Igor Ivanov jekatyerinburgi fotómûvész munkáiból nyitnak tárlatot ma délután öt órakor a nagyváradi Foto-Art Galériában. Az Orosz Fotómûvészek Szövetségének tagja, több mint ötven nemzetközi fotószalon résztvevôje 70 fekete-fehér fotót küldött a kiállításra. A január 31-ig megtekinthetô tematikus tárlat kizárólag aktokat tartalmaz. A mûveket Ioan Moldovan, a Familia folyóirat fôszerkesztôje értékeli.
Tegnap Beniamin Rus, a Selina építkezési vállalat igazgatója hivatalosan is bejelentette: megkötötték a szerzôdést 125 önkormányzati bérlakás építésére fiatal házasoknak.
A megrendelô az Országos Lakásügynökség, a beruházás értéke több mint 1,65 millió dollár. A tömbház a Püspöki (Stefan cel Mare) út végén, a vasúti híd közelében elhelyezkedô üres telken épül. A vállalkozó elmondta, hogy a vetélytársak közül többen is megóvták a versenytárgyalást, ennek ellenére ôk maradnak a kivitelezôk, társcégükkel, a Trameco Rt-vel. Beniamin Rus elmondta azt is, hogy az eredeti helyhez képest területviták miatt a tömbházakat kitolták a vasúti híd felé, ami nagyobb földmunkát igényel, s helyenként 5-6 méter magas hulladékhalmot kell eltakarítaniuk. A megrendelô december 13-án elkezdte a pénz folyósítását, az építkezési anyagok egy részét beszerezték, s várhatóan ma vagy holnap körülkerítik az építkezési területet. Az átadási határidô a munkálatok megkezdésétôl számított egy év. Az építô szerint a legnehezebb és leglassúbb építkezési szakasz a födémelemek öntése lesz, s a határidô tartása érdekében éjjel is dolgozni szeretnének. Kizárólag termopan nyílászárókat szerelnek be. A lakások négyzetméterenként építési ára 189 dollár. (A Selina által vásárolt fúróberendezésrôl, amely egyedinek számít régiónkban, a 4. oldalon olvashatnak.)
(králik)
A IV. Európai Fotóstalálkozót az idén május 30. és június 2. között szervezi meg Nagyváradon a Tavirózsa Fotóklub.
A francia székhelyû nemzetközi fotósszövetség, a FIAP égisze alatt tartandó rendezvényre több mint ötven mûvész vendéget várnak a házigazdák. Az találkozó elsô napján a szokásokhoz híven szimpóziumot tartanak Új irányzatok a fotómûvészetben címmel. Az elôadásoknak a Polgármesteri Hivatal nagyterme ad helyet. A beszédeket szinkrontolmácsok segítségével angol, német, francia, orosz, román és magyar nyelven hallgathatják az érdeklôdôk. A találkozón részt vevô fotómûvészek nagyváradi felvételeibôl október 12-én, a város napján nyitnak tematikus tárlatot.
Az európai fotóstalálkozó idején nyitják meg június elsején az V. Premfoto kiállítást a Körösvidéki Múzeumban. A szakmai megmérettetést a nemzetközi szabályoknak megfelelôen már tavaly tavasszal meghirdették. Az idei szalon is nagy érdeklôdést váltott ki, Brazíliából, Dél-Afrikából, Tajvanról és Új-Zélandról is érkeztek pályamunkák. A biennále zsûrijét németországi, magyarországi, görögországi, ukrajnai és romániai fotómûvészek alkotják.
Pásztai András
A Körös (Tudor Vladimirescu) utca 1. szám alatt tegnap nyitották meg hivatalosan is a Nagyvárad Környéki Községek Pénzügyi Igazgatóságának új székhelyét.
A Banc Post székházának oldalánál mûködô intézmény vezetôje, Ioan Chivari elmondta: Nagyvárad vonzáskörzetébôl 23 község, 125 falu tartozik felügyeletük alá. Mintegy háromezer cég és 1200 magánvállalkozó adózik náluk, a környezô települések polgárai szintén itt adhatják le személyi jövedelemadó-bevallásukat. Kincstári részleg is mûködik: a korábban vásárolt kincstárjegyeket az érintett települések lakói itt válthatják vissza.
Monica Negrutiu, a Bihar megyei Közpénzek Felügyelôségének vezérigazgató-helyettese a sajtótájékoztatóval egybekötött székházavatón közölte: eddig 2700 kérvényezô igényelte vissza a 2000. évre kiszámított személyi jövedelemadó-többletet, s közülük 1900 személynek már el is küldték postai pénzutalványon. Várják még azokat, akik adót igényelhetnek vissza, hiszen ez kérvény alapján történik. Mintegy 42 ezer visszaigénylési kérvény beérkezésére számítanak. Arra is kitért, hogy Bihar megyében a tervezett 5284 milliárd lej helyett a felügyelôség 5687 milliárdot gyûjtött be, ami 107,6 százalékos teljesítményt jelent. Bár decemberre alacsonyabb bevételre számítottak, több adó és illeték érkezett be a vártnál. A 400 milliárdos decemberi bevételbôl a Transilvania cégcsoporthoz tartozó cégek 280 milliárdot fizettek be fûzte hozzá Florian Serac, a felügyelôség vezérigazgatója. A legnagyobb adófizetôk rangsorában az elsô tíz vállalat közül hat a Transilvania holdinghoz tartozik, az éves adóbevétel közel 20 százalékát ôk fizették be. A Petrom-kirendeltség által befizetett adó és illeték eltörpül emellett, annak ellenére, hogy elsô a rangsorban. Az elsô tíz adófizetô közé csak a berettyószéplaki Petrolsub finomító (7.), a Termoelectrica (9.) és a Repcon építôipari vállalat (10.) került még be. Serac megígérte: hamarosan átadják a margittai és szalontai pénzügyi igazgatóság új székhelyét is.
Králik Lóránd
"A határon túli magyar szervezetek vezetôivel való budapesti munkamegbeszélésen valamennyien egyetértettünk abban, hogy a kedvezménytörvény életbeléptetése össznemzeti ügy, és a magyar nemzet stratégiai sikere" jelentette ki Martonyi János magyar külügyminiszter a tegnapi találkozót követôen a fôvárosban tartott sajtótájékoztatón. Orbán Viktor miniszterelnök, a Külügyminisztérium vezetô tisztségviselôi és a Határon Túli Magyarok Hivatala elnöke találkozón beszélték meg a határon túli magyar szervezetek elöljáróival a január 1-jén életbe lépett kedvezménytörvény gyakorlati alkalmazásának elsô tapasztalatait és idôszerû kérdéseit.
"Úgy látjuk, a siker a decemberben Budapesten megkötött magyarromán egyetértési nyilatkozat elfogadásának köszönhetô" közölte a külügyminiszter. Martonyi János emlékeztetett arra, hogy a magyar kormány célja a kezdetektôl az volt, hogy a törvény alkalmazása ne okozzon feszültséget a szomszéd államokkal való kapcsolattartásban, és hogy ne legyen veszélyeztetve a határon túli magyarok biztonsága. Megemlítette, hogy a könnyített idényjellegû munkavállalás kérdése nem központi eleme a törvénynek, és utalt arra, hogy a határon túli magyar szervezetek képviselôi különleges karácsonyi ajándéknak tekintették a törvény életbelépését, és nem sérelmezték, hogy az említett könnyítést kiterjesztették a román állampolgárokra is.
Markó Béla, az RMDSZ elnöke hangsúlyozta: a legnagyobb határon túli magyar közösség számára elégtételt jelentett a magyarromán egyetértési nyilatkozat aláírása, és annak tartalmával teljes mértékben egyetért az RMDSZ is. "Az erdélyi magyarság érdekelt volt abban, hogy a törvényt alkalmazni lehessen Romániában, miként az is érdek, hogy Románia és Magyarország között javuljon az együttmûködés" tette hozzá a szövetség elnöke, majd reményét fejezte ki, hogy a kedvezménytörvénynek serkentô hatása lehet gazdasági téren is. Duka Zólyomi Árpád, a szlovákiai Magyar Koalíció Pártja általános alelnöke történelmi eseménynek nevezte a kedvezménytörvény elfogadását, és utalt arra, hogy ezzel megszûnnek az országhatárok. "Európának tudomásul kell vennie, hogy Magyarország gondoskodik a határon túl élô magyarok sorsáról is" tette hozzá, megemlítve, hogy Szlovákiában feszült a helyzet, ugyanakkor elmondta, hogy a Magyar Koalíció Pártja reményei szerint a józan ész fog gyôzedelmeskedni, és nem a nacionalista erôk. Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke jelezte, hogy Szerbiában kedden hat információs iroda kezdte meg mûködését, és várakozáson felüli az ott élô magyarok érdeklôdése a magyar igazolvány iránt. Eddig több mint ezer kérelmet regisztráltak az irodákban, és az állami szervek részérôl nincs ellenszegülés a törvény végrehajtását illetôen. Kovács Miklós, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség elnöke ismertetése szerint Kárpátalján 110 településen kérhetik az igazolvány kiadásához szükséges nyomtatványokat az érdeklôdôk. A politikus történelmi sikernek nevezte a kedvezménytörvény életbeléptetését.
Többször is cikkeztünk a nagyváradi kábeltévé-társaság által február elsejétôl bevezetendô új szolgáltatásokról. Igyekeztünk átfogó tájékoztatást adni, mégis felmerülnek újabb és újabb kérdések, közös elôfizetôink napok óta háborogva "égetik" a telefonvonalakat. Elégedetlenségük okait az illetékesek elé tártuk, és a következô válaszokat kaptuk.
A TVS elôfizetôi sok mindent nem értenek. Nem értik például, hogy miért kell újabb szerzôdést kötniük a szolgáltatóval, ha az még mindig a régi, s ha már szerzôdést kell kötniük, miért teszik ki az embereket tortúrának. Mert nem elég elmenni a kábeltévé bármelyik pénztárához, ott nap mint nap közelharcot kell vívni, hogy az ablakokig eljusson az ember. Mikor pedig odaér, kiderül, hogy a sort majd újonnan ki kell állnia, mert nincsenek nála a szükséges iratok. A TVS ugyanis a lakástulajdonossal vagy fôbérlôvel kíván szerzôdni, attól a személyazonossági igazolvány vagy kártya és a lakhelyet igazoló okmány másolatát kéri. Ez amellett, hogy költség, sokak szemében jogtalanság is. Milyen jogon tart vissza egy magáncég bár egy másolatot is bárki telekkönyvi kivonatáról, adásvételi vagy lakbérleti szerzôdésérôl? kérdezték olvasóink. Florin Ardelean fôszerkesztô és sajtóreferens erre azt válaszolta: minden új szerzôdés megkötésekor szükséges a szóban forgó okmány felmutatása, és minden cég másolatot kér tudomása szerint. Erre egyrészt azért van szükség, hogy ellenôrizzék: valóban ott lakik-e az illetô, ahol az a személyazonosságijában szerepel, mert sokan elmulasztják ezt a változtatást bejegyeztetni. Hogy mi abban a logika, hogy valaki egy általa nem lakott címre kössön szerzôdést a kábeltévével, és fizessen bérleti díjat valamiért, amit nem élvez? Erre azt a választ kaptuk: az elôbb említett okból több probléma adódott már, s ezt szeretnék kiszûrni. A visszatartott másolatokat elzárják, az adatokat senkinek nem szolgáltatják ki, s nem követnek el visszaéléseket ezekkel. Azt is megkérdeztük, miért kell a lakástulajdonossal vagy a fôbérlôvel szerzôdést kötni, mikor korábban a vele együtt lakó személyek bármelyike megtehette azt. Florin Ardelean szerint ez most is így van, csak akkor a megbízottnak közjegyzôileg hitelesített felhatalmazást is kell magával vinnie. Mivel a TVS-nél immár a névátírásért is fizetni kell, mégpedig 1,5 dollárt, megkérdeztük Ardeleant: ezt a költséget ilyen esetben ki állja, mert a lakástulajdonosnak, ahogy eddig megfelelt, ezután is megfelelne mondjuk a fia nevére kötött szerzôdés, mint ahogy évekkel ezelôtt. Ha most a kábeltévének ez nem jó, miért nem viseli ô a költségeket? Erre a kérdésre nem kaptunk választ.
Mire jó a tolongás a pénztáraknál, miért nem lehetett több embert szolgálatba állítani erre a kritikus idôszakra? fogalmazódott meg egy másik kérdés. Az embereknek még idejük sincs, hogy elolvassák, mit írnak alá, mert minden irányból lökdösik ôket, hogy tovább-tovább Florin Ardelean erre azt felelte, nincs lehetôségük további pénztárakat nyitni, sem bôvíteni a szolgáltatást, öt pénztáruk mûködik jelenleg Váradon s egy Szentmártonban. Legalább az órarenden változtatnának, vetettük fel, mire azt az ígéretet kaptuk, hogy erre hamarosan sor kerül. Olvasóink azt is nehezményezték, hogy a két nappal ezelôtt sajtótájékoztatón közölt közönségszolgálati telefonszámon, a 454707-en egy más iroda jelentkezik, az általuk megadott számon pedig senki sem veszi fel a kagylót. A TVS fôszerkesztôje most pontosított: a 454707 egy állandóan mûködô vonal, a közönségszolgálati irodát csak 1416 óra között lehet hívni a 445474 telefonszámon.
Megkérdeztük még: mi történik azokkal, akik házban laknak, s a hónap végéig nem jutnak el, hogy megújítsák a szerzôdésüket? A szolgáltató ugyanis azzal fenyegetôzött, hogy az ilyen helyzetben lévôket az 5,5 dolláros csomag elôfizetôinek tekinti, de a házakban lakóknak ezt a szolgáltatást nem tudja nyújtani, legalábbis júniusig. Ôket valószínûleg alapcsomag-elôfizetôknek tekintik majd, tudtuk meg.
Zámbó Sipos Mónika
HÁROMNAPOS HATÁRIDÔT adott Junusz Kanuni, az új afgán kormány belügyminisztere az afgán katonai alakulatoknak a fôváros elhagyására, lehetôvé téve, hogy a nemzetközi békefenntartó erô (ISAF) és az afgán rendôrség átvegye a rendfenntartást Kabulban. Mohamad Djurhat tábornok, közbiztonsági parancsnok ugyanakkor nem tartotta szükségesnek, hogy az ISAF is közremûködjön a katonai alakulatok "kitessékelésében".
A brit árnyékkormány védelmi minisztere azt vetette a londoni kabinet szemére, hogy az Európai Unió önálló haderejének csíráját hozta létre azáltal, hogy az afganisztáni nemzetközi békefenntartók kötelékébe egyetlen ország kivételével európai államok katonáit hívta meg. Tény, hogy az afganisztáni nemzetközi stabilizációs erô (ISAF) összetételérôl Nagy-Britannia hozhatott döntést, miután London vállalta a haderô gerincének és vezetésének a biztosítását. A brit hadvezetés 14 ország felajánlását fogadta el, amelyek közül csak Új-Zéland nem európai emlékeztetett Bernard Jenkin, aki a The Times napilapnak nyilatkozott meglátásáról. A John McColl vezérôrnagy irányította nemzetközi erôben az 1500 katonát biztosító Nagy-Britannia mellett részt vesz még Franciaország 500, Németország és Olaszország 300-300, Hollandia 150, Törökország, Románia és Belgium 50-50, Portugália 20, Ausztria, Finnország és Svédország 30-40, Belgium, Görögország és Új-Zéland 30-30 katonával. A The Times szerint Kanada elutasítása mély sértôdést váltott ki Ottawában, és az ország visszavonta a nemzetközi erôkbe való csatlakozásra tett javaslatát, elfogadta viszont az Egyesült Államok meghívását, hogy katonáival segítse a Kandahár környéki amerikai hadmûveleteket. Emlékezetes mozzanat volt a témakörben, hogy az Európai Unió decemberi laekeni csúcsértekezletén a házigazda Belgium külügyminisztere, Louis Michel hatalmas meglepetést okozott, amikor bejelentette, hogy az afganisztáni nemzetközi erôt az EU tagállamai biztosítják majd, mégpedig a formálódó európai haderô részeként. Javier Solana, az uniós külügyek vezetôje akkor gyorsan kiigazította a bejelentést, hangsúlyozván, hogy az afganisztáni békefenntartó erôket alapvetôen az EU tagállamai biztosítják, az egyik tagállam vezetésével.
Kilépett a Nemzeti Liberális Pártból Victor Babiuc, az alakulat Országos Tanácsának alelnöke, volt demokrata párti honatya és védelmi miniszter. A politikus részben azzal indokolta döntését, hogy egy ideje jelzéseket kap a párton belül saját nemkívánatos voltáról, részben pedig azzal, hogy az NLP nem arrafelé halad, amerre kellene. Babiuc kijelentette: ahogy alakulnak a dolgok, a liberális párt nem lesz képes alternatívát kialakítani a jelenlegi kormányzattal szemben, az NLP jelenlegi politizálása nem vezethet el a jobbközép opciók összegyûjtéséhez, és a pártot sem segítheti abban, hogy kormányra jusson. A volt védelmi tárcavezetô két évvel ezelôtt íratkozott be Valeriu Stoica szabadelvû alakulatába, tavaly februárban pedig a legfôbb döntéshozó testület alelnökévé választották. Az elsô hírügynökségi jelentések szerint Babiuc aki parlamenti képviselô nem pontosította, hogy független honatyaként dolgozik-e tovább, avagy egy másik pártba íratkozik-e be.
Egy friss "átülésrôl" különben éppen Bihar megyei vonatkozásban lehet beszámolni, ugyanis Pavel Cherescu nagy-romániás képviselô a hét elejétôl a Román Humanista Pártot "erôsíti" azt az alakulatot, amelyik szorosan együttmûködik a kormányzó Szociáldemokrata Párttal.
Az államelnök és a kormányfô el szeretné oszlatni azt a politikai közvélekedést, amely szerint kemény rivalizálás zajlik közöttük. Miután Adrian Nãstase lett a Szociáldemokrata Párt elnöke Ion Iliescu után, hiszen utóbbinak államfôként le kellett mondania a tisztségrôl, a tavalyi évet a hazai sajtóban végigkísérte ez a téma és természetesen nem alaptalanul. Versengés volt ugyan közöttük, de Nãstase már rég megnyerte ezt a csatát. Iliescu elnöki mandátumainak száma miatt még egyszer nem töltheti be ezt a funkciót (igazából már most sem ülhetne a Cotroceni palotában, de ez más kérdés), kora miatt pedig három év múlva akkor sem lehetne kormányfô, ha a választások eredménye különben ezt lehetôvé tenné. Románia következô elnöke valószínûleg a jelenlegi kabinet vezetôje lesz hacsak addig el nem követ valamilyen nagy hibát, illetve ha addig fel nem tûnik a belpolitikai porondon egy reális és hiteles alternatíva az SZDP-re. Utóbbinak különben egyelôre semmilyen jelét nem látni.
Iliescunak tehát a jelen körülmények között nincs más választása, mint az, hogy utolsó mandátuma idején értékelhetô teljesítményt nyújtson abban a félprezidenciális rendszerben, amit Nãstase saját magának akar megôrizni, de ami most fölöttébb zavarja miniszterelnöki tevékenységében. Az új év persze a hatalom csúcsán is az új kezdet szükségességének kényszerképzetét hozta magával, s ezért a két vezetô egy asztalhoz ült, és megbeszélést folytatott 2002 elsô felének prioritásairól. Ezt követôen az elnöki hivatal szóvivôje közölte: Iliescu támogat minden olyan változtatást, amely a kormány hatékonyságát hivatott növelni. (A kabinet igazi átalakításáról egyelôre nincs szó bukaresti körök ennek várható idôpontját áprilisra teszik. Most csak Constantin Ilie környezetvédelmi miniszter gyors távozása és helyettesítése várható, illetve néhány államtitkár- és prefektuscsere.) A szóvivôi bejelentés magyarul azt jelenti, hogy az elnök felôl a kormányfô azt csinál a kabinetben, amit akar. És ez így is van rendjén egy parlamentáris berendezkedésû államban, csakhogy Románia nem teljesen az, mivel az elnököt nem a törvényhozás, hanem az istenadta nép választja közvetlenül. Iliescu tehát jelezte, hogy nem akarja folytatni a harcot Nãstaséval. A látszatot azonban fenntartja ennek érdekében például részt vesz a jövô heti kormányülésen, amelyen az elsô fél év külpolitikai stratégiáját határozzák meg.
A miniszterelnök pedig, aki egyre erôsebbé válik, partnere Iliescunak a látszat fenntartása érdekében: megegyezett vele, hogy 2002 a "szolidáris akciók" éve legyen, természetesen az ôszi prágai NATO-csúcs sikeres döntésének elôsegítése érdekében, tehát azért, hogy Romániát is felvegyék az Észak-atlanti Szövetség Szervezetébe. Ez a közös elnöki-kormányfôi munka a valóságban azonban úgy fog lezajlani, hogy Nãstase kijelöli a fô csapásirányokat, Iliescu pedig ezeken halad majd.
Wagner István
Egyre terebélyesebb a Gelsor-birodalmat megingató botrány. A tulajdonost, Sorin Ovidiu Vântut most már nemcsak a FNI befektetési alap körüli gyanús pénzügyi mûveletekkel, hanem bankok szándékos csôdbe vitelével is kapcsolatba hozzák. Románia egyik leggazdagabb emberének ugyanis sikerült fôrészvényesként megingatnia a Román Leszámítoló Bank (BRS) tekintélyét, melyet a napokban helyeztek jegybanki felügyelet alá, de elemzôk szerint a másik, többé-kevésbé általa irányított pénzintézetre, a Beruházási és Fejlesztési Bankra (BID) is ez a sors vár. Az esetleges bankcsôdök még magát a Román Postát is megingathatják, hiszen a postai pénzforgalom mintegy 1 százalékát furcsamód a Leszámítoló Bank bonyolította. A Gelsor cégcsoport vállalatai anyagi gondokkal küszködnek, és a Vântu tulajdonában levô Monitorul regionális lapcsoport amely elsôsorban Moldvában rendelkezik komoly háttérrel szintén a szétesés közelébe jutott. A vállalkozó azonban nem érzi magát hibásnak ebben, mi több, a televízió képernyôjérôl azt sugallja: politikai leszámolás áldozata. Úgy érzi, hogy jobboldali meggyôzôdése miatt Adrian Nãstase bosszúja érte utol. Ennek ugyan ellentmond az, hogy a pénzember nagyjából ugyanolyan nagyságrendû összeggel támogatta Ion Iliescu kampányát, mint a Jobboldali Erôkét. A kormányfôt azzal is megvádolta, hogy beleavatkozik a magáncégek tevékenységébe, döntéseibe, befektetési politikájába. Magyarázatként azzal szolgált, hogy Nãstase elrendelte a befektetési társaságokként mûködô magán-tulajdonalapok átvizsgálását, amikor kiderült, hogy a Leszámítoló Bank egy nagyobb részvénycsomagját Vântu már majdnem rásózta a Munténia Magán-tulajdonalapra. Nãstase ugyan nem említette, hogy a FNI szennyesét kormányának kellett kimosnia, de nem maradt adós a válasszal: "Ebben az esetben a pénz eltüntetésérôl, és nem befektetésérôl volt szó."
Králik Lóránd
Pozsony sokáig kivárt a kedvezménytörvény ügye kapcsán, aztán most nagyon bekeményített alighanem azért, hogy legyen mibôl engedni. Mielôtt Lôrincz Csaba magyar külügyi államtitkár a szlovák fôvárosba indult volna tegnap a kérdéskörrôl egyeztetni ottani partnerével, Mikulás Dzurinda meglepô bejelentést tett, közölve: azt fogja javasolni Budapestnek, hogy Ausztriához hasonlóan Szlovákiát is vonják ki a magyar kedvezménytörvény hatálya alól! A szlovák miniszterelnök a kormányát alkotó koalíciós pártok kedd esti ülése után leszögezte: ezt a javaslatot a kedvezménytörvényrôl Pozsonyban tárgyaló magyar szakértôi küldöttség elé kívánják terjeszteni. Dzurinda egyszersmind jelezte: kormánya különbözô intézkedéseket szándékozik foganatosítani azzal a céllal, hogy az ország területén megakadályozza a magyar kedvezménytörvény intézkedéseinek hatálybalépését.
Nagyszabású ellenôrzô akciót tartottak kedden délután a megyeszékhely különbözô pontjain és a város környékén a nagyváradi és Bihar megyei közlekedésrendészek. Olyan helyekre álltak ki, ahol a legtöbb koccanásos baleset történik, arra voltak kíváncsiak, miként tartják tiszteletben a sofôrök az elsôbbségadásra vonatkozó szabályokat és a villanyrendôr jelzéseit.
Összesen 73 bírságot róttak ki több mint 34 millió lej értékben, 13 jogosítványt függesztettek fel, többek között egyet ittas vezetésért, kilencet a jelzôlámpa piros fényének figyelmen kívül hagyásáért, hármat az elsôbbségadás elmulasztása miatt, hetet tilosban haladásért, négyet tilosban parkolásért. A legtöbb jogosítványt a megyei közlekedésrendészek gyûjtötték be, a legtöbb bírságot pedig a városiak szabták ki. A gyalogosokat sem kímélték, közülük 38-at kaptak valamilyen szabálysértésen, s "jutalmaztak" bírsággal. Ugyanakkor egy baleset is történt a Muntele Gãina utcában: egy bihari rendszámú Volvo Transporter, mely túl gyorsan haladt a havas úton, elütött és könnyebben megsebesített egy 53 éves váradi nôt és egy négyéves kislányt. Elôbbi arctájéki, utóbbi gyomortájéki zúzódásokat szenvedett.
A nagyváradi Selina építkezési cég egy több mint 650 ezer euró értékû, forgófejjel ellátott fúróberendezést vásárolt a közelmúltban.
A 70 tonnás gépezet BG 18H típusú, elsôsorban alapozási munkálatokhoz, mélyebb, föld alatti betonpillérek elkészítéséhez használható. A földcsuszamlás-veszélyes terepen, talajmegszilárdítási munkálatoknál nagy hasznát vehetik, hiszen akár 53 méter mélyre is le tudnak fúrni vele. Külföldön általában ilyen gépeket vesznek igénybe a hegyoldalakon húzódó autóutak és autópályák építésekor. Az értékes, térségünkben egyedülálló berendezés gyártója a Caterpillar nemzetközi konszern, a lízingszerzôdést pedig egy német céggel kötötték, közölte Beniamin Rus, a Selina igazgatója, aki bízik abban, hogy megfelelôen ki tudja használni a vásárolt gépet.
Egymillió lejes pénzbírsággal sújtottak egy 30 éves román állampolgárt, aki egy magyar rendszámú személygépkocsival jelentkezett belépésre, és tíz karton cigarettát akart behozni anélkül, hogy vámnyilatkozatot tett volna. A Határrendészet közleménye szerint a fiatalember a román államnak adományozta a csempészárut Egy 31 éves érsemjéni férfi látszólag minden ok nélkül behatolt a Bihar megyei Határrendészeti Felügyelôség székhelyére, az intézmény kerítését átugorva. Miután elfogták és az adatait ellenôrizték, kiderült, hogy a rendôrök lopás miatt keresik. A határrendészek átadták ôt vizsgálatok végett kollégáiknak. 19 millió lej összértékû élelmiszert, 190 kg baromfihúst és baromfihústermékeket, 10 kg kávét foglaltak le egy nagybányai férfi autójából kedden a mihályfalvi határrendôrök. Az illetô, aki egy kisfurgont vezetett, attól vált gyanússá, hogy nagyon idegesen viselkedett az okmányok ellenôrzésekor. A fent említett árumennyiséget a tetôtérben erre a célra kiépített rejtekhelyen fedezték fel az egyenruhások a jármû tüzetesebb ellenôrzésekor. Egy szilágysági rendszámú Mercedes kisbusz 17 utasát fordították vissza ugyanaznap, ugyanannál a határátkelônél. A határrendészek rájöttek, hogy egyiküknél sincs a kiutazáshoz szükséges pénzösszeg, ezt a jármû vezetôje járadék fejében kívánta kölcsönözni a turistáknak. A 36 éves férfit megbírságolták, s kérték a szaktárcát, vonja vissza a busz tulajdonosának, a szóban forgó szállítási cégnek a mûködési engedélyét.
Mintegy tízen-tizenöten fizették be tegnap délelôtt a nagyváradi Polgármesteri Hivatal földszintjén az idei ház- és telekadókat. Az egyik pénztárosnô kérdésünkre elmondta, hogy egyelôre nem számítanak nagy tömegre, egyrészt mert az adók jelentôsen megemelkedtek, másrészt sokan még nem tudják, hogy erre az évre már be lehet fizetni az adókat. Aki a teljes évi összeget kifizeti, az 5 százalékos kedvezményben részesül. Aki negyedévenként fizeti be adóját, annak az elsô határidô március 15., ameddig nem számolnak bírságot az összeghez. A pénztár munkanapokon 813.30 óra között tart nyitva, de két szombati napon, január 19-én és 26-án is fogadják az ügyfeleket.
Nagy Tibor
A legnagyobb hazai internetszolgáltató, a Romania Data System új szolgáltatást ajánl ügyfeleinek: kábeltévé-hálózatán keresztül, a telefonvonal kiiktatásával vehetik igénybe a Cable Link szolgáltatást.
Az újdonság elônye, hogy immár bármikor bárki csatlakozhat a hálóra, nem fordulhat elô, hogy csúcsidôben nem kap vonalat, s azt sem kell figyelni, hány impulzust használ el. A szolgáltatás havi bérleti rendszerben mûködik, 150 Mb-os és 3 Gb-os közötti sávszélességû hozzáférést biztosítva, a legolcsóbb 9, a legdrágább 39 dollárba kerül. A csatlakoztatásért 15 dollárt kell fizetni, aki túllépi az elôfizetett sávszélességet, 1 Mb-onként 0,1 dolláros pluszköltségre számítson. Mind a négyfajta bérletben benne foglaltatik két, egyenként 10 Mb-os villanypostaláda, ugyanakkor ingyenes hozzáférhetôséget biztosít az interaktív játékokhoz. Az új szolgáltatást igénylôknek egy LanCity típusú modemet is be kell szerezniük, ami 50 dollárba kerül, háromhavi részletre havonta 18, hathavi részletre havi 10 dollárt kell érte fizetni. Bérelni is lehet a modemet, havi 5 dollárért. A 3 Gb-os hozzáférhetôséget igénylô elôfizetôknek ingyen adják a modemet, s azok is térítésmentesen használhatják, akik legalább egy évre elôfizetnek a szolgáltatásra. Bôvebb információk a hálón a www.rdslink.ro címen találhatók, de az RDS Rt. nagyváradi, Independentei utca 24. szám alatti székhelyén, a 059/447252 telefonszámon, a 059/447253 telefaxszámon, illetve az alexandru.badinici@oradea.rdsnet.ro villanypostacímen is igényelhetôk.
Z. S. M.
Elmúltak a decemberi ünnepek, lebontották a Körös-part és a Szent László plébániatemplom között felállított ideiglenes fabódékat. Feloldották a Szent László téri útlezárást, de az év elsô szombatján és vasárnapján ismét a terelôúton közlekedtek a 10-es és a 21-es járat autóbuszai. Véglegesítették a munkaszüneti napokon a fôtér részbeni lezárását? kérdeztük Petru Filip polgármestertôl.
A városvezetô igenlô választ adott. Szerinte a lakosság hozzászokik majd a fôtér lezárásához, mivel ez is a polgári hozzáállás részét képezi. Ugyanis a gépkocsi-tulajdonosok is megérthetik azt, hogy legalább hétvégeken ne szennyezzék a város központját. Egy kis séta senkinek sem árt vélte a polgármester.
P. I. Z.
Tegnap a délelôtti edzésen egymás közötti mérkôzést játszott a Bihar FC labdarúgóinak 28 tagot számláló kerete. A gyôzelmet a "kékek" szerezték meg 32 arányban, góljaikat a még ifjúsági korú Madar (2) és Gusatu lôtte, míg a "narancssárgáktól" Cotan és Mihut volt eredményes.
Pályára léptek a várható új szerzemények is: Rãdoi (Pandurii Târgu Jiu, 23 éves hátvéd), Ditã (Temesvári Politehnica, 26, hátvéd), Sola (Craiovai Extensiv, 27, középpályás), Rus (Aradi Astra, 24, középpályás). Dobrãu edzônek ugyanekkor alkalma nyílt öt tehetséges ifjúsági játékost (Madar, Giura, Cora, Sarkadi, Pascalãu, edzôjük: Dan Dobai) is megnéznie. Eltiltása után tegnap visszaérkezett a csapathoz a jó erôben levô Gusatu is, aki természetesen góllal mutatkozott be. A már hosszabb ideje sérült Siminic és Fãrcas csak a lelátóról tekintette meg társai játékát (utóbbi még nem épült fel teljesen C típusú májgyulladásából, február közepén egy bukaresti orvosi konzílium mondja ki a végszót: játszhat-e, és mikor). Tegnap délután megérkezett Cristian Bratu (Temesvári Politehnica, 24, csatár), és részt vett a délutáni edzésen, míg Sãlãgean, a magyar NB I-ben szereplô Gyôr, majd a Sopron játékosa akárcsak a kapus Rotaru ma csatlakozik társaihoz. Tegnap különben újabb magyarországi futballista, a húszesztendôs csatár, Zolnyáncki Norbert (Balassagyarmat, NB II) érkezett próbajátékra, s ha megfelel az elvárásoknak, a Bihar FC-hez szerzôdik.
L. S.
A labdarúgás történelmével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) szerint tavaly a spanyol bajnokság volt a legerôsebb a világon. A magyar NB I 2000-ben még 37. volt ezen a listán, 2001-re azonban két helyet visszaesett.
Az IFFHS 1991 óta állítja össze minden évben a sorrendet, a nemzeti és nemzetközi eredmények összesítése alapján. Az elsô három sorrendje 2000-hez képest nem változott, de a második Premier League és a harmadik Serie A között most sokkal nagyobb a különbség, mint egy esztendôvel korábban volt. A Bundesliga a hetedikrôl a negyedik helyre lépett elôre. Ennél is nagyobbat javított pozícióján a portugál pontvadászat, amely legutóbb 17. volt, most már nyolcadik.
A 2001-es esztendô legerôsebb labdarúgó-bajnokságainak rangsora (zárójelben a 2000-es helyezés): 1. (1.) Spanyolország 1267, 2. (2.) Anglia 1176, 3. (3.) Olaszország 1013, 4. (7.) Németország 976, 5. (5.) Argentína 964, 6. (4.) Brazília 942, 7. (6.) Franciaország 799, 8. (17.) Portugália 765, 9. (13.) Hollandia 713,5, 10. (12.) Görögország 691,5, 39. (37.) Magyarország 340,5 ponttal.
A Román Labdarúgó-szövetség január 28-án tartandó közgyûlésén új vezetôségi tagokat választanak a Végrehajtó Bizottságba. A nôi csapatok részére fenntartott egyik helyre Rodica Siclovan, a román nôi labdarúgás vezetôje a váradi csapat többéves sikeres szereplésének elismeréseként a Motorul elnökét, Gheorghe Rusut javasolta a posztra.
Copyright © Bihari Napló - 2000