Nemzetközi rendezvények a magyar kultúra napján

Fórumot és gálamûsort rendez az RMDSZ Bihar megyei szervezete

Méltóképpen szeretné megünnepelni a magyar kultúra napját a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) Bihar megyei szervezete. Január 22-én, a himnusz születésének napján nagyszabású rendezvényeket tartanak a magyarországi Berettyóújfaluban és Nagyváradon is. A két városban fórumra várják az érdeklôdôket, este gálamûsor lesz a nagyváradi színházban.

Lakatos Péter, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének elnöke a Bihari Naplónak elmondta, hogy emlékezetessé és ünnepivé szeretnék tenni a magyar kultúra napját. "A szövetség fontosabb célkitûzései között szerepel a szülôföldön való maradás biztosítása, a kultúra, az anyanyelv ápolása, az anyanyelvi oktatás megteremtése minden szinten. Már csak ezért is fokozott figyelemmel kíséri a szövetség a január 22-i rendezvényeket. Számítunk a magyar értelmiség részvételére is. Tavaly a Bihar Megyei és Nagyváradi Civil Szervezetek Szövetsége a berettyóújfaluiakkal közösen sikeres fórumot szervezett a magyar kultúra napján. Az idén is felmerült a közös szervezés gondolata. Ezt az RMDSZ készségesen felvállalja. Ezt megbeszéltük a berettyóújfaluiakkal, s ôk támogatják elképzeléseinket" – közölte a területi elnök. – Január 22-én délelôtt Berettyóújfaluban tartanak fórumot, amelyre nagyváradiak is meghívást kaptak. Részt vesz Biró Rozália, Nagyvárad alpolgármestere és Pete István szenátor, mindketten a rendezvény védnökei. Ott lesz Kötô József volt tanügyi államtitkár, az Erdélyi Közmûvelôdési Egyesület elnöke. Meghívták Markó Béla szenátort, az RMDSZ országos elnökét is. A magyarországi díszvendég Pokorni Zoltán volt oktatási miniszter, a Fidesz – MPP elnöke. A fórum központi témája az oktatás. Délután, 17 órától, Nagyváradon folytatódik a rendezvény, az Ady Endre Középiskola dísztermében. Ezt megtiszteli jelenlétével Markó Béla. 19 órától a színházban gálamûsort tartanak, amelyen népszerû mûvészek szerepelnek. Fellép a berettyóújfalui néptáncegyüttes, amely 2001-ben nívódíjat kapott Magyarországon. Szándékaink szerint Tréfás György operaénekes és a debreceni Csokonai Színház két mûvésze is bemutatkozik a nagyváradi színházban. Terveink szerint szerepelni fognak a Szigligeti Társulat mûvészei, a Partiumi Keresztény Egyetem kórusa, a Varadinum vonósnégyes. Színpadra lép Csûry Katalin népdalénekes, Altfater Ottilia operaénekes és egy kalotaszegi elôadó. A Tempo Klub tánccsoportja palotást ad elô.

A részletes program a napokban fog megjelenni a BN-ben. Lakatos Péter hangsúlyozta, hogy a romániai mûvészek ingyen és bérmentve lépnek fel. Ezt mindenki kötelességének érezte. Sokan szeretnének még szerepelni a magyar kultúra napján, de erre már nincs lehetôség. A gálamûsor körülbelül kétórás lesz. A programfüzetet mintegy 600 példányban nyomtatják ki, és ez lesz a belépô is. Az RMDSZ nagyváradi körzeteinek a közremûködésével osztják majd ki, ingyenesen. A rendezvény költségeit az RMDSZ állja.

A január 22-i rendezvény részleteirôl is szó lesz azon a holnapi megbeszélésen, amelyet az RMDSZ Bihar megyei ügyvezetô elnöksége a választmány kulturális bizottságával tart. Jelen lesz néhány mûvész is. Az elképzelések szerint emlékdíjat szeretnének alapítani. Ezt a január 22-i gálaesten adják át három olyan Bihar megyei személyiségnek, aki sokat tett a kultúra ápolásáért. A díjjal járó plakettet egy nagyváradi képzômûvész készíti majd el.

Rais W. István

Újévi fogadás a püspökségen

A Szózat eléneklésével kezdôdött a Királyhágómelléki Református Egyházkerület újévi fogadása a teljesen felújított Teleki utcai székház dísztermében. Csûry István, az egyházkerület generális direktora köszöntötte a mintegy százötven résztvevôt, majd Tôkés László püspök mondott ünnepi beszédet: "A fogadás új helyszíne új idôszak kezdetét jelenti, bár nosztalgiával gondolok vissza a Lorántffy gimnázium Köleséry Sámuel pincetermének meghitt hangulatára. Az elmúlt tizenkét évet katakombalétben éltük meg. 1989 után elindultunk az újjáépítés útján. Most a felszínre törtünk. Fel kell jönni a katakombákból, fel kell számolni a kisemmizettség állapotát – hangsúlyozta az egyházfô. Tôkés László szerint hamis béke volna a társadalmi stabilitásról szólni, amelyet ma az RMDSZ vezetôsége nagy eredményként könyvel el, ugyanis hamis béke az, amihez nem társul jogosság, igazságosság és méltányosság. "Intézményes rablás folyik ebben az országban, ebben a társadalomban. Ma már oda jutottunk, hogy beletörôdünk e helyzetbe; ez nem kompromisszum, ez cinkosság" – jelentette ki. A püspök a múlt év eseményei közül kettôt emelt ki: az egyetem létesítésének ügyét, valamint a kedvezménytörvény megalkotását.

Tempfli József római katolikus püspök, dr. Csapó I. József volt szenátor és Kovács Zoltán egyházkerületi fôgondnok újév-köszöntô beszéde után ünnepélyesen is megnyitották az Ady Endre-emlékévet. A Közjó Szolgálatában Díjat a Partiumi Keresztény Egyetem énekkarának ítélték oda a zenei anyanyelv szolgálatáért.

Rais W. István

Jégvirágos szalontai világ

Megoldás egyelôre nincs, a fûtésgondok maradnak

Tódor Albert, Nagyszalonta polgármestere nem engedélyezte a fûtés hiánya miatt kérelmezett tüntetést, helyette tárgyalásos megoldást szorgalmazott, de a tárgyalásból veszekedés, egymásra mutogatás lett, igazi megoldás nem született, amint azt már szombati lapszámunkban is megírtuk.

A városházán megtartott pénteki megbeszélés elôtt az RMDSZ-es tanácsosok is egyeztettek a helyi szervezet székházában. Hegyesi Imre RMDSZ-elnök szerint ott az az álláspont alakult ki, hogy a többségi RMDSZ-es összetételû Tanács minden szükséges feltételt megteremtett a szolgáltató vállalatnak a tevékenység koncesszióba adásakor, tehát a továbbiakban nincs semmi felelôsségük. A gázfûtésre is különítettek el pénzt, de azt elherdálták. Csak az állomás környékén lévô tömbházakban van vezetékes gáz, a központban épített tömbházak lakói már nem részesülhettek belôle. Igaz, hogy díjfizetés nélkül nincs szolgáltatás, de kollektív büntetés sem alkalmazható. A polgármesternek vagy a hitelezô vállalatnak kellene eljárnia az adósok ellen, mert egyrészt nemcsak azok tartoznak nagy összeggel, akiknek tényleg nincs mibôl fizetniük, hanem azok is, akiknek "telik mobiltelefonra és nyugati kocsira".

Amikor a gyûlésen Tódor Albert kérdôre vonta Darvasi Ferencet mint a hozzá benyújtott tiltakozás és tüntetési kérelem aláíróját, az tagadta, hogy neki bármi köze lenne hozzá. Amikor védelmükbe vették azok, akik nem tartoznak, sôt még a megelôlegezési összeget is kifizették a helységgazdálkodási vállalatnak, mégsem kapnak fûtést, bátrabb lett, s azt mondta, hogy a polgármester már rég elintézhette volna a tömbházakba való gázbevezetést, mint ahogy annak idején Bukarestben ô is el tudta intézni az akkor általa vezetett szalontai közintézmény gázfûtését, hiszen a város közvetlen közelében halad el a gázvezeték. A polgármester gyorsan a tulajdonostársulások elnökeire hárította a felelôsséget, mondván, hogy a hármas tulajdonostársulásban például a 403 lakásból 295-öt lekapcsoltattak. Összességében a lakások hatvanöt százalékát leválasztották a távfûtési rendszerrôl, ezért a rendszer egyensúlya felborult. A tiltakozókat azonban ez nem érdekelte, hiszen ôk annak idején elsô komfortú lakásért fizettek, és ez feltételezi a hideg- és melegvíz-ellátást, illetve a fûtést – amibôl csak a hideg víz maradt meg, de ha a fagy miatt megrepednek a vezetékek, akkor már az sem lesz. A lakások bepenészednek, tönkremennek, fûtés és melegvíz-ellátás nélkül elveszítik értéküket, de lehet, hogy éppen ez a cél, mondták. – A helységgazdálkodási vállalat tulajdonosa azt csinál, amit akar, a mi bôrünkön gazdagszik. Nyolc-kilencszázezer lejt fizetünk, s a gyerekek a hidegtôl megbetegednek a fûtetlen lakásban, a polgármester pedig semmit sem tesz. Nem igaz, hogy nincs fûtôanyag. Nem vagyunk hülyék. Láttuk, hogy amikor jött a nagy tartálykocsi, átszívatták a fûtôolajat kis tartályokba, és elszállították. De hova? – kérdezték a felháborodott emberek.

Dorel Ungur, a szolgáltató vállalat tulajdonosa tagadta, hogy lenne fûtôolaj. Nincs is rá pénz – jelentette ki, hiszen pillanatnyilag több mint hárommilliárd lej adóssága van a vállalatnak. Tavaly bankkölcsönt vettek fel, hogy biztosíthassák a fûtést, de mivel a lakók nem fizettek, a mai napig is adósai a banknak. Megoldás lett volna, ha a kazánt gázzal fûtik, de volt olyan tanácsos, aki ezt nem akarta. Ma legalább hatmilliárd lejre lenne szükség ahhoz, hogy hôt szolgáltassanak a városnak, ezt az összeget azonban nincs ahonnan elôteremteni. Egyes adósok ellen végrehajtást kértek, de egy ágynál és egy asztalnál többet nem találtak náluk.

A jelenlevôket felháborította, hogy volt olyan tanácsos, aki nem értett egyet a kazán gázzal való fûtésével, egyesek nem is igen hitték el a közlést, de Ioan Sala független tanácsos ezt magára vállalta, mondván, hogy bármilyen áron állítanak elô egy gigakalóriát, a lakosság akkor is csak ötszázötvenezer lejt kell hogy fizessen érte, tehát ennek semmi köze az adóssághoz. A gázfûtést lépcsôházanként kellene megoldani. Ha más települések hozzájutottak e célból a PHARE-segélyhez, akkor érthetetlen, hogy Szalonta miért nem pályázott. A lakosok közül többen kérték, hogy mondjon le a polgármester, de ô megkérdezte, hogy miért nem a tulajdonostársulások elnökeit mondatják le, hiszen ôk vállalták írásban is, hogy megoldják a fûtési gondokat. Azt hiszik, hogy más polgármester pénz nélkül meg tudja oldani a fûtést? – kérdezte Tódor. "A város majdnem kétmilliárd lejt kapott fûtési támogatásra a tavaly, amit csak a szolgáltatás után lett volna szabad kifizetnem. Én mégis megelôlegeztem több mint egymilliárdot, azzal, hogy a szolgáltató majd visszafizeti. Mivel a lakosság nem fizetett, a szolgáltató vállalat is adós maradt, így többet nem adhattam. A felhasználatlan nyolcszázmilliót vissza kell utalnunk az államkasszába. Ha a lakótársulások bankkölcsönt vesznek fel a fûtés beindítására, akkor a Polgármesteri Hivatal a fûtési támogatásként idén kapott kilencmilliárd lejbôl huszadika táján már adni tud a felvett hitel törlesztésére" – mondta Tódor Albert.

Ezzel a javaslattal senki sem értett egyet, de mivel jobbat nem tudtak mondani azonkívül, hogy a polgármester mondjon le és bontsák fel a koncessziós szerzôdést a jelenlegi szolgáltatóval, abban maradtak, hogy ma mégis megvizsgálják, lehet-e esetleg banki hitelt szerezni az adósoknak és a tulajdonostársulásoknak.

Albert Ferenc

TEKT-ülés Marosvásárhelyen

Egységes alkalmazás január 21-tôl kezdôdôen

A kedvezménytörvény romániai alkalmazásának gyakorlati kérdéseirôl, valamint a kormánypárttal való együttmûködési megállapodás esetleges meghosszabbításáról volt szó azon a tanácskozáson, amelyet az RMDSZ Területi Elnökeinek Konzultatív Tanácsa (TEKT) tartott szombaton Marosvásárhelyen. A testület ülésén jelen volt Markó Béla, az RMDSZ elnöke, Takács Csaba ügyvezetô elnök, Nagy Zsolt területi szervezetekért felelôs ügyvezetô alelnök, valamint Székely István, a kedvezménytörvény romániai alkalmazását összehangoló Központi Információs Iroda vezetôje. A megbeszélés után kiadott sajtóközlemény leszögezi: megállapítást nyert, hogy a romániai magyar közvélemény elégtétellel fogadta a román és magyar miniszterelnök által aláírt Egyetértési Nyilatkozatot. Az RMDSZ területi elnökei a maguk részérôl szintén egyetértésüket fejezték ki a két kormány közötti megállapodás tartalmával kapcsolatosan, hiszen álláspontjuk szerint ezáltal elhárultak a nehézségek a kedvezménytörvény romániai alkalmazása elôl. A testület tagjai ugyanakkor kifejtették: meggyôzôdésük, hogy a megállapodás általában is hozzájárul a két ország kapcsolatainak fejlesztéséhez. A tanácskozás során a résztvevôk tájékoztatást hallgattak meg arról, hogy az Egyetértési Nyilatkozat értelmében az RMDSZ milyen feladatokat végezhet el a kedvezménytörvény alkalmazási folyamatában. Ezzel kapcsolatban ismételten megfogalmazódott, hogy az információs irodák nem folytatnak ajánló tevékenységet, hanem csupán begyûjtik és továbbítják az igénylésekkel kapcsolatos információkat.

A lapunkban többször is közölt január 15-i "kezdési idôponttal" ellentétben a tanácskozáson arról született döntés, hogy a területi szervezetek egységesen, január 21-tôl fogadják azokat a személyeket, akik igénylik a magyar igazolványt, és igényük továbbítása céljából fordulnak az irodákhoz.

A TEKT-ülés második napirendi pontjának értelmében a Szövetség területi szervezeteinek vezetôi megvitatták a kormánypárttal való területi együttmûködés kérdését, és ezen belül azt, hogy ez az együttmûködés miképpen jelenjen meg egy esetleges újabb megállapodásban. Amint Lakatos Péter Bihar megyei RMDSZ-elnök tegnap lapunknak telefonon elmondta, január 11-én, pénteken Kolozsváron ismét összeül az Országos Felügyelô Tanács, a végrehajtással kapcsolatos legutolsó részletek megtárgyalására. A területi elnök a szombati találkozón javasolta, hogy a civil szervezetek és a történelmi egyházak is dolgozzanak ki egy olyan típusigazolást, amilyet az RMDSZ már elkészített, ugyanakkor azt is szorgalmazta, hogy a magyarországi elektronikus médiákat tájékoztassák a romániai alkalmazás kérdéskörével kapcsolatban, hogy ne jelenjenek meg félreérthetô hírek a felkészülési folyamat stádiumáról. Ami a Szociáldemokrata Párt és az RMDSZ között esetleg megkötendô újabb együttmûködési megállapodást illeti, Lakatos Péter azt indítványozta, hogy a különbözô megyéket érintô konkrét, pontszerû célkitûzésekrôl területi szinten is kössenek egyezséget a felek. A felvetés kapcsán konszenzus alakult ki a TEKT-ülésen.

Fegyverügylet fokozta feszültség

Izrael szerint az eddigi vizsgálatok eredményei arra utalnak, hogy vezetô palesztin tisztségviselôk is belekeveredtek a csütörtökön a Vörös-tengeren lefoglalt fegyverszállítmány ügyébe. Az izraeli hírszerzés szerint a 4000 tonnás Karin A hajót körülbelül egy évvel ezelôtt Libanonban vásárolta a Palesztin Hatóság fegyvervásárlásainak egyik felelôse. A hajó kapitánya Omar Akavi, a palesztin haditengerészet ezredese, a legénység egyik tagja egy palesztin búvár, akit a Hezbollah szélsôséges szervezet készített fel. A hajón tartózkodott a Hezbollah egyik tagja is. A Karin A a múlt év novemberében Szudánból árut szállított Jemenbe, ahol eredeti személyzetét lecserélték az Omar Akavi vezette legénységre, a múlt hónapban pedig a Perzsa-öbölben lévô iráni Kish szigethez irányították, ahol 80 nagy ládában fegyvereket raktak fel rá. A Katyusa sorozatvetôket, irányítható tankelhárító rakétákat, aknákat, kézifegyvereket és nagy mennyiségû lôszert a Karin A fedélzetérôl a Földközi-tengeren kellett volna három kisebb hajóra átrakni, hogy azokról – vízhatlan mûanyag hengerekben – a Gázai-övezet partjai elôtt a tengerbe süllyesszék ôket, majd a palesztin vízi rendôrség összeszedje a tartályokat. Egy névtelenül nyilatkozó amerikai tisztségviselô szerint nem bizonyított, hogy a fegyverek címzettje a Palesztin Hatóság lett volna. Úgy vélekedett, hogy a szállítmányt a Hezbollahnak vagy a Hamász nevû szélsôséges palesztin szervezetnek akarták eljuttatni. Ezt az amerikai feltételezést izraeli részrôl határozottan elutasították. Ariel Saron izraeli miniszterelnök, aki tegnap megtekinteni készült a lefoglalt hajót, kormánya ülése után "rendkívül súlyosnak" minôsítette az incidenst. "Ez az eset megmutatta a Palesztin Hatóság igazi arcát" – közölte Saron.

Enyhülhet a háborús veszély?

Szóba állt egymással India és Pakisztán vezetôje

Nepál fôvárosában tegnap véget ért Dél-Ázsia hét országának 11. csúcstalálkozója, amelyre rányomta bélyegét a térség két nagy országa, India és Pakisztán közötti tartós feszültség, jóllehet az indiai kormányfô és a pakisztáni elnök többször is kezet fogott egymással az elmúlt két nap alatt. Pervez Musarraf pakisztáni elnök a Dél-ázsiai Regionális Együttmûködési Társulás (SAARC) katmandui csúcsértekezletének zárásán röviden ismét kezet rázott Atal Behari Vadzspaji indiai miniszterelnökkel, ám ennek a protokolláris kézfogásnak már nem volt olyan jelentôsége, mint az elôzô napinak. Musarraf szombati felszólalását azzal a kijelentéssel zárta, hogy "ôszintén baráti kezet" nyújt az indiai kormányfônek, és szorgalmazta a két vetélkedô atomhatalom közötti megbékélést.

A csúcsértekezlet résztvevôi – Banglades, Bhután, India, a Maldív Köztársaság, Nepál, Pakisztán és Srí Lanka – zárónyilatkozatukban a terrorizmus elleni harc fokozására, a szegénység felszámolására, a nôk és gyermekek kizsákmányolásának megszüntetésére, a környezet védelmének erôsítésére, valamint a gazdasági együttmûködés fejlesztésére szólítottak fel. A SAARC következô csúcstalálkozóját 2003-ban Pakisztánban rendezik meg.

Míg tegnap újabb lövöldözések voltak Kasmírban az indiai és pakisztáni csapatok között, Atal Behari Vadzspaji indiai miniszterelnök és Pervez Musarraf pakisztáni elnök végül mégis folytatott négyszemközti megbeszélést Katmanduban. Vadzspaji késôbb úgy minôsítette a történteket, hogy nem tárgyalás volt, csupán udvariasságból szót váltott pakisztáni partnerével. Musarraf viszont nem hivatalos találkozóként könyvelte el a beszélgetést. "Egy idôben ugyanabban a helyiségben tartózkodtunk, tehát volt kapcsolatfelvétel" – mondta, elismerve ugyanakkor, hogy nem bonyolódtak tárgyalásokba. Musarraf azt reméli, hogy a kapcsolatfelvételt hivatalos szintre lehet emelni, és csökkenteni lehet a két ország közötti feszültséget. Azt is megerôsítette, hogy Abdul Szattar pakisztáni és Dzsaszvant Szingh indiai külügyminiszter találkozott egymással.

Ki, mit és mennyire szúrt el?!

Nem tesz jót saját pártjának a máris megkezdôdött magyarországi választási kampányban Horn Gyula volt kormányfô. Az MSZP elöljárói tegnapi budapesti sajtótájékoztatójukon megint az Orbán–Nãstase paktum miatt kritizálták a jelenlegi budapesti kabinetet (különben szöges ellentétben az RMDSZ-szel – lásd másik cikkünket), és Medgyessy Péter szocialista miniszterelnök-jelölt, illetve Kovács László pártvezér mellett Horn Gyula is megszólalt az ügyben. Az exkormányfô újra meglehetôsen szabadszájúan és az esemény jellegéhez semmiképp sem illô módon mondott elmarasztaló véleményt a kedvezménytörvénnyel kapcsolatban megkötött román–magyar egyetértési nyilatkozatról. Az MTI híre szerint úgy fogalmazott, hogy nem lenne értelme az üggyel kapcsolatban rendkívüli parlamenti ülés összehívásának, mert ebben a helyzetben csak a kormány tudna tenni, ha módosítaná "ezt az elcseszett, két bal kézzel összehozott egyezményt"… Kifejezéseikben nála visszafogottabb kollégái vele együtt azt szorgalmazták, hogy az egyetértési nyilatkozat végrehajtását az Orbán-kormány függessze fel. Ez persze egyet jelentene azzal, hogy a romániai magyarok számára megint elérhetetlen távolságba kerülne a magyar igazolvány.

(-ner)

Ajándékcsomag a rászorulóknak

Ruhanemûbôl és alapélelmiszerekbôl összeállított csomagot kaptak a várad-velencei RMDSZ-körzethez tartozó többgyermekes szegény családok, rászoruló idôs emberek. A jótékonysági akciót Pete István Bihar megyei RMDSZ-es szenátor kezdeményezte, ô szervezett gyûjtést.

A csomagokat péntek este adta át a családoknak Pete István a szövetség nevében, a velencei kultúrházban. A politikus szólt arról, hogy ezzel nem oldódik meg a famíliák helyzete, de mindig jól jön egy kis segítség, egyszerû figyelmesség. A várad-velencei az egyik legnagyobb RMDSZ-körzet, s e városnegyedben sok olyan nagycsalád él, amelynek egyre inkább gondot okoz a megélhetés.

Az egyik hatgyermekes asszony elmondta: nagyon örvend, hogy legalább rájuk is gondoltak. Egy négygyermekes édesanya is azt emelte ki, hogy nem a csomag értéke a fontos, hanem az, hogy törôdnek velük. Merthogy egyre nagyobb az elszegényedés, és a házaspárok emiatt nem nagyon mernek gyermeket vállalni.

Voltak olyan idôs, illetve fogyatékos emberek, akik nem tudtak elmenni a csomagért. Nekik a velencei RMDSZ-körzettôl házhoz vitték az ajándékot.

T. H.

Nincs árvízveszély megyénkben

Az utóbbi napok bôséges havazása nem okozott árvízveszélyt megyénkben. A hômérséklet mindenütt fagyponton van, vagy az alatt, nem kell olvadástól tartani. A folyók befagytak, jégtorlaszról nem érkezett hír. A hóréteg vastagsága Székelyhíd környékén 6, Nagyváradon 7, Vaskohsziklás környékén 11, Biharfüreden pedig 130 centiméter. Az utak járhatóak, igaz, Biharfüred felé csak egy sávon tudták eltakarítani a havat. A folyók szintje sehol sem érte el a figyelmeztetési szintet, de egy hirtelen olvadás gondot okozhatna, tudtuk meg a Bihar megyei Polgári Védelem szolgálatos tisztjétôl.

A. F

Téli elôadás-sorozat az EKE-nél

Nagy érdeklôdés kísérte az Erdélyi Kárpát Egyesület (EKE) január 5-én, szombaton délelôtt tartott idei elsô nagyváradi találkozóját. Már-már szûkösnek bizonyult a helyszín, az Ady Endre Középiskola földrajzterme, ugyanis közel félszáz egyesületi tag jött el Dukrét Géza elnök videofilm-vetítéssel egybekötött elôadására, melynek címe a Sebes-Körös völgye és Nagyvárad volt. Ez része annak a gazdag tematikájú, az elsô negyedévben zajló téli elôadás-sorozatnak, amely elsôsorban honismereti értékû, illetve természeti világunkat mutatja be. A szombaton levetített dokumentumfilm röpke fél órára visszakalauzolta a jelenlevôket Várad múltjába. Századokra visszatekintve felelevenítette a város történelmét, ipari és gazdasági fejlôdését, egyházi, kulturális és irodalmi életét, bemutatva a város emlékmûveit is, s hasonlóképpen foglalkozott a Sebes-Körös partján elterülô települések (Rév, Mezôtelegd, Pósalaka, Pusztaújlak stb.) múltjával is. A film után Újvárosi Tibor egyesületi tag az EKE tavalyi tevékenységeinek statisztikai adatait ismertette. Ebbôl többek közt az is kiderült, hogy a fiatalok kevésbé aktívak, mint idôsebb társaik. A legközelebbi elôadás január 12-én ugyanott lesz. Az érdeklôdôk akkor dr. Jósa Piroska Barangolás Svájcban címû elôadását hallgathatják-tekinthetik meg.

Sükösd Tóth Krisztina

Hogyan utazhatunk a schengeni államokba?

A vízumkötelezettség feloldásának hírére a román belügyminisztérium rekordidô alatt összeállított egy tájékoztatót, melyben hasznos tanácsokkal látja el a külföldre utazókat. A könyvecske nemcsak a határátlépésre vonatkozó törvényeket és az egyes országokban elengedhetetlen tudnivalókat sorolja fel, hanem kitér a különbözô helyzetekre és azok megoldási lehetôségeire is. Ismertetôt közöl a schengeni országokról, és bemutatja az új egységes pénzt, az eurót is. A színes kiadványt minden határátkelôhöz eljuttatták, hogy a határrendészek szétoszthassák a nyugatra tartó turistáknak. Tartalmát mi is feldolgoztuk, s részletekben közöljük lapunkban.

A román állampolgárok külföldre utazásának jogi vonzatai

A mindenféle megkülönböztetés nélküli, szabadon gyakorolható utazási jogot az alkotmány 25. cikkelye biztosítja, azzal az egyetlen kikötéssel, hogy mindenkinek be kell tartania a meglátogatott ország törvényeit. Ezt a jogot az 1948. december 10-én kelt Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 13. cikkelye is garantálja. Köztudott, hogy a határátlépés alapvetô feltétele az úti okmány, mely Romániában öt évig érvényes, s további öt évre meghosszabbítható. Ez külföldön diplomáciai védelmet ad, a román állampolgárok a konzulátusokhoz és nagykövetségekhez fordulhatnak szorult helyzetben. Az ott dolgozók a nemzetközi egyezmények által biztosított jogkörben intézkedhetnek. Útlevelet állíthatnak ki azoknak a román állampolgároknak, akik elvesztették stb., felvehetik a kapcsolatot a hozzájuk fordulók családjával, hogy azok pénzt küldjenek az anyagilag megszorult turistának, illetve ilyen helyzetekre megoldásokat ajánlhatnak. Adott esetben helyi ügyvédeket, hivatalos tolmácsokat ajánlhatnak a bajba jutottaknak, esetenként egészségügyi intézménybe irányíthatják ôket. Értesíthetik a hozzátartozókat családtagjuk balesetérôl vagy elhunytáról, ismertethetik velük az ilyenkor szokásos teendôket. Felkereshetnek börtönbe került román állampolgárokat, a helyzetrôl tájékoztathatják a családot, hozzátartozókat. Amit nem tehetnek meg a konzulok és nagykövetek: nem állhatják a bajba jutottak költségeit, nem adhatnak szállást, munkalehetôséget, nem léphetnek fel jogi képviselôként, nem követelhetik a börtönbe került román állampolgárok szabadon bocsátását, nem avatkozhatnak bele jogi procedúrákba, nem mûködhetnek bankárként, szállítási, turisztikai cégként.

Az utazáshoz való jogot az útlevél-igazgatóság, illetve annak területi kirendeltségei hat hónaptól három évig terjedô idôre korlátozhatják azok esetében, akiket kiadatási egyezmények alapján toloncoltak ki valamilyen szomszédos országból. Ugyanakkor a 2001. augusztusi 112. számú sürgôsségi kormányrendelet értelmében jogilag is felelôsségre vonhatók a más országok területén bûncselekményt elkövetô román állampolgárok. Tiltott határátlépésért három hónaptól két évig terjedô szabadságvesztés szabható ki, s ha az érintett személy büntetés végrehajtása elôl menekült, a legkisebb büntetés hat hónap. A bûncselekmény kísérlete is büntetendô. Az embercsempészetért kettôtôl hét évig terjedô börtönbüntetés jár, és azt is szabadságvesztéssel sújthatják, aki embercsempészetet kísérel meg. Ha a bûncselekményt szervezett formában követik el, a büntetés 3–10 év közötti szabadságvesztés. Minden esetben lefoglalják a vádlottaknak azt a pénzét, illetve javait, melyekre bûncselekmény elkövetésével tettek szert. Az elítélt utazási jogát öt évig korlátozhatják. Az említett esetekben sürgôsségi vizsgálatot folytatnak le, s a bíróság is sürgôsséggel dönthet.

(folytatjuk)

Zámbó Sipos Mónika

Mindent a helyére!

Már meg sem lepôdtem azon, hogy bár ígéretet tettek rá a sajtón keresztül is, a kábeltévé vezetôi semmibe véve az elôfizetôk érdekeit, nem vették figyelembe igényeinket, és nem helyezték vissza az ATV adását a régi sávba. Pedig a reggeli Napkelte, illetve sok esti mûsor olyan részletes és részrehajlás nélküli tájékoztatást nyújt, ami igazán közérdeklôdésnek örvend, igen magas nézettségi indexekkel.

Most azonban megkaptuk a cég csomag-ajánlatát, mely szerint januártól választanunk kell a tévécsatornák között. Itt az alapcsomagban benne foglaltatik minden romániai közszolgálati és kereskedelmi adó, illetve magyar adó is, kivéve az ATV-t, amelyik a szinte kétszeres pénzt kívánó második csomagba került.

Mivel az elôfizetôk jelentôs része magyar, ez szerintem a diszkrimináció határait súrolja. A "csomagok" egyéb részleteivel egyetértve hiszem, hogy sok magyar nemzetiségû elôfizetô jogos igényét közvetítem az illetékesekhez, miszerint vizsgálják felül döntésüket, és helyezzék az alapcsomagba, és ott is ne csak a legmodernebb készülékkel fogható sávba az ATV-t!

Elôfizetôi üdvözlettel:

Sándor Lajos

Felmentették a mozivállalat igazgatóját

A RADEF Româniafilm igazgatótanácsa pénteki hatállyal felmentette tisztségébôl Gelu Barnát, a megyei fiókintézmény igazgatóját és Ionela Maliœa fôkönyvelôt. Az ügy elôzményeihez tartozik, hogy a bukaresti Româniafilm 2002. január 1-jei hatállyal le akarta fokozni a Bihar megyei fiókot s az aradi kirendeltség hatáskörébe utalni, ám Gelu Barna ez ellen hevesen tiltakozott. A felmentett igazgató azt nyilatkozta, hogy nem ismeri el a döntést, és bírósági úton támadja meg a Româniafilm igazgatótanácsának határozatát.

Mától egyenesben

Ma délelôtt kezdi meg felkészülését a tavaszi idényre a Nagyváradi Bihar FC B-osztályú labdarúgó-együttese. A csapatban maradt játékosokat az újonnan kinevezett, a ligaválogatottal Szaúd-Arábiában tartózkodó Alexandru Moldovan helyett a másodedzô, Vasile Dobrãu "fogadja".

Ahogy az várható volt, a piros-kékek háza táján és a keretben kisebb-nagyobb változások történtek: távozott a volt másodtréner Popovits Pál, illetve Kenesei Zoltán (Kispest-Honvéd), s nem kizárt Gadó és Lungan eligazolása sem. Utóbbiak e hónapban Spanyolországban vesznek részt próbajátékon. A váradiak persze erôsíteni is szeretnének, ezért több labdarúgóval is tárgyalnak, közülük Sola (Craiovai Extensiv), Bratu, Ghitã (Pitesti-i Arges), továbbá Toporan, Pancovici és Costache (Ploiesti-i Petrolul) már e héttôl Váradon edz, s amennyiben megfelelnek a szakvezetô elvárásainak, szerzôdést kötnek velük.

A felkészülési idôszak elején a gárda a Félixfürdôn alapozik, majd Gyulára utazik edzôtáborozni, ahol hat mérkôzést vív, többek között elsô osztályú magyar együttesekkel és a szintén ott "telelô" Brassói FC-vel.

Váradi Levente

Eurofoci

Franciaország: csonka forduló, sok góllal. A pályák fagyott talaja miatt csonka fordulót rendeztek a francia labdarúgó-bajnokság élvonalában. Szombatról a RC Lens–Metz és a Sedan–Auxerre mérkôzés maradt el, míg tegnap nem rendezték meg a Troyes–Olympique Marseille találkozót. Az Olympique Lyon remekül használta ki, hogy a Guingampból Kouassit a szünet elôtt kiállították: a vendégek a fordulást követôen 10 perc alatt háromszor találtak a hálóba. A 20. forduló eredményei: Bastia–Nantes 0–2, Bordeaux–Rennes 2–1, Guingamp–Lyon 2–4, Lorient–Sochaux 1–1, Montpellier–Lille 2–0, PSG–Monaco 1–2. Az élmezônyben: 1. Lens 41, 2. Lyon 36, 3. Auxerre 33 (26–18), 4. Lille 33 (25–19), 5. PSG 31 ponttal.

Olaszország: nehezen nyert a Roma. A Serie A legutóbbi fordulójában a legtöbb gól, szám szerint hét Velencében esett, ahol a Parma a 90. percben szerzett találattal 4–3-ra gyôzött. Az AS Roma hazai pályán nagy küzdelemben nyert a Torino ellen. A 17. forduló eredményei: AS Roma–Torino 1–0, Atalanta–Chievo 1–2 (1–0), Bologna–Brescia 2–1, Fiorentina–Perugia 1–3, Juventus–Udinese 3–0, Venezia–Parma 3–4, Verona–Piacenza 1–0. Az Internazionale–Lazio mérkôzés lapzártánk után ért véget. Az élmezônyben: 1. AS Roma 36, 2. Internazionale 34, 3. Chievo 32, 4. Juventus 31, 5. AC Milan 30 ponttal.

Spanyolország: a Real nyerte a felsôházi rangadót. Amikor kell, a madridiak összeszedik magukat: mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a hét végi rangadót magabiztosan nyerték, s átvették a vezetést a bajnoki tabellán. A 19. forduló eredményei: Celta Vigo–Rayo Vallecano 2–2, Villarreal–FC Sevilla 0–2, Real Madrid–Deportivo La Coruña 3–1, Las Palmas–Real Sociedad 0–0. Az élmezônyben: 1. Real Madrid 35, 2. Deportivo La Coruña 33, 3. Celta Vigo 32, 4. Real Betis 18 (19–15), 5. Athletic Bilbao 18 (26–23) ponttal.

Irvine a legjobb formájában

Nagy a készülôdés a Forma–1-es istállók háza táján

A Forma–1-es Jaguar ír pilótája, Eddie Irvine, élete legjobb formájában érzi magát. "Az orvosi felméréseken olyan jó eredmények jöttek ki, mint korábban soha – jelentette ki a 36 éves versenyzô. – A Forma–1 történetében még senki sem volt annyira kiváló állapotban, mint én. Valószínûleg az ír vérem az oka. Olyan vagyok, mint a vörösbor: minél öregebb, annál jobb. Kíváncsian várom, hogy mindez mire lesz elég a versenyeken." Szerinte a múlt héten bemutatott új modellel a Jaguar nagyon jól szerepelhet. Az ír tavaly Monacóban a 3. helyet szerezte meg, ezt szeretné az idén megismételni. "Ha ezenkívül párszor pontszerzôként, az elsô hat között érek célba, már nem leszek elégedetlen. Niki Lauda csapatfônök azt mondta, hogy olyan kocsit kapunk, amellyel egy majomnak sem okoz gondot a versenyzés."

Schumacher véleménye a fiatalokról és Häkkinenrôl

A négyszeres Forma–1-es világbajnok Michael Schumacher úgy véli, hogy a fiatal, sikeréhes versenyzôk alaposan megszorongathatják a március 3-án rajtoló idény 17 futamán. A Ferrari német pilótája nem örül annak, hogy 1998 és 1999 legjobbja, a finn Mika Häkkinen kihagyja a szezont, de szerinte így sem csökkent a vetélytársak száma. "A Forma–1 sokat veszít távollétével, sajnálom, hogy megszakad a rivalizálásunk. Ugyanakkor Häkkinen helyett jönnek majd az igencsak motivált ifjak – mondta Michael Schumacher. – Persze, a rutinosabbakat sem lehet leírni. Biztos, hogy ôk is meg akarnak elôzni. Azon leszek, hogy visszaverjem a próbálkozásokat."

Lucescu is kitüntetett

A labdarúgás történetével és statisztikájával fogalkozó nemzetközi szervezet (IFFHS) ranglistája szerint Mircea Lucescu (Galatasaray) a 11. helyen végzett a klubcsapatok élén tevékenykedô edzôk rangsorában. Egyébként ô az elsô romániai tréner, akinek a munkáját – klubszinten – ilyen nagyra becsülték.

Az élen, ahogy az várható volt, a tavaly Bajnokok Ligáját nyert Bayern München mestere végzett 228 ponttal, messze megelôzve a "dobogós" Gerard Houlliert (Liverpool, 125 pont) és Carlos Bianchit (Boca Juniors, 120). A további sorrend: 4. Hector Cuper (Valencia/Internazionale), 5. David O’Leary (Leeds United), 6. Fabio Capello (AS Roma), 7. Alex Ferguson (Manchester United), 8. Vicente del Bosque (Real Madrid), 9. Arsene Wenger (Arsenal), 10. Javier Irureta (Deportivo La Coruña).

Anghel Iordãnescu a jövô héten Mircea Sandu elnökkel közösen szignózza szerzôdését, vagyis ô lesz a román labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya. Az 51 éves szakembernek nagynehezen sikerült megegyeznie az egyesült arab emírségekbeli Al Ain klubcsapat vezetôségével, s miután azok az érvényben lévô kontraktusa ellenére elengedték – az 1993–1998 közötti dicsô korszak után –, ismét leülhet a román nemzeti tizenegy kispadjára.

Collina utolérte Puhlt

Az olasz Pierluigi Collinát választották a 2001-es év legjobb játékvezetôjévé a labdarúgás történetével és statisztikáival foglalkozó szervezet (IFFHS) szavazásán. A 41 éves olasz futballbíró negyedszer kapta meg ezt az elismerést, és utolérte az ugyancsak négyszeres elsô Puhl Sándort. Collina (129 pont) mögött, a svéd Anders Frisk (47) lett a második, a dán Kim Milton Nielsen (34) pedig a harmadik.

Túl az álomhatáron

Michael Jordan, az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) szereplô Washington Wizards szupersztárja egykori csapata, a Chicago Bulls elleni gyôztes (89–83) találkozón túljutott a 30 ezer pontos álomhatáron. Jordan pályafutása során összesen már 30.014 pontot szerzett, és csak hárman elôzik meg az örökranglistán: a legeredményesebb Kareem Abdul-Jabbar (38.387), akit Karl Malone (33.654) és Wilt Chamberlain (31.419) követ. – Nem érdekelnek a statisztikák, csak a gyôzelem számít – mondta Jordan. – A Washingtonnal jó úton járunk, mindig a következô meccsre koncentrálunk. Sajnálom a chicagóiakat, ôk azt hiszem, egy kicsit rossz irányba indultak el.

Leonard Dorin Doroftei, az amatôrként világbajnok és kétszeres olimpiai bronzérmes román ökölvívó lett a Boksz Világszövetség (WBA) profi könnyûsúlyú bajnoka, miután pontozással legyôzte a címvédô argentin Raul Balbit. A 31 éves Doroftei, aki 1998 óta Montrealban él, és rövidesen megkapja a kanadai állampolgárságot, huszadik hivatásos mérkôzését nyerte meg.

Tenisz: spanyol siker a döntôben

Spanyolország nyerte a tenisz Hopman Kupát, a vegyes csapatok nem hivatalos világbajnokságát, miután a döntôben szoros csatában legyôzte az Egyesült Államokat. A spanyolok 1990 után másodszor végeztek az élen. Arantxa Sanchez-Vicario az elsô játékos, aki kétszeres gyôztesnek mondhatja magát. Az amerikaiak ugyanilyen összeállításban tavaly Svájctól szenvedtek vereséget a döntôben.

A világranglista 30. helyén álló 19 éves Tommy Robredo volt a Hopman Kupa döntôjének hôse. A spanyol teniszezô az egész torna alatt veretlen maradt, a fináléban pedig két meccslabdát hárítva fordított Jan-Michael Gambill ellen. Ha Gambill csak az egyik lehetôségét kihasználja, akkor az amerikaiak ünnepelhettek volna. "Fantasztikus hét volt, nagyon élveztem a játékot – mondta Robredo. – Nem számítottam rá, hogy ennyire sikeresek leszünk, szeretnék köszönetet mondani Arantxának, rengeteget segített. Amikor 1990-ben a testvérével, Emilióval megnyerték a Hopman Kupát, még csak 7 éves voltam, és arról álmodoztam, hogy egyszer én is olyan ismert leszek, mint ôk." "Tommy minden meccsén szenzációsan küzdött, igazi nyerô típus, akit semmi sem hoz ki a sodrából – dicsérte partnerét Sanchez-Vicario. – A Szeles Mónika elleni vereséggel egy kicsit megnehezítettem a dolgát, de bíztam benne, hogy kijavítja, amit elrontottam. Remekül megértettük egymást, Robredo még sok örömöt fog szerezni a rajongóinak."

Amerikai siker esetén Szeles Mónika duplázhatott volna: 1991-ben még jugoszláv színekben hódította el a serleget. "Gratulálok a spanyoloknak, megérdemelten nyertek. Nem történt tragédia, gyôzött a jobb. Tavaly is a döntôben buktunk el. Ha jövôre megint bekerülünk a fináléba, akkor mindenképpen nyerni fogunk." Jan-Michael Gambill sem volt elkeseredve: "Nagyon élveztem a játékot, kiváló hangulatú torna volt. Mónikával remekül megértettük egymást, a két második hely igazán kiváló eredmény. Robredo azért nagyon jó játékos, mert kiélezett helyzetekben, a sorsdöntô labdameneteket mindig meg tudja nyerni. Nem volt jobb nálam, de ô értékesítette a meccslabdát, ami nekem kétszer sem sikerült."

Hopman Kupa, döntô

Spanyolország–Egyesült Államok 2-1

Arantxa Sanchez-Vicario – Szeles Mónika 1–6, 6–7

Tommy Robredo – Jan-Michael Gambill 6–3, 2–6, 7–6

Robredo, Sanchez-Vicario – Gambill, Szeles 6–4, 6–2

Copyright © Bihari Napló - 2000