(BÚSz-interjú) Nagybánya nem csak történelmi múltjáról, festőtelepéről híres, hanem környezetének hírhedt szennyezettségéről is (lásd: Romplumb, Phőnix Rt, Aurul Rt). Az igazsághoz tartozik azonban, hogy ha nem is olyan iramban mint ahogyan szeretnénk, de történnek lépések e kétes hírnév megváltoztatására. Az egyik ilyen próbálkozásról beszélgettünk Ludescher Istvánnal, Nagybánya alpolgármesterével.
Konkrétan miről is van szó?
Tudott dolog, hogy a legrövidebb időn belül Románia is csatlakozni szeretne az EU-hoz. A csatlakozás egyik legfontosabb feltétele a környezetvédelmi kérdések, a talaj-, víz-, illetve levegőszennyeződés európai szabványok szerinti megoldása. Az egyik ilyen szennyezőforrás a városi hulladék szabálytalan tárolása. Elárulhatom, hogy ez nem csak nálunk jelent problémát, hanem külföldön is. Ez persze nem mentség; előbb-utóbb meg kell oldanunk. Legalább másfél éve keressük a műszakilag legjobb és legolcsóbb megoldást egy környezetkímélő hulladéktároló létesítéséhez, sajnos ez utóbbiból van a legkevesebb. Jelenleg egy osztrák céggel tárgyalunk, amely egy Németországban szabadalmazott technológiát alkalmaz a városi hulladék begyűjtésére, kezelésére és raktározására. Ennek a cégnek a Power-Pack-ról van szó tudomásom szerint Európában 84 településen van kirendeltsége és mindenki meg van velük elégedve.
Mi az eljárás lényege?
Nagyon egyszerű: a hulladékot begyűjtik, egy gépsor segítségével bezúzzák, majd henger alakú, 1.20 x 1.20 méter átmérőjű tömbökké préselik, ezeket pedig műanyag fóliába csomagolják, amely tökéletes szigetelést biztosít. Az így becsomagolt szemetet rétegesen tárolják.
Hány évig bírja ki a szigetelés?
Legalább húsz évig. A szigetelés tökéletes, sem a levegő, sem a talaj nem szennyeződik. Nem történik öngyulladás sem, és bűz sem keletkezik.
Mikorra várható egy ilyen öko-szeméttároló Nagybányán?
Remélem rövidesen. Ha a tárgyalások októberben eredménnyel zárulnak, jövő tavasszal, legkésőbb nyár elején megkezdődhet a munka. Egy olyan szerződést tervezünk, amely ha megvalósul, egyáltalán nem terheli meg a városi költségvetést. A beruházó cég működteti a technológiát, a költségeket viszont a lakosság-, illetve a vállalatok, intézmények fedezik. Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi szeméttárolási illeték duplájára lehet számítani.
Konkrétan milyen összegről van szó?
Jelenleg kb. négy eurót fizetünk személyenként egy évre. Ha megvalósul a beruházás, 8-10 euróra lehet számítani.
Az új rendszer szelektív hulladék-begyűjtést feltételez?
Nem feltétlenül. Hogy ez megvalósuljon, ahhoz magasabb műveltségi fok szükséges. Valljuk be őszintén, ez nem mindenhol fellelhető, még a fejlett nyugati országokban sem működik zökkenőmentesen. A szeméttelepen kerül majd sor a hulladék szétválogatására. Ennek az eljárásnak az az előnye, hogy a hulladék-tömbök szállíthatóak. Egy szemétégető működtetése rendkívül költséges, azonkívül nagy mennyiségű hulladékra van szükség a gazdaságos kihasználáshoz, így Nagybányán nem valószínű hogy sor kerül a létesítésére. Külföldön nagy kapacitású szemétégetők működnek, a folyamat során energiát termelnek, tehát haszon is származik belőle, a szemét elszállításának költségei megtérülnek.
Hova tervezik a hulladék-lerakó építését?
Valószínűleg a Phőnix mögött önkormányzati tulajdonban lévő földterületre, amelyet az egykori tulajdonosok a föld szennyezettségére való tekintettel nem igényeltek vissza.
Mi történik a régi szemétteleppel, hagyják továbbfüstölögni?
Arra nincs pénz, hogy ezt a nagy mennyiségű szemetet az új technológia szerint újra kezeljük, de azért nem hagyjuk füstölögni. Termőfölddel takarjuk be, füvesítünk, fásítunk, a talajvíz tisztítására is sort kerítünk, egyszóval, az európai normáknak megfelelően járunk el.
Lejegyezte: Simori Sándor
(Interneten) Jövő évtől körülbelül 17 százalékkal emelik az állam által garantált minimális jövedelem mértékét. 2003-tól a kéttagú családok 1,3 millió lejt, a háromtagúak 1,8 milliót, a négy tagot számláló családok 2,2 millió lejt kaphatnak, ha pedig öt személy alkotja a családot, akkor 2,7 millió lehet az állami támogatás. Ötfősnél nagyobb családok esetén minden egyes személy után havonta további 184 ezer lej jár a következő évtől. Egyedülálló személy 740 ezer lejes garantált jövedelmet kaphat. A számítások szerint 600 ezerre rúg azok száma, akiknek semmilyen más jövedelmük nincs, azaz részesülhetnek az ilyen támogatásokból.
Nagyszerű élményben lehet része MA, szeptember 27-én, pénteken 18.00 órai kezdettel a komolyzenét szerető kedves nagybányai közönségnek. A Gesztenye-ünnep alkalmával a nagybányai Városi Színházban kerül bemutatásra Carl Orff világhírű zenei műve, a Cantiones Profanae, avagy a CARMINA BURANA, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia Antifonia" Kórusának előadásában. Közreműködik a szatmárnémeti filharmónikusok zenekara. Az előadást vezényli: dr. Constantin Râpã egyetemi tanár.
A nagybányai Polgármesteri Hivatal és a Helyi Tanács által támogatott előadást Paul Antoniu, a nagybányai Városi Színház nyugalmazott színművésze konferálja.
Belépés díjtalan!
Folyó év szeptember 29-én, vasárnap este 20 órai kezdettel a cintermi Szentháromság templomban kerül sor Maria Abrudan orgonakoncertjére. Az előadó a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia tanára. Konferál: Paul Antoniu ny. színművész és Simori Sándor. Szeretettel várunk minden kedves zenerajongót!
EKE-TÚRA kerékpárral, vasárnap! Útvonal: Nagybánya-Kővárremete-várrom-Nagybánya. Indulás reggel 9.30 órakor a Máramaros Áruház elől. Túravezető: Kinczel Ferenc.
AKIK inkább gyalogtúrát választanának, a Mike csúcsra kirándulhatnak Láposbányáról, ugyancsak vasárnap. A résztvevők a reggel 6.30-kor, az UNIC megállóból induló autóbuszon találkoznak. Túravezetők: Almási Csaba és Gulyás Sándor.
MÉG látogatható a felsőbányai festőtábor kiállítása az RMDSz-székház dísztermében. Nyitva naponta 10-12; 18-20 óra között.
AZ IPP ART képzőművészeti alkotótábor résztvevőinek alkotásaiból nyílt kiállítás csütörtökön a Teleki Magyar Házban. Ugyanakkor könyvismertetőre is sor került, közreműködött a zilahi Katakomba Kamarakórus. A kiállítás október közepéig látogatható.
A MÁRAMAROSI Vállalkozók Egyesületének szervezésében nemzetközi üzletember-találkozó zajlik szeptember 28-án, szombaton Nagybányán. A rendezvény 10.00 órakor kezdődik a Polgármesteri Hivatal tanácstermében, majd előadásokkal folytatódik, többek között a bukaresti Magyar Kereskedelmi Iroda, a szatmárnémeti Vállalkozók Fóruma, a nyíregyházi Vállalkozók Országos Szövetsége, a kolozsvári Vállalkozók Egyesülete, valamint a Kereskedelmi Kamara, Adóhatóság, Vám- és Pénzügyőrség képviselőinek részvételével. 13.00-tól állófogadás lesz a Teleki Magyar Házban, ahol 18.00 óráig további tárgyalásokra nyílik lehetőség (párhuzamosan Koltón is) Falusi vendéglátás és turisztikai lehetőségek Máramarosban" címmel.
A Szent-Györgyi Albert Társaság, a Romániai Magyar Dalosszövetség, a Magyarok Világszövetsége, a Szatmárnémeti MADISz, a Dinu Lipatti Filharmónia, a szatmárnémeti Szentlélek plébánia, a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetsége (KÓTA) 2002. október 11-13-án a XXV. Szatmári Zenei Napok keretében, rendezi meg a XII. Hajnal akar lenni népdaléneklési versenyt, a világon bár hol élő műkedvelő népdalénekesek számára.
Első alkalommal a rendezvény történetében, a KÓTA szólóénekes népzenei minősítése is megtörténik. A minősítések (különböző fokozatok, bronz, ezüst, arany, Arany Páva díj) szakmai fórumként is működnek, ugyanakkor növeli a minősített versenyző szereplési esélyeit.
A XII. Hajnal akar lenni népdaléneklési verseny a magyarság igazi zenei értékeire akarja terelni korunk emberének figyelmét. Hozzuk magunkkal az új évezredbe azokat az értékeinket, amelyek évszázadok óta megbízható, megvigasztaló, erőt adó forrásai a magyar népnek, amelyek tisztítótüzében megfürödve emelhetjük nyugodt lelkiismerettel lelkünket Teremtőnk és embertársaink felé. Csak a művelt nép lehet boldog! Adjuk át minél több magyar testvérünknek a műveltség elérésének eszközeit, mert csak az a nép maradhat meg, amelyik életéből nem hiányzik a boldogság.
A rendezvény további célja a magyar népdal népszerűsítése, eddig ismeretlen tehetséges énekesek felfedezése.
Részvételi tudnivalók:
Részt vehet bárki, aki betöltötte 16. életévét. A versenyzők elküldik a Szent-Györgyi Albert Társaság címére jelentkezési lapjukat, melyen a következő adatokat kell feltüntetni; név, születési adatok, lakcím, telefonszám, foglalkozás, a döntőben előadásra kerülő dalok kottája, az énekes hangmagasságának megfelelően lekottázva, és a dalok szövege. A szervezőbizottság névre szóló meghívóval visszaigazolja a jelentkezést és elküldi az általa ajánlott zenei anyagot.
Az énekverseny zenei anyaga:
Minden versenyzőnek két dalcsokorral kell jelentkeznie. Törekedjenek régi stílusú dalokból meríteni. Egy dalcsokor előadási időtartama nem lehet több 4 percnél. Népies műdalokat és feldolgozásokat nem fogadunk el.
Az egyik dalcsokrot szabadon állítja össze az énekes saját hangterjedelmének és egyéniségének megfelelően. Amennyiben zenekari kíséretet óhajt, dalcsokrának kottáját és szövegét legkésőbb 2002. szeptember 30-ig be kell küldenie a következő címre: Szent-Györgyi Albert Társaság, 3900 Satu-Mare, M. Viteazul 10. A jelentkezés, (de csak az) e- mailon is megoldható, cím: csirak@datec.ro, vagy csirak@datec.ro Szakmai kérdésekkel megkereshetik Fejér Kálmán tanár urat a 061-734450 telefonszámon.
A második dalcsokrot a szervezőbizottság által ajánlott dalokból állítja össze az énekes. Elfogadjuk azt is, ha az utóbbi évek versenyeire ajánlott népdalokból válogathatnak a kötelező dalcsokor összeállításakor. Ebben az esetben a szabadon választott dalokból öszszeállított csokor is beküldhető az ajánlottal és a jelentkezési lappal. A szervezők által ajánlott anyagot a jelentkezési lap vétele után postázzuk a versenyzőnek. Ajánljuk, hogy minél korábban küldjék el a jelentkezési lapjukat és a szabadon választott dalcsokrot, saját felkészülési lehetőségeik elősegítése érdekében. Felhívjuk a versenyzők figyelmét, hogy zenekari kísérettel is énekelhetnek, amit külön jelezni kell.
Ajánljuk, hogy népviseletben vagy stilizált népviseletben szerepeljenek.
A különböző megyéket a következő számarányban képviselhetik énekesek: 3-3 versenyzőt várunk Bihar, Hargita, Kolozs, Kovászna, Maros, Szatmár megyéből, 2-2 versenyzőt Máramaros, Szilágy, Temes megyéből, 1-1 versenyzőt a többi romániai megyéből.
Ajánlatos elődöntőkön kiválogatni a megyét képviselő versenyzőket. A versenyzőknek rendelkezniük kell az iskolája vagy valamelyik művelődési intézmény az ajánlásával.
Azokat a versenyzőket, akik a fenti elvárásoknak megfelelnek, díjtalan ellátásban részesítik a szervezők. Kísérőt, legyen az egy vagy több személy, csak abban az esetben fogadunk, ha szeptember 30-ig kifizetik a személyenkénti 800.000 lej részvételi díjat Cím: Ilonczai Annamária, Str. Mihai Viteazul Nr. 10, 3900 Satu-Mare. Útiköltséget nem tudunk megtéríteni.
Azok az énekesek, akik valamilyen ok miatt nem vehettek részt a megyéjükben rendezett válogatón, van még egy esélyük az októberi döntőn való részvételre, ha a Szatmárnémeti MADISz már jelzett címre befizetnek 600.000 lej részvételi díjat.
Díjazás: a verseny első három helyezettje és a közönség kedvence 1.000.000, 800.000, 700.000, 700.000 lej pénzjutalomban részesül.
Minden jelentkezőnek sok sikert kívánunk.
Az ismert magyarországi természettudományi ismeretterjesztő folyóirat pályázatot hirdet minden középfokú iskolában 2002-ben tanuló részére az alábbi témakörökben:
1. Természettudományos múltunk felkutatása
Az iskolához vagy lakóhelyéhez, környezetéhez kapcsolódó jelentős tudós személyiségek tanárok, az iskola volt növendékei, akikből neves természettudósok lettek életútjának, munkásságának bemutatása. (Eredeti dokumentumok felkutatásával és felhasználásával.)
A természet- és műszaki tudományok tárgyi emlékeinek bemutatása. (Kísérleti eszközök, laboratóriumok, gyűjtemények, könyvtárak és ritkaságok, ipartörténeti ereklyék, botanikus kertek stb.)
2. Önálló kutatások, elméleti öszszegzések
Saját megfigyelései, kísérleti és kutatási eredményekről szóló beszámolók, illetve ezek értelmezése. Környezeti, természeti értékeink bemutatása.
Kisebb-nagyobb önálló elméleti búvárkodások összefoglalása.
A pályázat feltételei:
1. A cikkek legyenek olvasmányosan és oly módon megírva, hogy azt a természettudományok iránt érdeklődő, de a témában nem járatos olvasók is megértsék.
2. A pályaművek terjedelme maximum 6 ritkán gépelt oldal lehet, a kéziratokat 3 példányban kell beküldeni, lehetőleg mágneslemezen is mellékelve. A téma illusztrálására rajzok, fényképek, videofelvételek, táblázatok csatolhatók, ezek terjedelme nem számít be a szövegterjedelembe. A felhasznált irodalmat pontosan kérjük megadni!
3. A pályázók nevükön kívül tüntessék fel a lakcímüket, valamint iskolájuk és tanáruk nevét és címét.
4. A cikkek beküldésének határideje: 2002. október 31. Cím: Természet Világa szerkesztősége, 1444 Budapest 8., Pf. 256. A borítékra írják rá: Diákpályázat.
Pályadíjak mindkét (I-II.) kategóriában: 1-1 db I. díj 25-25 ezer Ft; 2-2 db II. díj 15 ezer-15 ezer Ft; 3-3 db III. díj 8 ezer-8 ezer Ft, valamint számos különdíj. A pályázat díjait 2003 februárjában adjuk át a nyerteseknek, akiknek nevét folyóiratunkban közzétesszük. A bírálóbizottság által színvonalasnak ítélt írásokat 2003-ban lapunkban folyamatosan megjelentetjük. A kiemelkedő pályamunkák szerzőinek a feldolgozott témában történő további elmélyüléshez szerkesztőbizottságunk tagjai és más felkért szakemberek nyújtanak segítséget.
Arra kérjük tanár kollégáinkat, hogy tehetséges diákjaikat bátorítsák a pályázatunkon való részvételre, s tanácsaikkal nyújtsanak segítséget.
A Lendvay Márton Színjátszó Kör Cimborák" Ifjúsági társulata új tagokat (12-16 éves diákokat) vár! Jelentkezni lehet a Teleki Magyar Ház titkárságán, majd személyesen kedden 18 órakor, Méhes Éva tanárnőnél, ugyanott.
A hét elején a Román Képviselőházban elfogadták azt a sürgősségi rendeletet, amely lehetővé teszi, hogy magánszemélyeknek, cégeknek és egyéb intézményeknek is szolgáltatást nyújthasson a Román Hírszerző Szolgálat (SRI). A külsősök" számára lebonyolítható tevékenységek milyensége még nem tisztázott, erről a szolgálat igazgatója dönt majd, a mellékes keresetet teljes egészében maga használhatja fel. A tevékenységi kör bővítése mellett a SRI ezentúl bérbe is adhatja javait, a befolyó összeg felével pedig szintén saját maga gazdálkodhat.
Újabb pénzadomány: Sárközi László Ferenc (100 ezer lej).
Eddig összegyűlt: 80 670 000 lej + 91 040 Ft + 220 DM + 350 USD + 680 EUR + 300 CAD.
Egyéb adományok: Pethő Gyöngyvér (kézimunkák), Vári Ildikó (kisasztal, varrottas terítő), dr. Kósa Erzsébet, Belgium (könyvek), Rákóczi Mária (könyvek), Antal Sándor (PVC csövek), Burai István (2 db. grafika), Papp Katalin tanárnő és családja (a régi nagybányai magyar középiskola életét bemutató fényképalbum).
Segítettek rajtunk: Csorba József, Csíki Árpád, Henkel Zoltán, Trein Tamás, Kishegyi Endre és Balázs, Horváth Kósa Zsuzsa, Kiss Károly, Bertóti Johanna, Bertóti Péter, Frauenbach kft - Szász György, Ulbrecht Gábor, Aurori Attila, Stoff Attila, Szaniszló József, Gáspárik Géza, Dudás András, Antal Sándor, Zalányi Ferenc.
A Teleki Magyar Ház ÚJONNAN VÁSÁROLT RÉSZEINEK FELÚJÍTÁSA, VALAMINT AZ EREDMÉNYES MŰKÖDTETÉS-FENNTARTÁS ÉRDEKÉBEN köszönettel fogadjuk felajánlásait! Bankszámla: 25-11-0000-25-60-54-65 (lej, deviza), WEST BANK S.A. Baia Mare, pentru casa Teleki".
Amikor az ember egy találkozóról hall, általában osztály-, évfolyam-, véndiák-, öregfiúk stb. találkozójára gondol. De hogyan nevezhetünk egy olyan találkozót, ahol bányászok, ércfeldolgozók, kohászok, geológusok, földmérők, építészek, gépészek, utászok, kémikusok, elektronikusok, automatizálással foglalkozók, programozók, közgazdászok stb. vannak jelen, akik ugyanakkor tudományos kutatók, egyetemi tanárok, technológusok, tervezők, a legkülönfélébb tudományok doktorai és képviselői, munkásoktól az értelmiségig?
Kis merészséggel nevezhetnénk így: az egyetemes összetartozás, az emberekben rejlő értékek és teljesítmények felismerésének és elismerésének találkozója. Egy ilyen eseményen vehettünk részt 2002. szeptember 20-án, a nagybányai Bányászati Kutató és Tervező Intézet volt és jelenlegi munkatársainak baráti találkozóján.
A találkozó több helyszínen zajlott, reggel 9-től este 20 óráig. Az ünnepi programra a Bányászati Kutató és Tervező Intézet székházában került sor, a baráti ebéd pedig az Északi Egyetem étkezdéjében volt.
Az ünnepi program keretében előbb az intézet igazgatója, Sãsãran Nicolae köszöntötte jóhangulatú együttlétet kívánva az ünneplő egybegyűlteket, a zsúfolásig megtelt díszteremben. Említette, hogy két év múlva, 2004-ben lesz a nagybányai Bányászati Kutató és Tervező Intézet megalakulásának 50 éves évfordulója, amelyet méltóképpen szeretnének megünnepelni, és kérte a jelenlevőket, működjenek közre az intézet monográfiájának megírásában.
A továbbiakban az alulírott, Csillag Antal, a műszaki tudományok doktora emlékezett arra, hogyan is született az intézet egyik akadémiai nívójú munkája, Georgius Agricola De Re Metallica Librii XII című könyvének román fordítása (Despre minerit si metalurgie"). Természetesen a fordításhoz szükség volt egy eredeti könyvre és egy fordítóra is. A nagybányai Megyei Múzeumban találtunk egy 1557-ben megjelent német nyelvű kiadást, de nehézkes betűmintája miatt végül egy 1974-es, a Deutscher Taschenbuch Verlag G.m.b.H et CoKG München által megjelentetett Vom Berg und Hüttenwesen című kiadvány alapján sikerült a fordítást elvégezni. A munkát közreműködésemmel Brãdeanu Nicolae, a Freibergi Bányászati Akadémia növendéke, a műszaki tudományok doktora, címzetes egyetemi tanár, a Petrozsényi Egyetem Doctor Honoris Cauza oklevelének tulajdonosa, a nagybányai Északi Egyetem Szenátusának tiszteletbeli tagja vállalta el. A könyvet a nagybányai Bányászati Kutató és Tervező Intézet vezetőségének támogatásával készítette elő kiadásra, s miután a szükséges öszszegeket is sikerült támogatóinktól megszerezni, a Soner Kiadó adta ki, 2002-ben.
Brãdeanu Nicolae egyetemi tanár először az idézett munka szerzője, Georgius Agricola életét és munkásságát méltatta, akiről több cikk is megjelent a hazai sajtóban, köztük nemrég a BÚSz-ban is. A rövid ismertető során elhangzott: a közel 600 oldalas könyvnek 12 fejezete van és 273 fametszet díszíti. A leírt technikák és technológiák Nagybányán és Erdélyben is ismertek és használatosak voltak. Érdekes, hogy a tizennégy nyelvre lefordított, most románul is megjelent könyvet a világ mint a Bányászat Bibliáját" tartja számon. Filozófiája szerint a bányászat és kohászat minden ipari tevékenység alapja, s ha válságba kerül, a szakemberek feladata ezek megoldása. Az ismertetést nagy tetszéssel fogadták.
A találkozót az oklevelek kiosztása zárta. Javaslatomra az intézet két oklevelet hozott létre: az Excellencia Oklevél a tudományos és műszaki teljesítményeket honorálja, a Hűség Oklevél pedig az állhatatos, kitartó és eredményes munkát az intézetben eltöltött esztendőket. Összesen 73 Excellencia Oklevelet adományoztak volt és jelenlegi kutató-tervező és technológus főmunkatársaknak, egyetemi tanároknak és a műszaki tudományok doktorainak, a kiosztott 67 Hűség Oklevél az intézetben több mint 20 évet ledolgozott munkatársakat jutalmazta.
A jelenlévők örömét és megelégedését a teremben felállított svédasztal bősége fokozta, majd a baráti ebéd és a kitűnő zene. A találkozó sikeres volt.
A szervezők ezalkalommal is köszönetüket fejezik ki a Bányászati Kutató és Tervező Intézet vezetőségének, a jelenlegi és régi kollegáknak, valamint a támogatóknak a szervezéshez, fogadáshoz, szállításhoz, az oklevelek elkészítéséhez, a svédasztalhoz való önzetlen hozzájárulásukért, segítségükért.
Dr. Csillag Antal
Irásai, szavai ébresztettek, lelkesítettek, nagy tettekre késztettek. Szellemének legdicsőbb alkotásaihoz legádázabb ellenségei sem mertek nyúlni, a legsötétebb önkény korszakában sem. A magyar népet ő tette nemzetté, a magyar nemzetet ő tette szabaddá (...) Szelleme szerte szállt e hazában, odaült a nép tűzhelye mellé, ott sugallja az örökké élő dalt: ... ha még egyszer azt üzeni... (Kossuth Ferenc)
Az emigráció szervezésével, a nemzetközi és a hazai közvélemény támogatásával próbálta ébren tartani a magyar függetlenség ügye iránti érdeklődést. S amikor az itthonmaradottak zöme, Deák Ferenccel az élen 1867-ben a kiegyezés útját választotta, Kossuth nyílt levélben, a híres Kasszandra levélben bírálta élesen ezt a megoldást, figyelmeztetett a tragédiára. Jóslata fél évszázad múlva beteljesedett. Végig szilárdan kitartott álláspontja, elvei mellett.
Még halála előtt nem egészen egy évvel, 1893 májusában is így írt a Komárom megyeiekhez címzett levelében: Ha megesik rajtam, hogy néha a Bocskaiak, Bethlenek, Thökölyek, Rákócziak korára hivatkozom, szememre vetik, hogy nem tanultam meg tőlük a »megalkuvást«. Az utolsó Rákóczi nem alkudott (...) Épp e roppant áldozatok, melyeket elveinek hozott, emelik a nem alkuvó száműzött emlékét oly magasra, hogy az ily parányi ember, mint magam, szédeleg ha hozzá feltekint. De kik engem azokra az alkuvási példákra emlékeztetnek, nem veszik észre, hogy egyenesen a nemalkuvás mellett bizonyítanak. Mert egy megalkuvás sem volt megoldás. MINDEN ALKUVÁS ÚJ HARC SZÜKSÉGÉNEK MAGVAIT VETETTE EL."
Mennyire időszerű ma is ez a Kossuth-i üzenet.
Nem győztünk, de harcoltunk. Nem törtük meg a zsarnokságot, de feltartóztattuk. Nem mentettük meg hazánkat, de védelmeztük és ha egykor megírják történetünket, elmondhatjuk majd, hogy ellenálltunk." (Kossuth Lajos)
Gyarmathy Gábor
Kedves hallgatóink!
A Galaxia Rádió 92,1 tizedes hullámhosszán hétfőtől új műsortervvel jelentkezünk, abban a reményben, hogy megnyerjük hallgatóink figyelmét, bővítsük hallgatóságunk körét. A rádió magyar nyelvű adását egyelőre napi egy órán keresztül hallgathatják, hétfőtől-szombatig délután 5 órától.
Érdemes velünk tartani. Terveink vannak. Szeretnénk újitani, ugyanakkor magyar nemzetiségi társadalmunk minden rétege számára megtalálni a fontosat, érdekeset. A rendelkezésünkre álló rövid idő alatt gazdag és változatos zenekísérettel szólunk majd mindenkihez, az ifjúságtól a legidősebbekig, arra törekedve, hogy közérdekű információkat közvetítsünk hallgatóinknak. Szórakoztató műsoraink mellett hallhatnak majd tudományos, kulturális, s nem utolsósorban politikai ismertetőt, közérdekű híreket, egyházi műsort, de jelentkezik külön rovatunk, a válaszolunk hallgatóinknak" is, amelynek keretében orvosi, jogi kérdéseiket próbáljuk megválaszolni.
Egy most szerveződő szerkesztőség próbálja önöket kíváncsivá tenni a hét minden napján.
Tartsanak velünk minden délután 5 órától! Szombatonként 4 órakor kezdődik a közkedvelt szív küldi szívnek" kívánságműsor, amelyben üzeneteik hangzanak el szeretteik felé.
Mindenkinek jó rádiózást, jó szórakozást kívánunk!
A Máramarosi Vállalkozók Egyesülete, a felsőbányai MADISz, a Bányvidéki Új Szó és a Pro Genius Egyesület erdélyi, magyar ÍRÓ-OLVASÓ és IFJÚSÁGI TALÁLKOZÓ-t szervez 2002. október 4-én, pénteken 16 órai kezdettel a Teleki Magyar Házban, a Frauenbach kft támogatásával. Megismerkedhetnek erdélyi magyar újságírókkal, tévé- és rádióriporterekkel, országos ifjúsági szervezetek gondjaival, eredményeikkel és terveikkel. A Bányavidéki Új Szó és a Galaxia Rádió magyar szerkesztősége mellett meghívottként bemutatót és előadást tart Dénes László, az Erdélyi Napló főszerkesztője. Meghívottaink között újságírók és médiaszakemberek szerepelnek, Szatmárnémetiből, Kolozsvárról és Temesvárról.
Érdeklődni és jelentkezni lehet legkésőbb szeptember 1-ig, a 0262-276452-es, 0745-299142-es telefonszámokon, vagy az attatroll@freemail.hu, illetve jurist@frauenbach. alphanet.ro e-mail címeken.
Együtt, a polgárságért!
A politika a gyűlölet intézményesített formája."
Henry James
Pár héttel ezelőtt lezajlott egy rendezvény, amely a nagybányai magyar rádiózásról szólt. Felszólaló politikusaink azonban óvakodtak említést tenni a műsort jelenleg befogadó rádióadó egyre komolyabb anyagi gondjairól, amely már-már azzal fenyegetett, hogy az illető műsort felszámolják.
Folyton változó és megújuló világunkban, íme egy jó hír kicsiny közösségünk számára: a Galaxia Rádió magyar nyelvű műsora teljesen megújul. A Teleki Magyar Ház mintájára, a rádió vezetőségétől anyagilag és műsorpolitikailag is független Kuratórium fogja a magyar szerkesztőséget működtetni, egy non-profit egyesület keretében, szerződéses alapon. Új, dinamikus csapat, fiatal szerkesztők veszik át a stafétát, s reméljük Nagybányának és környékének mindennapi gondjai, örömei stb. is nagyobb hangsúlyt kapnak a műsorszerkezetben.
Hogy családiasabbá váljon a hangulat és közelebb kerüljünk hallgatóinkhoz: az alábbiakban bemutatjuk a szerkesztőség tagjait. Tehát:
1) Brodács Noémi: 1977 karácsonyán született, a Vasile Goldis Egyetemen végzett újságírói szakot. 2002 július végétől dolgozik a Galaxiánál, azelőtt az Archeus tévétársaság alkalmazottja volt. A rádiónál műsorvezető-szerkesztői munkakörben dolgozik, mindenekelőtt az ifjúsági műsort szerkeszti. Hobby: olvasás, olvasás, olvasás, illetve internetezés, az állatok, a... férfiak. Kedvenc mottója: Ahhoz, hogy haladjunk, össze kell tartanunk."
2) Kormos Sándor: 1927-ben született, műszaki üzemi technikumot végzett Nagyváradon. Négy éve dolgozik a rádiónál, ahol mindennel foglalkozott, a szórakoztatástól a vallásos műsorokig. Engedélyezett amatőr rádiós, rengeteget olvas. Szeret lépést tartani a világgal, öregcserkész és lélekbúvár-fajta. Aktív polgár: tagja az Amatőr Rádióklubnak és a Nyugdíjasok Klubjának. Vallja, hogy öregségnek egyedüli előnye: 1933-ban találkozott gróf Teleki Pállal és Baden-Pawell-al, a cserkészmozgalom megalapítójával. Életfilozófiája ugyanaz, amelylyel minden műsor végén elköszön a hallgatóktól: Vigyázzunk magunkra, vigyázzunk egymásra."
3) Husti Andrea: 1985-ben született, a Németh László Gimnázium diákja. Pár hónapja került a rádióhoz, ahol hírszerkesztő és hírolvasó. Hobbyja: ejtőernyőzés és mélyrepülés. Az extrém sportok híve, érdekli a közgazdaságtan. Nincs idealizált fiútípusa. Életfilozófiája műsoraiból kiismerhető, kedvenc könyve a Kis herceg.
4) Antal Róbert: 1978-ban született, Kolozsvárott végezte a Műszaki egyetemet, gépészmérnök. Kereken tíz napja került a Galaxiához. Imádja a focit, a Schola Rivulina" kórus tagja, a faterje cégénél, ahol dolgozik, érdekes dolgokat tapasztalt. A rádiónál a sportrovatot, a szórakoztató műsort vezeti és a technikai hátteret biztosítja. Életfilozófiája: Carpe diem", azaz: Élvezd a napot".
A többi szerkesztőségi tagról, az adás műsorairól és elérhetőségeiről majd legközelebb.
Galaxia Rádió a másképpen gondolkodók, a polgárság rádiója!
Bölönyi Zoltán
Sokan álmodoztunk már arról, hogy egy napon nagy sztárokká, híres csillagokká válunk. Egyre több sztár-pletykát, sztár-magazint olvasunk, bújjuk a tévé talk show-jait, s próbálunk hasonlítani hírességeinkre. Ha azonban valaki nem akar feltétlenül híres, befutott ember lenni, jól teszi ha megszívleli az alábbiakat.
Legelőször lássuk a pályaválasztást: ha valaki tehetséges zenész, vagy színészi ambíciói vannak, valószínűleg nem lesz sztár belőle, hiszen manapság egyre kevesebbet ér az igazi tehetség. Ha eredetiségre törekszünk, saját szerzeményeket adunk elő és élőben lépünk fel, nem play-back-ezünk, ne csodálkozzunk ha cikizni fognak és nem hív meg Lajcsi a Dáridóba!
A nagy hírességek mögött szakemberek egész hada dolgozik. Jól jöhet, ha mi is alkalmazunk néhányat, így ha véletlenül pénzhez jutunk, rögtön tudjuk mire költsük. Minden szerződést írjunk alá, ne válogassunk köztük, a mai világban ez biztos bukás. A sikerhez a reklám is elengedhetetlen, legjobb ha arcképünkbe úton-útfélen belebotlanak.
Ne felejtsük ápolni a kapcsolatot rajongóinkkal. Miután megismerik színes, kisugárzó egyéniségünket és autogramot is kapnak tőlünk, hamarosan megunnak. Ha a nyilvánosság előtt jól öltözötten, ápoltan mutatkozunk és nem plasztikázzuk szét magunkat, ne csodálkozzunk ha mindezért kinevetnek, hiszen fordított értékrendszerű világban élünk: minél színvonalasabbat nyújt valaki, annál ritkábban, vagy sohasem jelölik Oscar-díjra.
Függetlenül attól, hogy megfogadják-e vagy sem a fenti tanácsokat, valószínűleg nem válnak sztárrá, hiszen mindezekhez hozzá kell még adnia a pofátlanságot és az állandó ingyencirkuszt. (ifj. Kende Károly)
A játékosok már csak tizenegyen maradtak, mivel a nézők kiszavazták Juditot, aki könnyek nélkül hagyta el a házat. Claudia egy nyaralással és egy kiskutyával ajándékozta meg a házat elhagyó játékost...
Az élet megy tovább. A BB újabb feladatokkal látta el a házlakókat: új lakók érkeztek, ezúttal állatok, mégpedig egy macska, egy kutya, egy kecske és egy borjú. Az egyik feladat... a kecske megfejése.
Zsanett kezd kilógni a sorból, a lányok nem egyeznek vele és a fiúknak sem tetszik a viselkedése. Csak Szabi van jóban Zsanettel, olyannyira, hogy egyik este láb- és hátizommasszírozásra is sor került. Mint látható, Szabi remekül érzi magát a házban, de hiányzik neki az otthon és régi szerelme...
Egy másik szokatlan feladat a fénymásolás: minden játékosnak le kell másoltatnia testrészeit, persze egyenként, azután a képeket összeraknia, mintegy önmaga ábrázolására. Ugyanakkor egy pusztai napot" kellett rendezniük BB tiszteletére, amelyen népies ruhába öltözve kellett bográcson valamilyen magyaros ételt elkészíteniük. Hogy még mulatságosabbá tegyék a rendezvényt, a zenéléshez hangszereket is kaptak...
Bálint és Szabi nem ébredtek fel reggel; déli 12 óráig húzták a csendest. Két fiú veszekedett is az elmúlt hét folyamán, de erről majd legközelebb.
Addig is, ne feledjétek: a BB mindent lát!
Vékony Zsolt
Barátom, maga igazán csak a kivételesen erős szervezetének köszönheti, hogy betegségéből kigyógyult.
Ezt remek dolog hallani! Már éppen fizetni akartam a doktor úrnak.
A fiúvirág a lányvirághoz:
Szeretsz?
Szeretlek!
Na, akkor jöhet a méhecske!
A kecske és a csiga találkozik a minisztérium előtt. Ugyanahhoz a hivatalnokhoz igyekeznek. Amikor a kecske a hivatalnok ajtaja elé ér, meglepetten látja, hogy a csiga már kifelé jön az irodából, méghozzá szemmel láthatóan elégedetten.
Te már be is jutottál? kérdezi tőle csodálkozva a kecske.
Hát persze! mondja nevetve a csiga.
Itt csúszni-mászni kell tudni, nem pedig makogni.
Tréfás állatok:
Rokon gorilla - sógorilla
Szép szamár - csacsinos
Papagáj unokával - nagypapagáj
Kis vércse - vércsecsemo
Lemaradt sün - késün
Leintett mókus - nókuss!
Álarcos róka - zorróka
Jóllakott lepke - telepke
Fodrász süllő - fésüllő
Fél tucat tyúk - hattyúk.
Pál Norbert
A Kossuth-év jegyében a nagy magyar hazafira, városunk első díszpolgárára emlékeztünk a múlt pénteken, születésének 200. évfordulóján, a Teleki Magyar Házban. A 60-70 fős közönség előtt bemutatott összeállítás, Markó Gábor ny. tanár előadása és az elhangzott Kossuth-nóták történelmünk egy olyan politikai személyiségét idézték, aki nélkül ma már elképzelhetetlen lenne közgondolkodásunk, s a magyarság évszázadok során kivívott nemzetközi hírneve is jóval szegényebb lenne. Munkatársunk alábbiakban közölt írása a forradalom előtti Kossuth alakját eleveníti föl olvasóinknak.
1802-ben üstökös tűnt fel a magyar égen: Monokon megszületik Kossuth ügyvéd úrnak, Andrássy gróf uradalmi intézőjének Lajos fia. A család amely eredetét IV. Béla uralkodásáig vezette vissza, amikor nemességet kaptak Monorról hamarosan Tállyára költözik, ahol a helybeli lelkipásztor lesz az ifjú Kossuth első tanítója. (Utódja 1871-től az egyik ősöm, Sasi Nagy Ignác). Gimnáziumi tanulmányait Sátoraljaújhelyen, a piaristáknál kezdi, majd a sárospataki református főiskolán folytatja. A katolikus és protestáns iskolák keveredése nem okoz gondot a lutheránus Kossuthnak, sőt segítette liberális gondolkodásában, abban, hogy mentes legyen a felekezeti elfogultságoktól.
Tanulmányai végeztével először Bodrogszerdahelyre kerül, mint báró Vécsey jogtanácsosa. Erről az időszakról írja: leszek amire a gondviselés hívott, s ha ez kívánja, halálomig bodrogszerdahelyi." A báró felismeri tehetségét és anyagilag segítette, hogy feljusson a pozsonyi országgyűlésre, ahonnan híres és hírnevét megalapozó tudósításait, a pozsonyi leveleket" küldte. Ezeket a tudósításokat a környék birtokosai összegyűlve, közösen olvasták. A levelek" aztán hála a birtokosok anyagi támogatásának az Országgyűlési Tudósítások" lesznek, amelyből végül a Pesti Hírlap is kinő.
Íme a tudósító, újságíró Kossuth.
A sajtó jó alkalom és eszköz volt számára ahogy sok politikus számára ma is , hogy politikai eszméit közreadja. Abban az időben folyt vita arról, hogy az országgyűlés addigi hivatalos nyelvét, a latint, az ország nyelve, egyben a képviselők többségének anyanyelve, a magyar váltsa fel. Ezzel kapcsolatban Kossuth nagy ellenfele, Széchenyi ajkáról hangzik el az a néhány mondat, amely ma is megszívlelendő, különösen manapság, amikor az állam nyelvét rosszul beszélő nagymama, vagy édesanya is mindenáron románul akar beszélni reményteljes csemetéjével: nemzeti nyelvéről becsületes ember csak a halálban mondhat le... nyelvemet Istentől vettem és csak Istennek adom a halálban." Ebben a kérdésben nincs köztük Széchenyi és Kossuth között ellentét.
Amikor befejeződik Pozsonyban az Országgyűlés, Kossuth Pestre megy, ahol a Törvényhatósági Tudósításokat" adja ki. Úgy is mint jogász, úgy is mint újságíró.
Az eszmék harca a reformkorban kezdődött, amikor két eszme szembesült egymással: a radikális változások és az óvatos előrelépések politikája! Az előbbinek Kossuth, a másiknak Széchenyi hirdető híve.
Kossuth szerint először a teljes politikai jogok kivívásának kell megtörténnie, csak aztán következhet a gazdasági fejlődés. Széchenyi szerint elsődleges a gazdasági fejlődés; ha a nemzet gazdag lesz, szabad is lesz. Neki lett igaza bár más körülmények között. Ha azonban a nemzeti vagyont, a földet elkótyavetyéli az ország vezető rétege a mindenáron való magánosítás (privatizáció) kedvéért, egy szép napon a tőkét uraló multik fogják uralni a gazdasági életet a nemzet kárára és persze a saját javukra. Nálunk sem lehet a hatalomhoz való dörgölőzés politikánk egyetlen célja, ha a kis előnyök hajkurászása közben elkótyavetyéljük a nagy dolgokat!
Kossuth és Széchenyi célja is az ország felvirágoztatása volt, csak eszközeik különböztek.
Kossuth radikalizmusa sugárzik vezércikkeiből. A Pesti Hírlap soha nem látott példányszámban kerül kiadásra, már indulásakor 5000 előfizetője van. Befolyása egyre tűrhetetlenebbé válik a bécsi udvar számára s elérik, hogy a lapkiadó felbontja a vele kötött szerződést. Ezzel lefejezik az udvarra veszélyes eszméket hirdető Hírlapot.
Kossuth Tinnyei birtokára való rövid visszavonulás után nemsokára ismét Pesten van és megalapítja a Védegyletet. Célja, hogy Magyarország ne csak nyersanyagforrásaiból éljen, hanem saját áruiból teremtse meg a maga piacát. Volt is sikere; még ma is emlékszem arra az öntöttvas kályhára, amelytől apám nem tudott megválni, mert a ler ajtaján ott volt a magyar címer és a Magyar Honból" felirat.
Hamarosan megint magára haragítja a bécsi udvart, amikor 1832-ben ezt mondja: változás lesz bármi módon, mit tudom én miként, európai forradalom, vagy háború által, de fog következni múlhatatlanul!" Reformtervei érdekében bátran szembeszáll úgy a konzervatívokkal, mint az ország érdekeit sértő Metternich-i politikával! Radikális eszméinek hirdetésével az Országgyűlésben sem hagy fel, aminek következtében 1936-40 között Wesselényi báróval együtt bebörtönzik. A börtönben hozzájut egy angol szótárhoz meg egy Shakespeare kötethez ennek lesz köszönhető, hogy angliai és amerikai beszédeit angolul tudja majd elmondani.
A börtönévek csak használtak népszerűségének. Ezalatt az idő alatt tanulja meg gondolatait is tömörebben összefoglalni, így biztosabban uralkodik majd az őt hallgató tömegen. Nem csoda, hogy beszédei híresekké váltak és 1848-as ceglédi beszéde után a honvédsereg 15 ezer újonccal nő!
Sajátos vonása a kornak, hogy az arisztokrácia végre felfogja, melyek a nemzet érdekei és kiáll a reformok mellett: Wesselényi börtönt szenved elveiért, ahol megvakul, az ifjú arisztokraták élén pedig gróf Desewffy lép fel a kormány ellen. Furcsa, hogy egy radikális, reformpárti arisztokrata réteg lép fel az ország érdekében egy olyan, egész nemzetre kiterjedő folyamatban, amelyben Kossuthnak, Széchenyinek, a reformarisztokráciának és a forradalmi ifjúságnak élükön Petőfivel egyaránt helye van. (Petőfi azonban annyi versében egyedül Bem apóról ír, Kossuthról egy sort sem. Lehet, megsejtette azt a Kossuthot, aki majd uralkodóként vonul be a visszafoglalt Budavárba, 1849-ben...)
Ezek az erők biztosították azt a honvédsereget, amelynek ezernyi katonája adja életét a hazáért. Az aradi tizenhármak, jórészt arisztokraták, ugyanarra a sorsra jutnak, egy minden hadijogot és az ellenfél tiszteletét nélkülöző művelt nyugati" nemzet hóhérrá aljasodása folytán, oldalán azzal a keleti birodalommal, amely kozákjaival siet az osztrákok segítségére! Ugyanaz a hatalom kevesebb mint 100 év múltán ismét magyar földet tiport, mint felszabadító", 1956-ban pedig a vörös uralmat megelégelők felkelésének leverésében segített pufajkás magyar tanítványainak.
Az arisztokrácia, a polgárság és a nép összefogása jórészt Kossuth gyújtó beszédeinek volt köszönhető, amelyekkel a nemzet minden rétegét fel tudta rázni Rákóczi óta tartó álmából. Az országgyűlésben kiáll a nemzet érdekeit védő vármegyerendszer mellett, amelyek mint önálló intézmények maguk választják közigazgatási és igazságszolgáltatási szerveiket. Ez ma is követendő példa lehetne, s akkor Hargitában vagy Kovásznán a helyi viszonyokat és nyelvet ismerő prefektusunk lehetne, nem egy párt akármilyen kiszolgálója. Úgyszintén a közigazgatást is el akarta választani az igazságszolgáltatástól. Vajon ma, nálunk hány bíró, ügyész kap baráti tanácsokat" (s szívleli meg azokat) az adminisztráció nagyjaitól?
Nos, majd 160 évvel ezelőtt Kossuth ezektől akarta megszabadítani az országot, de erre úgy látszik még ma sem érett meg az idő. Ezért aktuális Kossuth még ma is. Mert ez is ő volt, nem csak az a politikus, aki Cegléden megüzeni a nemzetnek: elfogyott a regimentje. A nép csak a szabadságharcban játszott szerepére emlékszik, nem pedig arra, ahogyan azt előkészítette. De tudja, hogy Kossuth apánk" mindhalálig a nemzetért harcolt.
Amit itt leírtam, ez Kossuth életének az eleje volt. EZ az a Kossuth, akit igen kevesen ismernek, mert róla csak attól a pillanattól kezdve tudnak, amikor az ország vezetői közé, élére emelkedett.
Most, születésének 200. évfordulóján azt a Kossuthot szerettem volna bemutatni, aki erényeivel és hibáival együtt mindenkorra a legnépszerűbb magyar politikus lett. A most két évszázada megjelent üstökösből útmutató csillaggá vált, s nevét soha sem fogja elfelejteni a magyarság, de a világ sem, amíg szobra a New York-i utcát díszíti.
Csak Erdélyben nem maradt szobra, talán utcája sem.
Dr. Sasi Nagy Béla
(Szabadság) A kedvezménytörvényt bomlasztaná, ha a törvényhez kapcsolódó oktatási támogatásra nem jutna pénz jelentette ki kedden Markó Béla, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke az MTI-nek adott nyilatkozatában.
Fontos a kedvezménytörvény szimbolikus jelentősége, de csak pragmatikusan tudom nézni a törvényt, és ezért számomra az oktatási támogatás a legfontosabb, mivel ez a legjelentősebb, a legszélesebb réteghez eljutó segítség Magyarország részéről. A közösség mindennapjainak szól, nem az elitnek fogalmazott.
Markó Béla szerint ennek a pályázati úton elnyerhető nevelési-oktatási támogatásnak nem szabad megtorpannia, sőt a kedvezményt bővíteni kellene azzal, hogy az egy gyermekes szülők is igénybe vehessék.
Jelenleg évi 20 ezer forintos támogatásra a két- vagy több gyermekes szülők pályázhatnak a magyar nyelven tanuló kiskorú gyermekeik után.
Természetesen több, de nem nagyságrendileg nagyobb összegre lenne szükség vélte az RMDSZ elnöke.
A jelenlegi statisztikai adatok alapján mintegy 3,5 milliárd forintra lenne szükség ahhoz, hogy a Romániában magyar nyelven tanuló összes gyermek után évi 20 ezer forint nevelési-oktatási támogatást fizessenek.
Véleményem szerint a törvényalkotónak nem az volt a szándéka, hogy a többgyermekes családot jutalmazza. Ez is fontos természetesen, de nem ez volt a szándék, hanem az, hogy azokat a családokat segítsék, amelyek gyermekeiket magyar iskolába adják. Az egy gyermekeseket is segíteni kell, és ezzel pontosan a törvény eredeti logikájához térnénk vissza mondta Markó.
Romániában eddig 19 ezer pályázatot nyújtottak be erre a nevelési-oktatási támogatásra. Ezeknek a pályázatoknak a kifizetésére 800 millió forintra lenne szükség.
Az előző magyar kormány eredetileg 1,2 milliárd forintot biztosított az Illyés Közalapítványnak az oktatási támogatásra. Április végén a kormány felhatalmazta a közalapítvány kuratóriumát, hogy 600 millió forintot ebből az összegből más, a kedvezménytörvényhez kapcsolódó célokra csoportosítson át.
Az RMDSZ tudomása szerint májustól augusztus elsejéig az 1,2 milliárd forint 360 millió forintra apadt. Romániában eddig 55 pályázatra fizették ki a támogatást, és további 252 pályázatot fogadtak el.
Markó Béla elmondta, hogy az oktatási támogatásra szánt keretösszeg átcsoportosításáról az előző magyar kormány nem kérte ki a Romániai Magyar Demokrata Szövetség véleményét.
(Nyugati Jelen) Szankciókra számíthatnak azok a szülők, akik nem küldik iskolába gyerekeiket nyilatkozta kedden Ecaterina Andronescu oktatásügyi miniszter a MEDIAFAX hírügynökségnek. Elfogadhatatlannak tartom, hogy egy szülő előnyben részesítse az analfabetizmust. Legalább ennyire elkeserítő, hogy sok gyereket otthon tartanak, házimunkára fognak, vagy koldulni küldenek, ahelyett, hogy iskolába járatnák" tette hozzá.
Az új tanügy törvényben foglalt szankciók a figyelmeztetéstől a gyerek bentlakásos iskolába íratásáig terjedhetnek, ahogy azt például Svájcban teszik mondta a miniszter asszony.
(Szabadság) A Korrupcióellenes Európai Hivatal (OLAF) a román miniszterelnöki hivatal Ellenőrző Testületével együtt ellenőrizni fogja az EU által Romániának juttatott pénzügyi támogatások felhasználási módját, és részt vesz a szabálytalanul felhasznált pénzek visszaszerzésében, jelentette ki Franz Brüner, az OLAF vezérigazgatója azt követően, hogy kedden találkozott Adrian Nãstase kormányfővel.
Brüner közölte: tárgyalni fog Románia főügyészével, hogy megállapítsák, milyen körülmények között lehet majd bűnvádi eljárást indítani az uniós pénzek szabálytalan felhasználása esetén. A főügyész asztalán már van néhány ilyen ügy mondta Brüner, és hozzáfűzte, hogy ezek ellenőrzése októberben kezdődik.
A Korrupcióellenes Európai Hivatal 1999-ben alakult az Európai Bizottság főosztályaként, feladata az EU érdekeinek védelme az illegális tevékenységekkel szemben. A kormány 2002. május 23-án hozott 521-es határozata alapján a Miniszterelnöki Hivatal Ellenőrző Testülete keretében létrejött egy főosztály, amely az uniós pénzalapok felhasználását ellenőrzi.
Franz Brüner kifejtette, ilyen testületek minden uniós tagjelölt államban működnek, és azok is hasonló problémákkal szembesülnek. Victor Ponta, a Miniszterelnöki Hivatal Ellenőrző Testületének vezetője elmondta, cégek és magánszemélyek már jeleztek rendellenességeket a közösségi pénzek felhasználásában. Hozzátette: ezeket az eseteket a következőkben ellenőrzik az OLAF és az európai integrációs tárca közreműködésével.
Jonathan Scheele, az EU bukaresti nagykövete leszögezte, a tagjelölteknek szánt támogatások kiutalását megelőzően az Európai Bizottság ellenőrizni fogja a korábbi összegek felhasználási módját.
(Nyugati Jelen) Az egyik vállalat szakszervezeti megmozdulásának egyik vezetője minap nyilatkozta a sajtónak, hogy megmozdulásukkal csak a szociális kérdéseik megoldását óhajtják, a vállalat dolgozóit sem gazdasági, sem politikai célok nem vezérlik. Hm...
Az még természetes, hogy a szakszervezeteknek nem kellene politikai kérdésekkel foglalkozniuk, az a politikai pártok privilégiuma. Csak az egykori szocialista országokban a kommunista ideológia tette a szakszervezetet a párt transzmissziós szíjává", vagyis egyik feladata volt belesulykolni a párt politikáját a tömegekbe. Egy valódi demokráciában a szakszervezetek nem politikával foglalkoznak, feladatuk a munkavállalók érdekvédelme. Csak mifelénk, az átmeneti időszak dzsungelében történhet meg, hogy a szakszervezeti vezetők jelenleg is elhivatottan hirdetik a kommunista utódpártok ideológiáját, a választásokon azok támogatására hívják fel a tagságot. Áldásos" tevékenységük jutalmául a baloldali párt képviseletében aztán bekerültek a parlamentbe is, korántsem politikamentes honatyának határon innen is, túl is.
Azt viszont nem értem, miért nyilatkozza az ominózus szakszervezeti vezető, hogy megmozdulásuk független a gazdasági okoktól. Nekik csak a munkahelyek fenntartása és a fizetések biztosítása a cél? Vajon a szakszervezetet tényleg nem érdekli, hogy az illető nagyvállalat immár évtizedek óta veszteséges? Hogy az ott megtermelt készítmények előállítási költsége nagyobb, mint a világpiaci áruk? Hogy a vállalatban a néhányszáz ráfizetéses munkahelynek a fenntartása a többi sok tízezerrel egyetemben immár elviselhetetlen gazdasági terheket ró az egész romániai gazdaságra?
Ha Nyugaton egy akármilyen kicsi cég gazdasági mutatói olyan negatív tendenciát mutatnának, mint az állami tulajdonú hazai nagyvállalatok évek hosszú sora óta, ott azonnal bezárnák a kapuit, lehúznák a rolót, kitennék a csőd" feliratot. Nincs olyan tulajdonos, aki egy percet is működtetne egy olyan céget, amely veszteséget termel. Nálunk viszont továbbra is ott vannak, púpnak a botladozó gazdaságunk hátán! És ez a szakszervezeti vezetőt egyáltalán nem zavarja! Ráadásul az illető lap minden kommentár nélkül közölte le a nyilatkozatot. Hadd higgye az egyszerű olvasó, hogy az a természetes álláspont. Vajon csak rossz beidegződésből tette?
Ujj János
(Népújság) Október elsejétől a Román Posta emeli egyes belföldi és külföldi szolgáltatásainak díjszabását. Az egy kilogrammnál nehezebb csomagok szállítási díja ennek tömegétől és a cím távolságának függvényében változik majd. Az egy kilogrammosnál nehezebb csomagok esetében a díjszabás a kilogrammonkénti 2500 lejről 3000 lejre nő, míg az ajánlott levélért a jelenlegi 4000 lej helyett 5000 lejt kell majd fizetni. A légiposta-szolgáltatás Európában 1000 lejjel drágul, azaz 5000 lej lesz, más kontinensekre viszont 17.000 lejért postázhatjuk légi úton a levelet. A 100 grammnál könnyebb Prioripost küldemények is 17.000 lejbe fognak kerülni. A táviratozás, a postautalványok küldésének díjszabása nem módosul.
(Szabadság) Hétfőn propagandisztikus levelet hozott nyilvánosságra Gheorghe Funar polgármester. A városvezető Tőkés László tiszteletbeli RMDSZ-elnökhöz és Markó Béla szövetségi elnökhöz fordult a verespataki templomok megmentéséért. Értesülései szerint a településen egy-egy református, katolikus, illetve unitárius templomot dinamittal robbantanának fel az arany kitermelésének érdekében. Az elöljáró kéri az RMDSZ két vezetőjét, hogy a hazai és külföldi fórumokon tegyenek meg minden tőlük telhetőt a Gold Corporation vállalat terveinek megakadályozására.
A városvezető tudomása szerint hasonló méretű templomrombolás eddig sohasem fordult elő, még a kommunista diktatúra idején sem.
(Nyugati Jelen) A Romániában forgalmazott üzemanyagoknak, különösen a benzinnek és a gázolajnak mintegy 40 százaléka hamisítvány jelentette ki Dinu Patriciu, a Rompetrol csoport elnöke. Laboratóriumainkban elemezzük a piacon levő termékeket és tudjuk, hogy 40 százalékuk hamisítvány. Némely benzin túl sok szagosító anyagot vagy ként tartalmaz" mondta Patriciu.
Hozzátette: alapvető lépésként be kell vezetni, hogy a luxusadót a kutaknál adják az üzemanyag árához, mivel ezáltal korlátozhatóvá válik a minőségi követelményeknek nem megfelelő üzemanyagok gyártása. Túl nagy a csábítás, amikor egy tonna benzin esetében 500 dollár az illeték, tehát egy ciszternán 15 000 dollárt lehet keresni" , szögezte le a Rompetrol elnöke.
(Hargita Népe) Október 1-jétől 12%-kal emelkedik a tanügyi alkalmazottak bére - közölte Ecaterina Andronescu miniszter asszony. Így például egy kezdő tanár bruttó bére 3 305 729 lej lesz, egy kezdő tanítóé pedig 2 904 489 lej.
Minap összefutottam egy baráti társaságban városunk egyik jellegzetes figurájával. Egy vállalkozó szellemű fiatalemberrel, akinek valamikor a forradalom utáni években igen jól ment sora. Elsők között alapított céget, amikor a mostani újgazdagok még az igazak álmát aludták. Vagy inkább a kulisszák mögül figyelték, hogy miként alakulnak a dolgok, mert nem volt még bátorságuk vállalkozni.
Még ha olyan jól is ment sora az említett fiatalembernek, soha senkivel szemben nem viselkedett úgy, mint az mostanság szokás újgazdagéknál. Nem nézte le az egyszerű embereket, nem hordta fenn az orrát. Sőt, mindig kifejezetten barátságos és szolgálatkész volt.
A sors azonban forgandó. Nem tudom pontosan, milyen okból, de néhány éven belül cég nélkül maradt. Helyére léptek a kétes hírű nyereséghajhászok, akiknek csak a profit lebegett szemeik előtt, s akik bejegyzett cégeiket inkább álcának használták, mint piacgazdasági láncszemeknek.
Ez a becsületes fiatalember, aki komolyan hitt és hisz a vállalkozói szellemben és tisztességben, mára oda jutott, hogy albérletben lakjon, s alkalmi munkákból tartsa el családját. Lehet, hogy ő is tévedett valahol, de biztos vagyok benne, nem kizárólag rajta múlt sorsának alakulása.
Nos, ahogy ott ültünk négyen söreink mellett, egyik barátom neki szegezte a kérdést:
- Aztán milyen távlati terveid vannak, barátom?
- Ismét vállalkozni fogok. Tervem már van, s a tárgyalásokat is elkezdtem az ügyben.
- Mit fogsz csinálni? - kíváncsiskodott tovább asztaltársam.
Félig komolyan, félig viccesen válaszolt:
- Emeletes hátikosarakat fogok gyártani.
Nyomban megértettem, hogy mire célzott, de kíváncsi barátom - talán a sör hatására - nem kapcsolt, ezért ismét rákérdezett:
- Mi a fittyfenét fogsz gyártani?
A vállalkozó szellemű fiatalember pedig magától értetődő természetességgel magyarázta:
- Emeletes hátikosarakat, mert olyasmit még senki sem gyárt. Nem érdemes olyasmivel foglalkozni, amit már sokan csinálnak. Mindig valami újat kell kitalálni. Meg fogjátok látni, lesz nekem még cégem, visszakerülök én még a csúcsra. Góbé vér folyik az ereimben, ezért nem szoktam semmit könnyen feladni.
Mit fűzhetnék hozzá? Talán azt: őszintén szorítok neki, hogy valóra váljon terve! Talpra, góbé! Mielőbb látni szeretném, hogy mi lapul az emeletes hátikosaradban.
Tamási Attila
(Szatmári Friss Újság) A kisfogyasztók villamosenergia-számláit érinti majd kedvezően a kormány múlt heti ülésén elfogadott módosítás: míg az általános tarifákat 0,6 százalékkal csökkenti az Electrica, addig a szociális kategóriába (havi 0-60 kWh fogyasztás) tartozók jövő hónaptól tizenöt százalékkal kevesebbet fizetnek majd áramért. Az ármódosítás 3,5 millió fogyasztót érint, a háztartások közel fele pipálta ki annak idején a legkevesebb fogyasztást jelentő kategóriát.
Az Electrica árcsökkenés okozta bevételkiesését 56 milliárd lejre becsülik negyedévente, ezt azonban nem a többi fogyasztóval egyenlíttetik majd ki, az országos áramszolgáltató nyeresége csökken majd ezáltal. Így legalább tenni fog az ellen, hogy megszüntesse az alacsonyfeszültségű vezetékeken fellépő veszteségeket, az áramlopást és érdekelt lesz behajtani kinnlevőségeit és a személyzetét is csökkenti majd.
(RMSz) A közszolgálati rádió bennünket, erdélyi magyarokat gyalázó vasárnap hajnali történelmi" eszmefuttatásairól, légből kapott vádjairól még a régi rádióvezetés idején írtunk. A PSD-es stáb beiktatása után mintha csitult volna ama rovat mocskolódó hangneme, a korábban hetente megszólaltatott hadtörténész heteken át nem jutott mikrofonközelbe, hogy aztán szeptember negyedik vasárnapján ismét tobzódhasson magyarellenességében. Ezúttal nem a románok elmagyarosítását, a történelem meghamisítását, ázsiai szokásainkat rótta fel nekünk, hanem a bécsi döntést követő magyar attrocitásokat ecsetelve Wass Albert és társai bűntetteit" sorjázva addig ment el, hogy az antiszemizizmust és a háborús bűnöket elítélő, nemrégiben megjelent sürgősségi kormányrendeletre hivatkozva azt követelte: tüntessék el a neves író szobrait, emléktábláit Erdélyben, de a nevét viselő iskolát is vonják felelősségre.
Hogy miért, minek kapcsán szólaltatta meg a hadtörténészt a mi adófizetői pénzünkön is üzemelő rádió, azt most ne firtassuk. Azt viszont bátorkoduk megkérdezni: az RMDSZ-nek van-e tudomása arról, hogy milyen vádakkal illetnek bennünket s így az érdekvédelmi szervezetet is a közszolgálati rádió révén? S az általa a rádió igazgatótanácsába juttatott képviselője tiltakozott-e az ilyeszerű nyílt uszítás, történelemhamisítás ellen? Tudomásunk szerint az igazgatótanács korábbi RMDSZ- es tagja akkoriban ezt nem tette meg. Talán ezzel is magyarázható - egyéb megfontolások", például az SZKT előző napi tanácskozása mellett -, hogy a nyári uborkaszezont követően az említett történész ismét világgá kürtölhette tudományos mezbe burkolt, alaptalan, ám célirányos magyarellenes vádjait.
S történt mindez azután, hogy CV Tudor Iliescut és Nãstasét mocskoló kijelentései, antiszemita és idegengyűlöletet szító hangneme és üzenete okán az Országos Audiovizuális Tanács felfüggesztette az OTV sugárzási jogát, ami ugyan vitatható döntés, ám ama csatorna ténykedése mindenképpen állásfoglalást - ha nem is eltiltást - igényelt. Igenám, de ama tanács nemcsak vizuális", hanem audio" is, tehát a rádióadókra is illene odafigyelnie. És az OAT-nek is van magyar tagja. Fenti kérdésünk tehát neki is szól. S ha képviselőink a két tanácsban netán nem hallgatják, nem hallották volna a vasárnap reggeli vádáradatot, igényelhetik annak szalagon rögzített szövegét magától a rádiótól, hisz jogukban áll ezt kérni. S akkor azt is remélhetjük, véleményüket is megfogalmazzák, és esetleg az ügy kivizsgálását is kérhetik mindkét tanácsban. Mert meggyőződésünk: az ilyen jellegű történelmi visszapillantások" elsősorban a román nacionalisták malmára hajtják a vizet, de a józan román rádióhallgatók viszonyulását is módosítják. Hogy a magyarok nemzeti érzékenységét ezúttal ne említsük, hiszen Romániában mindig is csak a többségi érzelmek a fontosak, azokra kell nekünk, kisebbségieknek mindig tekintettel lennünk... Ha nem így volna - s ezt demonstrálni is tudják -, kérdéseink miatt előre megkövetjük az általunk fentebb említett képviselőinket.
FERENCZ L. IMRE
(Nyugati Jelen) Hétfőn délben Bukarestben éhségsztrájkba lépett a resicabányai kohászati kombinát harmincöt dolgozója. Mivel megdöbbentő és látványos akciójukra nem kértek engedélyt, egyelőre nem lehet tudni, hogy az utolsó szalmaszálba kapaszkodó kétségbeesett tüntetőket nem távolítják-e el erőszakkal a helyszínről a rendőrségi erők, hisz ilyesmire nem egyszer volt már példa. Mikor e sorokat írjuk még nincsenek ilyen információink, s nem tudjuk, látják-e a miniszter urak a Victoria palota ablakából azokat a kétségbeesett embereket, közöttük két asszonyt, akik azért éheznek, hogy családjuk ne éhezzen. Másoknak sem volt túl feltűnő ez az újabb szomorú fővárosi utcai jelenet. Sajnos, annyira szokásos, hogy a tévétársaságok is inkább egy látványosabb eseményre koncentráltak: ugyancsak a déli órákban ugyanis egy nagyobb szabású tiltakozó akció is zajlott Bukarest központjában, amelyre a Hiszek Alapítvány engedélyt is kért és kapott. Ez utóbbit, úgy látszik, a média királyai fontosabbnak ítélték a tévénézők milliói számára, hisz egyik főszereplője maga a Vezér, a tüntetést és látványos tiltakozó menetet pedig miután Corneliu Vadim Tudor lapján keresztül megüzente: Románok, menjetek utcára, köpjétek le a senkiháziakat! jobbról és balról, felülről és alulról is lehetett filmezni. Különben is, éhségsztrájkokból eleget látott már az ország, ez a demonstráció viszont országos premier: először fordul elő, hogy több százan azért menjenek utcára, jobban mondva több százat azért vigyenek utcára, hogy egy tévéadó megszüntetése ellen tiltakozzon. Merthogy azt a mintegy háromszáz ifjút, aki a főváros utcáin a szenátus épülete elé trikolórokat lengetve, himnuszt énekelve és kormányt szidva a szenátus felé menetelt, vitték. Bizonyította ezt egy Nagy-Romániás feliratot viselő furgon is, melyből hangos népzenét közvetítettek, de foleg az, hogy bizonyos ifjak Arges, Cãlãras, Dolj, Dâmbovita, Gorj stb. rendszámot viselő fehér Dacia Novákból szálltak ki, s ami még meglepőbb, ezek a fehér Dacia Novák a szenátus autói, tehát azokat az adófizetők pénzéből vették és működtetik. Ami után már azon sem csodálkozom, hogy a történtekkel egy időben, vagy majdnem egy időben amikor a Vezér magas röptű beszédet is tartott a sajtószabadság állítólagos védelmezői előtt, akik magunk között mondva, nem a sajtószabadságot, hanem cévétudor burkolt vécétévéjét védték , a szenátus kulturális bizottságában Adrian Pãunescu szenátor úr is megkérdőjelezte az OTV működési engedélye bevonásának jogosságát. Holott Pãunescu úr, jelenleg legalábbis, a hatalom képviselője, az Iliescué, a Nãstaseé, és (még) nem a C. V. Tudoré. Egyébként a nevezett tüntetés azzal a tudori ígérettel zárult, hogy ha nem lesz OTV, akkor őurasága még az idén saját tévét csinál.
Hát így zajlottak az események hétfőn délben Bukarestben, a világ pedig az újabb nagy-romániás cirkuszra figyelt. Nem a resicabányai éhségsztrájkolókra. És nem az ország többszázezer éhezőjére. Pedig a szenátus adófizetők pénzén vásárolt elegáns fehér Super Nováit arra is fel lehetett volna használni, hogy egy pohár tejet és egy kiflit vigyen számukra.
De hát ők nem kisiskolások, ők nem egy pohár tejre és egy kiflire áhítoznak, hanem egy uszító tévéadóra. Amit a Vezér karácsonyi ajándékként meg is ígért az országnak.
Kilin Sándor
A futó-sérülések keletkezésében a túlterhelésnek főszerepe van. Óvakodjunk túl hirtelen, túl sokat teljesíteni.
Mielőtt egy edzeni kezdünk a megfelelő nyújtás elengedhetetlen. Ha az izmokat megfelelően bemelegítjük az izom- és szalaghúzódás, valamint az izületi sérülések kockázata csökken.
Végezzünk nyújtó gyakorlatokat 5-10 percig, majd ezeket kövesse egy nyújtás-feszítés-lazítás sorozat, ugrálás nélkül. Fontos az izmok megfelelő, egyenkénti bemelegítése, nyújtása a lábon, a combon, elülső és a hátsó oldalon is.
Megfelelő puha betétes cipő segít a rázkódás, a fokozott, folyamatos mechanikai igénybevétel okozta sérülések megelőzésében.
A rendszeres futás jótékony hatásai:
az állóképesség növekedése
a szív és tüdő kapacitásának növekedése
keringésjavítás
a koleszterinszint csökkenése
a stressz és a szorongás hatásainak csökkentése
Achilles tendinitis: az Achilles ín gyulladása. Ez az ín a két nagy lábszárizmot (m. gastricnemius és m. soleus) köti a sarokcsont hátsó részéhez. Túl nagy igénybevétel, az ín rongálása, vagy megerőltetése gyulladást idézhetnek elő. Ha a gyulladás hosszabb ideig áll fenn az ínon hegszövet képződik, mely a csökkenését eredményezi. Ha a gyulladt, hegesedett inat további igénybevételnek tesszük ki, könnyen elszakadhat. Ekkor tompa vagy éles fájdalom jelentkezhet, az ín hosszában bárhol, de általában a sarokcsont közelében. Jellemző tünetként bőrpír illetve melegség figyelhető meg a fájdalmas területen. Gyakran tapintható, egy a hegszövet alkotta csomó az ínfelszínen, illetve reccsenő hangot hallhatunk a boka mozgatásakor. A lábikrák (vádlik) nem megfelelő bemelegítésekor, túlterhelés esetén is következhet be szakadás, de néhány esetben a nem eléggé rugalmas cipő az ok. Azok a futók akik túlzottan pronálják a bokát (mozgatáskor túlságosan befelé fordul a talp) a leginkább hajlamosak az Achilles tendinitis kialakulására. Ha az íngyulladás tüneteit észleljük, hagyjuk abba az edzést! Aspirin, ibuprofen szedése és naponta többszöri, 10-15 perces jegelés ajánlatos a tünetek megszűnéséig. A felálláskor jelentkező legenyhébb fájdalom esetén se kezdjük el a futást. A gyógyítás következő fázisában ugrálókötelezéssel kezdhetjük az edzést, majd terpeszugrásokkal és fokozatosan, 6-8 hét alatt visszaállhatunk megszokott futó edzéseinkhez. Ha az otthoni kezelés eredménytelen és 2 héten belül nem tapasztalunk javulást, feltétlenül szakemberhez kell fordulni.
Chondromalácia: ez egy fellágyulás, kopás, esetlegesen repedés a térdkalács (patella) alatti porcban, mely igen fájdalmas. A porc olyanná válik, mint egy dörzspapír, mivel a patella nem tud símán mozogni a térdizületben. Jellemző tünetként a fájdalom a térdkalács mögött jelentkezik. A fájdalom évekig is fennállhat és leggyakrabban hegyi futást követően jelentkezik. Általában duzzanat kíséri. Néhány esetben érezhető, időnként ropogó hang hallható, amint a durva porc surlódik térdhajlítás közben. Általában a pronációval kisért mozgásoknál jelentkezik. Lejtőn való lefelé futás ronthatja az állapotot, csakúgy mint a túlterhelés. Ha ilyen fájdalom jelentkezik szakítsuk meg az edzést. Napi háromszori 15 perces jegelés és gyógyszeres javasolt. Ezen kívül próbáljuk meg az érzékeny területek masszírozását a térd körül. A laza edzéseket 4-6 héten belül kezdhetjük el. Ha 4 héten belül nem tapasztalható javulás, forduljunk ortopéd szakemberhez. (Folytatjuk)
(MediCentrum)
Az Englishonline.hu Magyarország legnagyobb ingyenes angol nyelvoktató portálja. És hogy miért is nélkülözhetetlen az Englishonline az angolul tanulóknak?
Tesztbankunkban jelenleg több mint 6000 rendszerezett tesztkérdés található, több szinten, rengeteg nyelvtani témakörben. Ha valakinek nincs kedves saját magának tesztlapokat összeállítani az anyagból, az a Tesztlapok részben válogathat több száz tematikus tesztlapunkból.
Az sem lehet gond, ha valahol elakad, hiszen Online Angoltanár várja, aki 24 órán belül válaszol kérdéseire, akár e-mailben, akár a honlapon. Az önálló tanuláshoz nyújt még több segítséget Online Nyelvtankönyvünk, nyelvhasználati feladatlapjaink, vagy NetEnglish című online nyelvkönyvünk, még több feladattal és magyarázattal.
Vizsgára, felvételire készülők is rengeteg hasznos anyagot találhatnak a honlapon, akár teljes Rigó utcai, illetve BME nyelvvizsga feladatok formájában, akár az elmúlt évek tesztjeit lapozgatva, nem is beszélve a Nyelvhasználati Feladatsorokról, valamint a Tesztek Magyarázatokkal című rovatunkról, ahol a megoldások mellé magyarázatot is adunk minden esetben.
Az Englishonline hatalmas adatbankja szókincsfejlesztésre is rendkívül hatékonyan használható, hiszen Angol-Magyar Idiómaszótárat, Felsőfokú Szókincsfejlesztő Online Nyelvkönyvet, Tematikus Szókincsfejlesztő oldalakat, Idiómatanító feladatlapokat és még sok más hasznos dolgot találhat az olvasó. Ha mindez nem lenne elég, csiszolhatja kiejtését Beszélő Oldalainkon, amely egy egyedülálló beszédszintetizáló módszerrel segíti a helyes kiejtés elsajátítását, vagy saját szótárat gyárthat, illetve mások anyagát is megtanulhatja, ha letölti Words programunkat.
Természetesen nem feledkeztünk meg a kikapcsolódni vágyókról sem. Hatalmas, több ezer oldalas Kultúra és Humor adatbázis várja őket, vagy több ezer humoros, elgondolkodtató idézet, rengeteg irodalmi anyag, elemzés, vicc, Mini Saga-író verseny, Newsweek fordítóverseny, valamint sok-sok egyéb nyelvtanulási lehetőség, amelyről igazán kár lenne lemaradni. http://www.englishonline.hu
(www.egyperces.hu)
Az egyik legnépszerűbb és legkönnyebben termeszthető faj a sokvirágú jázmin, amely a bőven termő virágairól kapta a nevét. Tavasszal és kora nyáron édes illatú, fehér csillag alakú virágok lepik el. Kúszónövény, elvirágzás után vissza kell vágni. Metszéssel a kívánt formára alakítható. Amíg fiatal tegyünk egy drótkarikát a cserépbe és arra futtassuk fel. Gondozásának titka, hogy télen hűvös helyen kell tartani, nyáron ki kell tenni a szabadba.
Fényigény:
Világos, napos helyre rakjuk, egy kis közvetlen napsütéssel, de a forró nyári naptól óvjuk.
Hőigény:
Hűvös vagy átlagos meleg környezetet igényel, de télen legalább 7 °C-ot. A hűvös környezet meghosszabítja a virágzási időszakot.
Vízigény:
A földjét tartsuk mindig nedvesen.
Páratartalom:
Időnként permetezzük a leveleit.
Kártevők:
A levelek permetezésével védekezhetünk a takácsatkák ellen.
1 adag: 2634 kJ/630 kcal
Elkészítési idő: 40 perc
Hozzávalók 4 személyre: 1 csirkemell + 2 csirkecomb, 4 evőkanál olaj, 1 csapott kiskanál só, fél mokkáskanál őrölt fekete bors, 40 dkg fagyasztott, morzsolt kukorica, 6 kemény paradicsom, 2-3 nagy, piros húsú paprika, 1 kígyóuborka, 4 ág szárzeller. Az öntethez: 2 szép szál újhagyma, néhány szem kapribogyó, 1 ecetes uborka, 5 evőkanál majonéz, 5 evőkanál tejföl, 1 evőkanál ketchup, fél dl tejszín, 1-1 csipetnyi só, őrölt fekete bors, 1 kiskanál citromlé, porcukor és kevés mustár.
A húst tisztítsa meg és vágja fél kisujjnyi falatokra, majd a forró olajban kevergetve 8-10 percig süsse, közben sózza, borsozza. A kukoricát fölengedés után csöpögtesse le. A paradicsomokat - miután szárát kimetszette - cikkekre, a kicsumázott paprikát csíkokra, míg az uborkát karikákra vágja. A halványzeller vékony külső hártyáját fejtse le, majd a rudakat vágja 1 centis darabokra.
A mártáshoz az újhagymát, a kaprit és az ecetes uborkát vágja apróra, keverje a tejföllel együtt a majonézbe. A ketchuppal és a tejszínnel ízesítse, sózza, borsozza. Ízlés szerinti mennyiségben adja hozzá a citromlevet, a porcukrot és a mustárt.
Az előkészített hozzávalókat a csirkefalatokkal együtt rendezze el tálon, de összekeverve is ráhalmozhatja. A mártást külön kínálja hozzá. (www.egyperces.hu)
Egy férfi lihegve rohan be a pályaudvarra, és mérgesen néz a távolodó vonat után.
- Ne mérgelődjön uram! - mondja a vasutas - Maga nem lekéste a vonatot, hanem idejében kijött a következőhöz.
"Szeretnék egy patinás olasz klubban futballozni, például a Barcelonában." (Mark Draper)
"Nincsen középút, vagy jól futballozol, vagy rosszul. Mi a kettő között játszottunk ma." (Gary Lineker)
"Sohasem tudtam beilleszkedni Olaszországban. Olyan érzés volt, mintha egy idegen országban élnék." (Ian Rush)
"Valóban beadtam a klubomnak a kérésemet, hogy tegyenek az átigazolási listára, de nem arról van szó, hogy máshová szeretnék igazolni." (David Eyres)
"Öt gólra vagyok az Arsenal mindenkori házi góllövőlistájának első helyétől. Na, nem mintha számolnám." (Ian Wright)
"A Leeds csodálatos klub, és már hosszú évek óta itt érzem magam otthon, annak ellenére, hogy mindig is Middlesbroughban volt az otthonom, ahol otthon éreztem magam." (Jonathan Woodgate)
"Alex Ferguson a legjobb menedzser ezen a szinten, akivel együtt dolgoztam, annak ellenére, hogy más menedzserrel még nem dolgoztam ezen a szinten." (David Beckham)
"Biztos vagyok benne, hogy Brooklyn fiamat meg kell kereszteltetnünk, csak azt nem tudom még, hogy milyen vallásra." (David Beckham)
"Vak lennék, ha nem hallanám azt, amit pletykálnak." (Alex Ferguson)
"A góljaikat leszámítva a norvégok képtelenek voltak a kapuba találni." (Terry Venables)
"David Beckhamnek van két lába, amit manapság kevés futballista mondhat el magáról." (Jackie Charlton)
"Dennis Bergkamp az egész mérkőzés alatt a felezővonalnál ácsorgott csípőre tett kézzel, miközben veszekedett, és két kézzel gesztikulált." (Peter Osgood)
"Öttagú védőnégyes szerepeltetését tervezem." (Trevor Francis)
"Amit a félidőben az öltözőben mondtam, azt nem olvasnám szívesen másnap a rádióban." (Gerry Francis)
Az idén bevezetett euró érmék éppenséggel az Európai Unió saját követelményeinek nem felelnek meg. A fémkorongok ugyanis akár 320-szor annyi nikkelt is kibocsáthatnak, mint amennyi az EU egészségügyi határértékeit megállapító szabályok szerint allergiás reakciókat válthat ki az arra érzékeny emberek bőrén. A fémpénzek történetében az euró az egyik legmagasabb nikkel kibocsátási értéket érte el. Fran Nestle, a Zürichi Egyetem kutatója munkatársaival feltárta a jelenség okát: a kutatók szerint többről van szó, mint arról, hogy a pénzérmék túl sok nikkelt tartalmaznak. Ha izzadt tenyérbe kerülnek, a fémkorongok kicsiny elemekként kezdenek működni. Mikor az emberi izzadság az 1 és 2 eurós érmék belső része és külső gyűrűje, azaz két különböző fémötvözetből álló réteg közé kerül, azok között fémionok kelnek útra, azaz a fémek korrodálódnak, és nikkelionokat bocsátanak ki. Az EU polgárainak akár 30 százaléka is nikkel-érzékeny, amit a bőrön jelentkező vöröses, viszkető foltok is tanúsítanak. Ráadásul minél több kézen mennek át az új érmék, annál rosszabb a helyzet. Mikor a kutatók egy egyeurós érmét 36 órán keresztül mesterséges emberi izzadságban fürösztöttek, az érmén jól láthatóan elindult a korrózió folyamata, és teljesen megbarnult. Az EU nikkelkibocsátást szabályozó rendelkezései az emberi bőrrel hosszan érintkező" fémtárgyakra, például karórákra és fülbevalókra vonatkoznak. A pénzérméket ebből a szempontból eddig ritkán vizsgálták. A EU bőrgyógyászai évek óta lobbiznak azért, hogy kevesebb nikkel érje az európaiakat. Az egészségügyi határérték megállapítását komoly sikerként könyvelhették el; kár hogy a jelek szerint az az euró érmékre nem vonatkozik. Megnyugtatásul jegyezzük meg, hogy az érmék még a nikkel érzékenyeknél sem vezetnek súlyos egészségügyi problémákhoz. A leggyakoribb reakció inkább kellemetlen: vöröses, esetleg viszkető bőr - még azoknál is, akik munkájuk során folyamatos érintkezésben vannak az érmével, mint például a pénztárosok vagy újságárusok. Mégis az EU döntéshozóinak épp az ő egészségükről nem lenne szabad megfeledkezniük.
A férfiak elonyben részesítik a teltkarcsú nőket a nagyon soványakkal szemben. Ez derül ki abból a tanulmányból, amelyet Erica Miller, az új-mexikói egyetem pszichológusa 138 férfivel folytatott beszélgetés alapján készített és amely a Psychologie heute" című német szaklap legújabb számában jelent meg. A felmérés készítése során a pszichológusnő kilenc különböző alakú nő fényképét mutatta meg beszélgetőpartnereinek, kezdve a rendkívül soványtól egészen az elhízottig. A 138 férfi közül egyetlenegy sem választotta a rendkívül soványt. A megkérdezettek közül a leggazdagabb férfiak választottak nagyon karcsú hölgyeket, míg a teltkarcsúak a magasabb képzettséggel rendelkezőknek dobogtatták meg a szívét.
A fonök mindig jobb az ágyban legalábbis egy pszichológiai felmérés eredményei szerint. Az Interdiszciplináris Pszichológia Intézet száz 25 és 55 év közötti olasz asszonyt kérdezett ki szeretkezési szokásairól, akiknek kétharmada azt állította, hogy magas pozícióban lévő, befolyásos emberek nagyobb szexuális kielégülést képesek elérni náluk. Az intézet szóvivője szerint a meglepő eredménynek az lehet az oka, hogy a (test)közelben érzékelt hatalom növeli a nőkben a biztonságérzetet.
Ausztrál kutatók szerint megkezdődött az ózonlyuk kisebbedése a Déli-sark térségében, és a szakemberek azzal számolnak, hogy a lyuk 2050-re akár be is zárulhat. Paul Fraser, a Nemzetközösségi Tudományos és Ipari Kutatóintézet ausztrál munkatársa arról számolt be, hogy az intézet szakemberei által regisztrált adatok kimutatták az ózont felfaló mérgező gázok szintjének csökkenését az atmoszféra felső rétegeiben. Nagy hír ez! Régóta vártunk rá. Úgy véljük, hogy a tendencia most már határozottan megmutatkozik" idézték az ausztrál tudóst a londoni lapok. Fraser szerint a csökkenést az egyebek között hűtőgépekben és légkondicionálókban alkalmazott freongázok használatának tilalmáról szóló 1987-es montreali egyezmény létrejötte tette lehetővé. Rámutatott arra, hogy a tilalom kimondása után a gázok mennyisége az atmoszférában még fokozatosan növekedett, 2000-ben pedig elérte a csúcsértéket. Azóta a szint stabilizálódott, és ma már lassan ugyan, de csökken.
Elég egy kisebb hőmérséklet-változás ahhoz, hogy genetikailag kifejlesztett heteroszexuális legyek homoszexuálisokká váljanak. Az attitudváltozás perceken belül bekövetkezik és a folyamat teljesen megfordítható. Így a kutatók első alkalommal vizsgálhatják meg, hogyan vesznek részt bizonyos agyi területek a szexuális orientáció meghatározásában. Ráadásul a legyek viselkedése fényt deríthet az emberi viselkedés hasonló, homályos foltjaira. A genetikai változások által befolyásolt neuronok némelyike részt vesz a feromonok érzékelésében. Ezek igen nagy szerepet játszanak a legyek udvarlási viselkedésében, ám szerepük az ember szexuális viselkedésében egyelőre ismeretlen. Egyelőre nem feltételezhetjük azt, hogy hasonló jelenségek nem zajlanak le az emlősökben, ugyanis semmi más nem olyan elterjedt az állatvilágban, mint a homoszexualitás. Ez a tény pedig nagyon erős genetikai hatásra utal. A kutatók szerint van egyfajta gay-gén" az emberi X kromoszómán. Ezzel a feltételezéssel azonban nagyon sokan nem értenek egyet, lévén, hogy nem sikerült kimutatni. Mindazonáltal az nem kétséges, hogy a legyek esetében a genetikának meghatározó szerepe van. Már azonosítottak egy maroknyi gént, melyek mutáció alkalmával arra késztetik a hím legyeket, hogy érdeklődésüket elveszítsék a nőstények iránt és más hímek felé forduljanak. Más kutatások előrevetítették, hogy az idegrendszer bizonyos részei kapcsolatban állnak a szexuális orientációval, ám eleddig nem volt mód vizsgálatukra. A kutatók genetikailag módosított rovaraiban ezen neuronok egy része nem működik. A mutáció hőmérséklet-függő, ami azt jelenti, hogy a mutációt hordozó neuronok 30 fok fölött hirtelen inaktívvá válnak. A normális 19 fokos közegben a hímek heteroszexuálisak. A hőmérséklet felemelkedésével azonban mindössze 2 perc alatt megváltozik beállítottságuk. Amikor egy szobába kerültek a nőstényekkel, a hímek hirtelen elvesztették érdeklődésüket. Ám, amint ugyanolyan neműekkel kerültek egy légtérbe, viselkedésük egy csapásra megváltozott. A hőmérséklet visszaállításával azonban a legyek ismét heteroszexuálisak lettek.
Fiatal óráskígyót, boa constrictort találtak egy városi autóbuszon Bernben. A még kifejletlen, alig egyméteres, mintegy három esztendős kígyót egy utas fedezte fel az egyik ülés mögött, és szólt a busz vezetőjének. A svájci közlekedési vállalat közleményében leszögezte: nem annyira a pikkelyes potyautas tényén csodálkoztak, mint inkább annak az utasnak a nyugalmán, aki meglátta. Azt is siettek közölni, hogy az utasokat valójában nem fenyegette veszély, hiszen a boa nem mérges-, hanem óriáskígyó, ez a példány pedig még messze nem érte el azt a méretet, amelynél veszélyessé válhatna. A kis boát a végállomáson állatmentő vette át, a rendőrség pedig keresni kezdte az állat tulajdonosát.
Nagybánya megyei jogú város Helyi Tanácsa és Polgármesteri Hivatala ezúttal az Italsofa Romania Kft. hivatalos támogatásával szeptember 27-én, 28-án és 29-én immár X. alkalommal megrendezi a
A műsorból:
Pénteken: 8.30 Szimpózium a Megyei Múzeumban a Nagybánya múltjáról és jelenéről; 9.00 A Helyi Tanács ünnepi ülése; 10.30 A szereplők felvonulása; 11.00 A Hivatalos megnyitó az Unirii sugárúti színhelyen, majd az Aeroklub tagjainak bemutatója; 11.45 A virágkiállítás megnyitója. Nyitvatartás a közönség számára pénteken 12-21, szombaton 9-21, vasárnap 9-20 óráig.
12.00 órakor nyílik meg a Rivulus Dominarum fogyasztási cikkek kiállítása. Különböző helyszíneken folklórműsorok, könnyűzene koncertek, népművészeti vásárok; 16 órakor nyílik meg a festőtelepi kiállítótermekben a nagybányai képzőművészek évi tárlata.
18.00 órakor a Városi Színházban hangverseny
Carl Orff: CARMINA BURANA
Szombaton: 10 órakor: Nemzetközi Üzleti Fórum - helyszín a Polgármesteri Hivatal. Futóverseny, iskolások közlekedési vetélkedője, tájékozódási verseny, kis- és közepes vállalatok vására (az uszoda teraszán); 11 órakor a központi színpadon bábszínház: I.L. Caragiale: Az emberi butaság, további gyermekműsorok, sakkverseny, szépségverseny; 19.00 Könnyűzene-koncert.
Vasárnap: 10.00 Gesztenye-futóverseny; 11.00 Bábszínház a központi színpadon; 12.00 Aranylakodalmak - Polgármesteri Hivatal gyűlésterme; 13.00 órakor bogárhátú Volkswagenek felvonulása; 15.00 Az új VW Polo bemutatása, Népzenei és könnyűzenei hangversenyek; 22 órakor tűzijáték.
Október 2., szerda este 6 órára megbeszélésre hívom a Városi Színházba azon Lendvay-s színjátszókat, akik ebben az évadban szerepet vállalnak. Igazolatlan hiányzás esetén a következő előadásban nem számítunk rád!
Kérlek, jelentkezz vissza a 433024-es (Simori) vagy a 432669-es (Méhes) telefonszámokon, vagy a 211811-es (Színház) telefonszámon szerdán 17 órától.
Simori Sándor elnök
RÉTHY KÁROLYNAK 85. születésnapja alkalmából kívánunk sok boldogságot, egészségben gazdag éveket. Szeretettel felesége, leányai és családjaik!
A nagybányai LENDVAY MÁRTON Színjátszó Kör tagjai születésnapja alkalmából nagy szeretettel köszöntik HITTER ERZSIKÉT. Isten éltesse sokáig!
Német, magyar, olasz, osztrák cégek ALKALMAZNAK férfi és női MUNKAERŐT. Fizetés 800 - 1800 EURO. Tel: 0265-146049, 0265- 254132, 0265-140804, 0265-254768.
Szuper magyar ZENÉT (és nem csak!) BIZTOSÍTOK esküvőkre és más alkalmakra. Ár: megegyezés szerint. Tel: 095-348545.
Jó minőségű ZENÉT BIZTOSÍTOK lakodalmakra és más összejövetelekre 2.000.000 lejes egységáron. Tel: 276593, 091-740288.
REKLÁMSZÓRÓKAT alkalmazunk. Tel: 0265-254768.
MAGYARORSZÁGI Kft. sürgősen ALKALMAZ férfi és női MUNKAERŐT. Tel: 0036-13420679, 0036-204621204.
FESTMÉNYEKET VÁSÁROLOK. A hirdetés érvényes egész évben. Tel: 275793.
TELEVÍZIÓJAVÍTÁS háznál. Tel. 0740.843701.
Jutányos áron JAVÍTOK aragáz- tűzhelyeket és víz-gázszerelést VÁLLALOK. Tel. 0722859863 vagy 277121
Szomorú szívvel emlékezünk a drága gyermekre, testvérre és unokára, HITTER ANDRÁSRA, aki szeptember 26-án hat hónapja hunyt el. Nem halt meg ő, csak előre ment, mennyei hazát cserélt a földi helyett, csak mosolyod maradt, amit itt hagytál. Szinte hallani, amit még utoljára akartál mondani. A gyászoló család
Ma egy éve annak a szomorú napnak, hogy a szeretett özv. NAGY MIKLÓSNÉ, szül. SZENTPÉTERI GIZELLA örökre eltávozott közülünk. Emlékét kegyelettel őrizzük. A család
Ma 7 éve, hogy a szeretett feleség, édesanya és testvér, SUBA ZOLTÁNNÉ, szül. KLEMENT RÓZA eltávozott az élők sorából. Áldás és béke őrizze nyugalmát. Emlékét örökké őrzik férje és lányai.
Copyright © Bányavidéki Új szó - 2002