül, sem elhagyatottak... Csak magyarok...
Kell ennél nagyobb érv Csíksomlyó mellett...?
Vásárhelyi D. Miklós
(BÚSz-információ) Szilágyi Adalbert Béla, a szinérváraljai RMDSz elnöke örömmel újságolta, hogy immár minden jogi akadály elhárult a magyar tagozatú osztályok és a két óvodai csoport külön épületbe a római katolikus egyház nemrég viszszaszolgáltatott ingatlanába való áthelyezése elől. A kezdeményezők az utolsó engedélyt is megkapták, így már csak a szinérváraljai magyar közösség összefogásán múlik, hogy ősztől önálló épületben kezdhessék el az új tanévet a gyerekek. Eljött az idő tehát, hogy a váraljaiak ismét bebizonyítsák: képesek összefogni, ha nemes ügyről van szó. Mert csak közös összefogással sikerülhet egy korszerűen felszerelt és felkészült tanári kart felvonultató magyar tannyelvű oktatási intézményt létrehozni.
A magyar tannyelvű oktatás vissza kell nyerje egykori presztízsét, annál is inkább, mert az EU-csatlakozással egyidőben a magyar nyelv szerepe is nőni fog régiónkban. Ezért nemhogy hátrányos, hanem kifejezetten előnyös helyzetbe fognak kerülni azok, akik a magyar nyelvet elsajátítják.
A kezdeményezők megkapták a 2. sz. Általános Iskola, az 1. sz. Óvoda és a központi iskola (1. sz. Általános Iskola) vezetőségének beleegyezését, valamint a római katolikus egyház, mint tulajdonos beleegyezési nyilatkozatát. A Polgármesteri Hivatal is áldását adta az összevonásra. Az alábbiakban a Megyei Tanfelügyelőség Vezető Tanácsához intézett kérelem szövegét is ismertetjük olvasóinkkal:
Szinérváralja magyar nemzetiségű állampolgárai nevében tisztelettel kérjük a magyar tagozat két óvodáscsoportjának és az I-VIII. osztályoknak, 2004. szeptember 1-i kezdettel, a római katolikus egyházi iskola épületébe (P-ta Unirii, 12. sz.) történő áthelyezését. Az egykor államosított épületet a román állam visszaszolgáltatta jogos tulajdonosának, amely beleegyezett a magyar tagozat itteni működésébe.
Óhajunk szerint, az iskolai osztályok megmaradnak a 2. sz. Általános Iskola kötelékében, az óvodás csoportok pedig az 1. sz. Óvodához fognak továbbra is tartozni. Mellékeljük az illetékes szervek jóváhagyását, igazolva, hogy ez az épületcsere nem sérti, se nem hátráltatja a román tagozaton történő oktatást."
A kérelmet a Megyei Tanfelügyelőség elfogadta, Delia Mariana Ardelean főtanfelügyelő is kézjegyével és pecséttel látta el az iratot, azzal a feltétellel, hogy az osztályok (csoportok) jogilag továbbra is az eddigi intézmények keretében maradnak. (ta)
(BÚSz-információ) Mozgalmas gyermeknapi rendezvényekről kaptunk híradást a felsőbányai MADISz és a sárosmagyarberkeszi református egyház részéről. Utóbbi május 29-én, szombaton 9.30 órára hívja a gyermekeket a parókiára, majd részben a Mikó utcába és a református iskola udvarába költözik át a rendezvény, ahol többek között kerékpárverseny, vers- és mesemondó verseny várja a gyermekeket, de lesz tollaslabdázás, kötélhúzás, lekváros kenyérevés, olvasó verseny és rajzfilmvetítés is. A felsőbányai fiatalok által szervezett program június 1-én, kedden 15 órakor kezdődik. Helyszín a zárda udvara, ahová bicikli-, roller és görkoriverseny, kötélhúzás, szkanderezés, kötött futás lesznek a versenyszámok.
Hadijátékot szervez a Nagybányai Rákóczi Szövetség. A tatárjárást idéző 24 órás számcsatára június 13-án és 14-én, szombaton és vasárnap kerül sor a Nagybánya környéki hegyekben. A csataérettek (legalább V. osztályosok, felső korhatár nincs) érdeklődhetnek Nagy Zoltán történelemtanárnál (tel: 278856), vagy a Teleki Magyar Házban, Markó Hajnalnál (tel: 212668).
A szerdai EKE-gyűlésen a Bóbita Gyermeknappal kapcsolatban lesz megbeszélés, kérik az EKE-tagokat a minél nagyobb számban való megjelenésre!
PÜNKÖSDI KIRÁLYNÉT ÉS KIRÁLYFIT választanak a régi szokás szerint Koltón, május 28-án, ma délután 5 órai kezdettel a Csere" nevű legelőn. Lesz LÓVERSENY (igazi lovakkal!) és egyéb hagyományos versenyek, végül a királyi pár" meghordozása. Szeretettel várják a koltói és környékbeli érdeklődőket!
INGYENES" a Teleki Házban: orvosi tanácsadás minden szerdán 16 órától (Raduné dr. Dobránszky Irén ny. gyermekgyógyász főorvos, dr. Cãpusan Edit pszichiáter), munkaerőközvetítés minden szerdán 17 órától! A jogi tanácsadásra csütörtökön 18 órától várjuk az érdeklődőket!
Vásároljon szép népi kerámiát! Les Gábor népi iparművész munkái megtekinthetők a Teleki Magyar Házban!
2004. június 5., szombat. 10 óra Liget: kerékpár- és akadályverseny, Teleki Magyar Ház: nagyanyók és nagyapók mesemondó versenye (döntő), 12 óra Klastromrét: roller-, görkori-, aszfaltrajz-verseny, 16 óra Teleki Magyar Ház: bábszínház, cserebere-vásár, mama-sütije verseny. Rossz idő esetén 10 órától a TMH-ban: mesefilm-maraton.
2004. június 6., vasárnap. 10 óra Teleki Magyar Ház: szavalóverseny, rajzverseny, vízfestőverseny, gyurmaszobrászat, papírsárkány-készítés, 14 óra Klastromrét: papírsárkány-eregetés, 16 óra Teleki Magyar Ház: mesét mondanak a nagyanyók és nagyapók mesemondó versenyének győztesei, legó-verseny, népi játékok, pici-licit, 19 óra TMH: eredményhirdetés-díjazás
A szavalóversenyt kivéve, a programokba óvodásoktól VI. osztályosokig bárki bekapcsolódhat. Részvételi szelvényt június 5-én, szombaton 9 órától egész nap a klastromréti szobor mellett, vasárnap 9 órától pedig a Teleki Magyar Házban osztunk, ezzel kell jelentkezni az egyes versenyek helyszínén, félórával kezdés előtt!
VÁRJUK TÁMOGATÓK JELENTKEZÉSÉT, köszönettel fogadjuk adományaikat (pénzben, édességben, díjnak való tortában, ajándékban) a Teleki Magyar Házban (tel: 212668, 0744-919166). Részletek a jövő héten és a plakátokon!
* Az óvárosi ref. templomban esküdtek egymásnak örök hűséget Sebők Lajos és Pop Ancuta Simona, Sebők Lajos és Taisz Anna fia, Pop Ioan és Drãgus Rodica lánya. T.: Kenter Sorin, Pintea Delia, Pop Ioan, Tãmas Delia; Kozel Les Győző és Kőszegi Emese Orsolya, Kozel Les Árpád és Illés Jolán f., Kőszegi István Lehel és Treitli Erzsébet l. T.: Szilágyi Zsolt, Dumitru Diana, Csáki János, Weis Melinda.
* Keresztvíz alá tartották Descsuk Tibor Oszkár és Pop Crina Valeria kislányát, aki a Tímea Krisztina nevet kapta. K.sz.: Balázs Szilárd, Sebő Ildikó.
* Utolsó útjára kísérték Nagy Miklós (66), Duna Árpádné Szabó Mária (76), Marozs Irén (53), Szepesi Imre (71) testvéreinket.
* Ezen a héten bűnbánati hét. Pünkösdvasárnap délelőtt úrvacsoraosztás, 18 órától ünnepi istentisztelet. Pünkösdhétfőn 10 és 18 órától istentisztelet. Legátus: Kovács István IV. éves teológus.
* Az I. számú plébánia Szentháromság templomban tartották keresztvíz alá Scheip Angelika kislányát, aki a Beatrix Mária nevet kapta. K.sz.: Tóth Mária, Kiss Zoltán János; Bencsik László és Daubner Valéria kisfiát és kislányát, akik a Róbert Alex és Roxana Amália nevet kapták. K.sz.: Budei Vasile, Bencsik Ibolya, Varga József; Miszner Róbert és Sávolszki Ramona Teodora kisfiát, aki az Adrian Cristian nevet kapta. K.sz.: Josip Angéla.
* Örök hűséget esküdtek Lévai Lehel és Rác Boglárka, Lévai Antal és Erdei Éva fia, Rác Ferenc és Kerezsi Mária lánya. T.: Moldovan Rudolf, Lévai Hajnal, Lajos László, Varga Imola.
* Örök nyugalomra helyezték Szabó József László (55), Fátyol Erzsébet (71) testvéreket a Krisztusban. Nyugodjanak békében!
* Pünkösd első- és másodnapján szentmisék a vasárnapi sorrendben. A pünkösdvasárnapi ünnepi szentmisén 22 gyermek lesz első áldozó.
* Junius 6-án templombúcsú, az új oltár megáldása, amelyet Schönberger Jenő püspök végez, igét hirdet Majnek Antal kárpátaljai püspök.
* Az újvárosi ref. templomban pünkösdvasárnap délelőtt úrvacsoraosztás lesz, 18 órától, valamint pünkösdhétfőn 10 és 18 órától istentisztelet. Legátus: Kiss József V. éves teológus.
* Az evangélikus-luth. templomban pünkösdvasárnap és -hétfőn 10 órától istentisztelet és úrvacsoraosztás. Vasárnap 12 órától unitárius istentisztelet.
Köncze G. Árpád
Sétálok az utcán. Elhaladok egy színes választási plakátokkal teleragasztott hirdetőoszlop mellett. Mosolygó arcú jelöltek, mesébe illő ígéretek tarka kaleidoszkópja csábítgatja szemem.
Sétálok az utcán. Két idősebb hölgy jön velem szembe. Egyikük panaszkodik:
Képzeld, ma ötször kellett kiállnom a sort a hivatalban.
Hát először azért, mert nem tudtam, hogy típuskérvényt kell kitölteni, aztán meg azért, mert...
Sétálok az utcán. Szirénázó mentőautó halad el mellettem az úton, s néhány méterrel odébb megáll a járda mellett. Lassan én is oda érek. Egy letolt nadrággal a fövenyen fekvő részeg férfi miatt riasztották a sürgősségi osztályt. A néhány méterre levő kocsmából kitódulnak a vendégek, hogy lássák a szenzációt".
Sétálok az utcán. Elhaladok egy hirdetőoszlop mellett. Naptól kifakított, cafatokra szakadt kulturális plakátokat lenget a szél. A kultúra helyett, már csak az igénytelenségtől bömbölő cool(=nagyszerű)túrát" éri meg támogatni. A régimódi" kultúra nem jó reklámhordozó.
Sétálok az utcán. Egy hiányos öltözetű, koszos gyerek kéreget a sarkon. Még nem vitték el a rendőrök, mert a héten azzal voltak elfoglalva, hogy a két gyűjtögető apácát megbüntessék 30 millió lejjel. Nagy fogás volt. Teljesen belefáradtak az akcióba a bátor egyenruhások.
Adjon már egy kis pénzt, hogy ennivalót vehessek- mondja szinte követelőzve a gyerek. Adok neki némi aprópénzt, mire újabb kéregetők lépnek elém szinte a semmiből. Gyorsítom lépteimet...
Sétálok az utcán. Elhaladok egy szemetesláda mellett. Felül beledobom az elhasznált papírzsebkendőt, alul pedig automatice kiesik. Kosárlabdázónak érzem magam...
Sétálok az utcán. Egy józannak éppen nem mondható szekeres, szekerén nemzeti színű lobogóval, végigvágtat a főúton. Új idők új szelét terjeszti. Csak úgy pezseg az arca a nemzeti büszkeségtől.
Sétálok az utcán. Elhaladok egy újabb színes választási plakátokkal teleragasztott hirdetőoszlop mellett. Mosolygó arcú jelöltek, mesébe illő ígéretek tarka kaleidoszkópja csábítgatja szemem.
Gyorsítom lépteimet, még mielőtt elcsábulok... (tami)
Az Egyházmegyei Ifjúsági Lelkészség nagybányai régiójának szervezésében a Szentháromság templom ifjúsági termében került sor a Megérkezett a tavasz" rajzversenyre. Negyven gyerek több mint ötven rajzát állították ki, három korcsoportban. Díjazottak: az óvodásoknál I. helyezett - Lőrinczi Evelin, II. Nagy Norbert, III. Szabó Tímea, az I-IV. osztályosoknál I. Scheip Larisza, II. Kostyál Tibor, III. Deák Gertrúd, az V-VIII. osztályosoknál pedig I. Kostyál Bernadett, II. Ardelean Izabella, III. Duma Izabella. Gratulálunk! (deák)
Szeretném, ha a sok ölbe tett kéz, összefonódott kar ismét összekapcsolódna. Úgy érzem, megint építenünk kell: ismét fel kell építenünk a szülővárosukért, magyarságukért, múltjukért és jövőjükért egyemberként tenni akaró nagybányai polgárok közösségét, hogy ismét átéljük múltunk egyik dicső nem túlzás! időszakát, s hogy önbecsülésünket megerősítve elhiggyük: van még helyünk s szavunk abban a városban, melyet hétszáz esztendeje őseink építettek számunkra...
Ennek a cikksorozatnak az egyik alapvető célja és értelme lenne, hogy együttműködésre ösztönözze az olvasókat. S az együttműködés legszemléletesebb szimbóluma számomra az őszintén, férfiasan, becsületesen, szeretettel összekapcsolódó két kéz.
Elgondolkodott-e már a kedves olvasó a karok, a kezek jelkép-erején? Beszélünk jobb kézről, ami elfogadottan ügyesebb, mint a másik. Aztán tudunk kétbalkezesekről, balkézről születettekről. Vannak aztán ölelésre tárt karok, s olyanok is, amelyeket összefonunk, mintegy elzárkózva valami elől, vagy lógatunk a semmittevés kifejezéseként, esetleg ölbe tesszük őket, amikor passzívak, szemlélődők vagyunk. S még annyi mindenre használjuk karjainkat, kezeinket!
Eszembe jutott, amikor az ötvenes évek végén apámék állami kölcsönből felépítették a családi házunkat. Akkor bizony nem volt pénz arra, hogy egy építési vállalkozót megfizessenek, s néhány hónap múlva a kész házba beköltözhessünk. Azt kellett nézni, hogy a garasokból, a kis fizetésekből és a szűkön mért kölcsönből minél többre fussa. S ennek egy módja volt: az anyagvásárláson kívül lehetőleg mindent saját munkával megoldani.
Ekkor láttam először, hogy mire képesek az együttműködő, az összefonódó kezek! Mindenki eljött segíteni: apám testvérei, nagyapám és nagyanyám, munkahelyi barátok, jó szomszédok, ismerősök. Még mi, gyermekek is kivettük részünket: vizet kellett hordanunk a sarki csapról a mészoltáshoz, malterkeveréshez. Derékig vízben állva, a Zazar medréből bányászták ki a köveket az alapokhoz, az erdészettől megvett fákat maguk termelték ki és szállították le az erdőből, kézről kézre adogatták a téglát, a malteres vedreket, majd a cserepeket... S milyen nagy volt az öröm, amikor felkerült a koszorú az elkészült háztetőre: mindenki összeölelkezett, örvendett, hogy egy szép dolgot együtt megvalósítottak.
Azért említettem az együttműködést, a közös építést, mert számomra a régi Nagybánya elsősorban ezt jelenti-jelképezi. Már legrégibb, nyolcszögű nagy pecsétjén is azt mondja a körirat, hogy nem a falak, hanem a városlakók szeretete jelentik a város erősségét. S az évszázadok folyamán hányszor volt szükség a városlakók összefogására, együttműködésére, hogy megvédjék városukat, hiszen aranybányáira, kincseire sokszor fájt a foga töröknek, osztráknak, románnak, s magyarnak is. És hányszor volt szükség az együttműködő építésre, amikor a lerombolt várfalakat kellett helyreállítani, vagy a tűzvész-pusztította várost újjáépíteni.
A XIX. század, s különösen ennek utolsó fele másfajta együttműködést hozott: míg ezelőtt a létük, vagyonuk megvédéséért fogtak össze a nagybányaiak, ekkortól egyre inkább kialakult és erősödött a polgári tudat, az összetartozás érzése, öröme, a kulturális-szellemi felemelkedés vágyából fakadó közös tenniakarás. Nem véletlen, hogy sorra jelennek meg a különféle kulturális egyesületek, kezdve a Kaszinó-egyesülettől a Polgári Körig. Egy komoly lakossági összefogást igényelt a Nagybánya és Vidéke hetilap megindítása, aztán azoknak a körülményeknek és feltételeknek a megteremtése, amelyek végül is azt eredményezték, hogy 1896 májusában Hollósy Simon és müncheni iskolájának növendékei először látogassanak Nagybányára, s e látogatás egy nemzetközi hírű művésztelep megszületését eredményezze. És végül, de nem utolsó sorban, a város polgárságának összefogására volt szükség egy évszázaddal ezelőtt a Múzeum-egyesület, majd a Városi Múzeum megalapításához is.
Aztán megint egy olyan időszak következett, amikor ismét létük, megmaradásuk érdekében kellett összefogniuk, együttműködniük a nagybányai magyaroknak. S ez a korszak, rövid megszakítással, 1989 végéig tartott. Ebben az időszakban az volt a kunszt", ha a korlátozott létszámú magyar osztályba beírathattuk a gyereket, ha a szigorúan cenzúrázott hetilapunkban olykor belelophattunk valamit elrejtve a sorok közé, ha megengedték, hogy Enciklopédia-kört tartsunk magyarul a Művelődési Házban, ha beindíthattuk a táncházat, vagy ha helyet kaptunk valamelyik idelátogató magyar társulat előadására... Hogy mi történt-történik 1990-től errefelé, azt mindenki tudja, ismeri.
Szeretném, ha a sok ölbe tett kéz, összefonódott kar ismét nekilendülne, összekapcsolódna. Úgy érzem, megint építenünk kell: ismét fel kell építenünk a szülővárosukért, magyarságukért, múltjukért és jövőjükért egyemberként tenni akaró nagybányai polgárok közösségét. Erre lehet jó alkalom a június 18-20. között sorra kerülő esemény. A Schönherr-napok lehetőséget adnak, hogy ismét átéljük múltunk egyik dicső nem túlzás! időszakát, s hogy önbecsülésünket, öntiszteletünket megerősítve elhiggyük: nincs veszve minden, van még helyünk s szavunk abban a városban, melyet hétszáz, vagy még több esztendeje őseink építettek, s melyet nekünk kell tovább építenünk és nem feladnunk! maradékainknak.
Az Erdélyi Féniks Szabadegyetem ennek az együttműködésnek az alkalmát, lehetőségét szeretné megteremteni a Schönherr-napok megrendezésével. Azért mi, mert Schönherrt szülővárosa iránti elkötelezettségéért, szeretetéért példaképünknek tekintjük, s azért is, mert nincs más kezdeményező. De végül is nem az a fontos, ki teszi meg az első kapavágást, hanem sokkal inkább, hogy minél többen odaálljanak az alapok kiásói, a falak felhúzói, a tető becserepezői közé. Hogy végül minél többen örvendezhessünk, s mondhassuk: ez jó mulatság, férfimunka volt!
E közös munka, az együttműködés hitében közlöm a Schönherr-napok programtervezetét, mely még szenvedhet ugyan kisebb változtatásokat, de talán részvételre, együttműködésre késztetheti önöket. Néhányan nehezményezik, hogy miért péntek délelőtt van az előadássorozat, hiszen sokan dolgoznak. Egyrészt a színháztermet csak ekkorra sikerült megkapnunk köszönet a Lendvay Márton Színjátszó Körnek és Alapítványnak és a színházigazgató jóindulatának másrészt viszont ez egy olyan rendkívüli esemény, hogy aki valóban el akar jönni, az ott is lesz. Aki kifogásokat keres, az akkor se jönne el, ha délután szerveznénk a találkozót.
Nos, a következő heti találkozásig, íme a programtervezet:
Városi Színház, 9.00-13.00 óra között: ismeretterjesztő előadások:
Fancsali János: Magyarörmény zenei breviárium. Csausz Anna.
Gudenus János József (Magyar Genealógiai Társaság): Genealógus a genealógusról, Schönherr Gyuláról
Debreczeni Droppán Béla (Magyar Nemzeti Múzeum): Schönherr Gyula történészi és levéltárosi tevékenysége a Nemzeti Múzeumban.
dr. Korcsog Mátyás: Kazay Endre, az első magyar gyógyszerészeti lexikon szerzője.
Dávid Lajos: A Teleki család és a Teleki Magyar Ház.
J. Turóczi Klára: A Nagybánya környéki népi fazekasság szimbólum-világa
Dr. Schönherr Gyula: Beszámoló a Múzeum-egyesület tevékenységéről és Beszéd a Városi Múzeum megnyitásakor (két írás, felolvassák a Lendvay Márton Színjátszó Kör tagjai)
Csoma György: A múzeumalapítók és a Múzeum. Nagybánya a XIX. század utolsó évtizedeiben és a századfordulón
Balogh Béla: Nagybányai boszorkányperek
Gorduza Victor: A nagybányai Ásványtani Múzeum a nagyvilágban
Megtekinthető a színház előcsarnokában rendezett alkalmi népi kerámia kiállítás;
Vetítésre kerül Dinu George Nagybányáról készített művészi dokumentumfilmje;
Megvásárolhatók Csoma György: Régi dicsőségünk" című kötete és J. Turóczi Klára népi kerámiái.
Alfa Pont Szellemi Centrum, 13.00-15.45 óra között: ebéd a meghívottak és előadók részvételével, majd kötetlen beszélgetés, szabad program
RMDSz székház kiállítóterme, 16.00-16.45 óra között: előadás, tárlatvezetés:
Véső Ágoston: A nagybánya művésztelep hagyományainak továbbéltetése az 1996-tól tevékenykedő Nagybánya-telepen
A telep alkotásaiból rendezett gyűjteményes kiállítás hivatalos megnyitója
Helyszín: Szentháromság plébániatemplom, időpont, 17.00-18.45 óra között: Schönherr Gyula emlékmise.
Emlékeznek Lieb József kanonok-plébános és id. Kormos Sándor
Ökumenikus egyházzenei hangverseny. Fellépnek: a baptista, a római katolikus és a református egyházak kórusai
Alfa Pont Szellemi Centrum, 19.30-21.00 óra között: vacsora a vendégekkel.
Teleki Magyar Ház, 10.00-12.00 óra között: kiállítások megnyitója és megtekintése.
Északolasz emlékek". Szabó Mária és Fancsali János fotókiállítása;
Emlékkiállítás Várvédő István kisplasztikáiból;
Tőrös Gábor plakettjei. Egy eladásra szánt magángyűjtemény anyagának bemutatása: zömmel a magyar szellemiség kimagasló alakjait ábrázoló 16 alumínium plakett (10-20 cm).
Fancsali János: Zenei Breviárium, benne tanulmány Csausz Annáról, Schönherr Gyula édesanyjáról
Csoma György: Régi dicsőségünk. A múzeumalapítók és a Múzeum.
A kétszáz oldalas kötet ára 100.000 lej. Pénteken és szombaton, a rendezvény helyszínein 20 százalék kedvezménnyel, 80.000 lejes kötetenkénti áron megvásárolható. Áttekintést nyújt a város ás a múzeum történetéről a kezdetektől napjainkig. A melléklet a helyi sajtóban megjelent, a nagybányai magyarságra vonatkozó román nyelvű írások egy szeletét tartalmazza.
12.00-16.00 óra között: múzeumlátogatások, ebédszünet, szabad program.
Teleki Magyar Ház, 17.00-18.00 óra között: a nagybányai magyar-örmény baráti társaság megalakítása.
18.00-21.00 óra között: állófogadás, táncház, zenehallgatás, szórakozás.
Igény szerint kirándulások Nagybánya környékére vagy a megyébe
Várom észrevételeiket, bármilyen jellegű támogatásukat, s kérem, minél nagyobb számban vegyenek részt a rendezvényeken. Mutassuk meg önmagunknak is hogy még vagyunk, s nem por és hamu vagyunk...
Csoma György
Beléptünk az EU-ba......aztán ki is léptünk...
(BÚSz-tudósítás) Tizenhatezer lakos, tizennégy köztéri szobor, kéthetente hatezer példányban megjelenő hírlap, egy európai szintű gyógyfürdő, Nádasdy-vár, s egy ritkaságszámba menő huszármúzeum, évente többezer turista... ez lehetne a magyarországi Sárvár dióhéjban. A mi Szinérváraljánkkal évek óta tartó kapcsolataik kezdetben csupán az emitt született, amott tanítóskodó humanista reformátor Erdős Sylvester Jánosról szóltak, mára azonban már tágabb értelmezést kaptak, s a két városka életének szinte minden területére kiterjednek. Sárváron jártunk, s egy kicsit az egyesült Európában is; élményeinket, benyomásainkat ígéretünknek megfelelően múlt heti és e heti lapszámainkban igyekeztünk önökkel is megosztani.
Először a legfiatalabb osztrák tartomány, Burgenland székhelyén, Kismartonban (Eisenstadt) álltunk meg. Burgenland tulajdonképpen egy mesterségesen létrehozott képződmény, hiszen ilyen névvel soha nem létezett Ausztriában tartomány. 1918-ban Ausztria bejelentette igényét Magyarország német-lakta területeire, de ezeket csak harcok során tudta megszerezni, mivel a csatlakozást még a német ajkú lakosság sem támogatta. (Akkor Magyarország volt gazdaságilag erősebb.) A körülbelül 4000 négyzetkilométernyi területű tartományt 1921-ben hozták létre, neve a magyar Várvidék német fordításából ered. 277 ezer lakossal rendelkezik, ebből 90% német, 7% horvát, 2% magyar, 1% más nemzetiségű lakos. A magyar ajkú lakosság Felsőőr (Oberwart) környékén tömörül.
Eisenstadt 1491-től Ausztriához tartozott, illetve a Habsburgok kormányozták. Az Esterházyak az 1600-as években kerültek Kismartonra, azt követően, hogy 1619-ben nem álltak Bethlen Gábor oldalára, így megkapták a birtokot. Eisenstadt 1648-ban szabad királyi város címet kapott.
A város központjában ma is áll az Esterházy-kastély, amely a település legreprezentatívabb épülete. A család téli rezidenciájául szolgált, nyári rezidenciájuk ugyanis a magyarországi Eszterházán volt. A reprezentatív épület egy középkori vár helyén épült, amely az Erdély-szerte látható, négy saroktornyos, kerítőfalas várkastélyokhoz hasonlított. A mai, barokk stílusban pompázó épületté az 1600-as években kezdték átépíteni. Előbb három szintessé alakították, majd a 19. században újabb változtatásokat hajtottak végre rajta. Az épület homlokzatán magyar királyok és fejedelmek szobrai és domborművei láthatók, amelyeket a Nádasdy Ferenc által Sárváron kiadott Magyar Történeti Könyv illusztrációi alapján készítettek. Az erkélyen Esterházy-címerek találhatók, felettük pedig Szűz Mária, a magyarok nagyasszonya arcképe díszeleg.
A kastély európai jelentősége abban áll, hogy kétszintes koncerttermében hangversenyezett annakidején Haydn. A koncertterem mellett egy dolgozószobát is kapott a mester.
Az Esterházy család jelentős szerepet töltött be Magyarország történelmében. Mielőtt megkapták Kismartont, jelentéktelen nemesi családnak számítottak, viszont grófi címet nyertek. A család Esterházy Pálnak köszönhette felemelkedését, aki az 1600-as évek második felében Magyarország nádora lett, tehát a mai miniszterelnöknek megfelelő címet kapott. 1683-ban rendkívül nagy lojalitást mutatott a Habsburgok irányába. A többi magyar arisztokratával ellentétben nem állt Thököly oldalára, viszont egy 20 ezer fős hadsereget szervezett Ausztria területén, amellyel résztvett Buda 1686-os felszabadításában. Szolgálataiért I. Lipót császár hercegi címet adott a családnak.
A 18. században az Esterházy család a zenei kultúra és az építészet irányába mutatott nagy érdeklődést. Az elsőt Haydn támogatása, a másodikat az Eszterházán és Kismartonban folytatott építkezések igazolják.
A család hercegi ágának utolsó tagja Esterházy Pál volt, akit koholt vádak alapján tartóztattak le és ítéltek el. A kastély az ő idejében került az osztrák állam tulajdonába.
Az Esterházy család emlékét a kastély és a Szent Ferenc templomban található Esterházy-sírbolt őrzi.
Bécs Európa egyik legnagyobb idegenforgalmi központja, ahol évente kb. 7 millió vendégéjszakát töltenek el a turisták. Ebből 6,3 millió vendégéjszakát kizárólag külföldi turisták fogyasztanak" el. Ausztria nemzeti jövedelmének egyhatodát Bécs biztosítja. Mint Nyugat- és Közép-Európa találkozópontja, Bécs közlekedési csomópontként is jelentős városnak számít.
A Kék Duna-keringő" alapján hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy Bécs a Duna mentén terül el, pedig ez nem éppen így van. Maga a belváros a Dunától kissé távolabb épült, azon a helyen, ahol már a kelták is megtelepedtek és Deludia néven várost alapítottak. Ezt a várost a rómaiak Vindebonanak nevezték el, és egy 6 ezer fős lovas alakulat befogadására alkalmas tábort építettek belőle. A Római Birodalom bukása után először a gótok, majd az avarok, 900-ban pedig a magyarok foglalták el a területet. 991-ig magyar fennhatóság alatt állt a város, mivel Magyarország határa a mai Ausztria belsejében, az Ober-Enns folyónál volt. (Feltételezések szerint innen ered a magyar népmesék Óperenciás-tengere.)
1031-ban ismét magyar fennhatóság alá került a város, Szent István király ugyanis körbekerítette és lefegyverezte az egész német-római sereget. Ehhez az időszakhoz köthető a város magyar neve: Bécs. 1044-ben ismét osztrák fennhatóság alá kerül, és a Badenberg hercegek városa lesz, akik 1221-ben városi rangot adtak a településnek. 1278-tól a Habsburgok kezére került, akik a középkorban előbb székvárossá tehát fővárossá , majd a 18. századtól Európa egyik kulturális központjává fejlesztik.
A város két török támadást vert viszsza, 1629-ben és 1683-ban. Több támadás már csak azért sem érte, mert a Magyarország területén található végvár-vonal megakadályozta ezt.
1945-ben kéthetes utcai harcok után számolták fel a szovjet csapatok a német ellenállást Bécsben. A város szinte minden műemléke megsérült, de nem bontották le, hanem újjáépítették azokat. Jó döntés volt, hiszen a mai osztrák főváros turizmusa ezekre a barokk, klaszicista műemlékekre, illetve Bécs múltból jelenbe mentett hangulatára épül.
A hely 1074-től ismert, ám jelentőségét akkor nyerte el, amikor II. Miksa, egy vadászat közben, a mostani díszudvar területén egy kútra talált, amit Szép Kút"-nak, azaz Schönbrunnak nevezett el. Az ott működő malom helyére vadászkastélyt építtetett; 1605-ben ezt a kastélyt Bocskai István erdélyi csapatai felgyújtották, 1683-ban pedig a törökök elpusztították. A romok helyén 1713-ban készült el a napjainkban is álló épületegyüttes. Építője: Fischer von Erlach.
A főépület francia mintájú, külső lépcsős, központjában reprezentatív termekkel, oldalszárnyában lakószobákkal, külön udvari színházzal. A díszudvar nevezetessége a két bejárati oszlop, amelyek tetejére Napóleon tétette fel a sasokat. Napóleon egyébként kétszer is lakója volt a kastélynak, miután 1805-ben és 1809-ben megverte a Habsburg seregeket: a két békeszerződés aláírásakor (Pozsonyi és Schönbrunni Béke). Az udvaron díszszemléket is tartott Napóleon, s 1809-ben merényletet is megkíséreltek ellene itt.A díszudvaron található két szökőkútnak nem egyszerű díszítő szerepet szántak, hanem jelentéssel is felruházták az alkotók. Mivel az egész Habsburg Birodalmat Bécsből irányították, Magyarországot és Erdélyt is beleértve, az egyik díszkút a Dunát és annak mellékfolyóit, míg a másik Galíciát, Ladomériát és Erdélyt ábrázolja.
Az 1400-as években épült, kb. egy négyzetkilométernyi területen fekvő hatalmas, francia stílusú kastélykert számtalan díszlete" közül talán a római kori romkert a leghíresebb. De más látványosságokkal is szolgál, ilyen a Glorietta-emlékmű, amelyről az egész birtokra és Bécsre gyönyörű kilátás nyílik. A Gloriettát Mária Terézia építtette, a poroszok felett 1775-ben, Korinnál aratott győzelem emlékére. Az építményen különféle harci díszletek láthatók. Hasonló szép díszlete" a kertnek a Neptun-kút is.
A Sezession egy asszír-egyiptomi stílusú, kupolás kiállítási helyiség. Az első kiállítást 1905-ben szervezték az épületben, az akkor Európában még nem elfogadott francia impresszionisták és post-impresszionisták (pl. Monet) képeiből. Az Osztrák-Magyar Monarchia építészete ennek a stílusnak a jegyében újult meg az első világháború előtt. Hasonló stílusú épületeket láthatunk többek között Szabadkán, Kecskeméten (városházák), Marosvásárhelyen (Kultúrpalota) és Nagyváradon (Fekete Sas). Alexander Girardi (1850-1918) kabaré- és kuplészínész, illetve dalénekes, a dualizmus-kori Bécs jellegzetes, pezsgő világának érdekes alakja volt. A köztiszteletben álló személyek közül ő viselte először a századelőn nagy divattá vált, jellegzetes szalagos, karimás kalapot, amit mai napig Girardi-kalapnak nevezünk.
A Stephansdom Bécs jelképe. Már a középkorban is templom állt a helyén. A mai templomot 1230-1240 között kezdték el építeni, ebből a korból való homlokzata, a két toronnyal, valamint a teljes kapuzat. Korábban a templom körül temető volt, utoljára az 1679-es pestisjárvány áldozatait temették oda.
Az 1510-re befejezett templom Szent István-tornyát 1359-ben kezdte el építeni IV. Rudolf osztrák herceg. A Sas-tornyot az 1400-as években kezdték építeni, de mai napig nem fejezték be.
A Szent István-dóm építéséhez Hunyadi Mátyás is hozzájárult, aki miután csapataival elfoglalta Bécset 2898 lucfenyőt hozatott a templom tetőszerkezetének építéséhez. Ugyancsak ő cserepeztette le a templomot, méghozzá piros-fehér-zöld cserepekkel.
Az 1683-as török támadás után néhány építészeti elemmel még kiegészítették a templomot, gyakorlatilag azonban napjainkig ilyen formában maradt fenn.
A templomban jelentős uralkodók sírjai találhatók. Itt temették el például a templomtornyot építtető IV. Frigyest, III. Frigyes német-római császárt, a Magyarországot török uralom alól felszabadító Szapolyai Jenőt. De az a szószék is itt látható, amelyikről 1454-55-ben Kapisztrán János, a nádorfehérvári ütközet előtt, felszólította a bécsieket a keresztes hadjáratban való részvételre. Innen Sopronba és Budára ment prédikálni, majd elindult Nándorfehérvár felé, ahol csatlakozott hozzá a 40-50 ezres keresztes had, amely 1456-ban, Hunyadi János vezetésével, hatalmas győzelmet aratott a török felett. Mire az európai keresztesek a magyar határhoz értek, a győzelem már megszületett. Ennek emlékére szól mai napig, pápai rendeletre, a déli harangszó.
A Burgot a Badenbergek (az első osztrák dinasztia) kezdték el építeni az 1200-as években. Időrendben legkorábbi a régi Burg, a svájciak udvara, a Schweizerhof. Azután épült fel a Lipót féle szárny, majd az Amália-vár, végül pedig a császári lakosztályok.
A Svájci udvar onnan kapta nevét, hogy a Habsburgok Svájcból származtak, így a bécsiek 1278-ban svájciaknak titulálták a jövevény földesúri családot. Eredetileg egy négy saroktornyos vár állt ott, ennek helyére épült fel a 14-15. században az épületrész, amelyben Mátyás király is lakott, amikor Bécset elfoglalta. Mai formáját az 1549-től 1552-ig tartó átépítés folyamán nyerte el.
A Lipót-szárny az 1550-es években készült el, I. Lipót császár építtette át az 1670-es években. Jelenleg az osztrák köztársasági elnök rezidenciája.
Az Amália-vár I. József magyar király feleségéről kapta nevét. Fő szárnya mögött trapéz alakban folytatódik a kastély. Ez az épület Pillei Ulrich lakóháza helyén épült. Pillei Hunyadi János vetélytársa volt, s a Hunyadi-pártiak ölték meg Nándorfehérvár várában. Ezután a Habsburgokra szállt a lakóház, s a Pilleiek egész vagyona. A 18. század kezdetétől az özvegy királynék és császárnék lakosztálya volt. Egyébként Sándor-szárnynak is nevezik, mert 1814-15-ben, a napóleoni háborúkat lezáró szerződés tárgyalásakor ott lakott Sándor orosz cár.
A Kaisers-appartman-t Ferenc József császár építtette, 1889 és 1893 között. A Lipót-szárny mögötti új Burg 1871 és 1913 között épült.
E rövid ismertetővel természetesen nem állt szándékomban Bécs összes nevezetességét részletesen bemutatni, hiszen ez lehetetlen feladat. Pláne, ha az ember csak egy napot tölt az osztrák fővárosban. De remélem, hogy a fontosabb látnivalók felvázolásával sikerült felkeltenem azok figyelmét, akik a nyugati pénzmag" keresése közben áthaladnak Bécsen, vagy azokét, akik talán évek óta az osztrák fővárost járják, de nem szántak rá időt, hogy közelebbről is megismerkedjenek a város múltjával, nevezetességeivel. (Vége)
Összeállította: Tamási Attila
(BÚSZ-tudósítás) Árpádok Aranykora címmel a Nagybányai Rákóczi Szövetség és a Németh László Gimnázium szervezésében zajlott le az a történelmi vetélkedő, amely az Árpád-házi királyaink életét és uralkodását illetően tette próbára a résztvevő diákok tudását.
Az eredményhirdetésre május 18-án került sor a Bábszínház termében. A diákokkal zsúfolt nézőtéren egy tűt sem lehetett volna leejteni...
A műsor elején Vánk Sándor ny. tanár aki mint a történelmi vetélkedők hagyományának megteremtője sokáig a szervezés feladatát is felvállalta méltatta a megmérettetés és történelmi múltunk ismeretének fontosságát. Külön kiemelte a gimnázium keretében működő Schönherr Gyula Történelem Kör eredményekben gazdag tevékenységét. Elhangzott: az évente megrendezésre kerülő megmérettetések közelebb viszik a nemzeti történelmünktől amúgy is elzárt diákságot a magyarság kiemelkedő tetteihez.
A magyar történelem 1172-től 1272-ig terjedő időszakát taglaló vetélkedő márciusban vette kezdetét. A versenyzőknek öt királyunk uralkodásának ismeretéből kellett megmérkőzniük, öt fős csapatokban, három korosztályban (V-VI., VII-VIII., illetve IX-XII. osztályosok).
A műsor Katona József Bánk Bán-jának egy részletével folytatódott, majd Balogh Béla ny. főlevéltáros vezette be a hallgatóságot a középkor világába, végül Bertóti Johanna egy megzenésített középkori himnuszt adott elő, gitárkísérettel.
A díjakat a vetélkedő főszervezője Nagy Zoltán történelem szakos tanár, a NRSZ elnöke, valamint Kőmíves Tímea, a Schönherr Gyula Történelem Kör képviselője adta át a nyertes csapatok képviselőinek. Vlaicu Zsuzsa igazgatónő gratulált az elért eredményekhez, kiemelve a gimnázium diáktanácsának aktív szerepét a vetélkedő megszervezésében.
A műsor hangulatát a Ravasz Tekla által előadott Balassi-költemény, a Bertóti Johanna által ízes nyelvjárásban tolmácsolt népmese, valamint az Ordibáló Szamócák nevezetű diák-rockzenekar fellépése tette teljessé.
(eszelzé)
A budapesti Rákóczi Szövetség, több éves hagyományainak megfelelően, A felmentett végvár!?" címmel 2004. július 26-30. között idén is megrendezi a Kárpát-medencei magyar történelemtanárok nyári találkozóját. A konferencia programjával áttekintést szeretnének adni Magyarország és Európa közös történelméről.
A konferencia helyszíne a Pannonhalmi Főapátság lesz (Pannonhalma, Vár u. 1.; Bencés Gimnázium). A résztvevők tervezett száma 80 fő. A szállás- és étkezési költségeket a Rákóczi Szövetség fedezi, indokolt esetben a határon túli résztvevők számára legfeljebb 70%-os mértékben hozzájárulnak az utazás költségeihez, a Rákóczi Szövetség, 1027 Budapest, Szász Károly u. 1. névre kiállított számla ellenében. A részvételi szándékot legkésőbb június 18-ig, a jelentkezési lap e-mailben történő visszaküldésével kell jelezni a gebauer@rakoczi.com címen. A jelentkezési lap a http://www. rakoczi.com honlapról letölthető, az Aktualitásaink" link alatt.
Lovak helyett manapság már lóerőtől duzzadó járgányokat kötnek el a modern kor tolvajai. Hogy a régi korok romantikáját azért részben felidézzék, ha nem is lovat, s nem éppen nyerges vontatót, de egy Roman márkájú kamiont azért "meglovasítottak" az elmúlt napokban Borsán. Egy-két nappal később megtalálták a kamiont, méghozzá sértetlenül, mivel valószínűleg a kalandorok megunták a szegény "párát".
Kék színű Daciák tulajdonosai, figyelem! Úgy néz ki, hogy az autótolvajok a kék színű Daciákat kedvelik, ugyanis az elmúlt napokban két hasonló példányt is elloptak Nagybányán. Mindkét járgányt sértetlenül találták meg Felsőbányán. A rendőrség nyomoz a tettesek után, de addig sem árt, ha a kék színű Daciák tulajdonosai átfestetik autóikat. Csak úgy, a biztonság kedvéért.
Az egyik Bukarest sugárúton található "istállóból" elloptak egy 20 millió lej értékű robogót. Az sem jelentett gondot a tolvajoknak, hogy a kétkerekű nincs beírva a forgalomba.
... gondolták azok, akik nem értenek az "elkötés" tudományához, ezért beérik a tartalommal is. Az egyik S. Bãrnutiu utcában parkoló Audiból kiloptak egy sarokcsiszolót és egy tekercs (50 m) kábelt, összesen 50 millió lej értékben. A Culturii utcában "beszerzőkörúton" tartózkodó tolvajok kevesebbel is beérték. Igaz, a kerek számok bűvöletéből ők sem tudtak szabadulni, ugyanis kereken 5 millió lej értékben vittek el "lószerszámokat": egy oltókészüléket, egy szerszámosládát, egy emelőt és 12 hangkazettát. Már a Metro áruház parkolójában sincsenek biztonságban a "benzingőzös paripák". Az egyik polgár alig harminc percre hagyta magára négykerekűjét, s máris kilopták belőle a 12 milliós CD-lejátszót.
Az egyik felsővisói kereskedelmi társaság ügyvezetőjétől 23,5 millió lejt lopott el egy négytagú "szakembercsoport". Az ügyvezető a pultra tette táskáját, s a "vendégek" valószínűleg kiszolgálásnak vélték a gesztust. Nagysikárlón igénytelenebbek voltak a betörők, ugyanis nem várták el, hogy kiszolgálják őket, hanem elébe mentek a dolgoknak. "Kiszolgálták" magukat egy sarokcsiszolóval, egy porszívóval, egy hi-fi toronnyal, egy mini légkalapáccsal, egy mini fűrésszel, egy csavarhúzóval és egy csiszológéppel. Sok, magát profinak tartó lakatosnak nincs ilyen eszközkészlete.
Több üzletből is lopott az a két kiskorú lány, akiket az egyik Unirii sugárúton található üzletben fogott el az üzletvezető, amint éppen néhány ruházati cikk "megtetszett" nekik.
Nem folyhat túl színvonalas "oktatás" a betörőiskolában, mivel az utóbbi időben egyre több "pályakezdő" fiatal bukik le. Az egyik Republicii sugárúton található szórakozóhely három hivatlan éjszakai látogatóját is rövid időn belül elkapták. Ráadásul olyan kis értékben loptak, hogy szégyellem leírni az összeget. Egy másik gyengén képzett fiatal egy mobiltelefon miatt bukott le. Szégyenében Al Capone valószínűleg úgy forog a sírjában, mint egykori géppisztolya tára használat közben. (ta)
(Krónika) Érdekes fordulatot látszik venni a júniusi önkormányzati választásokról vitatható körülmények között kirekesztett Magyar Polgári Szövetség ügye. Bár a hazai magyarság politikai machinációk és eszköztelenség által gúzsba kötött alternatív szervezetét hasznos időn belül már aligha hozhatja vissza az életbe" bármi is, a román a hatalom még igencsak megbánhatja, hogy segédkezet nyújtott a kiszorítósdihoz. Az Európai Parlament legnagyobb frakciója, az Európai Néppárt ugyanis Orbán Viktort, a FideszMPSZ elnökét kérte fel annak a bizottságnak a vezetésére, amely a romániai demokrácia állapotát hivatott megvizsgálni, különös tekintettel a küszöbönálló helyhatósági választásokra. Annak a politikai formációnak a vezetőjét, amely révén nemzetközi dimenziót kapott az MPSZ-ügy. Az eset újabb kétségtelen jelzés, hogy Románia felvételét egyre szigorítottabb felvételi rendszer abszolválásához köti az Unió. Az említett bizottság útnak indításával ugyanis az EU azt a kérdést fogalmazza meg, hogy joggal tart-e igényt a felvételére egy olyan ország, amelyben alapvető emberi jogokat nem tartanak tiszteletben. Meg hogy megfelel-e az adatokban, mérhető mértékegységben ki nem fejezhető demokráciakritériumnak az az ország, amely a választhatóság elemi jogát, a népakarat nem elhanyagolható hányadának kifejeződését jogi csavarokkal teszi lehetetlenné.
A romániai önkormányzati választások vélhetően nem produkálnak majd látványos és tetten érhető rendellenességeket. A mégis megjósolhatóan elmarasztaló EU-jelentésre reagáló első kirakat-felháborodást követő áldozatokra lesz majd érdemes figyelni.
Csinta Samu
Levelek a világ végéről... a világ végére
A völgy egyik legszebb részén található a Nemzeti Rezervátum Információs Központja. Az iroda minden tennivalóját az ott lakó Claudio és családja látja el. Mondanunk sem kell, milyen szemeket meresztett, amikor a vendégkönyvbe beírtuk, hogy Romániából jöttünk. Halvány sejtelme volt ugyan Romániáról, de több semmi. Rendkívül barátságosan fogadott bennünket, így hosszabb beszélgetésre került sor és a saját számítógépén mutatta be nekünk a rezervátummal kapcsolatos tudnivalókat. Ezután átvezetett bennünket a mindössze két szobányi kis múzeumba, ahol a patagóniai növény- és állatvilág legjellegzetesebb képviselői vannak kiállítva. A múzeum talán legérdekesebb darabja azonban az Információs Központ udvarán van kiállítva. Egy, a bükkfélék családjába (Notohofagus pumilio, a helyi spanyol elnevezése "lenga") tartozó 400 éves óriási fatörzsről van szó, amelynek kora a gyűrűi alapján pontosan megállapítható. Patagónia csapadékban gazdag vidékein a lenga elérheti a 30-40 m magasságot. A fatörzs keresztmetszete nyitott történelemkönyv, ugyanis nemcsak Patagónia, hanem a világtörténelemben is fontos események az illető évszámot jelentő gyűrűk mellett vannak felsorolva, amint a mellékelt fénykép is mutatja.
Lássuk tehát a "lenga"-gyűrűk korának megfelelő fontosabb történelmi eseményeket:
1578 - Francis Drake átkel a Magellán-szoroson és az Aisen-körüli csatornákon is hajózik.
1608 - Chiloe szigeten megalakul az első jesuita misszió.
1776 - Az Egyesült Államok függetlenségének kikiáltása.
1789 - A Francia Forradalom éve.
1792-1796 - Jose de Moraleda utazásai az Aisen-i csatornákon.
1819 - Chile függetlenségének kikiáltása.
1841 - A Magellán-szoros chilei fennhatóság alá kerül.
1869 - George Musters a tehuelches indiánok társaságában átutazik Patagónián.
1870-1873 - Simpson admirális utazásai az Aisen-i csatornákon.
1879 - A Csendes-óceáni háború (Chile, Peru és Bolívia részvételével).
1881 - A Chile és Argentína közötti megegyezés értelmében Chile átengedi Argentínának Patagónia keleti részét.
1914 - Az I. világháború kirobbanása.
1929 - Megalapítják Coyhaique városát.
1940 - A II. világháború kirobbanása.
1946-1955 - A kolonizáció idején Patagóniában 3 millió hektár erdőséget gyújtottak fel.
1967 - Megalapították a Rio Simpson és a San Rafael Nemzeti Rezervátumokat.
1970 Kihalt a több évszázados fa.
Dr. Valdman István Ph.D.
A romániai társadalom minden területét érintő általános korrupció 2003-ban aláaknázta a kormány azon képességét, hogy az alapvető jogokat erősítse, és a gazdaságot fejlessze áll az Amnesty International (AI) napokban közzétett idei éves jelentésében. A jelentés szerint viszonylag kevés hivatalos tisztségviselőt vontak felelősségre politikai vagy büntetőjogi szempontból a hatalommal való visszaélés miatt. A lakosság többsége szerint az életszínvonal nem javult, különösen az alapvető szolgáltatások, az orvosi ellátás vagy a szociális védelem tekintetében.
Az emberjogvédő szervezet szerint számos információ létezik azzal kapcsolatban, hogy a rendőri őrizetben levő személyeket kínozzák, rossz bánásmódban részesítik, a börtönökben gyakran embertelen körülmények uralkodnak. Az AI szerint lehetséges, hogy az alaptörvény módosításai nem elégségesek annak garantálására, hogy a törvényhozási folyamat nyitottabb a nyilvánosság felé, vagy hogy az igazságszolgáltatás kevésbé gyanúsítható azzal, hogy az igazságügyi minisztérium befolyása alatt áll. A gyerek- és nőkereskedelem továbbra is komoly probléma, a 2001-ben ezzel kapcsolatban elfogadott törvény nem hozott jelentős javulást. Az AI szerint romák gyakran válnak a rossz bánásmód áldozataivá, a rendőrség pedig igyekszik megfélemlíteni a társadalom szélére szorult közösségek tagjait. Az áldozatok gyakran félelemből nem tájékoztatják a civil szervezeteket, és nem tesznek panaszt. (mti)
Részletes cikkben számol be május 21-i számában a szlovákiai és romániai magyar tannyelvű egyetemekről a Chronicle of Higher Education, az Egyesült Államokban hetente megjelenő közismert felsőoktatási szakfolyóirat. A több mint 450.000 egyetemi és főiskolai tanár, valamint oktatási szakember által olvasott folyóirat objektív hangvételben tudósít a kisebbségi magyar felsőoktatás helyzetéről, és kiemelten foglalkozik az elmúlt évek áttöréseivel: a romániai Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem, illetve a komáromi Selye János Egyetem létrehozásával.
A szlovákiai helyzet ismertetésekor a cikk megállapítja, a magyarság számára csak szűk lehetőségek állnak rendelkezésre anyanyelvű felsőoktatási tanulmányok folytatására. A tudósító idézi Bauer Editet, a Magyar Koalíció Pártjának alelnökét, aki szerint a magyar ajkú lakosságnak a szlovákokhoz viszonyított alulképzettsége gátló tényezőként hat a magyarság lakta dél-szlovákiai régió fejlődésére. Ennek a negatív tendenciának vethet véget az ősztől induló Selye János Egyetem, amely az első magyar tannyelvű felsőoktatási intézmény lesz Szlovákiában az 1920-as évek óta.
Hasonló véleményt fogalmaz meg Király András, a Határon Túli Magyarok Hivatalának főosztályvezetője, aki a cikkben hangsúlyozza: az új intézmény beindítása után a következő cél az oktatás minőségének minél magasabb szintre való emelése lesz a már létező magyar tannyelvű kisebbségi egyetemeken.
A magyar tannyelvű egyetemek létrehozása alapvető fontosságú volt a kisebbségben élő magyar közösség megmaradásához és fejlődéséhez, mondta Papp Tamás, az egyetemeknek Észak-Amerikában pénzt és természetbeni támogatásokat gyűjtő Hungarian Human Rights Foundation budapesti irodavezetője. Fontos, hogy a magyar közösség maga igazgassa anyanyelvű felsőfokú oktatási intézményeit, különben a kormányzat vagy az egyetemi szenátus könnyedén korlátozhatja a kisebbségi oktatás lehetőségeit.
Bár Andrei Marga volt tanügyminiszter, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) nemrég leköszönt rektora élesen ellenzi az önálló magyar felsőfokú intézményt, Nagy László, a BBTE magyar nemzetiségű rektorhelyettese szerint a Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem és a BBTE együttesen tudják kielégíteni a magyar nyelven továbbtanulni szándékozó diákok Erdély-szerte mutatkozó igényeit.
A cikk megállapítja, a magyar nyelvű felsőoktatást ellenző nacionalista hangok visszaszorulóban vannak. Míg olyan szélsőséges politikusok, mint Vladimír Meciar vagy Gheorghe Funar a 90-es években még politikai tőkét tudtak kovácsolni a mesterségesen gerjesztett magyargyűlöletből, addig mára Magyarország és a szomszédos országok viszonyának javulása - és nem kis mértékben a kisebbségi magyar pártok befolyásának erősödése - jelentős előrelépéseket eredményezett a felsőoktatás terén.
A helyi egyetemi szakembereket és diákokat is megszólaltató, valamint tényekkel, adatokkal és térképpel alátámasztott cikk egyedülálló alkalmat teremt a magyar kisebbségi felsőoktatás intézményeinek széles körű nemzetközi bemutatkozására, népszerűsítésre valamint külföldi szakmai kapcsolatok építésére.
HHRF (Magyar Emberi Jogok Alapítvány)
A romániai magyar választó kisebb-nagyobb csoportban élő állatfajta. Hegyekben és zárt völgyekben népesebb kolóniát alkot, ezt a fajta életközösséget tömbmagyarságnak hívjuk. Ma már csak a Hargita vonulata mentén található igazi tömbmagyar populáció. Ismertető jele, hogy szeptembertől májusig vastag fehér bundát növeszt, a hideg ellen másként nem tud védekezni.
Májustól szeptemberig pedig, külföldön, szezonmunkára vándorol: nem csak fázós, de éhezős fajta is. A tömbmagyarok szeretnek reformtömörülni, szövetkezni, és minden rusztikus jellegük ellenére ragaszkodnak a polgári mimikrihez. Sikertelenül, mert hamar kiütköznek az egykori sztyeppe atavizmusai: éles paták, villogó fogak és az állandó marakodás a konc fölött. Igen összeférhetetlen fajta.
A szórványmagyar igen jámbor haszonállat. Olyan könnyen vegyül és alkalmazkodik, hogy nehéz észrevenni. Egészen könnyen házasítható, idomítható. Nagyvárosokban és térképen nem jelölt tanyákon egyaránt előfordul. Megalapozott a gyanú, hogy a kihalás veszélyezteti: patái tompák, fogai nincsenek, védekezni nem tud, és nem is akar. Közeli rokona nem a sztyeppén, hanem Ausztráliában él: ez a repülésképtelen bávatag madár, az emu.
A tömbmagyar és a szórványmagyar tartásának babonái, ráolvasók és intelmek.
Minden etológiai, zoológiai és politikatudományi kutatás ellenére tartja magát a tévhit, hogy a tömbmagyar és a szórványmagyar tartása és tenyésztése fajilag predesztinált. Csak azonos elbánásban, ridegtartáson, közös akolban kezelhető. Bár vannak egyedek, akik a szénát, mások a sarjút, megint mások a szalmát részesítik előnyben, vannak olyanok, akik a hegyre, és olyanok, akik a völgybe vágynak, vannak fehérek és feketék, vannak, akik jobban fáznak, mint éheznek és ford., mégis mindegyikőjüknek csakis ott a helye, a nagy közös karámban, a nagy közös turmában. A turma azért jó, mert irányítható és rettegésben tartható. Az irányítás és a megfélemlítés szava, rítusai és kurjantásai majdnem ugyanazok, csak az egyiket magyar nacionalizmusnak (ez az irányítós verzió), a másikat román nacionalizmusnak hívjuk (ez pedig a rettegős). Minden kort átvészelt mágikus szó például a magyar/román érdek. Pontos jelentését senki sem tudja, de a fejőlánytól a bojtáron át a juhászig mindenki hivatkozik erre.
Tegyük fel, hogy a turmán kívül is van élet. Hogy teljesen érdektelen kérdés, hogy a polgármester jelölt román, magyar vagy valami egészen más állatfajta, csak végezze jól a dolgát. Vagy tegyük fel, hogy a magyar választó többet akar választási ígéretként, mint azt, hogy végre kikerül a helységnévtábla oda, ahol már rég kint kellene lennie, betömik végre a gödröt, amit nem kellett volna kiásni, és visszakapja a házat, ami amúgy is az övé kellene legyen. És minderre nem azért tart igényt, mert magyar, hanem azért, mert ez a dolgok normális rendje.
Tegyük fel, hogy a kisebbségi jogok értelmezése és biztosítása nem választható le egy átfogó politikai elképzelésről. Hogy nincs kisebbségi érdekvédelem az egész társadalmat átfogó, a hatalmi ágak mindegyikében jelenlévő érdekérvényesítsen kívül.
Tegyük fel, hogy lejárt a csupán nemzeti érdekeket képviselő érdekvédelem kora.
A magyar választót az erdélyi magyar és a román politika is ugyanúgy kezeli: elementáris kisebbségi jogaival is jóllakó, szerény igényű turma-lakóként. Akinek nincs szüksége különösebb gazdasági-, szociális javaslatokra, nincsenek politikai preferenciái, akinek mindegy, hogy kivel, hogyan, csak éljük túl. Mi vagyunk az erdélyi magyar kisebbségi racka, jó lesz majd az Európai Unióban mutogatni, ahol olyan sikk ma a multikult s a toleransz.
Parászka Boróka (A Hét)
Múlt heti lapszámunktól új rovatot és játékot indított a Bányavidéki Új Szó, melynek fő támogatója az UNIVER. A BÁNYAVIDÉKI UNIVER KONYHA gazdag tartalommal áll olvasóink elé: receptek, ötletek, Univer-termékbemutató és -játék.
Az olvasó egyedüli dolga, hogy összegyűjtsön 4 szelvényt és beküldje a Bányavidéki Új Szó címére és válaszoljon a következő kérdésre: MILYEN UNIVER-TERMÉKEKET HASZNÁL LEGGYAKRABBAN? Ugyanakkor várjuk olvasóink receptjeit, melyhez Univer-termékeket is használnak.
Minden sorozat lejártakor 3 szerencsés olvasónk Univer-termékcsomagot nyer, melyet a nagybányai Univer ajánlott fel. A legjobb receptek közül az Univer negyedévenként gazdag Univer-csomaggal jutalmazza a "legfinombabb recept" beküldőjét. Az első négy szelvény mellé olyan recepteket várunk, melynek alapanyaga a káposzta.
Hozzávalók: 60 dkg marhalábszár, 3 fej vöröshagyma, 40 dkg burgonya, 1 csapott evőkanál fűszerpaprika, 1 kávéskanál köménymag, 1 db paradicsom, 8 dkg zsir, 2 gerezd fokhagyma, 1 tubus Univer Gulyáskrém (csemege), 2 db zöldpaprika, 8 dkg csipetke.
Elkészítés: A húst kb. 1 cm-es darabokra vágjuk, alaposan megmossuk. Az előhevített zsirban a finomra vágott vöröshagymát állandó keverés mellett aranysárgára pirítjuk. A tűzről levéve meghintjük fűszerpaprikával, jól elkeverjük, majd kevés vízzel felengedjük. Visszateszszük a tűzre és hozzáadjuk a húst. Univer Gulyáskrémmel, zúzott fokhagymával és örölt köménnyel ízesítjük. Mikor a hús majdnem puhára párolódott, hozzáadjuk a szintén kb. 1 cm-es darabokra vágott burgonyát, zöldpaprikát és paradicsomot. Felengedjük csontlével és tálaláskor külön főzött csipetkét adunk hozzá.
Elkészítési idő: 60-70 perc.
A magyar konyha és ezáltal a tipikusan magyaros ételek (pl. paprikás, halászlé, pörkölt) immár fogalommá vált, nélkülözhetetlen fűszere. Kiváló minőségű paprikából készült ételízesítő, mely a nyers paprika ízét és színét biztosítja a fogyasztó számára. A paprika frissen csak az év bizonyos részében áll rendelkezésre. Annak érdekében, hogy ételeinkből soha ne hiányozzék a friss paprika íze és aromája, az Univer a Piros Arany márkanevű termékének kifejlesztésével már évtizedekkel ezelőtt tubusba zárta és így az év bármely szakában hozzáférhetővé tette egyik legfontosabb C-vitamin forrásunkat. 1963 óta töretlenül népszerű és egyedülálló termék a hazai piacon. A fűszerpaprikát és pritaminpaprikát tartalmazó Piros Arany neve gyakorlatilag mára fogalommá vált.
A csípős ízt kedvelők számára készült Piros Arany csípős változata, a csemege változatot pedig mindenkinek ajánjuk.
Még egy olyan egyszerű étel, mint a főtt virsli is különlegessé tehető, ha főzővizébe gulyáskrémet teszünk.
A citrusfélék családjának legfiatalabb tagja a citrancs vagy más szóval grépfrút. A növény a pomelo (Citrus maxima) és a narancs kereszteződésének eredménye. Szubtrópusi, trópusi környezetben él. Grépfrútot a nyugat-indiai Barbadosban találtak először, méghozzá 1750-ben Griffith Hughes tesz róla említést, és "forbidden fruit"-nak, tiltott gyümölcsnek nevezi el. 1789, Patrick Browne Jamaicában találkozik vele, immár termesztett gyümölcsként. Manapság elsősorban Floridában és Nyugat-Indiában termesztik, de Spanyolországban, Marokkóban, Izraelben, Jordániában, Dél-Afrikában, Brazíliában, Mexikóban és Jamaicában is megtalálható. Világviszonylatban a grépfrút fogyasztás a citrom és a narancs után a harmadik helyen áll.
A grépfrút szót a jamaikai farmerek találták ki, a grape (szőlő) és fruit (gyümölcs) szavak azt fejezik ki, hogy a gyümölcsök úgy helyezkednek el a fán, mint a szőlőszemek a fürtön. Néhány évtizeddel ezelőtt még csak egy fajtáját ismerték, ma azonban rózsaszínű és piros belsejűt is találhatunk. Ízben, zamatban a piros változatok édesebbek, harmonikusabbak. A gyümölcs két hétig tárolható szobahőmérsékleten. 10-15° C-on 85-90% páratartalom mellett 1 hónapig tárolható. A tárolás folyamán íze harmonikusabbá válik, héja megpuhul. A citrancsban nagymennyiségű A és C-vitamin található, valamint a B vitaminok mindegyike képviselteti magát. Az ásványok közül káliumból van a legtöbb. Gyümölcssav tartalmának köszönheti fő gyógyító értékét.
A fogyókúrázóknak étrend kiegészítőként ajánlott. Felgyorsítja a zsírégetést, csökkenti a koleszterinszintet, ugyanakkor a grépfrút rostok rendkívül magas folyadékfelvevő képességük miatt a gyomorban megduzzadva teltségérzetet keltenek. Továbbá májméregtelenítő és vértisztító hatást is tulajdonítanak neki. A citrancs hat a szív működésére, csökkenti a vérnyomást. A grépfrút bioflavon tartalmú hesperidint és rutént is tartalmaz. Ezek az anyagok közvetlenül a sárga héja alatt vannak, a fehér részben, és elősegítik a kapilláris erek regenerálódását. A gyümölcs rendszeres fogyasztása a vesékre és a húgyutakra is jó hatással van. Ha tisztítókúránk alkalmával grépfrútot is fogyasztunk, igyunk gyümölcslevet. Ha nagyon savanyú, hígíthatjuk vízzel, de sohase tegyünk bele cukrot, vagy mézet.
A grépfrút-mag jótékony hatásait is már mintegy ötezer éve ismerik, Európában a XVII. század óta használják, azonban később ismét a feledés homályába merült. Gyógyító tulajdonságainak újrafelfedezése 1980-ban egy Harich nevű orvos és fizikus nevéhez fűződik, aki kísérletekkel igazolta alkalmazásának előnyeit. Hatóanyagai ásványok, C-vitamin, B vitamin, kálcium, aminosavak, bioflavinok, rostok stb. (A vörös és rózsaszín változatok béta-karotin tartalma magas) - elpusztítják a kórokozók citoplazmájának membránját, a klinikai vizsgálatok szerint 800-féle vírus és baktérium, körülbelül 100 fajta gomba, és bizonyos paraziták ellen is hatékonyak. Sikeresen alkalmazzák gyomor- és bélpanaszok esetén, torok-, orr- fülfertőzések, különböző gombás megbetegedések kezelésére, de hatásos a fogínygyulladás és a hüvelyfertőzés gyógyításában is. Vírusok ellen is hatásos. Például eredményesen alkalmazható herpesz vagy influenza kezelésére. A kivonatot sok kórházban (elsősorban az USA-ban) fertőtlenítőszerekhez keverve hasznosítják. Egyes fejlett európai országokban állattápokhoz adják porított formában.
A fák természetes körülmények között 15 m magasra is megnőnek. Nálunk nem teleltethetők, de grépfrútot otthon is ültethetünk. Nem kell más hozzá, mint egy konténer, napos hely, és némi műtrágya. Na és ne feledkezzünk meg a lényegről: kell maga növény. A törpe alanyra oltott bő termésű oltványokból termő növény is fejlődhet. A leghálásabb a mandarin-grépfrút hibrid. Válasszunk egy 30 cm átmérőjű konténert, amit megtöltünk virágfölddel. Ültessük bele a csemetét, jól öntözzük meg, és állítsuk napos helyre. Szobában is tarthatjuk, ha ragyogóan napos helyet találunk számára, de a legmegfelelobb számára a télikert vagy az üvegház. Műtrágyázzuk havonta magas N hatóanyag tartalmú műtrágyával, és a fattyúhajtásokat távolítsuk el. Vigyázzunk a túlöntözéssel, az edényből mindig folyjon el a felesleges öntözővíz. Biztosítsunk sok napfényt a számára, és ha ügyesek vagyunk, élvezhetjük virágillatát!
Garami Márta (Kertpont.hu)
Chipolata módra = gesztenyével, karottával, borsóval és kolbászszal készült raguval.
cigány- = sültszalonna-kakastaréjjal tálalva.
Colbert módon = (ha bélszínszelet) pirított gombával és barna gombamártással; (ha borjúborda) natúrsütés után gombamártással bevonva, reszelt sajttal, valamint zsemlemorzsával megszórva, majd vajjal megpirítva.
Corneille módra = (ha egybensült) narancsszeletekkel borítva, zöldfűszerekkel.
creol módon = (ha máj) hagymán pirított paradicsommal; (ha steak) pirított gombával és paradicsommal, valamint rostélyos hagymával.
csabai = (rendszerint) füstölt kolbásszal készült.
csőben sült (au gratin) = sütőben sült.
dalmát = (ha paprika) hagymával és vörösborral sütve-párolva.
debreceni = (legtöbbször) füstölt kolbásszal készült.
degrasszálva = a mártásról, vagy levesről a felszíni zsiradék leszedve.
digestif = (ha ital) étkezés utáni.
dorozsmai = (ha hal) sütve, tejfeles-gombás-lecsós csuszával tálalva.
dresszírozva = (ha hús) a sütés előtt formázva, esetleg átkötve (a szebb szeletelést segítendő).
Dubarry módon = kelvirággal készített.
dunai = (ha halászlé) tésztával tálalt.
(Konyhamester)
A megfigyelések szerint azokban a házasságokban, ahol a házimunka legalább felét a férj végzi, 80 százalékos biztonsággal születik második gyerek. Ez az arány azonban 74 százalékra csökken azon házasságokban, ahol a nő végzi a munka zömét. A Brown University kutatói 265 olyan házaspárt tanulmányoztak, ahol mindkét fél alkalmazásban volt. A párokat arra kérték, becsüljék fel mennyi időt töltenek ők, illetve házastársuk hetente a házimunkával. Az olyan családokban, ahol a nőre a házimunka 54, vagy annál is kevesebb százaléka hárult, öt éven belül nagy eséllyel vállaltak második gyermeket. A tradicionálisnak nevezett háztartások, ahol a nő a házimunka 84, vagy még ennél is több százalékát elvégezte szintén nagy eséllyel vállaltak második gyermeket. A legkevésbé hajlottak újabb gyerekvállalásra azok a párok, akik nem beszélték meg egymás között a munka menetét, így a munkamegosztás is rapszodikusan működött. Tehát ahol a nők változóan a házimunka 54-84 százalékát végezték, mindössze 55 százalékban vállalták a második gyermeket, a tudósok szerint azért, mert nehezen találták meg az egyensúlyt az otthoni élet és a házimunka között. Ezek a párok azonban lehet, hogy jól megbirkóznak a család és a munka közötti egyensúllyal, és inkább lemondtak a család gyarapításáról - mondta Berna Miller Torr, a kutatás vezetője. Azt is hangsúlyozták, manapság teljesen természetes, hogy a házaspár mindkét tagja dolgozik, hiszen ahhoz, hogy fenntartsanak egy középosztálybeli életet, mindkettőjük keresetére szükség van. Azoknál a pároknál, ahol az egyik tag bevállalja a teljes házimunkát, illetve lemond munkájáról és otthon marad, nagyobb prioritást élvezhet a család. Viszont a tanulmány készítői szerint azok a házaspárok, akik megosztják a házimunkát, eredményesebben működnek együtt, és szorosabb kapcsolat alakulhat ki közöttük. (velvet)
Egy lengyel-egyiptomi régészcsoport Alexandriában, a Földközi-tenger partján fekvő egyiptomi városban megtalálta azt az ókori egyetemet, ahol többek között Arkhimédész és Eukleidész is tanult egykor. Az Alexandriai Egyetem az ókor vége felé az egész Mediterráneum, a Földközi-tenger vidékének leghíresebb iskolája, tudományos központja volt. A lengyel-egyiptomi csoport 13 előadótermet, auditóriumot talált, ahová összesen 5000 hallgató fért be. Minderről Zahi Hawass, az egyiptomi legfőbb régészeti hatóság, a Supreme Council of Anti-quities elnöke számolt be a Los Angeles Times tudósítása szerint. A nyolcvanas években már találtak néhány auditóriumra emlékeztető épületmaradványt, de a 13 terem most bukkant elő teljes pompájában" ha romok esetén lehet ilyesmiről beszélni a kutatók előtt. Mind a 13 teremnek hasonló az elrendezése és a berendezése is az egyiptomi kutató szerint. Lépcsősorokban képezték ki a padokat, amelyek a termek három oldalán futottak, néha U alakban. Ez az első eset, hogy a görög-római korból ilyen oktatási központot találtak. Ez talán a világ legrégebbi egyeteme" mondta Hawass. Alexandria egy kis halászfalu volt mindaddig a Nílus-delta északnyugati részén, amíg Nagy Sándor meg nem hódította Egyiptomot. Az új város Kr. e. 320-ban lett Egyiptom fővárosa, és a térség leghatalmasabb metropolisza". Itt épült fel az ókori világ hét csodájának egyike, a fároszi (Pharos) világítótorony is. Az alexandriai könyvtár szintén világhírű volt, állítólag minden írott könyvből tartalmazott egyet. Ezekhez a látványosságokhoz és tudományos központokhoz kapcsolódott a szintén világhíres egyetem is. Arkhimédész itt fedezte fel híres vízipumpáját (ez a mezők öntözésére szolgáló, csavar alakú szerkezet volt, amelyet egy hengerben helyezett el a feltaláló), és itt alkotta meg geometriai rendszerét Eukleidész is. Hüpsziklész itt darabolta fel a zodiákus kört 360 fokra, és az asztronómus Erasztothenész itt kalkulálta ki a Föld átmérőjét meglepő pontossággal egyébként. Az alexandriai tudományos központok végpusztulása azonban Kr. u. 641-re lett bizonyos: ekkor az arabok hódították meg Egyiptomot, és alighanem a földdel tették egyenlővé az egyetemet és a könyvtárat. Ettől függetlenül az arabok később nagyon sok tudományos eredményt őriztek meg a középkorban. Míg Európa sötét" évszázadait élte, a hódító arabok a görög-római kultúra számos elemét örökítették át a későbbi időszakokra. Európában a reneszánsz idején, részben arab forrásokból elevenítették fel újra az antik civilizáció vívmányait. (transinde/national geographic)
Elegük lett a német nőknek azokból a férfiakból, akik rendszerint mellécéloznak vécézés közben. Nekik fejlesztette ki egy feltaláló azt a beszélő szerkentyűt, amely alaposan ráripakodik arra, aki nem ülve végzi el a dolgát, hanem megpróbálja felhajtani a vécéülőkét. "Helló! Miben sántikálsz? Azonnal hajtsd vissza az ülőkét, nem pisilhetsz állva... vigyáznod kell a tisztaságra!" figyelmeztet a szigorú női hang, amint valaki megpróbálja felhajtani a vécéülőkét. A vécécsésze pereme alá rejtett beszélőke ugyanis azonnal érzékeli, ha megmozdul az ülőke írja a Yahoo! News internetes oldal. A német nők most ettől várják a megoldást. Megelégelték ugyanis, hogy férfi ismerőseik után rendszerint piszkos a vécé. A szerkentyű óriási sikert aratott, eddig több mint 1,5 millió darab kelt el belőle. Alex Benkhardt, a 46 éves feltaláló ezért most tárgyalásokat folytat Nagy-Britanniával, Kanadával és Olaszországgal, hogy hamarosan ott is a boltokba kerülhessen a készülék. (rtl-klub)
Az Ebay online aukciósház oldalain Schwarzenegger DNS-e" címmel valaki megpróbálta elárverezni a kaliforniai kormányzó félig elszopogatott toroktisztító cukorkáját. "Birtokomban van az adott személy DNS-mintája" állt a Schwarzenegger által félig elfogyasztott cukorka leírásában. Az árverés kezdeményezője szerint a becses darabot személyesen halászta ki a szemetesből, ahova a filmsztár hajította. Az Ebay-re feltett képeken a fentiek bizonyítékaként látható volt a kaliforniai kormányzó által félig kivégzett cukorka képe. Az Ebay azonban a hétvégén eltávolította a teljes ajánlatot, mivel a szabályzatuk szerint "nem engedélyezett a testrészek árverezése". "A nemzetközi sztároktól származó relikviák gyűjtői számára itt a kihagyhatatlan alkalom" írta a cukorka kísérőszövege.
A idei bajnokság legnehezebb mérkőzéseit nyerte meg a Selmont, ezzel bebiztosította a részvételét a Challenge Cup őszi fordulóin. A két mérkőzésen bármilyen eredmény születhetett volna, a kolozsvári lányok nagyon jól játszottak, nem egyszer álltak nagyon közel a bajnoki ötödik helyhez. A második mérkőzés utolsó másodperceiben hétmétereshez jutottak, szerencsénkre Senocico dobását Cetãteanu hárította. Döntetlen esetén az "U" Jolidon nyerte volna el a jogot az európai porondon való szereplésre.
3-4. hely: Bukaresti Rapid - Rm. Vîlcea-i Oltchim 37-33, 29-29 és 27-26
7-8. hely: Dévai Cetate - Brassói Rulmentul 28-30 és 30-34.
Csúfos vereség, melyet gyorsan el kell feledni. Senki sem gondolta volna, hogy a bajnokságban háromszor győzedelmeskedő Minaur ezúttal ilyen nagyarányú, megszégyenítő vereséget szenved a Dinamo otthonában. Reménykedjünk, hogy a bronzérem Nagybányára kerül.
A 3-4. helyért a Ploiesti-i Uztel csapatával találkozik a Minaur. Az első mérkőzést június elsején, Ploiesti-ben játsszák, a visszavágó június 4-én, illetve ha szükséges június 5-én a Lascãr Panã sportcsarnokban.
A motorsport kedvelőinek csemegét jelentett a hétvégi Mobil 1 Siromex rali, mely egyben a Nemzeti Bajnokság 3. futamát is jelentette. A nem könnyűnek nevezhető pálya nagyon megrostálta a mezőnyt, a 60 indulóból csak 30-an értek célba. A legjobbnak Gîrtofan Dan - Pulpea Dorin páros bizonyult, akik sorozatban harmadik futamukat nyerték.
ha csak egy napra is, de érdemes lesz kilátogatni a Virághegy alatti pályára. Bãlan Lucian búcsúmérkőzésén a 90-es évek játékosai lépnek pályára. A két meghívott csapat a Nagybányai FC és a Nagybányai Phönix. Meghívót kaptak - FC: Chebutiu, Szolomajer, Pricop, Mic, Bumb, Kemenes, Jeler, Toma D., Roman, Sabãu S., Piroska, Negrea, Motoc, Moceanu, Irimus, Danciu, Rednic, Andrei, Ungureanu. Phönix: Gîta, Cozma, Sleam, Muresan P., Bolos, Chereches, Buciu, Muresan Cr., Nitã, Alby, Muresan Fl., Toma, Ardelean, Chisiu, Hotya, Ster C., Pataki, Zaiati, Govor. Játékvezetők: Balaj Cristian, Székely Zoltán, Marchis Dan. A rendezvényt támogatják Koller Sándor, Man Mircea és Bud Nicolae. Lucian Bãlan külön megköszöni Koller Sándornak a belé vetett bizalmat, amiért az A divíziós FC edzőjének nevezte ki. Hol vannak azok az idők? Tiszteletbeli meghívottak: Cristian Topescu, Jenei Imre, Dicu Nicolae, Pop Gheorghe.
A mérkőzésre június 2-án, szerdán 18.00 órakor kerül sor.
A 28. forduló eredményei: Pitesti-i Arges FC - Konstancai Farul 1-0, Gyulafehérvári Apulum - Bukaresti Rapid 0-4, Nagyváradi FC - Cariovai Universitatea 0-1, Temesvári Poli AEK - Bukaresti Dinamo 1-2, Bukaresti Steaua - Bákói FCM 1-0, Ploiesti-i Petrolul - Besztercei Gloria 2-5, Piatra Neamt-i Ceahlãul - Brassói FC 0-3, Bukaresti National FC - Galaci Otelul 1-2.
A tabellán: 1. Dinamo 66 p., 2. Steaua 62 p., 3. Rapid 49 p.,... 14. Bákó 27 p., 15. Petrolul 24 p., 16. Nagyvárad 23 p.
A következő fordulóban - május 30., vasárnap, 17.00 óra: Brassó - Arges (National Tv), Dinamo - Apulum (RTV-1), Rapid - Ceahlãul (Prima Tv), Craiova - Steaua (Pro Tv), Bákó - National (Prima Tv), Petrolul - Poli, Farul - Nagyvárad, Gloria - Otelul.
A 28. forduló eredményei: Kolozsvári "U" - Szatmárnémeti Olimpia 0-1, Zalatnai Minaur - Resicai CSM 0-3, Aradi ACU - Medgyesi Gaz Metan 1-0, Avasfelsőfalui Oasul - Aranyosgyéresi Ind. Sîrmei 2-4, Petrozsényi Jiul - Nagybányai FC 6-0, Zilahi Armãtura - Aradi UT 3-1, Borosjenői Tricotaje - Dévai CS 4-1, Vajdahunyadi Corvinul - Kolozsvári CFR 0-4.
A 29. forduló eredményei: R. CSM - ACU 0-2, Gaz Metan - Oasul 2-0, Ind. Sîrmei - Jiul 0-1, Nb. FC - Armãtura 0-3, UTA - Tricotaje 1-0, Dévai CS - Corvinul 2-0, Olimpia - K. CFR 1-2, K. "U" - Minaur 3-0.
A tabellán: 1. Jiul 67 p., 2. K. CFR 66 p., 3. Olimpia 64 p., 14. R. CSM 27 p., 15. Nb. FC 15 p., 16. Minaur 4 p.
Az utolsó előtti fordulóban: Dési CF - Nagykárolyi Victoria 0-1, Sarmasági Minerul - Nagybánya Gloria Renel 1-1 (0-1). Gólszerzők: Farkas (59. p.), valamint Vultur (5. p.), Kürtösi Frontiera - Világosi Siriana 4-1, Szatmárnémeti Somesul - Aradi Telecom1-0, Szamosújvári Olimpia - Turci Minerul 6-0, Szilágysomlyói Mobila - Vaskohsziklási Minerul 1-2, Aradi West Petrom - Dési Unirea 1-2.
A tabellán: 1. Unirea 62 p., 2. Frontiera 52 p., 3. Somesul 46 p.,... 10. Gloria Renel 29 p., 11. Siriana 27 p., 12. Dési CF 26 p., 13. Turc 25 p., 14. Mobila 10 p.
A következő, utolsó fordulóban (május 28-án): Victoria - West Petrom, Gloria Renel - Dési CF, Siriana - Sarmaság, Telecom - Frontiera, Turc - Somesul, Vaskohsziklás - Olimpia, Unirea - Mobila.
Dieter Hoeness, a Hertha BSC menedzsere bejelentette, hogy Király Gábor biztosan elhagyja a berlini csapatot, ahol 1997 óta védett. Az még nem dőlt el, hogy a 49-szeres magyar válogatott kapus hol folytatja, mindenesetre jel, hogy a Liverpoolnál vett részt próbajátékon, de más angol klubok is érdeklődnek.
Összeállította: Deák László
A nagybányai VITAL Rt. Kereskedelmi Társaság
Nagybánya megyei jogú város ivóvíz- és csatornahálózatának felújítására és korszerűítésére vonatkozó projekt valóra váltása érdekében a kivitelező VITAL Rt. értesíti az érdekelt közönséget, hogy benyújtotta az igénylést a tervhez szükséges környezetvédelmi engedélyért.
A javasolt terv környezeti kihatásairól tájékozódni Máramaros Környezetvédelmi Felügyelőségének székhelyén, Nagybánya, Minerilor u. 16. szám alatt lehet hétfőtől péntekig 8-16 óráig.
A lakossági észrevételeket az APM (Környezetvédelmi Felügyelőség) székhelyén várják bármikor.
KÖNYVELÉST VÁLLALOK magáncégeknek. Tel: 423114, 16.00- 20.00 óra között.
A S.C. Subtil Prod Impex SRL. SZAKÁCSNŐT KERES. Tel: 221562 (21.00 óra után), 0744-438657.
Fogorvosi rendelő ASSZISZTENSNŐT ALKALMAZ. Tel: 216495, 0740-242658.
KERESEM a nagyváradi származású Papp Gyula testvérét, akinek édesanyja Finta Ágnes, édesapja Papp Gyula. Kérem hívjon fel a 0266- 363.707-es telefonszámon.
ELADÓ menyasszonyi ruha. Tel: 0742-066920, 274485.
ELADÓ TUDÁS FÁJA teljes sorozat. Érdeklődni a 277702-es telefonszámon, este.
ELADÓ egy 1967-es Opel Kadett (beiratott) SZEMÉLYGÉPKOCSI. Tel: 0742-508131.
ELADÓ "Marco" típusú nagy kerekű GYEREKKOCSI, jutányos áron. Tel: 273175 vagy 0745-650143.
HÁZAT VENNÉK nagyot (romosat is) Nagybányán a régi főtéren, a Híd utcán, a Minerilor elején vagy a Petőfi utca elején, készpénz fizetés. Tel: 0036- 303411236 Magyarország.
ANGOL nyelvet TANÍTOK. Tel: 0742-192883.
VÁSÁROLOK Vida Géza szobrokat, rajzokat, festményeket vagy grafikát, Szervatius Jenő és Benczédi Sándor szobrokat. Tel: 0036-303411236.
RENDSZERES NAPI JÁRAT: Nagybánya-Budapest (oda-vissza kedvezmény). Tel: 289051, 0724-629242, 0036-202116337 (Csaba és Andrea).
FESTMÉNYEKET VÁSÁROLOK. A hirdetés érvényes egész évben. Tel: 275793.
TELEVÍZIÓJAVÍTÁS háznál. Tel. 0740.843701.
Fájdalomtól összetört szívvel tudatjuk, hogy a drága jó férj, apa, após, NAGY MIKLÓS ny. kohómérnök életének 67. évében az örökkévalóságba távozott. A jó Isten őrködjön felette. Hála és köszönet mindazoknak, akik utolsó útjára kísérték és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Köszönetet mondunk a koltó-katalini ismerősöknek, barátoknak, Varga Károly tiszteletes úrnak és mindazoknak, akik a drága édesanyát, a szakállasfalvi RADU MÁRIÁT utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút, virágot helyeztek és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család
Fájó szívvel emlékezünk, május 27-én volt 2 éve, hogy a szeretett KOLLAR ELZA örökre eltávozott szerettei köréből. Emlékét kegyelettel őrzik fia, menye, unokái és dédunokái.
Május 28-án, halálának első évfordulóján soha el nem múló szeretettel gondolunk a drága édesanyára, anyósra, nagymamára, KAJTÁR MARGITRA. Emléke szívünkben örökké élni fog. Emléke legyen áldott, nyugalma csendes. Leánya Katalin és családja
Május 31-én lesz egy éve annak a szomorú napnak, amikor a szeretett dr. PALENCSÁR LŐRINC jóságos szíve megszűnt dobogni. "Hiányzol, de szívünkben őrzünk!" Szerettei
Fájó szívvel emlékezünk a szeretett id. ORAVECZ VILMOSRA. Május 31-én lesz 3 éve, hogy jóságos szíve megszűnt dobogni. "Az élet elmúlik, de az emlékek élnek, / s míg élünk őrizzük őket." Szerettei
Jókívánság, adásvétel, szolgáltatás - 3000 lej/szó
Gyászjelentő, köszönetnyilvánítás - 1500 lej/szó
Megemlékezés - 2500 lej/szó
Keretes hirdetés plusz az összeg 30%-a.
Fotó - 30000 lej
Céghirdetés belső oldalakon 0,20 euró/cm2, első oldalon 0,60 euró/cm2, utolsó oldalon 0,40 euró/cm2 napi árfolyamon számítva.
Amennyiben apróhirdetést akarnak közölni a Bányavidéki Új Szóban, nem kell bejönniük a székhelyünkre. Igényüket, címüket jelezzék a 218204-es telefonon és munkatársunk felkeresi Önöket nyugtatömbbel.
Copyright © Bányavidéki Új szó - 2003