Szeghalmi Örs
A hanuka (chánuká) ünnepe a zsidó idôszámítás szerint kiszlév hó 25-én kezdôdik, és nyolc napig tart. Annak a gyôzelemnek állít emléket, amelyet a Mákkábeusok három évig tartó szabadságharc után arattak a Palesztinát elfoglaló szíriai görögök fölött, és legyôzték a görögök hellenista zsidó támogatóit is, akik változtatásokat akartak bevezetni a zsidó vallásgyakorlatban. A harc i. e. 165-ben a Jeruzsálemi Templom visszafoglalásával ért véget. A gyôzelemmel helyreállt Palesztina szuverenitása is. A "chánuká" azt jelenti: "felavatás", s arra utal, hogy újra Isten oltalmába ajánlották a Templomot, amelyet a pogány bálványok és praktikák beszennyeztek.
Számos kérdés merül fel a zsidókban még ma is emez ünnep kapcsán. A leggyakoribb dilemmákra a válasz a következô: chánukákor szabad dolgozni; a chánukái menóra nyolckarú kandeláber, amelyen külön helye van a "szolgalángnak", amellyel napnyugta után meggyújtják a lángokat; a menóra lángját nem szabad gyakorlati célra olvasásra, világításra, cigarettagyújtásra stb. használni; a menórát az ablak közelében kell meggyújtani, hogy kívülrôl látni lehessen; szokás a gyerekeknek pénzt chánukágeltet és ajándékokat adni; az istentisztelet rendjébe chánuká hetében beiktatják a Hálélt, valamint az Ál Hániszim hálaimát, amelyet a gyôzelmek és csodák emlékére mondanak. Ez utóbbit csatolják az étkezés utáni hálaimához is.
Nagyváradon tegnap köszöntötték a hanukát. A Mihai Viteazul utcai zsinagógában Teodor Felix Koppelman, a Nagyváradi Zsidó Hitközség elnöke beszédben emlékeztetett az ünnep eredetére és az izraeliták egységének fontosságára. Vallási szertartással ünnepeltek a hívek, s a mind népszerûbbé váló Hakeshet kórus zsidó dalokat adott elô.
Az RMDSZ Bihar megyei Szervezetének rogériuszi körzete december 6-án, pénteken 15 órai kezdettel nagyszabású Mikulás-napi ünnepséget szervez az Arcadia Ifjúsági és Gyermekszínház termében.
Az elôadás elsô részében a Zenés mesekönyv címû mûsort láthatják a gyerekek a Ludas Matyi Társulat mûvészeinek elôadásában. A közismert és kedvelt rajz- és bábfilmslágereket élô zenekari kíséret teszi élvezetesebbé. A Zenés mesekönyv rendezôje Szôke Kavinszky András társulatvezetô, a hangulatos díszlet a budapesti díszlettervezô, Ritter Szilvia munkáját dicséri.
A mûsor második felében megérkezik a várva várt Mikulás is, sok-sok ajándékkal a puttonyában.
Várjuk minden kedves érdeklôdô, a rogériuszi körzethez tartozó gyerek jelentkezését 10 éves korig. Belépôjegyeket az RMDSZ rogériuszi körzetének székházában naponta 1016 óra között lehet igényelni.
Cím: Nagyvárad, Dacia sugárút 106. szám. További információk a 267951 telefonszámon.
Szeghalmi Örs
Több ízben próbáltak már cenzúrát bevezetni a megyefônökségen, egy ízben emiatt lapunk a kormánynál és a miniszterelnöknél is írásbeli panasszal élt. Akkor Aurel Tarau prefektus és szóvivôje, Dan Matea idejében végül visszakoztak.
Hónapokkal ezen események után, s azt követôen, hogy a prefektusi székbe Florian Serac, a szóvivôi posztra pedig Nicolae Sandru került, tegnap közölték, hogy alkalmazzák az 544. számú jogszabályban foglaltakat. Ez ugyan arról szól, hogy a közérdekû információkat hogyan kell prezentálniuk a hivatalosságoknak, ám valójában épp ellenkezôleg hat. Maga Serac fogalmazott meg utasítást sajtófônökének, hivatalos okmányban írásba adva: "mostantól Nicolae Sandru felel a közérdekû információk továbbításáért"! Hogy ez a gyakorlatban mit jelent? Maga Sandru mondta el kicsit szégyenkezô hangon azoknak az újságíróknak, akikkel hónapok óta megfelelô informális és munkakapcsolatban állt: "Gyakorlatilag kérvényt kell benyújtani hozzám. Információt csak a törvényben foglalt módon adhatok, ha azt megfelôen kérik." Az ominózus törvény pedig a hatóságoknak kedvez a sajtó kárára. Külön formanyomtatványt kell ugyanis igényelni, ezt kitöltve benyújtani. A válaszadási határidô 24 óra és 30 nap közötti. Elôbbi esetben úgymond szinte azonnali tájékoztatás lehetséges, de "ha az adott ügyben kiegészítô dokumentálódásra van szükség", akkor az illetékesek akár egy hónapig is elodázhatják a választ.
Az új gyakorlat szellemében zajlott a Prefektúrán a tegnapi tájékoztató is. Sandru közölte a riporterekkel: "Küldtem önöknek pár közleményt e-mailen. Megkapták? Ja, hogy nem? Jó, lehet, hogy nem mindenkinek küldtem el." Ezt követôen száraz közleményt olvasott fel Serac elmúlt heti ténykedésérôl, valamint pár másik kommünikét ismertetett.
Az uniós csatlakozási tárgyalások tegnapi fordulóján a három balti ország álláspontja szerint az EU által ajánlott feltételek csupán részkérdésekben nem felelnek meg számukra, s ezzel nehéz helyzetbe hozták a többi tagjelöltet, köztük elsôsorban Lengyelországot. Észtország, Lettország és Litvánia teljes mértékben elégedett a pénzügyi javaslatokkal, hiszen egy fôre számítva a legnagyobb szubvenciót kapják Brüsszelbôl. A 3 milliós Litvánia például 20042006 között több mint 1,3 milliárd euróval többet fog kapni, mint amennyit befizet az EU-büdzsébe. Észtország is csak kisebb kiigazításokat tart szükségesnek: például 60 ezer tonnával növelni szeretné tejtermelés-kvótáját. Közel áll a tárgyalások befejezéséhez Szlovákia is: Ján Figel szlovák fôtárgyaló hivatalosan ugyan azt követeli, hogy 45 százalékra emeljék fel a közvetlen agrártámogatásoknak az EU-hoz viszonyított arányát, de Pozsony alapvetôen elégedett az unió ajánlatával, hiszen lényegesen magasabb költségvetési hozzájárulást kap Brüsszeltôl, mint a szomszédos Csehország.
A román nemzeti idegenforgalmi külképviseleti iroda ünnepélyes megnyitóján a magyar fôvárosban Adrian Nastase kijelentette: "Azt szeretnénk, hogy mind politikai, gazdasági, parlamenti szinten, mind pedig a turizmusban tovább fejlôdjenek és erôsödjenek a románmagyar kapcsolatok." A bukaresti kabinet vezetôje szerint a most megnyitott iroda bizonyítékként kell hogy szolgáljon a románoknak és a magyaroknak arra, hogy nagyon sok közös érdekünk van. A státustörvénnyel kapcsolatban ezúttal azt hangsúlyozta: meg kell érteni, hogy Magyarország segítsége természetes a Romániában élô magyar közösség számára, a román államnak pedig hasonlóan kell eljárnia a magyarországi román közösséggel. "Egyébként pedig az európai normákat és alapelveket kell érvényesíteni" tette hozzá Nastase. Az alkalom kapcsán kifejezte abbéli reményét, hogy az iroda segítségével a román fél további érveket sorakoztathat fel a magyar turisták számára annak érdekében, hogy látogassák meg Romániát nem csupán Erdélyt, hanem az ország más tájait is.
Pál Béla, a magyar Miniszterelnöki Hivatal turizmusért felelôs államtitkára elmondta: ez a budapesti iroda a turizmus fontosságát jelzi a két ország számára. Mint fogalmazott, mûködése egyben tovább erôsíti a politikai és gazdasági kapcsolatokat is a két ország között. Dan Matei Agathon turisztikai miniszter a megnyitó utáni sajtótájékoztatón kijelentette: Magyarországról eddig a román idegenforgalomba mintegy 150 millió dollár értékû befektetés érkezett, amit tovább szeretnének növelni. Közölte, hogy a privatizáció ebben az ágazatban már befejezôdött, ezért jelenleg új szállodák építésére várják a befektetôket. A tájékoztatás szerint a Romániából Magyarországra látogatók száma 2001-ben 4,3 százalékkal emelkedett 2000-hez képest, 2002 elsô kilenc hónapjában a látogatók száma meghaladta a 4,8 milliót, ami 12,6 százalékos növekedést jelent a tavalyi év azonos idôszakához képest. A Magyarországról Romániába irányuló turistaforgalom 1998-tól folyamatosan emelkedett, 2001-ben pedig elérte az 1,13 millió fôt, ami 36 százalékos növekedés az elôzô év azonos idôszakához viszonyítva.
Wagner István
Nastase miniszterelnök már pénteken állva hagyta Európát Budapesten: a prágai, román részrôl a nagykövetségen pezsgôvel megünnepelt döntés után elsô útja Magyarországra vezetett, s nem azért, mert ez a legközelebbi NATO-tagállam. A kormányfô-pártvezér és vendéglátója stratégiailag kötötte össze a két országot egy egész évszázadra, s mivel az aláírt dokumentumban gyönyörû passzusok szólnak a kisebbségvédelemrôl is, újabb pompás bizonylat született a Nyugat számára arról, hogy minden rendben. S miután a státustörvény módosításával kapcsolatban ugyanezen alkalomból megjelenített hivatalos román álláspontot is megfelelôen árnyalta, szemben Dzurinda mester indokolatlan felhördüléseivel és zsigeri viszonyulásával, Nastase Pozsonyt is nevetségessé tette az európai diplomáciai porondon pontosabban magát állította igen kedvezô fénybe. Ami ugyebár igen fontos, tehát ilyen szempontból is minden rendben van.
Hôsünk, az országban messze a legsûrûbben mediatizált vezetô gondoskodott az itthoni imidzsrôl is: Pestre menetele elôtt Gyulafehérváron keménykedett egy sort belsô használatra, aztán visszajött Kolozsvárig nemzeti ünnepet ülni, jelezvén, hogy Erdély mennyire fontos Bukarestnek, majd megint a magyar fôvárosba repült. Itt aztán több fronton is sikeresen harcolt. Nagyívû környezetvédelmi beszédével sikerült feledtetnie amúgy is igen jóindulatú vendéglátóival a gátszakadásból és hihetetlen ciánkoncentrációból fakadt tiszai élôvilág-pusztulást, este pedig fogadást adott a magyar kormányfô és más notabilitások tiszteletére, a román nemzeti ünnep alkalmából. És ez a normalitás újabb jele vélekedtek higgadt bukaresti elemzôk, s ha már így van, abba a világ legtermészetesebb módján fért bele anyaországi és erdélyi és nyugati magyar is a budapesti Kempinski Szállóban, Medgyessytôl Gönczig, Verestóytól Habsburg Györgyig és így tovább.
No de a legkomolyabban: ezek után felmerül még bárkiben is, hogy nincs minden a legnagyobb rendben?! Ugyan már
Az ünnepi fogadáson részt vett Kovács László magyar külügyminiszter, Göncz Árpád volt köztársasági elnök, valamint az RMDSZ több honatyája is. Gál J. Zoltán, a budapesti kabinet szóvivôje az eseménnyel kapcsolatban az MTI-nek elmondta: Medgyessy Péter részvételével azt kívánta jelezni: a magyar kormány nem a múlt sérelmeire, hanem a jövô lehetôségeire építi politikáját. "Nagy jelentôségû ez a mozzanat a szomszédságpolitikában, mert hozzájárulhat a határon túli magyarok érdekeinek képviseletéhez" fogalmazott a szóvivô, hozzátéve: "Különösen fontos, hogy ezt egy olyan magyar miniszterelnök teszi meg, akit családi gyökerei is Erdélyhez kötnek." Gál J. Zoltán emlékeztetett arra is, hogy Adrian Nastase az év folyamán több gesztust is tett azzal, hogy magyar nemzeti ünnepek alkalmából ellátogatott a bukaresti magyar nagykövetségre.
"Románia mindenhol otthon van, a románok saját házukban ugyanúgy önmagukra találhatnak, mint az európai házban" nyilatkozta Adrian Nastase Budapesten. A miniszterelnök fontosnak nevezte a román politika "mobilitását" és a diplomácia "ügyességét", kijelentve, hogy a jövôépítés érdekében nemcsak Bukarestben kell jelen lenniük, hanem Budapesten vagy Berlinben is, és nemcsak Gyulafehérváron, hanem az összes európai fôvárosban. "Az elmúlt nyolcvannégy évben megtanultuk, hogy mit jelent a nemzeti egység és szolidaritás, s hogy mennyire szükség van a szövetségesekre" mondta Nastase, aki egy sajtótájékoztatón ugyanebben a vonatkozásban kijelentette: "Tanulnunk kell a 20. század leckéibôl, a nemzeti érdekeink megvalósítására kell összpontosítanunk, és nemzeti identitásunk mellett európai önazonosságunkat is hangsúlyoznunk kell."
A vasárnap esti budapesti rendezvény elôtt már több órával demonstrálók gyülekeztek a helyszínen, összesen mintegy 120-an. A Készenléti Rendôrség és a Budapesti Rendôr-fôkapitányság rendôrei kiszorították ôket a Kempinski Szálloda elôtti térrôl, közben több petárda robbant, dulakodás volt néhány demonstráló és a rendôrök között, és három embert kiemeltek a tömegbôl. A tüntetôk késôbb elhagyták a helyszínt. Németh Lajos, az Országos Rendôr-fôkapitányság kommunikációs igazgatóhelyettese az MTI-nek elmondta: egy 26 éves budapesti lakost elôállítottak rendzavarás miatt, ugyanis a fiatalember ellenállt a rendôri intézkedésnek. A résztvevôk az MTI helyszínen lévô tudósítójának azt mondták: azért tiltakoznak, mert elfogadhatatlannak tartják, hogy magyar kormánypárti politikusok egy olyan ünnepi fogadáson vesznek részt, amelyen arról emlékeznek meg, hogy 1918. december 1-jén a gyulafehérvári gyûlésen kikiáltották Erdély, Havasalföld és Moldva egyesülését.
A Képviselôház Állandó Bizottsága (ÁB) elégedetlen azért, mert a különbözô szakbizottságoknál számos törvénytervezet "a fiókokban hever", és hónapokig senki nem nyúl hozzájuk. Tudor Mohora tegnap kijelentette: semmi sem indokolja, hogy egyes jogszabályokat a bizottságok akár egy évig ne tárgyaljanak. Az alsóház jegyzôje egyben arra is emlékeztetett, hogy a házszabály legtöbb hatvannapos "átfutási idôt" engedélyez a bizottsági vitákra. Kiderült, hogy az elfekvô tervezetek száma eléri a 150-et. Az ügymenet felgyorsítása érdekében az ÁB tagjai a jövô hét elején megbeszélést fognak tartani a szakbizottságok elnökeivel. Végsô esetben a plénum megvitathat tervezeteket a bizottsági jelentések hiányában is.
Putyin elutazása elôtt az Új Kína hírügynökségnek adott interjújában különleges jelentôségûnek nevezte pekingi útját, mert arra a Kínai Kommunista Pártnak a nemrég lezajlott kongresszusa után kerül sor. A kongresszuson nemzedékváltás történt a pekingi csúcsvezetésen belül, ami szerinte nemcsak a hatalmas gazdasági potenciállal és növekvô nemzetközi súllyal bíró ország hazai közvéleménye, hanem az egész térség számára fontos esemény. Az orosz elnök és vendéglátója, Csiang Cö-min államfô az oroszkínai stratégiai partnerség és együttmûködés megerôsítése mellett kötelezte el magát, amelyrôl tegnap közös nyilatkozatot írtak alá. Putyin az általa "rendkívül barátinak, de nagyon is tárgyszerûnek" minôsített államfôi tárgyalások után újságíróknak leszögezte, hogy a kétoldalú kapcsolatokban "gyakorlatilag nem maradt több kényes kérdés". A kínai elnök válaszában jelezte, hogy Peking a jövôben is kész a mélyreható véleménycserére a változatlanul hatalmas távlatokkal rendelkezô kétoldalú kapcsolatok és a nemzetközi kérdések tekintetében.
A pekingi oroszkínai nyilatkozatban nagy teret szenteltek a terrorizmus elleni küzdelem kérdéseinek, leszögezve, hogy nem engedik meg olyan szervezetek létrehozását és mûködését országaik területén, amelyek kárt okozhatnának a másik állam szuverenitásának, biztonságának és területi épségének. Putyin és Csiang egyetértett abban, hogy az iraki problémára csakis politikai-diplomáciai eszközökkel, az ENSZ Biztonsági Tanácsa határozatainak szigorú betartásával lehet végleges megoldást találni. Ugyancsak mielôbbi politikai rendezést szorgalmaztak a palesztinizraeli szembenállás tekintetében. A felek a kétoldalú gazdasági kapcsolatok jelentôs fejlôdését várják a két ország közös olajvezeték-építési vállalkozásától. A rendszer az irkutszki körzettôl, Angarszk városától a Kína északnyugati részében fekvô Daicsingig húzódna, melyen évente elôbb 20, de 2010 után már 30 millió tonna orosz kôolaj érkezhetne Kínába, így a távol-keleti nagyhatalom mérsékelhetné függôségét a közel-keleti térségbôl származó szállításoktól.
Tuduka Oszkár
Péntek este a Mûvészeti Középiskola ének tanszakos növendékei a román nemzeti iskola jeles alkotásaiból válogatott mûsorral álltak telt házas közönség elé. A 22 kompozíció szerzôi között Geoge Enescu, Gheorghe Dima, Eduard Caudella, Sabin Dragoi, Emil Montia, Tiberiu Brediceanu, Hilda Jerea, Paul Constaninescu, Nicolae Bretan, Norbert Petri, Augustin Toma, Vasile Popovici mûvei szerepeltek.
A változatos mûsor lehetôséget nyújtott arra, hogy a fiatal diákok bizonyíthassanak, számot adjanak szorgalmukról, tehetségükrôl, felkészültségükrôl. Nehéz kiválasztani azokat, akik máris jelezték kibontakozó tehetségüket. Ezek közé tartozik: Jecu Georgeta, Ghete Georgeta, Hordoan Alexandru, Szabó Katalin, Crosman Vlad, Máté Réka és Hodisan Claudia, aki a híres román karácsonyi dalt, a kolindát énekelte.
Tóth Hajnal
Sok szép pillanattal gazdagodhattak lélekben a magyar katolikus közösségek egyesületének Háló-találkozóján a résztvevôk. Szombaton, míg a Böjte Csaba ferences szerzetes által alapított és vezetett gyermekotthon kis lakói kézmûves-foglalkozáson vettek részt, az intézmény szászvárosi kántortanítója, Menyhárt Ernô meghatóan beszélt a gyermekekrôl, személyes élményeirôl.
Az otthon azzal a célzattal jött létre, hogy gondoskodó, nevelô otthona legyen a Dél-Erdélyben kallódó gyermekeknek. Sokuknak ugyanis nincs lehetôsége "normális" családban élni. Jelenleg közel 400 gyerkôccel foglalkoznak Déván és Szászvárosban. Déván nagyobb gyermekek számára magániskolát és szórványkollégiumot is mûködtetnek, Szászvárosban IIV. osztályos gyermekek oktatásával-nevelésével foglalkoznak. A fiatal kántortanító mesélt arról, milyen érzés ezekkel a szegény sorsú fiúcskákkal és lánykákkal foglalkozni, s elfogadni, megcirógatni a hozzájuk kerülô szutykos, kócos vadócokat, akiket sokszor kitaszítanak a közösségekbôl, a társadalom láthatatlan védôburkából. "Akkora szeretetet kapunk, hogy semmilyen más munkában nem lenne ennyi szeretet. Sokszor reggeltôl vakulásig próbáljuk a gyerekeket oktatni, nevelni. Minden nap egy élmény. S mindennap kopogtatnak az ajtónkon, hogy fogadjunk be újabb gyermekeket" mondta Menyhárt Ernô. Hozzáfûzte: jó volna még több gyermeket megmenteni, istápolni.
Arról is szólt: ha kéregetô kisgyermekkel találkozunk, s nem akarunk neki pénzt adni, mert valószínûleg nem ô költené el, s valószínûleg nem neki vásárolnának a gyermeküket koldulni küldô szülôk, legalább vegyünk neki egy süteményt, mondjunk neki egy-két jó szót. Hisz vannak olyan kis koldusok, akiket nem engednek be este a házba, ha nem visznek haza elegendô pénzt, hanem éjszaka is tovább kell csavarogniuk, kunyerálniuk Advent idején erre még inkább gondolhatunk.
Szeghalmi Örs
Csoda. Így fogalmazott kérdésünkre egy illetô, aki épp ingyenes gyógyszeréért igyekezett tegnap az egyik váradi gyógyszertárba, s azt tapasztalta, hogy nem kell már órákig sorban állnia. Pedig szó sincs csodáról, sôt, semmi sem történt igazából. Mint megírtuk, a megyei egészségbiztosító vezetôje, Valentin Moldovan nemrégiben azt ígérte: rövidesen rendezôdik az ingyenes és térítéses gyógyszerek ügye. Hisz nagyon hosszú ideje már óriási gond volt hozzájutni a támogatott patikaszerekhez. Minden hónap elején emberhez méltatlan módon kellett közelharcot vívniuk a patikák elôtt órákig sorban álló betegeknek, hozzátartozóiknak. Néhány óra elteltével pedig alig maradt a készletbôl, elfogyott a kerettámogatás, sokan kénytelenek voltak pénzért megvenni azt a patikaszert, ami amúgy térítéses vagy ingyenes. Moldovan pedig semmit sem tett a rendezésért, majd bejelentette: azt találták ki, hogy a jövôben minden receptre felírja az orvos, pontosan melyik nap váltható ki a készítmény, így nem kell várakozni. Már akkor jeleztük: ez nem megoldás, s tegnap kiderült, hogy valóban nem az.
Délelôtt végigjártuk a megyeszékhely jó néhány patikáját, kikérve az ott dolgozók véleményét is. Megerôsítették: sorok ugyan nincsenek, de a kerettámogatás így is ugyanolyan hamar el fog fogyni, mint eddig. Hiába jön tehát pár nap múlva a polgár, ingyen vagy térítéses árú gyógyszert nem kap már! Ráadásul az eddiginél jóval több személyi adatot kell felvezetnie a receptre, s aki ezt nem teszi meg otthon, az a patikák elôcsarnokában kénytelen bajlódni vele. Sokan járnak így, lassítva az ügymenetet, tehát nem kizárt, hogy még a várakozó tömeg is újra megjelenik a gyógyszertáraknál.
Megoldás Moldovan módra. Akinek félhivatalosan bejelentett leváltásától ráadásul a jelek szerint el is álltak az illetékesek
Tököli Magdolna
Az üzletekben és piacokon bô a választék ajándékban, bár sok újdonsággal nem rukkoltak elô a kereskedôk az elmúlt évekhez képest. Úgy tûnik, hogy a Télapó gazdagságát idén is jelentôsen befolyásolja majd a pénztárcák vastagsága, hiszen a többgyermekes családok nehezen engedhetik meg maguknak, hogy minden gyerkôcnek vegyenek mondjuk egy-egy 8090 ezer lejes ajándékcsomagot.
A Decebal piacon 1520 ezer lejért lehet kapni a közepes nagyságú, csokoládéból készült Télapót, egy kisebb, édességeket tartalmazó ajándékcsomag 4550 ezer lejbe kerül. A színes papírral és szalagokkal díszített virgácsok, melyeket többnyire cigány árusok kínálnak, tízezer lejt kóstálnak. A piac bejáratánál álldogáló virgácsárus felháborodottan tiltakozott, amikor egy polgárôr el akarta zavarni. "Nekünk itt a helyünk, van engedélyünk" jelentette ki magabiztosan.
Kicsit odébb, az egyik bódénál sokan nézegették a karácsonyi üdvözlôlapokat, amelyek átlagban hétezer lejbe kerülnek. Itt szép, az ünneppel kapcsolatos kifestôkönyveket is lehetett vásárolni 25 ezer lejért, sôt, még Mikulás mintás szalvétát is árultak.
A rogériuszi piacon kisebb-nagyobb ajándékcsomagokat kínáltak megvételre a kereskedôk, az árak felôl érdeklôdve azonnal felajánlották azt is, hogy más csomagot készítenek az általunk kiválasztott termékekbôl. Ezek ára tartalmuktól függôen változó. Amelyben kisebb plüssállatka is van, közel százezer lejbe kerül, míg a hatalmas csokoládé Mikulás 80 ezer lej.
Tüzes Bálint
Az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetsége (AESZ) Sepsiszentgyörgy mellett, Árkoson tartotta kétnapos küldöttgyûlését. Az ország minden sarkából összesereglett magyartanárok idén a számítógépes nyelvezet, az informatizált világ és az anyanyelv kapcsolatáról hallgattak elôadásokat.
Az elôadások után, másnap a küldöttgyûlés a 2002. év tapasztalatainak tükrében szervezte meg a 2003. év munkarendjét. A rendezvények nemcsak a Székelyföldön zajlanak majd, hanem átölelik egész Erdélyt; a tavaszi szünidôben nálunk, Nagyváradon rendezik meg a Határtalan anyanyelvimatematikaifizikai versenyt. Ennek elôkészületei már javában folynak, mondta Pásztor Gabriella tanfelügyelô. Szatmárnémetiben lesz a KAV Kôrösi Csoma Sándor anyanyelvi vetélkedô, melyre szintén mindenhonnan várnak jelentkezôket.
Az elôadások közül Prószéky Gábor budapesti nyelvész-kandidátus elôadása nyújtotta a legtöbb fogódzót. A számítógép "anyanyelvérôl", a gépfordításról vagy fordítógéprôl is szólt; kiderült, hogy a komputer anyanyelve az írott, nem a beszélt nyelv, ezért ha szólnak is hozzá, azt elôbb lefordítja. Nem önmagától fordít, csak segíti azt, aki ezt a munkát végzi. Nem váltja, s nem is válthatja ki a Gutenberg-galaxist, fô feladata a háttérinformáció szolgáltatása, úgy hozzon információt, hogy a felhasználó el ne vesszen a végtelen hosszú szövegben. Elmondta, hogy Trianon Magyarországot egynyelvû országgá tette, ám mára a többnyelvû világ igénye egyre erôsödik. Európa soknyelvûsége elônyt jelenthet az egynyelvû nyelvi nagyhatalmakkal (angol, japán) szemben. A magyar nyelv komplexitásának eredménye, hogy nem lehet ugyanúgy jellemezni, mint a svédet, norvégot, franciát. Nyelvileg hamarabb csatlakoztunk Európához, mint gazdaságilag.
Szilágyi N. Sándor Egy felhasználó tapasztalatai címmel tartott érdekfeszítô elôadásában arról szólt: mennyire fontos, milyen minôségû szöveget sikerül elôállítani, s ebben mennyire segít a gép, illetve hogy a nyelvmûvelô irodalom mennyire tudja hasznosítani a képernyôs megjelenítést s a különbözô programok (Word, Windows, Office, Quark, Excel) által kínált lehetôségeket.
Búcsúzáskor az AESZ-tagok abban állapodtak meg, hogy éves konferenciáikat ezentúl mindig november utolsó elôtti hétvégéjén tartják.
"Ez az idôszak, amikor Nagyvárad építészetben, kulturális életében, az európai divat követésében, életmódjában, sôt a kávéházak sokaságában is egyenesen a fôvárossal rivalizál" állott többek között a rendezvényre kiadott meghívóban, és öröm volt látni, hogy a termet zsúfolásig megtöltô, kétszáz fôs közönség nemcsak a Nagyváradról vagy környékérôl elszármazottakból áll, hanem sok tôsgyökeres budapesti is kíváncsi a pompás kivitelû könyvre, a Várad fénykorát ily eredeti módon megjelenítô kötetre, annak szerzôjére és kiadójára. Utóbbi, a szintén váradi gyökerû Kôrössi P. József, a Noran könyvkiadó vezetôje a bemutatón a szerzô és saját maga közé invitálta Réz Pált, a Várad, villanyváros címû sorozat szerkesztôjét is, hiszen a kötet is ennek a sorozatnak a részét képezi. Az est java részét hármójuk pódiumbeszélgetése tette ki, melynek során sok szó esett a kötet születésérôl, az akkori váradi miliôrôl az épületekrôl, de az építôkrôl, a kávéházak törzsvendégeinek számító mûvészekrôl és alkotásaikról is , és nemkülönben a jelenrôl, illetve a további, szintén váradi tematikájú kötetek kiadására vonatkozó tervekrôl.
A beszélgetést F. Bathó Ida és Csoma Judit színmûvészek szavalatai tarkították, illetve az általuk felolvasott néhány korabeli publicisztika, köztük egy Ady-vezércikk. A találkozó végén a váradi gyökerûek vagy a várost ismerôk számára oly sok mindent "elmesélô" képeslapokat lehetett egy vetítés során megtekinteni: a számítógépes program által összekevert, váltogatott, kicsinyített vagy fölnagyított, idônként eltorzított képek hangos megnyilvánulásokat csaltak elô a közönség soraiból. A bemutatót állófogadás zárta: míg sokan ezen az eseményen találkoztak hosszú ideje, s az alkalmat megragadva baráti beszélgetéseket folytattak fölöttébb nosztalgikus hangnemben, Péter I. Zoltán hosszú idôn át dedikálta nagy örömmel Váradról szóló könyvét Budapesten, a Mûcsarnokban.
Vajda Zoltán
Dino de Laurentiis producer 1985-ben nagyot bukott a Michael Cimino rendezésében készült A sárkány éve címû filmjével. Egy évvel késôbb, tartva egy újabb "sárkányos" filmcímtôl, következô produkciójának Az embervadász címet adta, pedig azt egy másik Michael, nevezetesen Michael Mann rendezô (Szemtôl szemben) Thomas Harris: A vörös sárkány címû sikerregénye alapján forgatta. Az embervadászt az óvatos címválasztás sem mentette meg a feledés homályától, azonban egyik mellékszereplôje furcsamód rendkívül híres lett öt évvel késôbb. Ugyanis a skót Brian Cox eléggé egysíkú alakításában Az embervadászban tûnt fel elôször az a Hannibal Lecter, aki számára 1991-ben A bárányok hallgatnak valóságos kultuszt teremtett, elsôsorban persze Anthony Hopkins briliáns alakításának köszönhetôen. De Laurentiis produceri "mûhelyébôl" került ki két évvel ezelôtt a történet folytatása is, Hannibal címmel. Talán a pénzes olasznak akart kedvezni a forgatókönyvíró (szintén Thomas Harris), amikor a cselekmény zömét Firenzébe helyezte.
De Laurentiis állítólag már tíz éve foglalkozott a Vörös sárkány újraforgatásának gondolatával, már csak Anthony Hopkins személye miatt is, hiszen így válhat trilógiává, kerek egésszé a HopkinsLecter-sorozat. Az persze ma már senkit sem zavar, ha egy történetfolyam elejére jóval a mesélés kezdetei után derül fény (lásd Csillagok háborúja). Újra filmre vették tehát a Vörös sárkányt, ezúttal eredetei címen (Szabadság mozi, A terem). Brett Ratner rendezô neve nem cseng olyan jól szakmai berkekben, mint a "bárányos" Jonathan Demme vagy a "hannibalos" Ridley Scott neve. Vígjátékrendezô létére (Csúcsformában 1., 2.; Segítség, apa lettem) azonban ügyesen helytállt a thriller mûfajában is, efelôl a kétkedôknek a bárányokhoz hasonlóan egy szavuk sem lehet. Igaz, munkáját nagyszerû színészek segítették. Hopkinson kívül Edward Norton, Ralph Fiennes, Harvel Keitel. A nôi vonalat is sokkal markánsabban képviseli Emily Watson, mint tette azt Julianne Moore a Hannibal-béli vérszegény figurájával és sablonos alakításával. Egy ilyen filmben különben is bûn a vérszegénység. Ezt a nagy ínyenc, élet- és halálmûvész Hannibal Lecter is megmondhatja. Az interneten egyébként megtalálhatók kedvenc ételeinek receptjei. Jó étvágyat!
Dérer Ferenc
Kecskés Zoltán úgy jutott ki az atlantai olimpiára, hogy a Kínában megrendezett világbajnokságon, mely az olimpiai részvételre feljogosító kvalifikálást is jelentette, a 10-ik helyen végzett. Aztán jött a nagy esély, minden sportoló álma, hogy részt vehessen egy olimpián. Neki mindez sikerült, ekkor 22 éves volt. Atlantában megállta a helyét, hiszen a 64 kilós súlycsoportban az összetett versenyben a 8-ik helyen végzett. "Az olimpián való részvételemet a legnagyobb eseménynek tartom életemben. Kicsi koromban, majd késôbb fiatal versenyzôként számomra ez csak egy álom volt, és amikor az álom valóra vált, jól akartam szerepelni. Úgy érzem, ezzel az eredménnyel nem vallottam szégyent."
A következô évben válságba került karrierje, debreceni egyesülete, a DVSC feloszlatta súlyemelô-szakosztályát, a fiatal sportoló gyakorlatilag az utcára került. A civil életben kellett találjon magának helyet, majd 1999-ben egy tatabányai egyesület ajánlatát elfogadva a bányászvárosban újrakezdte a súlyemelést. Még ebben az évben a 77 kilós súlycsoportban részt vett az athéni világbajnokságon, itt azonban elmaradtak a várt eredmények, helyezetlen maradt, így csak a B csoportban versenyezhetett. Mindez azt is jelentette, hogy az elért eredmények alapján nem jutott ki a sydneyi olimpiára. "Ahhoz, hogy mindez sikerüljön, meg kellett volna vernem a nyíregyházi csapatban versenyzô Popa Adriánt. A körülmények sem voltak olyanok, melyek mindezt lehetôvé tették volna, munkásszállón laktam, nem volt ideális a felkészülési lehetôségem."
Tatabányát otthagyta, visszaköltözött Debrecenbe, versenyzôként egy ideig nem folytatta. Ebben az idôben sûrûn járt haza szülôfalujába, Érkörtvélyesre, a nyírábrányi vámosok mindig biztatták, kezdje újra. A régi debreceni edzôjével újrakezdte a felkészülést, késôbb a magyar válogatott szövetségi kapitánya meghívta a tatai edzôtáborba, ahol a súlyemelô-válogatott a 2002. áprilisi Európa-bajnokságra készült. Itt is szép eredményt ért el, hiszen a 69 kilogrammos súlycsoportban az ötödik helyen végzett. A varsói világbajnokságot ki kellett hagynia, de reméli, hogy a 2003-as vb-n már részt vesz, és eredményei alapján ott lehet majd az athéni olimpián.
C. Patócs Júlia
Több mint egy évvel ezelôtt került elôször szóba az Avram Iancu-szobor-állítás, Nicolae Marian szalontai ortodox lelkész elképzelése. Az ötlet nagy por kavart a hajdúvárosban, nem amiatt, hogy kit ábrázolna az alkotás, hanem mert a tervek szerint a szobor a helybéliek számára kedves artézi kút közvetlen közelében került volna felállításra. A Hébé istennôt ábrázoló kút a központi park Váradi út felôli sarkán látható, s csak hosszas vita után sikerült annyit elérni, hogy a Iancu-szobor kicsit távolabb, a könyvtárral szemközt kapjon helyet. A talapzat el is készült, a bronzszobor azonban csak most került rá. Az avatóra december elsejét, Románia nemzeti ünnepét választotta a szoborállító bizottság.
A nap ünnepi istentisztelettel kezdôdött a helyi ortodox templomban, melyen meghívott egyházi méltóságok szóltak az egybegyûltekhez. Ezt követôen került sor a szobor leleplezésére. Ekkor már többszázas tömeg állta körül a talapzatot, fiatalok és idôsebbek, ismert személyiségei a városnak, és olyanok, akik csak a rendkívüli esemény miatt jelentek meg. Avram Iancu közel hét méter magas, tömör bronz mellszobra Cornel Durgheu mûvész alkotása, árát adományokból gyûjtötték össze. Miután lehullt a lepel és felszentelték az alkotást, a könyvtár elôtt felállított színpadon sorra járultak a mikrofonhoz a meghívott vendégek. Elsôként Tódor Albert polgármester osztotta meg gondolatait a jelenlévôkkel, ôt Teodor Maghiar, a Nagyváradi Egyetem rektora követte, majd pedig képviselôk, Székely Ervin, Vasile Duta, Mihai Bar, történészek, többek között Viorel Faur, Florescu Florentina szóltak a megjelentekhez, végül az alkotó és az ötletgazda Nicolae Marian köszönte meg mindazok segítségét, akik támogatták a szobor létrejöttét. A felszólalók hangsúlyozták annak jelentôségét, hogy a szoborállításra épp most kerülhetett sor, amikor Románia jelentôs történelmi lépés elôtt áll, s emlékeztettek arra is, hogy bár Kossuth és Iancu életükben túl késôn találkoztak, most, bronzba öntött másuk ugyanabban a parkban áll, hirdetve a nemzetiségek békés együttélését. Teodor Maghiar dicséretesnek nevezte a szalontai románság elhatározását, hogy ilyen történelmi kegyhelyet emeljenek egy olyan településen, ahol tulajdonképpen számbeli kisebbségben élnek.
Az Érmelléki Református Egyházmegye júniusban Székelyhídon tartott XI. kórustalálkozóján Gellért Gyula esperes fogalmazta meg, hogy jó lenne a kórusok történetét egy kötetben összegyûjteni. Az érmihályfalvi egyházközség kántorától, az egyházmegye zenei elôadójától, Zih Otília Valériától megtudtuk, hogy a szükséges adatgyûjtés folyamatban van. Veres Zsolt székelyhídi kántorral 19 településen jártak október és november hónapokban, s az épített (nem elektromos) orgonák állapotát is felmérték. Kellemes meglepetésként több kis településen jó karban lévô hangszereket találtak, melyek azonban kihasználatlanul állnak kántorok hiányában. Ez adta az ötletet ahhoz az akcióhoz, melyet adventi missziós körútnak neveztek el. Ennek lényege, hogy az egyházmegyében mûködô kórusok advent vasárnapjain ellátogatnak olyan gyülekezetekbe, ahol nincs kórus, sôt néhol még az orgona hangját sem hallani az istentiszteleteken. A kezdeményezésekben részt vesz Érmihályfalva és Székelyhíd három-három kórussal, valamint a diószegiek, az érkörtvélyesiek és az érszôlôsiek. A meglátogatottak között szerepel a hegyközszentmiklósi, az érolaszi és a jankafalvi gyülekezet is. "Ez a missziós körút egy kinyújtott kéz" fogalmazott Zih Otília Valéria, hozzáfûzve, hogy kedvezô fogadtatás esetén ez az elsô akció hagyományt teremthet.
Tököli Magdolna
Kuharszki Zoltán tiszteletessel megnézve a templombelsôt, szinte hihetetlen állapotokat találtunk. Salétromos, vizes falak, a magas nedvességtartalom miatt az idôk folyamán szinte teljesen szétporladt, használhatatlan fapadok. Mindent fel kell újítani, a templom belsejét és külsejét is, új padokat kell csináltatni, és javításra vár az orgona is. Egy olyan kis településnek, mint Szentimre, a több százmillió lejes kiadás komoly gondot jelent, pedig a munkálatok elengedhetetlenek. Négylépcsôs felújításba kezdtünk mondta Kuharszki Zoltán. Elsôként a talajvíz-elvezetést kellett megoldani, aztán következett a külsô és a belsô fal leverése, majd vakolása. Ki kell cserélni a padokat is, mert ahogy a belsô munkálatok miatt elmozdítottuk ôket a helyükrôl, szinte a kezünk közt mentek szét. A munkálatokhoz szükséges pénz egy részét pályázat útján szerezték, és segített a hollandiai testvérgyülekezet, valamint az egyházkerület is. Mindez még nem elég, hiszen mintegy 400 millió lejbe kerül a templom felújítása, és ebbe nincs belefoglalva a padsorok ára. Az szinte csak álom, hogy a több mint százéves orgonát is felújítsák, hiszen ez mintegy 2500 dollárba kerülne. Mint a tiszteletes megjegyezte, bármilyen segítégre szükségük van, a helyiek és a Szentimrérôl elszármazottak adományára is.
Az egyházi életrôl kérdezve Kuharszki így válaszolt: tipikus biharias egyházi élet van Szentimrén is. Az ünnepek, esküvôk, keresztelôk alkalmával elmennek az emberek templomba, máskor jórészt üresen maradnak a padsorok. Mint mindenhol, itt is van egy úgynevezett "kemény mag" a gyülekezetben, akik sok mindent csinálnak, de különben a teljes passzivitás jellemzô. A tiszteletes szerint ez a kommunizmus elôtt nem így volt, de az elmúlt évtizedek mintha teljesen kiölték volna a közösségi szellemet a gyülekezetbôl. Az egyház visszakapta épületeit, de olyan állapotban, hogy negyvenötven év alatt még egy meszelô sem volt rájuk téve. Ezeket is rendbe kellene tenni, de hát mibôl? Azért megvagyunk. Csinálunk, amit tudunk jegyezte meg a fiatal lelkész. Kérdésünkre, hogy hogyan látja a település jövôjét, Kuharszki így válaszolt: "Szentimre nem halt meg, vegetál."
Ehhez annyit tehetünk hozzá: reméljük, hogy hamarosan felébred, és lakóinak a faluról készült egyik kiadványba foglaltak szerint "még van annyi ereje és kitartása, hogy faluja névadójának tiszteletére és az aranykorában Kisdebrecenként emlegetett község életszínvonalának helyreállításáért újból cselekedni tudjon".
Több autóst büntettek meg a hét végén a határrendészek a Bihar megyei határátkelôknél, mert azok be nem vallott, nagy mennyiségû vagy értékû árut akartak külföldre vinni, illetve behozni az országba. Emellett a szóban forgó rakományt is lefoglalták minden esetben. Egy szatmári testvérpár 30 millió lejnyi LM cigarettát dugott el egy kisbusz padlózatában, ôket a mihályfalvi határátkelônél fülelték le. Egy szebeni kisbuszban 3 mikrohullámú sütôt, 6 pár sílécet és 3 színes tv-t találtak, melyekhez nem voltak kísérôiratok. Egy külföldi belépésre jelentkezô nyerges vontatóban 10 autógumit, egy képmagnót s egy számítógépet és tartozékait találtak pluszban, míg egy szebeni teherszállító 3 kerékpárt, 6 autógumit s 2 színes tv-t akart becsempészni Borsnál.
A Bihar megyei Törvényszék tegnapi 233. számú határozatában alapfokon ítéletet hirdetett a Bihar Megyei Foglalkoztatási Ügynökség (BMFÜ) két volt vezetôjének, a korrupcióval vádolt Alin Stancának s Horia Alin Silaghinak az ügyében. A szintén megvesztegetés elfogadása miatt bíróság elé állított egykori vezérigazgató, Ioan Osoianu pere folytatódik, ôt ugyanis eddig nem tudták kihallgatni a törvényszéki eljárás során. Az elôzetes letartóztatásba helyezett vádlott ugyanis addig kérte a szabadon engedését egészségi okokra hivatkozva, míg a jilavai börtönkórházba vitték kivizsgálni, s így egyik eddigi tárgyaláson sem lehetett ott. December közepén lenne a pere soros fordulója, de várhatóan elhalasztják majd a tárgyalást jövô januárra.
A tegnapi ítélet szerint Alin Stancának 5 év szabadságvesztést kellene letöltenie, s utána további 3 évre eltiltanák bizonyos állampolgári jogainak gyakorlásától. Megvesztegetés elfogadásában való bûnrészesség vádjában találták bûnösnek. A vizsgálati fogságban lévô Horia Silaghi két év börtönbüntetést kapott ugyanezért, s két évre eltiltották bizonyos állampolgári jogok gyakorlásától. Neki nem kellene leülnie a büntetését, felfüggesztve kapta, mert az eljárás során megbánó magatartást tanúsított, az elvett 700 millió lejt az igazságszolgáltatás rendelkezésére bocsátotta, és segítette az igazság kiderítését. A vádnak és a védelemnek 10 napja van a fellebbezésre.
Zámbó Sipos Mónika
A kormány költségvetési tartalékából 36,1 milliárd lejt utaltak át a belügynek új egyenruhák vásárlására. A pénzt az év végéig el kellett költeniük. Meg is rendelték az uniformisokat, s a román nemzeti ünnep alkalmából több alakulat emberei is új gúnyába bújhattak.
Az egyenruhák, a jelvények és a rangjelzéseket helyettesítô új, civil funkciókat jelölô megkülönböztetô jelzések teljes cseréje a rendôrség és a határrendészet demilitarizálásával vált esedékessé, s hatalmas anyagi megterhelést jelent a szaktárcának. A teljes összeget 2000 milliárd lejre becsülték, ezért a folyamatot csak szakaszosan tartják kivitelezhetônek. Az idén kiutalt 36 milliárd lejes összegbôl december 1-jére összesen ezer bukaresti, kolozsvári, szebeni, illetve Bihar megyei egyenruhás kapott új uniformist, közlekedésrendészek és határrendészek. Ez a két testület ugyanis elônyben részesül a közrendészettel szemben. Az egyenruhacsere folyamatát 2005-re szeretnék befejezni országszerte. A már említetteken kívül további 4 ezer rendôr, illetve határrendész kap új ruhát az év végéig.
Tegnap a borsi határrendészethez is megérkezett az elsô 28 új típusú, sportos mundér, a szolgálatos munkatársak ottjártunkkor épp válogattak a méretük szerinti szürke zsebes nadrágok, zöld csíkos anorákok, sötétkék sapkák, új jelvények között. Mircea Chiorean szóvivô elmondta: az otopeni-i és a baneasai határrendészek mellett a borsiak részesültek elsôkként az új felszerelésben, s a jövô héten várják a teljes legénység "átöltöztetését".
Tíz nappal a 2008-as labdarúgó Európa-bajnokság helyszínének kijelölése elôtt Székesfehérvár, Miskolc és Kaposvár bemutatása után Debrecen a következô állomás. A város a közelmúltban többször kitûnôre vizsgázott versenyrendezésbôl: 2001-ben az ifjúsági atlétikai világbajnokságnak adott otthont, idén ôsszel adták át a multifunkciós Fônix rendezvénycsarnokot, ahol a felnôtt szerenkénti tornász-világbajnokságot rendezték.
Száz évvel ezelôtt alakult meg a város elsô futballcsapata, a Debreceni Vasutas Sportklub. Stadionja 6400 nézô befogadására alkalmas, villanyvilágítással rendelkezik, így megfelel az Európai Labdarúgó-szövetség elôírásainak. Amennyiben Magyarország nyerné el a 2008-as kontinenstorna rendezési jogát, úgy a cívisvárosban 40 ezer férôhelyes új aréna épülne, és földrajzi adottságait tekintve Ukrajna, Románia és Jugoszlávia közelsége miatt biztosan rengeteg szurkoló érkezne külföldrôl is.
Hiányozni fog a jövô évi száguldó cirkuszból az Arrows-team, miután a szövetség végleg kizárta a versenybôl a csôdöt jelentett csapatot, annak ellenére, hogy egy arab üzletemberekbôl álló csoport a nyár óta próbálja megmenteni a bajba jutott istállót.
A 2003. évi Forma1 hivatalos versenyzôlistája, zárójelben a rajtszámok, Ferrari: Michael Schumacher (német, 1), Rubens Barrichello (brazil, 2); WilliamsBMW: Juan Pablo Montoya (columbiai, 3), Ralf Schumacher (német, 4); McLaren-Mercedes: David Coulthard (brit, 5), Kimi Raikkönen (finn, 6); Renault: Jarno Trulli (olasz, 7), Fernando Alonso (spanyol, 8); Sauber Petronas: Nick Heidfeld (német, 9), Heinz-Harald Frentzen (német, 10); Jordan Ford: Giancarlo Fisichella (olasz, 11), második pilótát (12) még nem neveztek; Jaguar Cosworth: Mark Webber (ausztrál, 14), Antonio Pizzonia (brazil, 15); BAR Honda: Jacques Villeneuve (kanadai, 16), Jenson Button (brit, 17); Minardi Cosworth: még nem nevezték meg a két pilótát (18, 19); Toyota: Olivier Panis (francia, 20), Cristiano Da Matta (brazil, 21).
Az európai és a dél-amerikai bajnok az 1960 óta tartó sorozatban negyvenegyedik alkalommal játszik a trófeáért. Az eddigi mérleg minimális dél-amerikai fölényt mutat: az argentin (8), a brazil (6), az uruguayi (6) és a paraguayi (1) együttesek összesen 21 gyôzelmet arattak. A 20 európai sikeren olasz (7), holland, német, spanyol (3-3), angol, jugoszláv és portugál (1-1) klubok osztoztak.
A legeredményesebbnek két uruguayi csapat, a Penarol és a Nacional, valamint az olasz AC Milan számít: három-három alkalommal hódították el a kupát. A nyitánytól kezdve egészen 1979-ig két mérkôzés döntött a Világkupa sorsáról (kivétel volt az 1973-as esztendô). A gólkülönbség (egy-egy gyôzelem esetén) nem számított, így 1961-ben, 1963-ban, 1964-ben és 1967-ben harmadik találkozóra is szükség volt. Eddig kétszer (1975, 1978) maradt el a VK-meccs, öt alkalommal (1971, 1973, 1974, 1977, 1979) az aktuális BEK-gyôztest a másik finalista helyettesítette.
A mai összecsapás résztvevôi közül a Real Madrid eddig kétszer (1960, 1998), míg az Olimpia Asunción egyszer (1979) volt VK-gyôztes. A japán fôváros, Tokió 1980 óta adott otthont a finálénak, Jokohama, az idei vb-döntô színhelye most mutatkozik be házigazdaként.
ANGLIA. A Manchester United többé-kevésbé egy kapushibának köszönhetôen gyôzött az FC Liverpool otthonában az angol labdarúgó Premier League rangadóján. A lengyel válogatott Jerzy Dudek a 2. félidô derekán elügyetlenkedett egy hazaadást, a lehetôséget kihasználó uruguayi Diego Forlan pedig megszerezte a vendégek lélektanilag fontos vezetô gólját. A 16. forduló eredményei: ArsenalAston Villa 31, Birmingham CityTottenham Hotspur 11, Blackburn RoversFulham 21, ChelseaSunderland 30, Manchester CityBolton Wanderers 20, West Bromwich AlbionMiddlesbrough 10, FC LiverpoolManchester United 12, Newcastle UnitedEverton 21, Leeds UnitedCharlton Athletic 12. Az állás: 1. Arsenal 35, 2. Liverpool 31, 3. Chelsea 30, 4. Manchester United 29 (2517), 5. Everton 29 (1917), 6. Newcastle United 25 ponttal.
FRANCIAORSZÁG. A 17. forduló eredményei: AS MonacoParis Saint-Germain 31, AjaccioLe Havre 12, BastiaOlympique Marseille 20, NantesMontpellier 31, RennesLille 51, SedanNizza 30, SochauxTroyes 10. LensGuingamp 13, Olympique LyonStrasbourg 21, AuxerreBordeaux 10. Az állás: 1. Olympique Lyon 31, 2. Nice 30, 3. Guingamp 28 (2619), 4. Olympique Marseille 28 (1717), 5. Sochaux 27 (1813), 6. Auxerre 27 (1715) ponttal.
NÉMETORSZÁG. Az éllovas Bayern München Michael Ballack két góljával magabiztos gyôzelmet aratott a Király Gáborral és Dárdai Pállal felálló vendég Hertha BSC ellen. A berliniek 30 éve nem tudnak nyerni a bajorok otthonában. Ottmar Hitzfeld vezetôedzô együttese ezzel a sikerrel bebiztosította ôszi elsôségét. A 15. forduló eredményei: Bayern MünchenHertha BSC 20, Energie Cottbus1860 München 34, 1. FC NürnbergBorussia Dortmund 12, Hansa RostockBorussia Mönchengladbach 31, VfL BochumArminia Bielefeld 03, Bayer LeverkusenHamburger SV 23, 1. FC KaiserslauternVfL Wolfsburg 20, Hannover 96FC Schalke 04 02, Werder BremenVfB Stuttgart 31. Az állás: 1. Bayern München 35, 2. Werder Bremen 29, 3. Borussia Dortmund 27, 4. FC Schalke 26, 5. VfB Stuttgart 24 (2518), 6. TSV 1860 München 24 (2420) ponttal.
OLASZORSZÁG. Pontot vesztett az AC Milan az Empoli otthonában, az Internazionale Christian Vieri négy góljával (!) fölényesen nyert a vendég Brescia ellen. Az AS RomaJuventus rangadó döntetlennel ért véget, pedig a hazaiak két góllal is vezettek. A találkozó végén elszabadultak az indulatok, és a játékvezetô három játékost kiállított, köztük a térdsérülése után most visszatért római csapatkapitányt, Francesco Tottit. A 12. forduló eredményei: RegginaChievo 11, EmpoliAC Milan 11, InternazionaleBrescia 40, AtalantaPerugia 02, BolognaModena 30, PiacenzaLazio 23, TorinoParma 04, AS RomaJuventus 22. Az állás: 1. Lazio 27, 2. AC Milan 26 (279), 3. Internazionale 26 (2512), 4. Juventus 26 (218), 5. Chievo 22 (2113), 6. Bologna 22 (169) ponttal.
SPANYOLORSZÁG. Rangadót játszottak a hét végén a spanyol bajnokságban, amelyen a listavezetô Real Sociedad hazai pályán legyôzte a Bajnokok Ligájában érdekelt FC Barcelona együttesét. A 12. forduló eredményei: OsasunaAtletico Madrid 10, Deportivo AlavésFC Valencia 00, EspanyolRayo Vallecano 31, Racing SantanderMalaga 10, Real BetisAthletic Bilbao 10, ValladolidCelta Vigo 02, VillarrealHuelva 10, Real SociedadFC Barcelona 21, Deportivo La CorunaReal Mallorca 22. Az állás: 1. Real Sociedad 26, 2. Real Mallorca 23, 3. FC Valencia 22, 4. Celta Vigo 21, 5. Real Betis 20, 6. Deportivo La Coruna 19 ponttal.
Már csak 9 ponttal vezet a Bajnokok Ligája-gyôztes Real Madrid a Manchester Uniteddel szemben a labdarúgás statisztikájával és történetével foglalkozó szervezet, az IFFHS klub-világranglistáján. Egy hónappal ezelôtt még 45 pont volt a különbség, s könnyen elképzelhetô, hogy a spanyolok az év végén leszorulnak az elsô helyrôl. A trónfosztásra az M.U. mellett még az Arsenalnak van esélye.
A magyar csapatok közül csak az Újpest javított, az FTC és a ZTE rontott korábbi helyezésén. A sorrend: 1. (1.) Real Madrid (spanyol) 319, 2. (2.) Manchester United (angol) 310, 3. (3.) Arsenal (angol) 302, 4. (6.) FC Barcelona (spanyol) 264, 5. (9.) Juventus (olasz) 257, 6. (7.) Deportivo La Coruna (spanyol) 256, 7. (12.) Internazionale (olasz) 252, 8. (8.) Bayer Leverkusen (német) 241, 9. (4.) AC Milan (olasz) 237, 10. (21.) Celtic Glasgow (skót) 236, 11. (5.) Bayern München (német) 235, 127. (117.) Ferencváros 97, 169. (174.), Újpest 84,5, 235. (229.) Zalaegerszeg 70 ponttal.
Szántó Sándor
Az elmúlt hét végén az országos sporttáncbajnokság E és D kategóriájában, valamint a nyolcadik alkalommal kiírt Brassó Kupáért versengett Románia ismert sporttáncközpontjainak több mint 400 párosa. Közöttük ott voltak a táncparketten Nagyváradot egyedül képviselve a Stephany klub (edzôk: Tóth István és Tóth Noémi) táncosai is, akik ismét bizonyíthatták tehetségüket.
Az országos megmérettetésen George Todoran, Madalina Mare kilencedik lett a 1011 évesek E kategóriájában, míg a 1213 évesek között a Catalin Iacoban, Alexandra Drule kettôs huszonhét párost megelôzve lett a tizennyolcadik. A D kategóriában (1213 évesek) a Major Arnold, Ioana Degau duó bekerült a döntôbe, ahol a hatodik, a nyílt kategóriában pedig tizenharmadik lett. A Vlad Legman, Gondos Anikó kettôs (1415 évesek) az E kategóriában negyedik, a Cseke Zsolt, Borzán Júlia páros a D kategóriában (1415 évesek) ötödik helyen végzett.
Következô, decemberi versenyükön Kolozsváron, a második alkalommal rendezendô Gyémánt Kupán a klub mind a húsz sporttáncos párosa jelen lesz, s a kincses városban Tóth István bíróként mûködik közre.
1960: Real MadridPenarol 00, 51; 1961: PenarolBenfica 01, 50, 21; 1962: SantosBenfica 32, 52; 1963: SantosAC Milan 24, 42, 10; 1964: InternazionaleIndependiente 01, 20, 10; 1965: InternazionaleIndependiente 30, 00; 1966: PenarolReal Madrid 20, 20; 1967: Racing ClubCeltic Glasgow 01, 21, 10; 1968: EstudiantesManchester United 10, 11; 1969: AC MilanEstudiantes 30, 12; 1970: FeyenoordEstudiantes 22, 10; 1971: NacionalPanathinaikosz 11, 21; 1972: Ajax AmsterdamIndependiente 11, 30; 1973: IndependienteJuventus 10; 1974: Atlético MadridIndependiente 01, 20; 1975: nem játszottak; 1976: Bayern MünchenCruzeiro 20, 00; 1977: Boca JuniorsBorussia Mönchengladbach 21, 30; 1978: nem játszottak; 1979: Olimpia AsuncionMalmö 10, 21; 1980: NacionalNottingham Forest 10; 1981: FlamengoFC Liverpool 30; 1982: PenarolAston Villa 20; 1983: Gremio Porto AlegreHamburger SV 21; 1984: IndependienteFC Liverpool 10; 1985: JuventusArgentinos Juniors 22 (tizenegyesekkel: 42); 1986: River PlateBukaresti Steaua 10; 1987: FC PortoPenarol 21 hosszabbítás után; 1988: NacionalPSV Eindhoven 11 (tizenegyesekkel: 76); 1989: AC MilanNacional 10 hosszabbítás után; 1990: AC MilanOlimpia 30; 1991: Crvena ZvezdaColo Colo 30; 1992: Sao PauloFC Barcelona 21; 1993: Sao PauloAC Milan 32; 1994: Velez SarsfieldAC Milan 20; 1995: AjaxGremio 00 (tizenegyesekkel: 43); 1996: JuventusRiver Plate 10; 1997: Borussia DortmundCruzeiro 20; 1998: Real MadridVasco da Gama 21; 1999: Manchester UnitedPalmeiras 10; 2000: Boca JuniorsReal Madrid 21; 2001: Bayern MünchenBoca Juniors 10; 2002: Olimpia AsuncionReal Madrid?
Normális dolog, hogy megteszem. Jönnek az ünnepek, ilyenkor az összképhez hozzátartozik az ajándékozás is. Egyszerûen nem lehet ezt különválasztani a többi vonatkozástól. Gyerek nincs, a rokonságot fogom meglepni valamivel.
Tasi Jolán (50), nyugdíjas
Nem. Hacsak lehet, nem. Eddig sem igazán tettem. Jó, megtörténhet, hogy idén kivételt teszek, de még ez sem biztos. Ha veszek is valamit egyeseknek, az inkább olcsó lesz, jelképes. Majd meglátom, pontosan mit is, ezt sem döntöttem el.
Gyepar Nicolae (20), diák
Igen, ez természetes. A gyerekeket kell ilyenkor leginkább meglepni valamivel, én is ezt fogom tenni. Persze leginkább csak szimbolikus ajándékra telik, ugyanis alig van pénz másra. Ennek ellenére minden évben megüljük az ünnepeket.
Gyepar Magdolna (44), háztartásbeli
Hát hogyne, ez régi szokás, idén sem marad el. Már gondolkodom is azon, mivel lepjem meg ôket, elvégre már nagyon közel van. Persze fôleg a gyerekeknek ünnep ez, ôk örülnek igazán az ajándékoknak. Mind hiszünk még a Mikulásban.
Gina Popa (35), pedagógus
Major Jolán
A közelmúltban unokám kérésére elmentünk a Maros együttes Kalotaszeg címû táncjátékának bemutatójára. Jegyünk a IX. sor 2-es helyére szólt. A terembe érve meglepetten láttuk, hogy ez az utolsó sor, tekintve, hogy a nézôteret felújítják, s még nem fejezték be. Helyünket elfoglalva próbáltam kényelmesen elhelyezkedni, de egyenesen ülve nem tudtam magam bepréselni a helyemre (nem széltében, hanem hosszában). Jobbra vagy balra fordulva zavartam a mellettem ülôt. Kénytelen voltam egy széket kérni, s azon néztem végig az elôadást. Szeretném a színház vezetôségének figyelmébe ajánlani, hogy mielôtt a munkát átveszi, próbálja ki. A színházba kikapcsolódni mennek az emberek, s nem bosszankodni egész idô alatt a kényelmetlenségért. Megjegyzem, hogy a 13 éves unokám is épphogy belefért a 168 centijével. Vagy ennél magasabb nézôkre nem is számítanak?
Ménesi Tibor
Már másodszor próbáltak az újságon keresztül felvilágosítani, milyen 10 és 50 ezer lejes bankjegyek maradnak december 15-e után a nyakamon, illetve gazdagítják elértéktelenedett bankjegyeim gyûjteményét. A fogódzkodó az lenne, hogy ne tartsuk meg az 1999-ben kiadott tízezer lejeseket és az 1996-ban kibocsátott ötvenezer lejes bankjegyeket.
Mivelhogy azon oktalanok sorába tartozom, akik az általuk megjelenített kép és szín szerint szoktam felismerni a bankjegyeket, s eléggé el nem ítélhetô módon nem tartom nyilván azokat kiadási évük szerint, úgy érzem, nem lettem sokkal okosabb. A mégsem hagyom magam felvilágosítatlanul elvét követve, az adott nyomon haladva megpróbáltam felderíteni, melyek is azok a veszélyes bankjegyek. Nekiestem hát a gyanús bankjegyek vizsgálatának. Szabad szemmel nem jutottam semmi eredményre. Egy nagyító segítségével feltárult elôttem a parányok világa. Ezt szeretném közkinccsé tenni.
A tízezer lejes bankjegy arcképes oldalának bal szélén van egy szabad szemmel is látható, élére állított négyszög. Ettôl jobbra fedezhetô fel egy parányi szám, ami a kiadás évét hivatott megjelölni. Az ötvenezer lejesen ugyancsak az arcképes oldalon tessék keresni egy jól látható kört, attól jobbra van a szinte láthatatlan gyártási év, amelytôl függôen december közepe után jó vagy nem jó az a fránya bankjegy.
Összefoglalva tehát, nem lesz jó az a tízezer lejes bankjegy, amelyet 1999-ben gyártottak, és az az ötvenezer lejes, amelyet 1996-ban bocsátottak ki. Az ötvenezer lejes forgalomban marad akkor is, ha papírra nyomták, de nem 1996-ban. Ha valaki könnyebb azonosítási módszert tudott kiolvasni a hivatalos közleménybôl, kérem, tegye azt közkinccsé, hogy ne érezzük magunkat úgy, mint gombavásárlásnál a Nagypiacon.
Megbízatásának lejárta után nem tért vissza hazájába Pjotr Kravcsenko, Fehéroroszország tokiói nagykövete: a diplomata "disszidálásának" hírét vasárnap a fehérorosz külügyminisztérium is megerôsítette. A japán fôvárosban ugyanakkor olyan híresztelések kaptak lábra, hogy Kravcsenkót a minap állítólag az Egyesült Államok tokiói nagykövetségének területére vitték. Az amerikai külképviselet szóvivôje errôl csak annyit közölt, hogy "nincs információjuk" az ügyrôl. Kravcsenko a tekintélyuralmi kormányzati stílusáról ismert Alekszandr Lukasenko 1994-es hatalomra jutása elôtt töltötte be a külügyminiszteri tisztséget, majd késôbb csatlakozott az új kormányzati szervekhez. Tokiói diplomáciai körökben mindazonáltal azt állítják, hogy Kravcsenko a jelenlegi minszki vezetéssel szemben álló fehérorosz politikusok közé sorolta magát. A szovjet utódállamban 1999 óta több ellenzéki személyiség is nyomtalanul eltûnt, köztük Viktor Goncsar volt fehérorosz kormányfô.
Egyes értesülések szerint Steven Spielberg Nagy-Britannia helyett Magyarországon fogja forgatni az Arthur királyról szóló nyolcrészes sorozatot az HBO számára, miután a brit kormánytól nem sikerült kicsikarni a remélt adókedvezményeket. Spielberg, aki a sorozat producere lesz, nemrégiben az Elit alakulat címû második világháborús minisorozatot is Angliában forgatta, ahová az Arthurral nemcsak az autentikus helyszínek miatt akart visszatérni, hanem azért is, mert bízott benne, hogy ismét sikerül kiharcolnia, hogy a brit kormány ne csak a sorozat egészére, de minden egyes epizódra is adókedvezményt nyújtson. Az Elit alakulat óta azonban valósággal ellepték Angliát a vérszemet kapott amerikai producerek, amit a britek mostanra megelégeltek, és úgy döntöttek, visszatérnek a régi rendszerhez, amely szerint csak sorozatonként, nem részenként adható a kedvezmény. A The New York Post amerikai bulvárlap szerint Spielberg viszont így inkább Magyarországot választja az Arthurhoz, amely egyszerre épít majd a mondára és azokra a történelmi dokumentumokra, melyek szereplôirôl a mitikus brit királyt és a kerek asztal lovagjait mintázták. A forgatást a jövô év elején kívánják elkezdeni.
A gyerekek a legôszintébb és néha a legkegyetlenebb kritikusok. A minap Madonna is szembesült ezzel, amikor is hatesztendôs kislányával egy divatbemutatót néztek végig. Lourdes a show végén odafordult a mamájához és a következôket súgta a fülébe: "Miért nem vagy olyan szép, mint azok a nénik a színpadon? Miért ráncosabb az arcod?" Az egészséges életmódjáról, napi jógagyakorlatairól ismert 44 esztendôs énekes-színésznôt igencsak szíven ütötte az ôszinte kritika, és állítólag többször is átgondolta: meg kell fontolnia kislánya szavait és tenni kellene valamit a szépségért, még akár egy plasztikai mûtét árán is.
Negyvenhét halálos áldozatot követelt vasárnapra virradóra egy caracasi diszkóban kiütött tûz. A tûzoltók elsô jelentése szerint a tüzet valószínûleg a szórakozóhely elektromos berendezésének meghibásodása okozta. Ennek ellentmond több szemtanú állítása, akik szerint közvetlenül a tûz kitörése elôtt egy nôügy miatt tömegverekedés tört ki a helyiségben, amelybe a bár tulajdonosai is belekeveredtek.
Mint a helyi Globovisión tévének a caracasi tûzoltók parancsnoka elmondta, a La Goajira nevû diszkóban, amely a Hotel Venezuela alagsorában található, mintegy 200 fô tartózkodott a katasztrófa pillanatában. Bár a tûz pontos okát nem tudta megmondani, a tûzoltóparancsnok emlékeztetett arra, hogy az épület, amelynek alagsorában mûködött a diszkó, meglehetôsen régen épült és "nem felelt meg az érvényben lévô biztonsági normáknak". Az áldozatok 80 százaléka füstmérgezésben vesztette életét. A mentôalakulatok nyolc súlyosan megégett sérültet tudtak kimenteni, de a parancsnok szerint sokaknak a tûz keletkezésekor sikerült a fôbejáraton át elmenekülniük. További húsz személyt füstmérgezéssel ápolnak a helyi kórházakban. A 47 áldozat közül harminckettô férfi és tizenöt nô. A tûzoltók mintegy ötszáz embert telepítettek ki a diszkó fölötti szállodából és a környezô lakóházakból.
Copyright © Bihari Napló - 2000