A SZÖVETSÉG HÍREI 1999 ÔSZÉN
M E M E N T O
1956-1999
" A magyar nép feladata, hogy minden rágalommal, feledéssel és elszürküléssel szemben tisztán ôrizze meg forradalmának a zászlaját, mely az emberiség szabadabb jövôjének a zászlaja is."
Bibó István, 1957.
ARCHIVUM
Szövetségünk archivumának negyven doboznyi anyaga 1994. októberében érkezett meg a szegedi Somogyi-könyvtárba. Az azóta összegyûlt anyagot tizennyolc dobozban a New York-i magyar konzulátus segítségével ez év nyara folyamán sikerült 200 dollár költségtérítéssel Szegedre juttatni. Dr. Kórász Mária, a Somogyi-könyvtár Vasváry-gyûjteménye igazgatója szeptember 24-i levélben nyugtázta köszönettel a Szövetség archivumát kiegészítô küldeményt.
DOKUMENTUM-ALBUM
Szövetségünk negyven éves munkáját ismertetô, dokumentáló, illusztráló album kéziratát szeptember 21-én vette át a debreceni Csokonai Kiadó igazgatója. A könyvet ez év végére, vagy jövô év elejére terveznek megjelentetni e címmel: "Emigránsok küldetésben. Magyar Öregdiák Szövetség Bessenyei György Kör, Hungarian Alumni Association, 1960-2000."
TANÉVNYITÓ TAGGYÛLÉSÜNK RUTGERS MAGYAR TANÁR VENDÉGEI
Két magyarországi egyetemi oktató négy osztályban és különórákon ötven amerikai egyetemi hallgatót tanít ez évben New Jersey állam Rutgers Egyetemén. Az október elsejei, tanévnyitó taggyûlésünkre meghívott tanárokat Böröcz József, Rutgers 1991 óta mûködô Magyar Intézete igazgatója mutatta be Szövetségünk tagságának és vendégeinknek. Dr. Hajnal Judit, a Debreceni Orvostudományi Egyetem és a KLTE Nyári Egyeteme nyelvtanára kezdô, középhaladó és haladó osztályai hallgatóinak fele a magyart már melléktanszakaként választotta. Molnár Miklós, az ELTE Tanárképzô Amerikanisztikai tanszéke tanára ez évben Fulbright professzor a Rutgers Kommunikáció karán. Ôsszel a magyar média, tavasszal magyar filmek bemutatásával ismerteti angolul a jelenkori magyar társadalmat és kultúrát. A magyarországi tanároknak és családtagjaiknak házigazdánk, Molnár Ágoston mutatta be a Hungarian Heritage Center könyvgyûjteményét és múzeuma kiállítását. Böröcz József tájékoztatójában elmondta, hogy remény van arra, hogy tárgyalások indulhatnak a Rutgers egyetem és a magyar kulturális kormányzat közt 2001-ben lejáró hungarológia -oktatási szerzôdés kiegészítésére és megújítására.
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ
ÖTVENHATOS KOSZORÚ MÚLTNAK, JÖVÔNEK
Október 23-án Magyarország képviselôi, a forradalom örökségét tanuló fiatalok és a negyvenhárom év elôtti történelem résztvevôi együtt ünnepeltek New Brunswick (New Jersey, USA) 1956-os emlékmûvénél. Jeszenszky Géza washingtoni nagykövet, Balla Zsolt, a Széchenyi Magyar Iskola igazgatója és Nagy Károly, a Magyar Öregdiák Szövetség 1956-ban az erdôsmecskei forradalmi tanács elnöke együtt koszorúzta meg az emléktáblát az Iskola tanulóival, tanítóival, szülôivel és vendégeivel. Utána iskolalátogatás során emlékeztek meg a világjelentôségû forradalom szabad és demokratikus jövôért küzdô napjairól. Elôzô este a történész-nagykövet az Öregdiák Szövetség rendezésében a Rutgers Egyetemen angol nyelven tartott elôadást e címmel: From the Warsaw Pact to NATO the Legacy of the 1956 Hungarian Revolution.
ELÔADÁSAINK
Október 10: KONTRA MIKLÓS nyelvész-professzor: "A magyar kisebbségek anyanyelvi jogai Közép-Európában" (közösen rendeztük Rutgers Magyar Intézetével és az American Hungarian Foundation-nal.)
Október 22: JESZENSZKY GÉZA történész, Washington-i nagykövet angol nyelvû elôadása, Rutgers Student Center 410, 7:30 pm: "From the Warsaw Pact to NATO the Legacy of the 1956 Hungarian Revolution."
TAGJAINK HÍREI
BALLA ÁGI és KÁROLY magyarországi címe: 1087 Budapest, Stróbl A. u. 6.B.
BALLA ZSOLT igazgatásával szeptember 25-én ismét megindult a tanítás a New Brunswick-i Széchenyi Magyar Iskolában. 59 tanulót 8 tanító tanít, köztük BALLA KATALIN és HARKÓ GYÖNGYVÉR. NOVÁK FERENC az iskola pénztárosa.
HÁMOS LÁSZLÓ, a HHRF elnöke szeptember 26-án Bocskai-díjat kapott az erdélyi Gyergyócsomafalván. Október 10-én elôadást rendezett a New York-i Magyar Házban (Szövetségünk társrendezô volt) "Amerika és a romániai magyarság: esélyek és valóság" címmel. Az elôadó az USA romániai nagykövete, James Rosapepe volt.
KIRÁLY BÉLA, az Atlantic Research and Publications elnöke, a kiadó századik kötete megjelenése alkalmából a Magyar Tudományos Akadémián szeptember 22-én tartott kuratóriumi nyilvános ülésen ismertette a kiadó 22 éves munkáját és további terveit. Huszonhárom magyar történelmi tárgyú könyvének teljes szövegét CD-ROM kiadásban fogja megjelentetni az ARP, többek közt azokat, amelyeket Bak János, Bíró Sándor, Bona Gábor, Borsody István, Bozóki András, Dreisziger Nándor, Gerô András, Glatz Ferenc, Thaddeus Gromada, Gunst Péter, Györffy György, Mervyn Jones, Joó Rudolf, Barbara Lotze, Ludányi András, Nagy Károly, Pastor Péter, Romsics Ignác, Sanders Iván, Tóth Pál Péter, Valkovics Emil, Veszprémy László és Závodszky Géza írt, szerkesztett.
KOLUMBÁN MIKLÓS fordításában és szerkesztésével októberben jelenik meg egy új kortárs magyar költôi antológia angolul, a Széphalom (Bp.) és a Box Turtle Press (NYC) közös kiadásában e címmel: "Science of In-Between An Antholgy of Nineteen Contemporary Hungarian Poets," többek közt a következôk verseivel: Csoóri Sándor, Faludy György, Farkas Árpád, Gömöri György, Horváth Elemér, Markó Béla, Mezei Katalin, Nagy Gáspár, Oláh János, Oravecz Imre, Petri György, Sulyok Vince, Szôcs Géza, Takács Zsuzsa, Tolnai Ottó, Zalán Tibor.
NAGY KÁROLY szeptember 22-én a Parlamentben Magyar
Köztársasági Érdemrendet kapott Göncz Árpád
elnöktôl, Orbán Viktor miniszterelnök javaslatára
az angol nyelvû Bibó István kötet szerkesztéséért,
ezzel a magyar történelem külföldi megismertetéséhez
való hozzájárulásért.
Szeptember 23-án résztvett a Magyar Nyelv és Kultúra
Nemzetközi Társasága Anyanyelvi Konferencia elnökségi
ülésén, ahol többek között megtárgyalták
a 2000. augusztus 10-14-én Marosvásárhelyen tartandó,
30-éves jubileumi konferencia terveit.
NYESTE ZOLTÁN "Börtön a Parlamentben" címû írása szeptemberben, az Új Horizont címû veszprémi folyóirat XXVII.3. számában jelent meg (97-103. old.). Többek közt ezt írja: "A Magyar Öregdiák Szövetség Bessenyei György Kör Tanúk-korukról címû elôadássorozatában két ízben is elôadtam, egyszer a recski haláltábor, máskor a magyar ifjúsági mozgalmak háború alatti s utáni történetét vázoltam fel. A Recskrôl mondottakat a Szövetség kiadta könyvalakban, Magyarországon két szamizdat kiadó gyorsan átvette, kielégítve s egyben tovább táplálva a Recsk utáni akkor még titokban, de nagyon széles körben rohamosan terjedô érdeklôdést. Visszajelzések szerint jórészt ennek az akciónak köszönhetô, hogy Magyarországon Recskrôl 1983. után többé már nem lehetett hazudni."
PAPP LÁSZLÓ, a Magyarok Világszövetsége nyugati régió elnöke szeptember 17-én és 18-án elnökségi üléseken vett részt, ahol Dobos Lászlóval, a kárpát-medencei, valamint Kurucz Gyulával, az anyaországi régió elnökeivel közösen aláírt javaslatot tettek közzé a MVSZ megújítására.
PÁSZTOR PÉTER új könyvkiadó vállatatot alakított "Center for Hungarian Studies and Publications Inc." névvel. Angol fordításban tervezi kiadni többek közt a következô könyveket: Cseres Tibor: "Vérbosszú Bácskában" (1991); Gyáni Gábor: "Az utca és a szalon" (1999); Gyôry Szabó Róbert: "A kommunista párt és a zsidóság" (1997); Hanák Péter: "Polgár lakáskultúra a századelôn" (1992); Horváth Miklós: "Maléter Pál" (1995); Jeszenszky Géza: "Az elveszett presztízs" (1994); Pritz Pál: "Magyar diplomácia a két világháború között" (1995).
PÜSKI SÁNDOR és ILUS szeptember 24-én Kölcsey díjat kaptak a Lakiteleken rendezett irodalmi találkozón és szimpóziumon. Egyik legutóbbi kiadványuk Gombos Gyula "Eszmélet" címû új könyve, amelyrôl Bíró Zoltán ezt írja a szeptemberi Hitelben: "szellemi önéletrajz, eszmetörténet, politikatörténet és irodalomtörténet együtt."
TAMÁS TAMÁS, a Magyar Amerikai Atléta Klub Széchenyi Köre elnöke elôadást rendez a Hungarian Heritage Center termében november 6-án. Elôadó: Nagy Miklós Kund, a marosvásárhelyi Népujság címû napilap egyik szerkesztôje.
VÁRDY ÁGNES "Mimi" címû könyve szeptemberben angolul is megjelent a Chicago-i Atlantis Centaur kiadó gondozásban (382. oldal), VÁRDY BÉLA "Magyarok az Újvilágban" címû könyvének kéziratát a Magyar Nyelv és Kultúra Nemzetközi Társasága Anyanyelvi Konferencia fogadta el kiadásra. "Kossuth Lajos hatása az amerikai társadalomra és közgondolkozásra" címû tanulmánya a budapesti Valóság októberi számában jelent meg.
VERMES GÁBOR "Kérdés vagy elôítélet" címû cikkét a Magyar Hírlap szeptember 23-i száma közölte.