Borult elmével lánya ellen…

Nem mindennapi esethez riasztották tegnap kora reggel a nagyváradi rendôrség bûnügyi nyomozóit. Egy Decebal sugárúti tömbház VIII. emeleti lakásában, álmából felriadva, szörnyû dolgokra vetemedett egy apa. A hitvesi ágyból zaklatottan kirohanva, feltépte a másik szoba ajtaját, ahol 12, illetve 9 éves kislánya aludt, s utóbbit álmából felverve, ölébe kapva, ujjaival deflorálta. Az édesanya már csak annyit tehetett, hogy riasztotta a rendôröket, s a gyermekkel a törvényszéki orvostani laboratóriumba ment látleletért. A rendôrök ôrizetbe vették a 47 éves, foglalkozását tekintve gépkocsivezetô Simion Ioan M.-et, és kihallgatták. Egyelôre úgy tûnik, a férfi megháborodott. Tette okáról kérdezve azt felelte, a halálból mentette meg gyermekét. Mielôtt letartóztatásáról döntenek, elmeszakértôi vizsgálatnak vetik alá. A nyomozók azt tanácsolták az édesanyának, vizsgáltassa meg másik lányát is, annak ellenére, hogy a nô tudomása szerint a férje eddig egyiküket sem zaklatta szexuálisan.

Z. S. M.

Folyamatos áramdrágításra számíthatunk

Kénytelenek leszünk leovasni és a szolgáltatónál bejelenteni a villanyóra állását

Az Electrica Rt. tavaly november óta havonként folyamatosan emeli a villamos energia árát. Erre az Energetikai Hatóság szeptember 21-én kelt rendelete hatalmazza fel ôket, mondta Gheorghe Bogdan, az Electrica Rt. Bihar megyei kirendeltsége közönségszolgálati osztályának vezetôje.

A villamosáram-szolgáltató négyféle díjszabást használ. Legolcsóbb a szociális, mely szerint novemberben már megemelt tarifával 1005 lejt kellett fizetni egy kilowattóra villamos energiáért, ha a fogyasztó nem használt többet havi 50 kilowattóránál, azon túl pedig minden kilowattóráért 4320 lejt. Ez az érték januárban 1078, illetve 4637 lejre, februárban pedig 1117, illetve 4804 lejre emelkedett. A normál díjszabás a novemberi kilowattóránkénti 2130 lejrôl januárban 2287 lejre emelkedett, februárban pedig 2369 lej lesz. Akik a bérletes szolgáltatást választják, azok januárban naponta 1680, februárban 1740 lejt fizetnek, a villamos energiát pedig 1696, illetve 1757 lejes egységáron törlesztik. Ahol a napszakonkénti fogyasztást külön mérik és számlázzák, ott nappal januárban kilowattóránként 2061 lejt, februárban 2136 lejt, éjjel pedig 1338, illetve 1386 lejt kell fizetni, emellett a bérleti költség januárban napi 1680 lej, februárban pedig 1740 lej. Márciusban újabb, 3,6 százalékos áremelés következik.

A jövôben "önkiszolgáló" rendszert szándékszik bevezetni a villanyóra leolvasásánál és a számlafizetésnél a Bihar megyei Electrica. Már dolgoznak a számítógépes programon. Az új rendszer lényege, hogy minden fogyasztó maga olvassa le havonta a villanyóráját, s nem jelentkezik nála a díjbeszedô, hanem a fogyasztó elmegy az Electrica pénztárához, és kifizeti a fogyasztást. A villanyóra-leolvasók csak félévenként keresik fel, amikor ellenôrzik az óra állását. Ezt a módszert még ez év elsô negyedében bevezetik, tudtuk meg az áramelosztó vállalatnál. Az Electricának jelenleg négy pénztára mûködik városszerte. Elôzetes számítások szerint egy pénztárra 24-25 ezer fogyasztó esik, így valószínûleg nagy lesz a tolongás.

A. F.

Nem történt érdemi tárgyalás

Tovább húzódik a katolikus püspöki palota pere

Január 9-re tûzték ki a ploiesti-i törvényszéken a nagyváradi római katolikus püspöki palota közel egy évtized óta húzódó perének legutóbbi tárgyalását. Tempfli József megyés püspök tudatta, hogy a bírónô érdemben nem tárgyalt az ügyrôl, és január 24-re tûzte ki a következô tárgyalás idôpontját.

A nagyváradi római katolikus püspöki palota visszaszerzéséért évek óta folyik a pereskedés. A legújabb fejleményrôl Tempfli József megyés püspök számolt be a Naplónak. Margócsy László ügyvéd halála miatt, a püspökség jogi képviseletével a püspök Gavril Lencar ügyvédet bízta meg, ô vett részt a mostani ploiesti-i tárgyaláson is. A legutóbb még Buzãuban meghozott bírósági határozatot a püspökség megfellebbezte. A püspök szerint ott azt mondták ki, hogy a palota haszonélvezeti joga már elévült. Jogi személy esetében ugyanis a használati jog 30 év után élévül.

– Fellebbezésünket különösnek találták, de azért éltünk vele, mert esetünkben arról volt szó, hogy nem önként történt a haszonélvezeti jog átruházása. Nem is volt átadva, a telekkönyvben az épület és a kert most is a mi tulajdonunkban van. Csak egy "szerencsétlen," örök idôre szóló használati átadásról szóló írást készítettek, ami jogilag nem is létezik, mivel nem egy meghatározott idôre, 50, vagy akár 100 évre szól. Mi azért fellebbeztünk, mert nem vagyunk megelégedve azzal, hogy elévült a haszonélvezeti jog. Mi azt kérjük, hogy az eredeti átadási jegyzôkönyvet nyilvánítsák érvénytelennek.

A püspök elmondta még: remélte, hogy ki is mondják január 9-én az átadási jegyzôkönyv semmisségét, de a valóságban nem ez történt. A bíróság nem volt hajlandó érdemben tárgyalni az ügyrôl addig, amíg nincs felértékelve a palota és nem fizették be a megfelelô illetéket utána. Következô lépésként az ügyvédnek egy hivatalos okmányt kell bemutatnia a palota felértékelésérôl. Az újabb tárgyalást január 24-re tûzték ki, s addig be kell fizetni a kötelezô illetéket, mivel a bírónô nem fogadta el azt az érvelést, hogy ez esetben ezt nem kell alkalmazni, mivel a palota ügye különleges eljárás alá esik.

Péter I. Zoltán

Menedzser kell a színház élére

Pályázat útján keres új vezetôt a Megyei Tanács

Hetek óta hallani arról, hogy változás várható a Nagyváradi Állami Színház vezetôi struktúrájában. A tervrôl – mely pénteken már sajtónyilvánosságot kapott – az intézmény mûködését felügyelô Megyei Tanács (MT) alelnökét, Kiss Sándort kérdeztük.

– Valóban felmerült az az igény, hogy próbáljuk meg hatékonyabban mûködtetni a színházat, tehát a gazdasági kérdésekért egy arra alkalmas menedzsernek kellene felelnie. Mûvészeti szempontból pedig mindkét társulat dolgozzon önállóan, saját vezetôkkel – ismertette a tervezett strukturális átszervezés hátterét Kiss Sándor.

– Hogyan készülnek végrehajtani az említett változtatást?

– A februári MT-ülésre elkészítünk egy anyagot a kulturális és gazdasági bizottságok ajánlásával a strukturális változtatások lényegérôl, melyek hangsúlyozom: kifejezetten gazdasági jellegûek, nem érintik a mûvészeti részt. Elvileg e tervezettel mind a tanácson, mind a társulatokon belül egyetértés mutatkozik. Hiszek abban, hogy a jövôben jobb gazdálkodás folyik majd az intézményben, melyet úgy érzem, eddig is megfelelô mértékben támogattunk. Egyébként a menedzseri tisztségre pályázatot írunk ki, melyre bárki jelentkezhet, akár a jelenlegi igazgató, Petre Panait is.

(szûcs)

További változások a rendôrségen

Bihar megye rendôrfôkapitánya, Gheorghe Chereji ezredes január 10-i hatállyal leváltotta tisztségébôl Cristian Samuilã századost, a nagyváradi Közrendészeti Iroda vezetôjét, s egy másik alakulathoz végrehajtói beosztásba helyezte. Fegyelmi okok miatt távolította el a szóban forgó iroda egyik munkatársát, Dumitru Cionca hadnagyot, s ôt is egy másik alakulathoz helyezték. A változtatásokról kiadott sajtóközlemény konkrétan nem indokolja a döntést, inkább ködösít. E szerint az elôzetes vizsgálatok alapján kiderült, hogy a két rendôrtiszt hivatali visszaéléseket követett el bizonyos bûncselekmények leleplezése és az elkövetôk felelôsségre vonása során. Az ügyben folytatott eljárás végén a nagyváradi Területi Katonai Ügyészségnek továbbítják az aktákat.

Sok fiatalt vonz a táncház a Posticumba

Ha csütörtök, akkor táncház! Akárcsak eddig, az idén is ezen a napon tartották éjfélbe nyúlóan a 2002-es év elsô táncházát a Posticum alagsori termében.

Baráti légkör, jó hangulat, pergô népzene és a mezôségi néptánc alaplépéseit tanuló ifjak látványa fogadta az érdeklôdôket. Miklós János és Barta Anikó fôszervezôk és táncoktatók lelkesen tanították a fôként kezdôkbôl álló csoportot. "A fiataloknak olyan dolgokat próbálunk átadni – mondta Miklós János –, ami már az övék, csak még nem fedezték fel e mûfaj eredeti ízét. Idôtálló kultúránk értékeit mentjük át, hiszen ma, a dömpingszerûen áradó álkultúrák közepette érdemes valami eredeti és igényes mûfajt is megtanulni, megismerni." A táncház nagy népszerûségnek örvend, hiszen még a szomszédos Arad megyébôl, Köröskisjenôbôl is rendszeresen látogatják.

Terveik közt népi hagyományok megismerése céljából szervezett kirándulások, böjtidôben pedig néprajzi elôadások, kézmûvesfoglalkozások is szerepelnek. Folyamatban van a március 2-án immár 13. születésnapját ünneplô nagyváradi táncház hivatalos bejegyeztetése. Addig is szeretettel várják a kezdôket minden csütörtökön 18 órától a Posticum ifjúsági központba, a Teiului utca 1. szám alatt.

Sükösd Tóth Krisztina

A ROMÁN–MAGYAR EGYETÉRTÉSI NYILATKOZAT értelmében tevékenykedünk – nyilatkozta Markó Béla szövetségi elnök tegnap a szomszédos államokban élô magyarokról szóló törvény alkalmazását felügyelô Országos Testület ülésén. A megbeszélésen jelen voltak az RMDSZ, a történelmi magyar egyházak és civil szervezetek képviselôi. Napirenden szerepelt a szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezetô elnök, valamint az Országos Felügyelô Testület által kijelölt bizottság tájékoztatója. Ezen beszámolókat Nagy Zsolt ügyvezetô alelnök, valamint Székely István, a Központi Iroda vezetôje szervezési és technikai kérdésekkel kapcsolatos tájékoztatója egészítette ki. Az Országos Felügyelô Testület tagjai pontosították a kedvezménytörvény alkalmazására vonatkozó elvi kérdéseket is. Markó a Magyarország és Románia közötti megállapodás jelentôségére hívta fel a figyelmet, amely új helyzetet teremtett a kedvezménytörvény alkalmazására. Kiemelte, hogy a területi és helyi információs irodák információszolgáltatási tevékenységüket a két ország közötti megállapodás szellemében végzik. Takács Csaba szerint mind az elvi és a technikai kérdések pontosításával és megoldásával január 21-én a területi és helyi információs irodák megkezdhetik tevékenységüket.

Ország pénze, Csáky szalmája

A számvevôszék 2002 januárjára készült el a 2000-es költségvetési évre vonatkozó összefoglaló jelentésével. Jó munkához idô kell, rosszhoz még több, hiábavalóhoz pedig kár is nekilátni. Ugyanis nincs tudomásunk arról, hogy az ellenôrzô intézmény éves jelentései nyomán bármelyik kormány hathatós intézkedéseket hozott volna a számvevôk által jelentett bajok orvoslására. A több mint 200 oldalas szintézis elkészítôinek bôven akadt fonni-, pontosabban kibogoznivalója, hiszen minden szinten szinte minden állami intézmény az önálló ügyvitelû vállalatoktól az országos társaságokig, a pénz- és hitelintézetektôl a Nemzeti Bankig, a társadalombiztosítóktól a kormányhivatalokig úgy gazdálkodott az ezredfordulót megelôzô esztendôben a költségvetés pénzével, mintha az Csáky szalmája lett volna. Talán azt remélték, hogy 2000 végén bekövetkezik a világvége…

Nincs szándékunkban számadatok özönével terhelni az olvasót, különben is, számunkra, közönséges kispénzû honpolgárok számára túl nagy számok ezek ahhoz, hogy viszonyítás nélkül érdemben "felfoghassuk": mekkora összegekrôl van is szó. Mert ugyan "mit mond" önmagában az a megállapítás, amely szerint a 2000. év végéig be nem hajtott fiskális tartozások 94,695 milliárd lejre rúgnak? Attól még nem válik világosabbá a kép, ha eláruljuk, hogy ez a cégek, vállalatok összes állam iránti fizetési kötelezettségének a 43,3 százaléka. Az a megállapítás már többet mond, amely szerint a megvizsgált év költségvetési deficitjének (28,825 milliárd lejnek) ez több mint háromszorosa, s a legtöbbet talán az az egyszerû kalkulus, amely kimutatja, hogy ebbôl a csillagászati öszegbôl állampolgári fejenként bô 4,3 milliónyi nem jut – a ma született csecsemôtôl az aggastyánig – mindannyiónk országos kasszájába.

Befejezésül hadd szemelgessünk két mazsolát a költségvetési tortából, annak érzékeltetésére, hogy minden eszközzel, minden szérûrôl miként hordják szanaszét azt a szólásmondásbeli szalmát. Annak idején vállalat, szaktárca, kormány szintjén eldöntötték a villamosenergia-elosztó társaság átszervezését és fúzióját. Csupán a névváltoztatás maga (Renel volt és Conel lett), a kötvények "átörökítése" miatt a hitelbankok felé 4 millió dollár többletkiadással járt. De hogy szûkebb pátriánk táján is seperjünk: a Bihar megyei Egészségbiztosítási Pénztár a 2000. esztendôben 309 millió lejt költött törvénytelenül plasztikai mûtétek finanszírozására. Talán említenünk sem kell, hogy az ország talán "legrondább" egészségbiztosítója nem önnön képének szebbé varázsolására költötte ezt a csinos summát…

Szilágyi Aladár

Szûrös hátat fordít az MSZP-nek

Az ok: a párt viszonyulása a kedvezménytörvény ügyéhez

Szûrös Mátyás nem vesz részt a Magyar Szocialista Párt Hajdú-Bihar megyei holnapi küldöttgyûlésén. A politikus, aki 1990 és 1998 között a Püspökladány központú országgyûlési választókerület egyéni képviselôje volt, 1998-ban pedig a Hajdú-Bihar megyei pártlistáról jutott a parlamentbe, azzal indokolta döntését, hogy "az utóbbi idôben ismételten elharapózott az MSZP néhány hangadó vezetôjének és képviselôjének lealacsonyító stílusa, olykor személyeskedô hangvétele". Az Interparlamentáris Unió Magyar Nemzeti Csoportjának szocialista elnöke mindettôl elhatárolja magát, de – mint hangsúlyozta – még inkább elhatárolódik pártja vezetôinek "a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban az ország érdekei ellen ható, a nemzetet bántó s határokon átívelô egyesülését romboló nyilatkozataitól, kijelentéseitôl". Ezek a megnyilatkozások alkalmasak arra, hogy rontsák az ország tekintélyét és pozitív nemzetközi megítélését – mondta Szûrös, aki hozzátette: baj az, ha a hatalom megragadásának szándéka ennyire elvakít egy párt arculatát meghatározó vezetôket.

Szûrös Mátyás mindezek alapján döntött úgy, hogy holnap nem vesz részt az MSZP Hajdú-Bihar megyei közgyûlésén. Megfogalmazása szerint "ezek azok a kérdések, amelyekben ma már szinte alapjaiban eltér az álláspontom az MSZP hivatalos vonalától, s párttagságom végzetesen tarthatatlanná válhat". Ugyanakkor kifejezte az MSZP sok ezer dolgos és jó ízlésû tagja iránti tiszteletét, és egyúttal kérte megértésüket. "Kell ugyanis, hogy legyen bennünk elég hazafiság és ügyszeretet alárendelni magunkat a közjónak, bárkire esett is vala a vezérség" – nyilatkozta Szûrös Mátyás, aki a magyarországi rendszerváltás idejében, 1989 novembere és 1990 augusztusa között a köztársasági elnöki tisztséget töltötte be.

Csapdák a NATO-ba vezetô úton

Az Észak-atlanti Szövetséghez való csatlakozás elsôdleges célja Romániának – emlékeztette a megyék prefektusait és intézményvezetôit Adrian Nãstase tegnapi távértekezletén. Ez az út tele van csapdákkal, és állandóan újabb tôrvetések várhatók, melyeket csak "intelligens szlalomozással" lehet kikerülni – vélte a kormányfô. Felhívta a figyelmet arra, hogy körültekintôen kell megválogatni az érdekek érvényesítésének módozatait, és figyelembe kell venni, hogy bizonyos akciók kinek használnak. Mindezeket az általánosságok szintjén jelentette ki anélkül, hogy pontosította volna: kik, hol, mikor állítottak csapdákat Romániának.

A továbbiakban a miniszterelnök felhívott a már korábban meghirdetett korrupcióellenes harcra, valamint az elszegényedés elleni küzdelem töretlen folytatására. Zászlót bontott a központi, illetve a helyi közigazgatásban dúló inkompetencia ellen, óvatos ígéretet tett az életszínvonal fokozatos emelkedésére nézvést, majd hatékony diplomáciai offenzívát igényelt az EU-integráció megvalósítása céljából. Nemzeti összefogásra biztatott, gazdasági, törvényhozási, politikai, társadalmi és mentalitásbeli egyeztetést igényelt. Háromoldalú viszonyt kell kialakítani – vélte – a helyi erôk, Bukarest és Brüsszel között.

A kormányfô némi késedelemmel reagált az úgynevezett Armageddon-jelentésre, amely a világhálón jelent meg nemrég, ismeretlen szerzôknek köszönhetôen. A dokumentum teljességében alkalmatlannak véli a román hadsereget és haditechnikát az Észak-atlanti Szövetséghez való csatlakozásra. A miniszterelnök jól idôzített diverziónak minôsítette a jelentést, "melynek bizonyos versengés keretében meghatározott célja van", s amely alá akarja aknázni Románia integrációs esélyeit.

Sz. A.

Püspöki tanácskozás Kolozsváron

Segíteni akarják a kedvezménytörvény alkalmazását

Az erdélyi magyar történelmi egyházak nyolc vezetô képviselôje tanácskozott csütörtökön Kolozsváron a kedvezménytörvény végrehajtása kapcsán. Tempfli József római katolikus megyés püspök lapunknak elmondta, hogy a megbeszélés célja egy közös álláspont kialakítása volt a tekintetben, hogy az egyházak miként nyújthatnak segítséget a kedvezménytörvény gyakorlati alkalmazásához. A váradi egyházfô véleménye szerint ugyanis a most megalakuló információs irodáknál igen nagy lesz az érdeklôdés, az ott dolgozók nagyon le lesznek terhelve, és emiatt elhúzódhat az igazolványok kibocsátási ideje. Ezért úgy határoztak, hogy a püspökségek is igényelnek ûrlapokat, és megkérik papjaikat, hogy segítsenek a híveiknek az ûrlapok kitöltésében anélkül, hogy befolyásolnák ôket. Akik az egyházi nyilvántartásokban szerepelnek, azoknak errôl igazolást adnak, emellett pedig felvilágosítást is a törvény által nyújtott támogatásokról és kedvezményekrôl.

P. I. Z.

Rendteremtés Afganisztánban

Az afgán belbiztonságért felelôs Mohammed Dzsurhat tábornok szerint az afgán Északi Szövetséghez tartozó 5-6000 katona hagyta el az elmúlt napokban Kabult. Amint a tábornok az AFP-vel közölte, a jövô héten újabb csapatkivonásra kerül sor az afgán fôvárosban. Kabulban ugyancsak 5-6000 katona marad, és ôk részben rendôri, részben katonai feladatokat látnak el. A kivonulást megerôsítette a nemzetközi biztonsági erôk (ISAF) keretében szolgálatot teljesítô brit egységek szóvivôje is. Dzsurhat elmondta továbbá, hogy elôkészületeket tettek a fegyverviselési engedélyek kiadására, és így akarják kiszûrni a fôvárosból a "felelôtlen elemeket".

Változik a gazdasági akcióterv

A román kormány kidolgozta az elkövetkezendô két évre érvényes gazdasági prioritások programját. A legfontosabb változások a mezôgazdasági politikában történtek, ahol a bukaresti vezetés rájött, hogy az agrárszubvenciós rendszer megszilárdítása nélkül Romániának nem sok keresnivalója van az Európai Unióban. Már a CEFTA-tagországokkal fenntartott kereskedelmi kapcsolatok is megmutatták a román agrárágazat sebezhetôségét, de az uniós csatlakozási tárgyalások elôrehaladtával halaszthatatlanná válik a nyugat-európai támogatási gyakorlat bevezetése. Ennek szellemében elsô lépésként a tej és a sertés- és borjúhús árának támogatásáról, valamint egy, a mezôgazdasági gépvásárlásokat felügyelô országos társaság létrehozásáról döntöttek. A Nãstase-kabinet már meg is határozta egyes termékek szubvencióját, így például a megtermelt és feldolgozásra átadott tej literjére 1400 lej támogatást fizetnek a gazdáknak. Szintén a mezôgazdaság segítésére még az év elsô negyedében elôkészítik és beterjesztik az agrárhitelek törvényét. Az is körvonalazódott, hogy az eddig csak a mezôgazdaságra koncentráló gazdaságpolitika keretében a jövôben nagyobb hangsúlyt fektetnek a falufejelesztési programokra. Júniusig például valamennyi, több mint ezer lakosú települést bekötik az országos távközlési hálozatba.

A kormány a továbbiakban is támogatni kívánja a kis- és közepes vállalatok fejlesztését. Az újonnan létrehozott cégek a PHARE 2001 programja keretében több mint 12 millió euró vissza nem térítendô támogatásban részesülnek. Ezt egy újabb, uniós pénzalapokból finanszírozott hitelpályázat követi, valamint egy tanácsadási program. Emellett megnövelik a kis- és közepes vállalatok országos garanciaalapját, s további 40 milliárdot különítenek el a második negyedévben ezen cégek külföldi kiállításokon való részvételének támogatására.

Králik Lóránd

Tervekben nem szûkölködnek

Városfejlesztési tervek Nagyváradon 2002-re

Az év elejét mindenki tervezéssel kezdi. Ugyanez érvényes városi szinten is, talán még inkább, mint egy-egy kisebb közösség esetében. Nagyváradon a decemberben elfogadott helyi költségvetés tartalmazza is ezeket a városfejlesztési beruházásokat. Petru Filip polgármester a sajtó képviselôi elôtt is beszámolt ezekrôl.

A nagyváradi városvezetés fontosnak tartja, hogy a már megkezdett, de be nem fejezett beruházásokat az idén folytassák. Petru Filip polgármester szerint kiemelten kell kezelni a körgyûrû építést. Az idén a szaktárca is támogatja a munkát. Ismeretes, hogy egy szakaszon – az eperfaültetvények által elfoglalt területen – a telek jogi helyzetének tisztázása miatt tavaly nem tudtak dolgozni. Kérdésünkre a polgármester elmondta, hogy a Helyi Tanács határozata alapján a Polgármesteri Hivatal rövidesen megvásárolja az ültetvényt, így e szakaszon is dolgozhatnak a körgyûrûn.

A városvezetô megemlítette még a városi strand építésének második szakaszát, a földgáz bevezetését, a csatornahálózat felújítását vissza nem térítendô ISPA-kölcsön segítségével, a távfûtési hálózat cseréjét, részben EBRD-kölcsönbôl, a környezô településekkel közös metropolis-terv folytatását, a város parkjainak rehabilitációját stb.

Igen látványos lesz majd az egykori piac rendezése, a villamosvonalak áthelyezésével, valamint a Gillányi utcai új körforgalommal együtt. Ugyancsak 2002-ben szélesítik ki, s egyben meg is nyitják a kétirányú forgalom elôtt a Corneliu Coposu utcát. Támogatja a városvezetés a Metro, a Plaza és a Profi bevásárlóközpontok létesítését is. Hozzá akarnak kezdeni a Fô utca rehabilitációjához, akár egy épület erejéig is. Ami újdonságnak számít, a beruházások egy részét kölcsönökbôl, vagy városházi részvények kibocsátásával akarják fedezni.

Péter I. Zoltán

Ittas vezetô, kigyulladt Oltcit, aktalopó osztrák

* Bevonták és semmissé nyilvánították a rendôrök egy váradi vállalkozó jogosítványát, mert többször is ittas vezetésen kapták. Az 50 éves férfit ez nem gátolta meg abban, hogy tovább vezessen, szerdán Nagyszalontán bukott le egy rutinellenôrzéskor. * Tetten ért egy élesdi rendôr egy 42 éves betörôt Kesztegen. A férfi nem tudta, hogy riasztóberendezéssel van felszerelve az üzlet, így könnyen felfigyelhetett rá az egyenruhás. Az ügyben indított vizsgálatok során kiderült, hogy Gy. I. további három betörés elkövetôje, tavaly decemberben egy élesdi, egy esküllôi és egy telegdi üzletbôl összesen 34 millió lej értékû holmit zsákmányolt. Ôrizetbe vették. * Ötmillió lejre bírságoltak a rendôrök egy mezôpetri 55 éves férfit, akit a vedresábrányi szondánál üzemanyag-lopási kísérleten értek. * Kigyulladt egy bihari rendszámú Oltcit szerdán délután, a 19/B jelzésû országúton. Mint utóbb kiderült, a jármûnek meghibásodott az elektromos része, s mire a margittai tûzoltók a helyszínre értek, és eloltották a tüzet, az autó szinte teljesen kiégett. * Többrendbeli betöréses lopással gyanúsított személyeket vettek ôrizetbe a margittai bûnügyi rendôrök. Az ottani roma kolóniában tartott razzia során azonosították a 30 éves Viktor K.-t, a 23 éves Augustin K.-t és a 22 éves K. Csabát a város területén elkövetett, 20 millió lejes kárt okozó bûncselekmények elkövetôjeként, lakásukon ugyanis több, errôl árulkodó holmit találtak. * Üzletszerû kéjelgés és lopás jogcímén büntetôeljárást indítottak a rendôrök a váradi 21 éves R. Julieta ellen. Egy rendôrségi akció alkalmával vették ôrizetbe a nôt, akit azzal gyanúsítanak, hogy január 4-én 10 millió lejtôl, 1500 márkától és 100 dollártól fosztott meg egy német TIR-sofôrt, miután azzal Madarászon, a jármû kabinjában közösült. A nôt, miután kihallgatták, szabadon engedték, mert gyermeket vár. * Lopással gyanúsítanak egy osztrák fiatalembert, aki csütörtökön kora délután saját aktáit próbálta meg ellopni a nagyváradi bíróságról. Hogy mivel vádolják, azt nem sikerült kiderítenünk.

Még mindig sok a sárgaságos

Fiatal és gyermek a betegek többsége

Novemberben tudósítottunk arról, hogy megnövekedett megyénkben a fertôzô májgyulladásos megbetegedések száma. Azóta sem utalnak be kevesebb beteget a nagyváradi Járványkórházba – tudtuk meg tegnap Dr. Sonia Drãghici igazgatónôtôl. Elmondása szerint most hatvanan fekszenek a kórházban ezzel a betegséggel, ami azért sok, mert az elmúlt évek hasonló idôszakában ez a szám harminc körüli volt.

Drãghici doktornô novemberi beszélgetésünk alkalmával jelezte, hogy a hideg idô beálltával általában csökkenni szokott a megbetegedések száma. Ezúttal nem így történt. Margitta és Érkörtvélyes környéke után, ahol már megszûnôben van a betegség, most Nagyszalontán és környékén ütötte fel a fejét a ragályos kór. A legtöbb beutalt most errôl a vidékrôl származik, többségében gyerekek és fiatalok. További megbetegedésekre számítanak elsôsorban azok személyében, akiket a most beutaltak fertôztek meg. Az igazgatónô a betegséget kiváltó okként ismét az alapvetô higiéniai szabályok be nem tartását jelölte meg.

Nagy Tibor

Költözni készül a Megyei Tanács

Az új székhely még nem a végleges

Február végén, március elején a Bihar Megyei Tanács beköltözik a Prefektúra jelenlegi székházának földszintjére, ahol reményeik szerint valamennyi igazgatóságuk egy helyen tud majd dolgozni.

A Törvényszék jelenlegi épületébôl való kiköltöztetésük óta a tanács vezetôsége a Bunyitai liget, jelenlegi Brãtianu park 8. szám alatti villában rendezkedett be. A mûszaki igazgatóság a Megyei Utak székházában mûködik, a Körös (Tudor Vladimirescu) utcán, az urbanisztikai igazgatóság és a megyei fôépítész irodája a Magheru utcán, a Proiect Bihor tervezôintézetben kapott helyet, míg a gazdasági igazgatóság a régi megyeházán, a Prefektúra jelenlegi épületének földszintjére került. A Megyei Tanács vezetôsége úgy döntött, hogy valamennyi részlegüket a Prefektúra épületének földszintjére költöztetik. Jelenleg folyik a helyiségek belsô tatarozása, átalakítása. Ez kiadással jár ugyan, és feleslegesnek is tûnhet, ha meggondoljuk, hogy sem a Megyei Tanács, sem a Prefektúra nem mondott le a nagyváradi 1-es Járóbeteg-rendelô épületérôl, mely szintén külsô-belsô felújításra szorul. A poliklinika átadását viszont az Egészségügyi Minisztérium feltételhez kötötte: ha a megye épít egy másik járóbeteg-rendelôt, akkor átadják az épületet. A poliklinika jelenlegi épülete több mint 4000 négyzetméter hasznos felülettel rendelkezik, ami elég mind a Megyei Tanácsnak, mind a Prefektúrának, ám a jelenlegi járóbeteg-rendelônek sok, így kevesebbe kerül az épület tatarozása, mint egy új építése. Ha évek múlva elköltöznek a jelenlegi megyeházáról, akkor sem ment kárba a felújításra költött pénz, mert helyükre költözik a Megyei Könyvtár, mely szintén a Megyei Tanács fennhatósága alá tartozó intézmény.

A tanács igényt tart a megyeháza emeletén lévô nagyobbik gyûlésteremre is. A prefektúra le akarja zárni az emeletre vezetô lépcsôt. Ha nem férnek el a városháza földszintjén, akkor a Brãtianu parkban lévô villában marad az Urbanisztikai Igazgatóság, ha elég lesz a tér, akkor a villa visszakapja eredeti, vendégház szerepét. Amikor berendezkednek az új székházban, s kihelyezik a kétnyelvû névtáblákat is az intézmény falára. Errôl már határozat született a közigazgatási bizottság gyûlésén. Nemcsak a Megyei Tanács épületére, de a fennhatósága alá tartozó közintézményekre is kikerül egy-két hónapon belül a kétnyelvû névtábla – nyilatkozta lapunknak Ionel Avrigeanu, a Bihar megyei Tanács alelnöke.

Albert Ferenc

Beckham mégis marad

Az ismét felröppent híresztelések ellenére szinte elképzelhetetlen, hogy David Beckham elhagyja a Manchester United labdarúgócsapatát, legalábbis a klubot mûködtetô gazdasági társaság elnöke ezt állítja. – Biztos vagyok abban, hogy hamarosan végre megegyezünk, s Beckham a klubnál marad. Az angol válogatott 26 éves csapatkapitánya az elmúlt hetekben a vártnál jóval kevesebb játéklehetôséghez jutott, s emiatt is újra felvetôdött, hogy nem hosszabbítja meg 2003. nyarán lejáró manchesteri szerzôdését, s inkább Olaszországba távozik.

Roma bukott és kiállt

A motorosok között összetettben második Joan Roma pénteken egy bukást követôen feladta a 24. Dakar-ralit. A spanyol versenyzô a balesetben nem szenvedett komoly sérüléseket, állapota azonban nem megnyugtató: fejfájásra panaszkodik, magas a láza és nagyon fáradt. Roma a csütörtöki szakasz után 183 másodperccel volt lemaradva az éllovas és egyben címvédô olasz Fabrizio Meonitól.

Ország pénze, Csáky szalmája

A számvevôszék 2002 januárjára készült el a 2000-es költségvetési évre vonatkozó összefoglaló jelentésével. Jó munkához idô kell, rosszhoz még több, hiábavalóhoz pedig kár is nekilátni.Ugyanis nincs tudomásunk arról, hogy az ellenôrzô intézmény éves jelentései nyomán bármelyik kormány hathatós intézkedéseket hozott volna a számvevôk által jelenetett bajok orvoslására. A több mint 200 oldalas szintézis elkészítôinek bôven akadt fonni-, pontosabban kibogozni valója, hiszen minden szinten szinte minden állami intézmény az önálló ügyvitelû vállalatoktól az országos társaságokig, a pénz- és hitelintézetektôl a Nemzeti Bankig, a társadalombiztosítóktól a kormányhivatalokig úgy gazdálkodott az ezredfordulót megelôzô esztendôben a költségvetés pénzével, mintha az Csáky szalmája lett volna. Talán azt remélték, hogy 2000 végén bekövetkezik a világvége...

Nincs szándékunkban számadatok özönével terhelni az olvasót, különben is, számunkra, közönséges kispénzû honpolgárok számára túl nagy számok ezek ahhoz, hogy viszonyítás nélkül érdemben "felfoghassuk": mekkora összegekrôl is van szó. Mert ugyan "mit mond" önmagában az a megállapítás, amely szerint a 2000. év végéig be nem hajtott fiskális tartozások 94.695 milliárd lejre rúgnak? Attól még nem válik világosabbá a kép, ha eláruljuk, hogy ez a cégek, vállalatok összes állam iránti fizetési kötelezettségének a 43,3 százaléka. Az a megállapítás már többet mond, amely szerint a megvizsgált év költségvetési deficitjének (28.825 milliárd lejnek) ez több mint háromszorosa, s a legtöbbet talán az az egyszerû kalkulus, amely kimutatja, hogy ebbôl a csillagászati öszegbôl állampolgári fejenként bô 4,3 milliónyi nem jut – a maszületett csecsemôtôl az aggastyánig – mindannyiónk országos kasszájába.

Befejezésül hadd szemelgessük két mazsolát a költségvetési tortából, annak érzékeltetésére, hogy minden eszközzel, minden szérûrôl miként hordják szanaszét azt a szólásmondásbeli szalmát. Annak idején vállalat, szaktárca, kormány szintjén eldöntötték a villamosenergia-elosztó társaság átszervezését és fúzióját. Csupán a névváltoztatás maga (Renel volt és Conel lett), a kötvények "átörökítése" miatt a hitelbankok felé 4 millió dollár többletkiadással járt. De hogy szûkebb pátriánk táján is seperjünk: a Bihar Megyei Egészségbiztosítási Pénztár a 2000. esztendôben 309 millió lejt költött törvénytelenül plasztikai mûtétek finanszírozására. Talán említenünk sem kell, hogy az ország talán "legrondább" egészségbiztosítója nem önnön képének szebbé varázsolására költötte ezt a csinos summát...

Szilágyi Aladár

Effenberg távozik Münchenbôl

Stefan Effenberg az idény végén mindenképpen távozik a Bajnokok Ligája-gyôztes Bayern München labdarúgócsapatától, és külföldön folytatja pályafutását. – Biztos, hogy nem maradok Németországban – mondta a 33 éves középpályás, aki sérülése miatt ebben az idényben csak néhány mérkôzésen játszott. – De azt nem árulom el, hol folytatom, elég, ha a családom tudja. Az irányító tervei között szerepelt, hogy Angliába szerzôdik, legutóbb azonban az Atletico Madriddal tárgyalt. Effenberg már volt idegenlégiós, amikor 1992-tôl 1994-ig a Fiorentinában szerepelt. – A jelenlegi célom az, hogy a Bayern Münchennel sorozatban negyedszer is megnyerjük a bajnokságot, mert ez még egy csapatnak sem sikerült, amióta a Bundesliga létezik.

Sikerek az erôszak ellen

A szeptemberben hozott erôszakellenes törvény elsô eredménye: az olasz futballstadionokban 21 százalékkal csökkent a sérüléssel járó rendbontások száma, ugyanakkor a korábbinál 87 százalékkal több randalírozót tartóztattak le. Aki az arénákon belül vagy kívül bármilyen tárggyal veszélyezteti mások testi épségét, 6 hónaptól 3 évig terjedô börtönbüntetésre számíthat. A pályára történô behatolás féléves szabadságvesztést von maga után, s az elítélt huligánok ráadásul 3 évig nem léphetnek be egyetlen stadionba sem.

BMW-Williams-bemutató

A Forma–1-es BMW-Williams-csapat január 25-én Silverstone-ban mutatja be idei versenygépét, az FW24-et. A brit–német istálló tavaly 3. volt a konstruktôrök világbajnokságában a Ferrari és a McLaren-Mercedes mögött. A három futamgyôzelmet arató német Ralf Schumacher 4., míg a Monzában nyerô kolumbiai Juan-Pablo Montoya 6. volt a pontversenyben.

Copyright © Bihari Napló - 2000