Váradon az országos vámigazgató

Vámeljárás a cégek székhelyén

Forradalmasította a vámhatósági eljárásokat az erre illetékes hatóság. Legalább is ezt állítja Nini Sãpunaru, az Országos Vámigazgatóság vezetôje, aki tegnap Nagyváradon számolt be a valóban újdonságnak számító, az üzleti körök számára fontos döntésrôl. Lényegében arról van szó, hogy bevezetik az úgynevezett székhelyen való vámolást (vãmuire la domiciliu). Ezzel kapcsolatban tartott tanácskozást tegnap megyeszékhelyünkön Sãpunaru a térségben érintett vállalkozókkal.

Amint azt a mintegy ötven cégvezetônek is kifejtette, ez a vámeljárás komoly idômegtakarítást jelent, felgyorsítja az ellenôrzéseket. A székhelyen való vámolást ama cégek kérvényezhetik, akik hazai jogi személyek, évi exportjuk legkevesebb 10 millió dollár összértékû, vagy legkevesebb 200 vámnyilatkozatot tudnak felmutatni nagy volumenû tevékenységük igazolására. Az új eljárás engedélyezését az Országos Vámigazgatóság hivatott megejteni, a folyamodványokhoz elôbb kérvényezni kell a szükséges nyomtatványokat. Az engedély kibocsátását követôen többé nem kell megjelenni a vámnál a vizsgálatok lebonyolításához, mivel ez a vállalkozás székhelyén történik. Szükséges továbbá, hogy a kérvényezô külön szakértôt (expert vamal autorizat) alkalmazzon.

Sãpunaru figyelmeztetett: e könnyítéseket vissza is lehet vonni, ha a negyedévenként esedékes ellenôrzések alkalmával akár a legkisebb ügyviteli hibát is felfedezik a szakértôk. Ez esetben rendkívül nehéz újra megszerezni a jóváhagyást. Becsléseik szerint országosan mintegy 300 cég kap majd engedélyt a székhelyen történô vámolásra, a vámigazgatóság elsô embere szerint Bihar megyében ez több tucat vállalkozást érinthet. A tisztségviselô azt javasolta, hogy csak nagyvállalkozások, komoly tevékenységet folytató cégek kérvényezzék az eljárást, mert nekik van esélyük a jóváhagyásra.

A mintegy kétórás megbeszélést követô sajtótájékoztatón Sãpunaru hozzátette: az engedélyt elnyerô vállalkozásoknak csatlakozniuk kell majd a vámhivatal információs rendszeréhez. További fontos részlet, hogy az eljárással fôleg a termelôtevékenységet folytatóknak kívánnak kedvezni, úgynevezett kisegítô vállalkozások, például beszállítók nem nyerhetik el a szóban forgó jogot. A vámparancsnok elárulta, hogy a tervek szerint április 2-án Váradra látogat Decebal Traian Remes pénzügyminiszter. Az érdeklôdô cégvezetôk tôle is kérhetnek felvilágosítást a fentebb vázolt intézkedések pénzügyi vonzatairól.

Szintén vámügyi kérdés, ám nem ezzel a témával kapcsolatos, hogy az országos hatóság külön forró vonalat hozott létre a különféle eljárásokkal kapcsolatos panaszok regisztrálására. A hívható szám még nem ismert, ám néhány napon belül az lesz, és a közszolgálati televízióban hirdetik majd. Sãpunaru külön kérte, hogy mindenki tegyen bejelentést, aki elégedetlen egy-egy vámos munkájával. A kifogásolt esetek rövid leírását üzenetrögzítôre lehet mondani, akár névtelenül is, ám a kifogásolt munkát végzô alkalmazott azonosításához szükséges adatok megadásával. Az üzeneteket naponta visszahallgatják majd és eljuttatják Sãpunaruhoz, aki ígéri, minden bejelentést személyesen ellenôriztet.

Szeghalmi Örs

Távozik az alprefektus

Lemondott Modok Gusztáv, Bihar megye alprefektusa. Értesüléseink szerint a tisztségviselô magántermészetû okokra hivatkozva tudatta elhatározását a miniszterelnökkel és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség csúcsvezetésével. Tegnap este mindezt telefonon erôsítette meg Takács Csaba, az RMDSZ országos ügyvezetô elnöke. Kérdésünkre elmondta, hogy Bihar megye második embere már a múlt héten tájékoztatta ôket errôl. A Szövetség vezetôi Nagy Zsoltot, a területi szervezetekért felelôs alelnököt bízták meg azzal, hogy konzultáljon az érintettel, ám Takács szerint lényegében nincs lehetôség arra, hogy az alprefektus felülvizsgálja döntését. "Modok Gusztáv azt közölte, hogy egészségi okok miatt távozik posztjáról. Ennek nincs velünk kapcsolatos politikai háttere vagy oka. Az RMDSZ ilyen esetben annyit tehet, hogy megköszöni neki a kitartó, következetes, pontos munkát. Mindenképpen meglepô volt az alprefektus elhatározása" – tette hozzá Takács. Elmondta még, hogy a megye második embere telefonon nem kívánta nagyon részletezni indokait, ám nem kizárt, hogy az ügyben személyes egyeztetést is tartanak.

A kialakult helyzetben az RMDSZ-nek kell valakit javasolnia a megüresedô tisztségre, ezt Mugur Isãrescu kormányfô felkérése nyomán kell megtennie. Az ügyvezetô elnök ezzel kapcsolatban kifejtette, hogy a tegnapi nap folyamán ilyen felkérést nem kaptak. Az RMDSZ Bihar megyei szervezetének nyilván lesz beleszólása abba, hogy ki lesz az új alprefektus; a döntést a Szövetség csúcsvezetésével közösen hozzák majd meg. Modok Gusztávot lapzártáig nem sikerült elérnünk.

Szeghalmi Örs

Az embert nézd, ne a színét!

Békés tüntetést szerveztek 1960. március 21-én a Dél-Afrikai Sharpeville-ben. A rendôrség a tömegbe lôtt. Hetvenkét fekete tüntetô vesztette életét. A mészárlás világméretû felháborodást keltett, melynek nyomán hat évvel késôbb az ENSZ a faji megkülönböztetés elleni nemzetközi küzdelem napjának nyilvánította március 21-ét.

Mint minden évben, a Fiatalok a Békéért Mozgalom az idén is megemlékezett a rasszizmus ellenes világnapról, szerte Európában, így Romániában is. Kedd délután Nagyváradon hirdetôtábla figyelmeztette a Fô utcán az arra járókat: "Az embert nézd, ne a színét." A felirat mellett kezeket ábrázoló rajz: a fekete és fehér árnyalatok különböznek, különben teljesen egyformák. Német, szlovák, amerikai fiatalok, indiai, pakisztáni, szudáni diákok találkoztak román és magyar társaikkal. Rasszizmusellenes jelszavakat ragasztottak a hátukra, szórólapokat, levelezôlapokat osztogattak a járókelôknek.

A faji megkülönböztetéssel kapcsolatos kérdéseket tettek fel az embereknek, ezekre különbözô válaszokat kaptak. Sokan bevallották, hogy nem szeretik például a cigányokat, mások úgy érezték, nem rasszisták, és sajnálják, hogy ez a jelenség jelen van a felsôbb politikai körökben. Sok megkérdezett szerint a becsületesség a legfontosabb kritériuma az emberek megítélésének.

Tököli Magdolna

A posta szerint nincs késés…

Hónapról hónapra visszatérô panasz az idôs emberek részérôl: hiába várják nyugdíjukat, hiába lesik a postást, késve jön a pénz. Így van ez minden ígéret dacára márciusban is.

A rogériuszi 9-es számú postahivatal vezetôje, Catiœa Venter elmondta: a szükséges pénzt idôben átutalták a postának. A nyugdíjakat minden hónap 14–28. között kell kihordaniuk a kézbesítôknek. Van egy terv, amelynek alapján beosztják: melyik utcába mikor viszik ki a nyugdíjakat. A postahivatalban csak az veheti fel a nyugdíját, akinek utcája ugyan sorra került már, mégsem kapta meg járandóságát. Vannak sürgôs esetek (gyógyüdülés, haláleset, kórházi kezelés) is, amikor hamarabb kiadják a pénzt a hivatalban, igazoló iratok (kórházi beutaló, halotti bizonyítvány) felmutatása után. "Az a baj, hogy nagy a szegénység, és még arra a kicsi nyugdíjra is várni kell" – mondta Venter asszony.

A családi pótlékot múlt pénteken utalták át a posta bankszámlájára, kiosztását is megkezdték. A munkanélküli-segélyeket még nem tudják kézbesíteni, mert egyelôre nem kaptak rá pénzt.

Az Aradi úti postahivatal vezetôje, Lenuœa Moca ugyanazt mondta el, mint kolléganôje. Számítógépes terv szerint veszik sorra az utcákat, és járnak házról házra. Lapunkhoz a Xenopol és az Antonescu utcából érkeztek bejelentések arról, hogy hiába várják pénzüket. Lenuœa Moca szerint ezek az utcák hosszúak, és több napra, házszámok szerint beütemezettek. A hivatalban egyébként megvan a lista, aki nem tudja, mikor kerül sorra, megérdeklôdheti. "A postások nem hibásak. Ôk a program szerint járnak, és a pénzzel mindennap pontosan elszámolnak" – tette hozzá.

Haraji Tóth Hajnal

Elbocsátással járó átszervezés a Premagrónál

A nagyváradi mezôgazdasági kisgép- és alkatrészgyártó vállalat az agrárium általános válsága mellett a partnercégnek számító brassói Tractorul, valamint a bukaresti Semãnãtorul vállalatok nehéz helyzete miatt átszervezésre kényszerül. Amint Vasile Bratis szakszervezeti vezetôtôl megtudtuk, április elsejétôl a közel négyszáz alkalmazottból százat kénytelenek elbocsátani.

A Premagro termelésének kilenctizede 1989-ig a brassói és a bukaresti gyárak megrendelésére készült, ám egyre kevesebb a munka. A szakszervezet tavaly októbertôl kiharcolta az étkeztetési jegyek bevezetését, és az átlagosan 1,2 milliós bérek emelését kérte. A kovácsmûhelyben dolgozók 19, a többiek 15 ezer lej értékû étkeztetési jegyet kaptak naponta. Elkészült egy átszervezési terv is. Ezt elfogadta a szakszervezet és az Állami Tulajdonalap, mely a cég 98,2 százalékát birtokolja.

– Csak úgy lehet nagyobb bért adni, ha csökken az alkalmazottak létszáma, a termelést egyetlen csarnokba összpontosítjuk, a használaton kívüli vagyonrészt pedig bérbe adjuk vagy kiárusítjuk. Privatizáció esetén így tehetjük vonzóvá a vállalatot – mondta a szakszervezeti vezetô.

A gyár 17,4 hektáron terül el, ebbôl 10 hektár van beépítve. Több épületet, így a forgácsolómûhelyt, az étkezdét, az öltözô épületét már eladták. Jelenleg 14 bérlôjük is van. Gondot jelent, hogy az állami tulajdonban lévô földterület után igen sok adót kell fizetniük. A szakszervezet ragaszkodik ahhoz, hogy az áprilistól elbocsátandó munkások végkielégítést kapjanak, és két évig újabb átszervezésre ne kerüljön sor. A megmaradtak fizetésemelésének mértékérôl április 1-je után döntenek. Ezzel egyetértett a vállalat vezetôsége is, de a szakszervezet másik követelésével, miszerint az étkeztetési jegyek októberben megállapított értékét január 1-jétôl egységesen napi 19 ezer lejre növeljék, már nem. A vezetôség szerint a vállalat kritikus helyzetében ez lehetetlen. Az élelmezési jegyek egységesítése az igazgató szerint akkor lehetséges, ha a nehéz körülmények között, a kovácsmûhelyben dolgozók plusz élelmiszer-juttatását törvényesen eltörölhetik, vagy az élelmiszerjegyekért járó juttatáson felül is kiadhatják. A szakszervezet azzal fenyeget, hogy bepereli a vezetôséget, ha nem tesz eleget követeléseiknek.

Albert Ferenc

Vendégünk Urszinyi Mária

A Mûvész és mûve beszélgetéssorozat ma esti vendége Urszinyi Mária festômûvész lesz. Egyénisége, eredeti látásmódja, mûvészi attitûdje irigylésre méltó. Ô aztán senkit sem utánoz. Munkái talán ezért is egyre népszerûbbek a mûgyûjtôk körében. A Sajtóklubban sorra kerülô beszélgetés kezdési idôpontja 18 óra.

Blokád alatt az Aurul

A Greenpeace nemzetközi környezetvédô szervezet aktivistái tegnap hajnalban megszállták a nagybányai Aurul bányavállalat bejáratát, tiltakozásul a társaság okozta súlyos környezetszennyezés miatt. A Greenpeace két képviselôjével délelôtt a nagybányai polgármesteri hivatalban tárgyalásokat kezdett Cristian Anghel polgármester és Ioan Gherhes, a nagybányai környezetvédelmi hivatal igazgatója. Az osztrák, cseh, szlovák, kanadai, német és holland tüntetôk hajnalban jelentek meg a város szélén lévô üzemnél. Két tiltakozó bejutott annak területére is, és felmászott a bejárat közelében lévô ipari darura. A többiek a bejárat elôtt tüntettek, a ciánszennyezés veszélyét okozó technológia leállítását követelve. Az Aurul vállalatnál nem voltak hajlandóak nyilatkozni, arra hivatkozva, hogy a sajtónak csak az ausztrál igazgató ad bármiféle felvilágosítást.

A Greenpeace Bécsben kiadott közleménye szerint a szervezet azt szeretné elérni, hogy véglegesen zárják be az üzemet, ha az nem hagy fel a cianidlúgok használatán alapuló kitermelési technológiával. Az Aurul vezetése egyelôre mereven elzárkózik attól is, hogy bármiféle tárgyalást kezdjen a tüntetôkkel. A vállalat területét különben három fegyveres ôrizte, akik elôbb fegyvert fogtak a tüntetôkre, de végül nem tüzeltek, mert azt hitték, hogy a behatoló fiatalok között kiskorúak is vannak.

A debreceni magyar–román–ukrán háromoldalú találkozón aláírt jegyzôkönyv nyomán világosan kiderült, hogy Románia mint állam nem perelhetô a ciánszennyezés miatt – jelentette ki tegnap Hágában Romicã Tomescu környezetvédelmi miniszter. A cián- és ólomszennyezés esetében valószínûleg nem fog érvényesülni a "szennyezô fizet" elv, de az Európai Unió nyomására, illetve pénzügyi támogatásával Románia minden bizonnyal fel fogja számolni a környezetre legnagyobb veszélyt jelentô ipari szennyezô forrásokat – jelentette ki a magyar Környezetvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára Debrecenben. Borbély János úgy vélte: Magyarország, Románia és Ukrajna a februári cián- és a márciusi ólomszennyezés révén ráébredt arra, hogy a szennyezéseket már nem lehet úgy kezelni, mint eddig.

Sz. Ö.

Várasfenes

Polgármesterjelöltet állít az RMDSZ

Várasfenes község RMDSZ-szervezete a hétvégén kiértékelte az önkormányzatban tevékenykedô tisztségviselôk munkáját. A megbeszélésen jelen lévôk nemcsak véleményeztek, hanem határozatokat is hoztak. Ennek értelmében a község magyarjainak az idei helyhatósági választásokon – az elôzô választástól eltérôen – lesz polgármesterjelöltjük. Errôl kérdeztük a település RMDSZ-elnökét, Miklós Istvánt.

– A kiértékelô ülésen nem volt jelen senki a megyei RMDSZ részérôl. Miért?

– Mi a körzeti RMDSZ-elnököt, Antal Károlyt hívtuk meg a kiértékelô megbeszélésre, de mivel Magyarremetén éppen abban az idôpontban emlékeztek meg az 1848. március 15-i eseményekrôl, ô nem tudott eljönni. Ez azonban nem gátolt meg bennünket abban, hogy meghallgassuk az eddigi alpolgármestert, Mérai Gábort. Beszámolójában nem sok kivetnivalót találtak. Azt rótták fel neki, hogy a Polgármesteri Hivatal eladta a régi fürdôt. Tanácsosaink kijelentették, hogy erre nem született tanácsi határozat.

– Ezek szerint elfogadták az alpolgármester beszámolóját?

– Azt elfogadtuk, de rögtön ezután arról is döntés született, hogy az RMDSZ állítson polgármesterjelöltet. A magyarság számaránya községünkben 45-48 százalék körül mozog. Jelenleg nincs egyetlen olyan román nemzetiségû jelölt sem, akit nyugodt szívvel támogathatnánk. Az is megtörténhet, hogy az események szerencsés alakulása révén már az elsô fordulóból a magyar polgármesterjelölt kerül ki gyôztesen. Ha lesz második forduló, akkor még mindig alkupozícióból tárgyalhatunk, s legalább az alpolgármesteri széket megszerezhetjük.

– Kit ruházott fel az RMDSZ ezzel a feladattal?

– Ketten jelöltették magukat az érdekvédelmi szervezeten belül. A mostani alpolgármester, Mérai Gábor, illetve egy fiatal vállalkozó, Vura Albert. 76–34 arányban az utóbbi nyert, így ô indul az RMDSZ színeiben polgármesterjelöltként. A szavazatszámok közötti különbség elég nagy, így a közgyûlés döntése egyértelmû. Ennek talán az az oka, hogy nem voltunk megelégedve Mérai alpolgármesterrel abból a szempontból, ahogyan tartotta a kapcsolatot az érdekvédelmi szervezettel.

– Nem tart-e attól, hogy esetleg Mérai Gábor függetlenként indul a helyhatósági választásokon?

– Én ôt gerinces magyar embernek tartom. Ebbôl kiindulva nem hiszem, hogy megtenné ezt a közösségünket megosztó lépést. Egyébként hasonlóra már volt példa négy évvel ezelôtt a tanácsosjelöltek között, hiszen több párt feltett magyarokat is a listájára, hogy szavazatokat csaljanak el az RMDSZ-tôl.

*

A beszélgetést követôen, néhány órával a közgyûlés döntése után Mérai Gábort is megszólaltattuk.

– Hogyan értékeli az önt kedvezôtlenül érintô határozatot, annál is inkább, mert korábban voltak olyan hangok, hogy ön legyen a polgármesterjelölt?

– Nagyot csalódtam, úgy érzem magam, mint az a fa, amelyet gyökerestôl kitéptek. Mindaz a tapasztalat, amit négy éven keresztül szereztem, mindaz a munka, amit elvégeztem, kárba vész.

Szóba jöhet, hogy független jelöltként megméretkezik?

– Erre még nem tudok választ adni, de vannak, akik máris megkerestek ebben az ügyben.

Pálfy Török László

Bihar megyei RMDSZ

Küldöttgyûlésre készülve

Emlékeztetô

Az RMDSZ Bihar megyei szervezetének választmánya 2000. március 4-én a következô keretszámokat határozta meg a körzetek számára – a XIV. küldöttgyûlésen való részvétel céljából:

Nagyvárad-Olaszi 13

Nagyvárad-Rét 14

Nagyvárad-Rogériusz 35

Nagyvárad-Csillagváros 15

Nagyvárad-Velence 11

Nagyvárad-Szôlôs 9

Nagyvárad-Újváros 21

Nagyvárad-Ôsi 2

Biharpüspöki 1

Érmihályfalva 17

Székelyhíd 6

Bihardiószeg 4

Bihar 1

Bors 6

Hegyközcsatár 4

Szalárd 1

Margitta 8

Berettyószéplak 4

Mezôtelegd 7

Élesd 4

Nagyszalonta 10

Tenke 1

Belényes 5

Szalacs 3

Fugyivásárhely 1

Összesen 203

A keretszámok az RMDSZ Bihar megyei alapszabályzatának 45. pontja értelmében lettek meghatározva.

Az RMDSZ Bihar megyei ügyvezetô elnöksége

xxx

Az RMDSZ megyei tanácsosjelöltjei (alc)

1. Dr. Fleisz János

2. Sárközi Sándor

3. Zsugya Ferenc

4. Filip József

5. Fazakas László

6. Miklós János

7. Balogh József

8. Kajántó Paul

9. Sándor Lajos György

10. Dérer Ferenc

11. Lakatos Péter

12. Kiss Alexandru

13. Biró Barna

14. Molnár Mihály

15. Nagy György Iosif

16. Fodor József

17. Mitra Livia

18. Magyari József

19. Lengyel György

20. Jakabffy László

21. Varga Gábor

22. Szabó Ödön

23. Váradi József

24. Králik Lóránd

25. Gavrucza Tibor

26. Dr. Földes Adalbert

27. Kelemen Mária

28. Kiss Imre

Presztízsharc

Védelmi tárca kontra külügy

Parlamenti vizsgálat indult annak kiderítésére, hogy milyen szerepet játszott a külügyminisztérium a holland védelmi miniszter március elejére tervezett bukaresti látogatásának elhalasztásában. Az azóta leváltott román védelmi tárcavezetô, Victor Babiuc és több pártvezér hatásköri túllépéssel, illetéktelen beavatkozással vádolta Petre Roman külügyminisztert, a Demokrata Párt elsô emberét. A törvényhozás védelmi bizottsága tegnap hallgatta meg a két politikust. Rákóczi Lajos képviselô, a testület tagja tájékoztatott a történtekrôl.

– Petre Roman egy titkosított dokumentumot mutatott be, amelyben idôrendi sorrendben összefoglalta a holland védelmi miniszter március 7–9-i bukaresti útjának átütemezéséhez vezetô diplomáciai lépéseket. Ezek olyan látszatot keltettek, hogy az országban kialakult politikai helyzetre való tekintettel a találkozót Bukarest lemondja, s a lemondást a miniszterelnökkel is egyeztették. Románia hágai nagykövete 5-én délután 2 órakor küldött üzenetében azt javasolta a holland tárcavezetônek, hogy a román szaktárca vezetôje körül kialakult helyzet miatt halassza késôbbre a látogatást. A miniszter négykor visszajelzett, hogy elfogadja a javaslatot. Fél ötkor viszont a nagykövetség katonai attaséja Babiuc miniszter üzenetét vitte a minisztériumba, ebben pedig az állt, hogy a román tárcavezetô felkészült a magas rangú vendég fogadására. Gyakorlatilag tehát két órán belül két ellentétes jelzést kapott a holland védelmi miniszter. Ez finoman szólva szokatlan a diplomáciában, s minôsíti azt az országot, ahol ez elôfordulhat. Ennek nyomán a hágai politikus úgy döntött, hogy nem jön Romániába.

Petre Roman végig azt állította, hogy a külügyminisztériumnak semmi köze a visszautasításhoz, a bizottság viszont nem egészen így látja, ezért úgy döntött, hogy a jövô hétre bekéreti mind a külügyi, mind a védelmi tárcától, mind pedig a hágai nagykövetségtôl az esetre vonatkozó dokumentumokat, s folytatja a vizsgálatot. Babiuc kijelentette, hogy sem ô, sem az államelnök, sem a kormányfô nem tudott a külügy ténykedésérôl, s a diplomáciai szokások felrúgásával vádolta Romant. A bizottság volt DP-s tagjai – Adrian Vilãu és George Serban – szerint a tárcavezetô a pártja érdekeit szolgáló intézménnyé alakította a külügyminisztériumot, amely nem az ország érdekeit szolgálja. A képviselôk ez ügyben is vizsgálatot szorgalmaztak. Az elhangzottak alapján számomra bebizonyosodott, hogy a két minisztérium között az információáramoltatás nagyon silány volt, alig létezett. A bizottságban megfogalmazódott, hogy a személyes vitáknak, ellentéteknek nem lenne szabad áttevôdniük az intézményekre, mert az mindenképpen rontja az ország hitelét.

Máté Zsófia

AZ INDIAI–PAKISZTÁNI FESZÜLTSÉG csökkentését reméli hatnapos dél-ázsiai útjától az Egyesült Államok elnöke. Bill Clinton és Vadzspaji indiai kormányfô szándéknyilatkozatot írt alá "a világ két legnagyobb demokráciája" közötti gazdasági együttmûködés elmélyítésérôl, nem sikerült megállapodniuk azonban arról, hogy Újdelhi csatlakozzék a nukleáris kísérletek betiltását kimondó egyezményhez. Az USA 1998-ban kereskedelmi szankciókat vezetett be mind India, mind Pakisztán ellen, miután a két állam atomfegyverkezési versenybe kezdett. A szomszédos országok közötti feszültség éppen az amerikai elnök látogatásának elôestéjén újult ki, mikor is feltehetôen muzulmán szélsôségesek negyvennél több szikhet mészároltak le egy kasmíri településen. A tartomány hovatartozása miatt India és Pakisztán több háborút vívott egymással.

MEG KELLENE VONNI A VÉTÓJOGOT az ENSZ Biztonsági Tanácsa egyes tagjaitól – javasolta a világszervezet egyik tudományos kutatóintézménye. A tokiói székhelyû intézet tanulmánya szerint erre olyan kivételes esetekben kerülhetne sor, amikor népirtás megakadályozásához kell a nemzetközi fellépés, de egyik vagy másik BT-tag vétója megakadályozná a beavatkozást. A javaslat szerint a beavatkozáshoz ilyenkor elég lenne az állandó tagok többségének döntése.

CISZJORDÁNIA TERÜLETÉNEK újabb 6,1 százalékán vette át Izraeltôl a teljes ellenôrzést a Palesztin Hatóság. A palesztin területek végsô státusáról folyó tárgyalások a jövô héten újrakezdôdnek az Egyesült Államokban, amerikai közvetítôk részvételével.

ESZÉBE JUTOTT Iliescu pártja második emberének, hogy úgymond különleges telefonvonalon értekezett az oroszokkal. Adrian Nãstase, a Romániai Társadalmi Demokrácia Pártjának alelnöke, volt külügyminiszter egy sajtótájékoztatón elismerte: annak idején, amikor ôk voltak hatalmon, forró drót kötötte össze Bukarestet és Moszkvát, amelyen többször tárgyalt az orosz vezetôkkel. Ennek ellenére Nãstase azt állítja, hogy a teljes ügy csak lejáratási forgatókönyv, és akkoriban a szóban forgó vonalon volt a legegyszerûbb ügyeket intézni. A legnagyobb kormánypárt idôközben azt tudatta, hogy a kérdés "rendkívül kényes". Dan Chirondojan konstancai prefektus, távközlési szakértô arra figyelmeztetett, hogy az ügyben üdvös lesz megvárni a vizsgálatok eredményét.

KÖZÖS VÁLASZTÁSI STRATÉGIÁRÓL tárgyalt a Kereszténydemokrata Nemzeti Parasztpárt, a Nemzeti Liberális Párt, a Román Környezetvédô Föderáció és a Polgári Szövetség. Az alakulatok abban egyeztek meg, hogy a kampányok során nem támadják egymást, mi több, igyekeznek az egymáséit kiegészítô programokat készíteni. A megbeszélések mégis csak félsikerrel zárultak. A Parasztpárt ugyanis felkérte a liberálisokat, hogy állítsanak közös jelöltet a bukaresti fôpolgármester-választáson, ám a szabadelvûek megtagadták Cãlin Cãtãlin Chiritã támogatását. Indoklásuk szerint saját jelöltjük, George Pãdure már hivatalosan is jelölt, és egyébként is nagyobb eséllyel indul a versenyben. Jelen pillanatban úgy néz ki, hogy mindenik említett párt külön listákat állít a helyhatósági voksolásokra, fôleg hogy a liberálisok abba se mentek bele, hogy legalább öt nagyvárosban közös jelöltet állítsanak a KDNPP-vel.

Két alapítvány egyesült

Bár jogilag még nincs iktatva, a nagyváradi Mária Családsegítô és az Ecclesia Mater Alapítvány februárban, közös kuratóriumi ülésen egyesült. Ezzel a Mária Családsegítô megszûnt, az Ecclesia Mater folytatja a kismamaklubot és az idôsek gondozását – tájékoztatott Ferencz István, az alapítvány megbízott igazgatója. Új kuratórium alakult, melynek elnöke Pintér István.

Ferencz István elmondta, hogy már több mint egy éve befejezôdött az a PHARE-program, amelyben hajléktalanszálló építésébe kezdek. Bár a PHARE-ral kötött szerzôdésben a Polgármesteri Hivatal vállalta, hogy a program befejezése után fizeti az alkalmazottakat, mostanáig egyetlen lejt sem adott. "Az az igazság, hogy a szerzôdésnek csupán egyetlen pontját teljesítette a város vezetése: helyiséget adott. Mivel az romhalmaz volt, nem lehetett felújítani, újra kell építeni" – magyarázta. Reményei szerint télire az egyik részét már mûködtetni is tudják. Hangsúlyozta, hogy egyetlen szervezettôl, egyháztól sem kaptak anyagi támogatást, bár a számba vett hajléktalanok 32 százaléka református, 34 százaléka katolikus. A református egyház annyiban segítette ôket, hogy az irodáért nem kell bérleti díjat fizetniük, cserébe viszont felszerelték az alapítványi épületben mûködô református orvosi rendelôt.

Egy külföldi alapítványtól kaptak januárban pénzt, és a hajléktalanoknak a nagy hidegek idején ezer ebédet osztottak ki, amelyet a Lorántffy központ konyháján fôztek. Újabb tízezer ebéd finanszírozására kaptak ígéretet, szintén külföldrôl. Ferencz István szerint a hajléktalanok száma egyre nô, s a város vezetése, a civil szervezetek nem maradhatnak közömbösek, együtt kell tenniük valamit azért, hogy ezek az emberek visszailleszkedjenek a társadalomba.

Both Abigél

Nagyváradi Fizetéses Rendelôintézet

Lépcsôzetes magánosítás

A nagyváradi Enescu utcai fizetéses rendelôintézet több mint másfél évtizede mûködik, és közel húsz szakorvosi rendelôben látják el a betegeket. Saját bevételeikbôl gazdálkodtak, nem kaptak állami támogatást. Díjszabásaik bármennyire is elfogadhatóak, az emberek többsége az ingyenes szakorvosi ellátást igényli. Ez csak akkor lehetséges, ha az intézmény szerzôdést köt az egészségbiztosítási pénztárral.

Milyen sors vár a rendelôre? – kérdeztük dr. Földes Béla igazgatót. – Kötnek-e szerzôdést a biztosítóval, vagy továbbra is fizetéses intézetként mûködnek?

– Szakrendelônk jogi személy, átalakítására nincs megfelelô módszer. A minisztérium nem dolgozta ki ennek metodológiáját, pedig az országban mûködô fizetéses rendelôintézetek egyesületének képviselôi már kérték ezt. A legjobb megoldás a szakrendelôk privatizálása. Ezt ajánlottam az orvosoknak, de nem mutattak nagy kedvet a magánosításhoz. Tudom, hogy ez befektetést, rengeteg energiát igényel… Eddig csak két háziorvos és egy fogorvos lépett be az új rendszerbe, a többiek a régi, fizetéses rendszerben dolgoznak most is.

A kötelezettségeink eltérôek a magánrendelôkétôl. Nekem ezt a jogi személyiségû intézményt kell megfelelôen mûködtetnem, a gazdasági és a törvényes szabályzóknak megfelelôen, amelyek eltérnek a magánrendelôkétôl. Például az Egészségügyi Minisztérium határozza meg árainkat, míg a magánrendelôkben az orvos dönti el, hogy mennyit kér egy vizsgálatért. Maradhatnánk a jelenlegi formában hosszabb ideig is, de így nem jó. Mert a biztosítási rendszer megköveteli a privatizációt, ami nem megy egyik napról a másikra. Miután ez megtörténik, megszûnik a poliklinika. Az orvosok szerzôdést köthetnek a biztosítóval.

A jogi személy felszámolása bonyodalmakkal jár. Vagy felszámoljuk, vagy megbuktatjuk, de egyik sem erkölcsös. A járható út a fokozatos privatizálás. Így lépcsôzetesen számolódik fel mint fizetéses rendelôintézet és alakul át magánintézménnyé. Ez idô kérdése, akár két évig is eltarthat a folyamat.

K. Fekete Ildikó

Költôk hajója a Dunán

Az UNESCO néhány hónappal ezelôtti döntése nyomán március 21., a tavasz elsô napja lett a költészet világnapja. Ebbôl az alkalomból kedden délután 2 órakor a magyar fôvárosban, a Budapest hajó fedélzetén adtak randevút egymásnak a világ 36 országából összesereglett poéták. Az elsô pillanattól érezni lehetett a szervezô Olasz Kultúrintézet figyelmességét: mindenki megkapta az Italia címû kétnyelvû kiadvány egy példányát, a hölgyek pedig egy szál sárga rózsát is.

A fedélzeten olasz, francia, spanyol, angol, német, orosz, lengyel és természetesen magyar szavak keveredtek egymásal. A legalább kétszáz fônyi tömegben néhány általam is ismert magyar poéta arca is feltûnt. A soproni bordalversenyen megismert Hárs Ernô, az örökké fecsegô Veress Miklós, a Lyukasórából ismert Mészöly Dezsô és Lator László is ott volt és felolvasott, a fiatalabbak közül pedig Szôcs Géza, Laczkfy János, Tóth Krisztina és a néhány hónappal ezelôtt Nagyváradon is járt Karafiáth Orsolya. Részt vett a budapesti Román Kulturális Intézet igazgatónôje, Anamaria Pop is.

A hajó utasait Giovan Battista Verderame olasz nagykövet köszöntötte röviden, kiemelve, hogy a költészet világnapján az embert kívánják ünnepelni. A protokolláris üdvözletek után poéták léptek a mikrofonhoz, s elôbb eredeti nyelven maga a szerzô mondta el versét, utána pedig színészek magyarul tolmácsolták.

"Két óra még a versbôl is sok" – jegyezte meg Mészöly Dezsô, aki csontjait megmozgatni, kiszáradt torkát vörösborral megöblíteni a bárpulthoz jött, ahol ingyen osztogatták a finomabbnál finomabb nemes nedûket. Az állófogadáson felkínált ételekre pedig, azt hiszem, a "költôien fenséges" jelzô a legtalálóbb.

Gittai István

Mezôgazdasági értékjegyek Nagyváradon

Kifüggesztették a jogosultak névsorát

A nagyváradi Polgármesteri Hivatal mezôgazdasági részlegén összeállították a mezôgazdasági értékjegyekre jogosultak listáját. Kérik az igénylôket, hogy ellenôrizzék: szerepelnek-e a jegyzékben. Aki kimaradt, április 20-ig megfellebbezheti a döntést. Felvilágosításért a Közönségszolgálati Központhoz (CIP) kell fordulni, ott található a névsor is.

Eliza Totorean, a nagyváradi Polgármesteri Hivatal mezôgazdasági részlegének vezetôje elmondta, hogy a kormányhatározat által megszabott határidôig 893 igénylést iktattak, ezekbôl különféle okok miatt 156 kérést visszautasítottak. Aki nem találja nevét a városháza földszintjén, a Közönségszolgálati Központban kifüggesztett listán, április 20-ig ugyanott kérhet felvilágosítást. A legtöbb esetben azért utasították vissza a kérelmet, mert a tulajdonos nem szerepelt a mezôgazdasági nyilvántartóban, nem töltötte ki helyesen a kérdôívet, nem írta be a lakhelyét, a törvény szabta 0,50 hektárnál kevesebb földje van stb.

Az értékjegyeket június 30-ig lehet átvenni és november 30-ig felhasználni. Hogy mire lehet használni a 100 ezer lejes névértékû jegyet, azt a Hivatalos Közlöny 2000. február 21-i számában megjelent 10. számú minisztériumi rendelet szabályozza.

A jóváhagyott listán 712 egyéni igénylô szerepel. (Ha hozzáadjuk az elutasított kérvények számát, kevesebbet kapunk, mint az iktatott 893. Ugyanis volt, aki több kérvényt is beadott.) Nagyváradon az egyéni gazdálkodók 588 hektárnyi területen növénytermesztésre 3752 értékjegyet kapnak, 215 hektárnyi gyümölcsösre pedig 3156-ot. Az állattenyésztôk 516 szarvasmarha után 2064 értékjegyre jogosultak. A megyeszékhelyen mûködik három társulás is, kettô Biharpüspökiben, egy pedig Szôlôsön. Ezek összesen 1144 hektár után 5744 értékjegyet kapnak. A szôlôsi társulás 25 tehenéért újabb 100 értékjegyet kap. A három társulás nyilvántartásában 799 tag szerepel.

Péter I. Zoltán

Ellenôrzött impulzusok

Részletes számlát mindenkinek

A Bihar megyei Távközlési Igazgatóság már tavaly óta tervezi, hogy olyan felszerelést szerezzen be az analóg (hagyományos, nem digitális) telefonközpontokhoz, amely három hónapra visszamenôleg nyilvántartja a hívásokat. Ennek segítségével lehetôvé válna, hogy az elôfizetôk is részletes telefonszámlát kérhessenek, akárcsak az Alcatel központhoz csatoltak, térítés ellenében.

A Romtelecom közönségszolgálatának vezetôje, Maria Ile tájékoztatta lapunkat: egyelôre nem kapták meg a szerkezetet. Várhatóan az év második felében érkezik meg. Beszerelése is idôbe kerül majd, hiszen csak a Rogériusz negyedben hozzávetôleg 26 ezer elôfizetôjük van. A berendezés üzembe helyezése elônyös lesz mind a Romtelecomnak, mind az ügyfeleknek, mert attól kezdve már nemcsak a digitális telefonközponthoz tartozók igényelhetnek részletes telefonszámlát, melyen szerepel, hogy mikor milyen számot hívtak, hány percet beszéltek. Így könnyebben ellenôrizhetô: nem lopta-e valaki az impulzusokat, van-e a számlán olyan telefonszám, amelyet nem is ismer az elôfizetô. Maria Ile közölte: idôben értesítik az érintetteket arról, mikortól kérhetnek majd ilyen számlát, ám erre pár hónapig még várni kell.

T. H.

Önállóság – feltételekkel

Bihar megyében 99 tanintézetet nyilvánítottak reprezentatívvá, és ezt immár a tanügyminisztérium is jóváhagyta. Olyan iskolákról, óvodákról van szó, ahol az oktatási körülmények és a pedagógusok felkészültsége – a szaktárca által kidolgozott kritériumrendszer alapján – átlagon felüli. A reprezentatív iskolák maguk szervezhetnek versenyvizsgát a megüresedô pedagógusi állások betöltésére, betartva a minisztérium utasításait.

E szabályok a tanügyi törvényben és a tanügyi dolgozók statútumában foglalt elôírások figyelembevételével készültek – szögezi le a szaktárca. Az egyes reprezentatív iskolák által szervezett versenyvizsgák idôpontja nem eshet egybe az országos szinten rendezett vizsgákéval. A jelentkezôknek írásbelin kell bizonyítaniuk módszertani és szakismereteiket. A tételeket a véglegesítô vizsga tananyaga alapján kell összeállítania az iskolában alakított bizottságnak. Átlagon felüli tanintézetben az oktathat, akinek e vizsgán legalább 7-es általánost sikerül elérnie. Ha két jelentkezô azonos jegyet kap, egy beszélgetésen kell részt venniük – itt dôl el majd, hogy melyiküket választják. A zene-, rajz-, testnevelô tanároknak kizáró jellegû, gyakorlati vizsgát is kell tenniük, akárcsak azoknak a pedagógusoknak, akik nem azon a nyelven végezték tanulmányaikat, mint amelyen tanítani szeretnének.

A vizsgabizottságok elnöke az illetô iskola igazgatója lesz, tagjai I-es vagy II-es fokozati vizsgával rendelkezô szaktanárok, megfigyelôként pedig jelen lesz a szakszervezet képviselôje is.

A szabályzat részletesen ismerteti a szervezôk jogait és kötelességeit.

Kulcsár Andrea

A csoport

Hertha BSC (német) – FC Porto (portugál) 0–1 (0–0), gólszerzô: Clayton (69. p.); Sparta Prága (cseh) – FC Barcelona (spanyol) 1–2 (1–0), g.: Svoboda (18. p.), illetve Gabri (52. és 89. p.).

A csoport végeredménye:

1. Barcelona 6 5 1 0 17–5 16

2. FC Porto 6 3 1 2 8–8 10

3. Sparta 6 1 2 3 5–12 5

4. Hertha 6 0 2 4 3–8 2

A negyeddöntôbe jutott az FC Barcelona és az FC Porto.

A-osztály

A 24. forduló eredményei: Galaci Otelul–Bukaresti National 2–0, Pitesti-i Arges–Onesti-i FC 2–0, Ploiesti-i Petrolul–Bukaresti Rocar 4–1, Craiovai Extensiv–Brassói FC 0–1, Besztercei Gloria–Bukaresti Rapid 1–2, Bákói FCM–Craiovai Universitatea 3–0, Piatra Neamt-i Ceahlãul–Resicabányai CSM 4–2, Bukaresti Dinamo–Ploiesti-i Astra 2–1, Bukaresti Steaua–Konstancai Farul 1–0.

1. Dinamo 24 21 2 1 68–19 65

2. Rapid 24 16 4 4 42–24 52

3. Pitesti 24 14 3 7 35–22 45

4. P. Neamt 24 13 4 7 38–33 43

5. Beszterce 24 12 2 10 35–32 38

6. Steaua 23 11 3 9 44–43 36

7. Bákó 24 10 6 8 27–27 36

8. Astra 24 10 5 9 35–28 35

9. National 24 9 4 11 39–32 31

10. Brassó 24 9 3 12 36–34 30

11. Universitatea 24 8 6 10 27–27 30

12. Galac 24 9 3 12 38–41 30

13. Petrolul 24 8 5 11 30–36 29

14. Rocar 23 9 0 14 32–40 27

15. Konstanca 24 7 6 11 27–35 27

16. Onesti 24 7 3 14 26–55 24

17. Resica 24 4 6 14 28–53 18

18. Extensiv 24 4 3 17 16–42 15

A Rocar–Steaua meccset (19. forduló) késôbbre halasztották.

Következik a 25. forduló (március 25–26.): Bukaresti Rapid–Craiovai Extensiv (ôsszel 2–1), Brassói FC–Ploiesti-i Petrolul (0–1), Bukaresti Rocar–Bukaresti Dinamo (0–3), Konstancai Farul–Pitesti-i Arges (1–2), Onesti-i FC–Galaci Otelul (1–2), Craiovai Universitatea–Piatra Neamt-i Ceahlãul (1–1), Ploiesti-i Astra–Bákói FCM (2–1), Resicabányai CSM–Bukaresti Steaua (0–5), Bukaresti National–Besztercei Gloria (0–1).

B csoport

Fiorentina (olasz) – Girondins Bordeaux (francia) 3–3 (0–1), gólszerzôk: Chiesa (47. p., tizenegyesbôl), Batistuta (61. p.), Rui Costa (64. p.), illetve Wiltord (5. p.), Zanotti (87. p.), Batlles (90. p.); FC Valencia (spanyol) – Manchester United (angol) 0-0.

A csoport végeredménye:

1. Manchester 6 4 1 1 10–4 13

2. Valencia 6 3 1 2 9–5 10

3. Fiorentina 6 2 2 2 7– 8 8

4. Bordeaux 6 0 2 4 5–14 2

A negyeddöntôbe jutott a Manchester United és a Valencia.

B-osztály

A 23. forduló eredményei, II. csoport: Dicsôszentmártoni Chimica–Aradi UT 4–1, Râmnicu Vâlcea-i Flacãra–Medgyesi Gaz Metan 0–0, Motrui Minerul–Szatmárnémeti Olimpia 0–0, Temesvári UM–Vajdahunyadi Corvinul 1–1, Craiovai Electro Bere–Petrozsényi Jiul 2–0, Turnu Severin-i FC–Nagyszebeni Inter 3–1, Marosvásárhelyi ASA–Câmpulung Muscel-i Aro 0–2, Kolozsvári Universitatea–Nagyváradi Bihar FC 0–0, Gyulafehérvári Apulum–Temesvári Politehnica 6–2.

1. Medgyes 23 15 5 3 36–14 50

2. Hunyad 23 13 3 7 39–19 42

3. Câmpulung 23 13 3 7 35–16 42

4. Tr. Severin 23 13 3 7 38–24 42

5. Arad 23 12 3 8 32–19 39

6. Gy.fehérvár 23 11 3 9 39–30 36

7. Temesv. UM 23 8 8 7 38–34 32

8. M.vásárhely 23 9 5 9 31–29 32

9. Craiova 23 10 2 11 34–37 32

10. Petrozsény 23 9 4 10 20–31 31

11. Szeben 23 9 3 11 25–33 30

12. Rm. Vâlcea 23 7 6 10 25–25 27

13. Szatmár 23 7 6 10 21–21 27

14. Dicsôsztm. 23 8 3 12 23–37 27

15. Bihar FC 23 6 8 9 19–38 26

16. Politehnica 23 7 4 12 34–42 25

17. Kolozsvár 23 6 5 12 24–42 23

18. Motru 23 5 4 14 24–47 19

Következik a 24. forduló (március 25.): Vajdahunyadi Corvinul–Turnu Severin-i FC (ôsszel 2–3), Nagyszebeni Inter–Craiovai Electro Bere (4–3), Petrozsényi Jiul–Marosvásárhelyi ASA (0–7), Motrui Minerul–Râmnicu Vâlcea-i Flacãra (0–2), Medgyesi Gaz Metan–Dicsôszentmártoni Chimica (1–2), Aradi UT–Temesvári UM (5–0), Temesvári Politehnica–Kolozsvári Universitatea (1–3), Câmpulungi Aro–Gyulafehérvári Apulum (1–2), Szatmárnémeti Olimpia–Nagyváradi Bihar FC (1–2).

Bajnoki színjáték?

A már korábban továbbjutott Barcelona (A csoport) és Manchester (B csoport) után kedden az FC Porto, illetve a Valencia is bejutott a Bajnokok Ligája negyeddöntôjébe, miután elôbbi idegenben gyôzött, utóbbi pedig hazai pályán ért el döntetlent. A BL C és D csoportjának mérkôzései tegnap lapzártánk után értek véget.

*

Ma játsszák az UEFA-kupa negyeddöntôinek visszavágóit. A török Galatasaray és az angol Leeds már az elôdöntôben érezheti magát, de az Arsenalnak sem okozhat gondot a brémai vendégjáték. A legkiélezettebb összecsapás a spanyol Celta Vigo és a francia Lens közötti lehet. A spanyolok általában saját közönségük elôtt villognak: az elôzô fordulóban az olasz Juventust búcsúztatták 4–0-s gyôzelemmel. Ezúttal azonban idegenben kellene kiharcolniuk a továbbjutást. A negyeddöntôk visszavágóinak programja (zárójelben az elsô mérkôzések eredményei): Galatasaray–Real Mallorca (4–1), Slavia Prága–Leeds United (0–3), Werder Bremen–Arsenal (0–2), RC Lens–Celta Vigo (0–0).

C-osztály

A 23. forduló eredményei: Nagybányai Phoenix–Sarmasági Minerul …–…, Nagyszalontai Olimpia–Tordai Sticla 2–0, Désaknai Minerul–Kolozsvári CFR …–…, Bethleni Laminorul–Dési Unirea …–…, Aranyosgyéresi IS–Szatmárnémeti Somesul 2–0, Élesdi Crisul–Szamosújvári Olimpia 0–1, Zilahi Armãtura–Nagybányai FC 0–3, a Nagysomkúti Progresul és az Avasfelsôfalu állt.

1. Szamosújvár 21 17 1 3 52–17 52

2. Nagybánya 21 15 4 2 56–15 49

3. Aranyosgyéres 21 13 2 6 56–34 41

4. Avasfelsôfalu 19 11 3 5 33–28 36

5. Torda 19 10 1 8 31–27 31

6. Kolozsvár 20 8 4 8 38–32 28

7. Szatmár 20 9 1 10 19–28 28

8. Phoenix 20 8 3 9 29–37 27

9. Nagysomkút 20 8 2 10 37–35 26

10. Élesd 21 8 2 11 36–34 26

11. Dés 20 8 1 11 29–31 25

12. Désakna 21 8 1 12 28–36 25

13. Sarmaság 20 7 3 10 28–29 24

14. Bethlen 21 7 2 12 15–40 23

15. Zilah 21 6 2 13 29–42 20

16. Nagyszalonta 21 4 0 17 13–72 12

Következik a 24. forduló (március 26.): Tordai Sticla–Bethleni Laminorul (ôsszel 2–1), Dési Unirea–Désakna (0–1), Kolozsvári CFR–Aranyosgyéresi IS (2–4), Avasfelsôfalu–Nagysomkúti Progresul (1–5), Szamosújvári Olimpia–Zilahi Armãtura (0–1), Szatmárnémeti Olimpia–Élesdi Crisul (1–0), Sarmasági Minerul–Nagybányai FC (0–4). A Nagyszalontai Olimpia és a Nagybányai Phoenix áll.

Sárdagasztás és vereség Élesden

Élesdi Crisul–Szamosújvári Olimpia 0–1 (0–0). Crisul stadion, 300 nézô. Gólszerzô: Molnár (73. p.). Sárga lapok: Erdei, illetve Gönczi. Játékvezetô: Robert Dumitru, partjelzôk: Adrian Furnice, Marinel Urs (mindannyian Brassóból). Szövetségi megfigyelô: Mircea Axente.

Crisul: Barabás – Dobai, Crisan, Pavel, Iaz, Puscasiu (74. p. Bocsan) – Tóth, Erdei, Borbély – Borza (80. p. Jámbor), Anca (64. p. Iuhas). Edzô: Vasile Stâncel.

Olimpia: Pãdure – Molnár, Ciocan, Zah, Giurgiu – Cupsa, Fericean, Gönczi, Negrean (87. p. Roman) – Bar, Kilin.

Eltérô edzôi nyilatkozatok hangzottak el a találkozó után. Vasile Stâncel, az élesdiek mestere a játékvezetésre és a rossz, felázott talajra panaszkodott: "…többet vártam a fiúktól is, a második félidôben üresen hagyták a középpályát" – mondta. Mihai Pop, az Olimpia edzôje a vesztes csapat tagjait is dicsérte tiszta és korrekt játékukért: "Tanítványaim technikás játéka jobban érvényesült a sáros pályán, s a helyzetek alapján is megérdemelten nyertünk" – tette még hozzá.

A roppant sáros, vizes pálya lehangoló látványa mellett üde színfoltot jelentett a mintegy ötventagú vendég szurkolótábor folyamatos, ám civilizált buzdítása. Persze nem emiatt szerezte meg a három bajnoki pontot az Olimpia, illetve veszített a Crisul. S nem is a rossz talaj miatt, hiszen az pont olyan nehéz volt a vendégjátékosok számára is…

Mindkét csapat a védekezéssel törôdött többet az elsô játékrészben, s míg a házigazdák 45 perc alatt egyetlen gólhelyzetet dolgoztak ki, addig a vendégek háromszor találhattak volna az élesdi hálóba (Bar lövését a 25. percben Dobai fejelte ki a gólvonalról, a 31.-ben Negrean lôtt a kapu mellé, a 40.-ben pedig Gönczi lövése csattant a felsô kapufán!). Szünet után egyre többet támadott az Olimpia: védôi hosszú, elôreívelt átadásaival szemben sokszor tehetetlennek bizonyult a hazaiak középpályássora, és ha Barabás kapus nem véd nagy formában, csapata bizony fél tucat gólt (53., 61., 67., 79., 84. p.) is kaphatott volna. Az egyetlen találat a 73. percben egy jobb oldali szögletrúgás után esett, amikor a beívelt labda Puscasiuhoz került, és az felszabadítás helyett cselezgetni kezdett a kapu elôterében. Molnár elorozta elôle a pöttyöst, s lövése nyomán a labda a hálóban kötött ki (0–1). Változásra már nem sok idô maradt, Jámbort késôn állították be.

Szántó Sándor

C-osztály

Talpra állt az Olimpia

Nagyszalontai Olimpia–Torda Sticla 2–0 (2–0). Olimpia stadion, 150 nézô. Góllövôk: Boka (14. p.), Ardelean (40. p.). Játékvezetô: Florin Danciu (Piski), partjelzôk: Petru Gheorghitã (Petrozsény), Vasile Hritac (Piski). Szövetségi megfigyelô: Alexandru Pascanu (Kudzsir).

Olimpia: Moraru – Ardelean, Brândas, Dávid, Chise – Nete, Halász, Babó (46. p. Benea), Oprea – Boka (78. p. Mãrculescu), Ursut (55. p. Boda). Edzôk: Viorel Abrudan és Gheorghe Atesan.

Sticla: Oroian – Pasca (78. p. Galgot), Pop (46. p. Gutiu), Codescu (70. p. Buglea), S. Cãpusan – Mandrea, Podar, Bozdog, Gh. Cãpusan – Bean, Tilinca. Edzôk: Stelian Gherman, Dorin Suciu.

Úgy tûnik, a bajnokság végére talpra áll a C-osztályú labdarúgó-bajnokság sereghajtója, a Nagyszalontai Olimpia. Az ôszi idényben mindössze hat pontot teljesítô együttes tavasszal megrázta magát, s alig tíz nap alatt megduplázta eddigi pontszámát, miután két hazai találkozóján az összes lehetséges pontot begyûjtötte. Félô azonban, hogy a gôzerôvel küzdô csapat számára ez sem lesz elég a C-osztályban maradáshoz. Az biztos, hogy a szalontaiak tegnap mindent egy lapra tettek fel, és a küzdeni akarás ezúttal is meghozta gyümölcsét. Már az elsô negyedóra végén Boka – határozott csele után elemi erejû lövéssel – a 11 pont magasságáról bevette a tordaiak kapuját. Ez meghozta a hazaiak játékkedvét, akik egyre szervezettebben vezettek támadásokat a nem sok ellenállást mutató vendégek kapujára. A játékrész végén egy szabadrúgás-kombináció után Ardelean mintegy 25 méterrôl bombázott a bal alsó sarokba (2–0). Ezzel az eredménnyel vonultak az öltözôbe a csapatok, és a második 45 percben akár bent is maradhattak volna, ugyanis ekkor már gyenge színvonalú, alig értékelhetô futball zajlott a gyepszônyegen. A tordaiak csak lézengtek a pályán, és a hazaiak bár hajtottak, úgy tûnt, megelégedtek az eredménnyel, begyûjtve a három bajnoki pontot.

Pálfy Török László

Copyright © Bihari Napló - 2000