• Európa és a nyelvi sokszínûség
  Tanácskozás az Akadémián
• Glatz Ferenc: Tézisek az anyanyelvrôl, ápolásáról, kutatásáról, korszerûsítésérôl
• Szathmári István: Igekötôk elhagyása
• Szatmári István: Kállósömjén vagy Kállósemjén?
  (az e és ö váltakozásáról)
• Bura László: Népek csúfnevei?
• Turcsány Péter: Édes nemzetemnek nyelve!
  Egy sikeres nyelvmûvelô pályázat
• Lôcsei Gabriella: Álljunk meg egy szóra!
• Szabó Csaba: Erdélyben magyarabbak a nevek

A magyar nyelv jelene és jövôje címmel tanácskozást rendezett a Magyar Tudományos Akadémia. Elôadást tartott Glatz Ferenc, az MTA elnöke, Michelberger Pál, Marx György, Kiefer Ferenc, Benkô Loránd, és Fábián Pál. Jelen tanácskozásra az Akadémia stratégiai kutatási programjainak keretében került sor. Ez azt jelzi, hogy (...) nem csupán egy alkalom a magyar nyelv jelenérôl és jövôjérôl már rendezett és még rendezendô konferenciák sorában... A Magyar Tudományos Akadémia ezzel a tájékoztató kitétellel adja tudtul, hogy hosszú távon és elkötelezetten óhajt törôdni anyanyelvünk ügyeivel ­ mondta Fábián Pál nyelvész. Glatz Ferenc tíz tézisben foglalta össze anyanyelvünk ápolásának, kutatásának követelményeit. Európa jövôje a nyelvi sokszínûség, az anyanyelvi érintkezés képezi az oktatás, a törvények, a szépirodalom és a helyi emberi-tárasági érintkezés általános eszközét. Az ismeretek áramlásának feltétele a közlés és az értés pontossága. Korunk tehát új igényeket támaszt az érintkezési kultúrában is. Mindent el kell követni, hogy a kis nyelvi kultúrák tagjai minden szakmában korszerû anyanyelvi eszköz birtokában legyenek. Az állam feladata, hogy a költségvetés eszközeivel polgárainak nyelvi kultúráját ôrizze, színvonalát emelje. Az MTA készítsen átfogó programot, ami kiterjed a technikai-mûszaki életre, az igazgatás, a szépirodalom, a tudomány, azaz a beszélt nyelv egészére ­ kiemelten foglalkozzanak az anyanyelvi oktatással, rádióval, televízióval és a napi sajtóval. A kormány, illetve az országgyûlés hívjon életre olyan közalapítványt, amely kiemelten támogatja a nemzeti-nyelvi kultúra hagyományait összefoglaló, és azokat életben tartó kézikönyvek megalkotását, a nyomtatott és elektronikus médiában egyaránt. Támogassa a hagyományôrzô civil kezdeményezéseket is. A közpénzeken fenntartott tudományos mûhelyek kiemelten foglalkozzanak a magyar és a hazánkban élô kisebbségek nyelvének, hagyományainak tanulmányozásával, korszerûsítésével. A kis nyelvi kultúrák elemi érdeke, hogy bekapcsolódjanak a világ szellemi, anyagi, kulturális életébe. Ezért az államnak megnövelt költségvetési eszközöket kell fordítania az iskolai és az iskolán kívüli idegen nyelvi képzésre. Végül pedig térségünk államainak be kell látniuk, hogy a területen élô minden nyelvi kultúra mûvelése az állampolgároknak és a térség egészének érdeke. Ezért az államok közösen vegyenek részt az anyanyelvi kultúrák fejlesztésében.

Benkô Loránd az értelmiség meghatározó szerepét emelte ki a nyelvi hatások közvetítésében. Bírálta, hogy egyre inkább hajlandók vagyunk idegen nyelvi kifejezéseket válogatás nélkül átvenni. Az elôadó sürgette a nemzeti akadémiai nagyszótár, valamint a szakmai terminológiákat közérthetôvé tevô gyûjtemény elkészítését. Michelberger Pál szerint a tudományok fejlôdése hosszú távon szükségessé teszi a nemzeti nyelvek megtartását. Az angol, mint élô nyelv nem alkalmas arra, hogy a tudományok egyedüli nyelvévé váljon. Marx György szerint meg kell tanulnunk a tudományban magyarul beszélni és kommunikálni.

A konferencia hozzászólásokkal és vitával zárult, ahol többek között Pomogáts Béla, Deme László és Grétsy László szólalt fel.

Elsô tézis: a jövô Európájáról

Mi olyan Európában, olyan 21. században akarunk élni, amelyben mind a nagy, mind a kis nemzeti-nyelvi kultúrák megtalálják helyüket. Szerintünk Európa jövôje a nyelvi, szokásrendi sokszínûség és az erre épülô polgári türelmesség.

Második tézis: az anyanyelvrôl a társadalmi érintkezésben

Az anyanyelvi érintkezés a jövendô Európájában is általánosan elfogadott lesz. Ez képezi az oktatás, a törvények, a szépirodalom nyelvét és a helyi emberi-társasági érintkezés általános eszközét.

Harmadik tézis: az informatika korának kihívásairól

Korunkban felértékelôdik az ismeret, a szakértelem. Az ismeretek szabad áramlásának ­ megszerzésének és továbbadásának ­ feltétele a közlés és az értés pontossága. Korunk új igényeket támaszt az érintkezési kultúrában.

Negyedik tézis: a polgár versenyképességérôl

Az anyanyelv korszerûsítése és a nyelvi képzettség erôsítése a polgár versenyképességének feltétele a jövô világgazdaságában és egyetemes kultúrájában. A kis nyelvi kultúrák tagjai könnyen hátrányos helyzetbe kerülhetnek a nagy nyelvi kultúrákba született egyénekkel és közösségekkel szemben. Ezért mindent el kell követni, hogy a kis nyelvi kultúra tagjai minden szakmában, a köznapi élet minden területén korszerû anyanyelvi érintkezési eszköz birtokában legyenek. Az anyanyelvi hagyományok ôrzésének, korszerûsítésének kérdése ezért társadalmi és gazdasági kérdés is.

Ötödik tézis: az állam feladatairól

A nagy nyelvi kultúrák többsége felismerte a korszerûsítés kényszerét. Hatalmas magántôkék mozdulnak a nyelvet hordozó technikák szintre emelése érdekében. A kis nyelvek korszerûsítési programja sohasem történhet üzleti alapon: nem kifizetôdô befektetés. Ezért itt az adófizetô polgárok forintjaira kell támaszkodni. Az állam feladat, hogy a költségvetés eszközeivel polgárainak nyelvi kultúráját ôrizze, színvonalát emelje. Mind az állam többségi, mind kisebbségi nyelvi kultúráihoz tartozó közösségei esetében.

Hatodik tézis: program az anyanyelv korszerûsítésérôl

Készüljön átfogó program a magyar anyanyelvi kultúra ápolására, korszerûsítésére. Terjedjen ez ki a technikai-mûszaki élet, az igazgatás, a szépirodalom, a tudomány, azaz a beszélt nyelv egészére. E program szenteljen különös figyelmet az anyanyelvi oktatásnak, az általános és szakirányú ismeretközlés fórumainak, a rádiónak, a televíziónak, a napi sajtónak.

E program kidolgozására vállalkozzék a Magyar Tudományos Akadémia.

Hetedik tézis: cselekvési program a nyelvápolásra

A kormány, illetve az országgyûlés hívjon létre olyan közalapítványt, amely kiemelten támogatja a nemzeti-nyelvi kultúra hagyományait összefoglaló és azokat életben tartó vagy szintre emelô kézikönyvek megalkotását. Mind a nyomtatott, mind az elektromos médiában. Támogossa a hagyományôrzô civil kezdeményezéseket.

Nyolcadik tézis: a tudományos kutatás feladatvállalásáról

A közpénzeken fenntartott tudományos mûhelyek ­ intézetek, tanszékek ­ kiemelten foglalkozzanak a magyar nyelv és a magyar államban élô kisebbségi nemzetek nyelvének, hagyományainak tanulmányozásával, korszerûsítésével.

Kilencedik tézis: az idegen nyelv tanulásának szükségességérôl

Nagyobb figyelmet az idegen nyelv tanítására, tanulására! A kis nyelvi kultúrák elemi érdeke, hogy bekapcsolódjanak a világ szellemi, anyagi, kulturális életébe. A jövô században a nagy közvetítô nyelvek (angol, spanyol, orosz, német, francia stb.) ismerete az egyéni képzés-boldogulás, a termelés fejlôdésének feltétele lesz. Ezért is az államnak megnövelt költségvetési eszközöket kell fordítania mind az iskolai, mind az iskolán kívüli idegen nyelvi képzésre.

Tizedik tézis: a többségi és kisebbségi nyelvi kultúrákról

Térségünkben az államhatárok és a nemzeti szállásterület határai soha nem estek egybe. A jövôben sem fognak. Ezért az itt élô államoknak be kell látniuk, hogy a területükön élô minden nyelvi kultúra mûvelése az állampolgárok összességének és a térség egészének érdeke. A színvonalasan képzett polgár versenyképes munkavégzô és egyben kulturált, ember- és környezetbarát közösséget képez. Az államok nemzetközi szerzôdésekben garantálják a nemzeti kisebbségek anyanyelvi mûvelésének teljességét. Az államok közösen vegyenek részt az anyanyelvi kultúrák fejlesztésében. A térség értelmiségiei indítsanak mozgalmakat, hogy államaikban minden anyanyelvi kultúra ápolása és korszerûsítése a kirekesztés mellôzésével erôsödjék.

Minden bizonnyal a rövidítésre hajlamos mai nyelvhasználat, a szótagokat és a hangokat elnyelô hadaró beszéd, valamint az általánosan terjedô igénytelenség is hozzájárul ahhoz, hogy sokan egyre inkább elhagyják az igék mellôl az igekötôket. Immár nem hallani rádióban és televízióban az összeütközik igét, csak ütközik van, ez persze annál sûrûbben, mivel se szeri, se száma az ilyen baleseteknek. Még vizsgálják a balesetet Veszkénynél, ahol két gépkocsi ütközött ­ hallottam valamelyik reggel az Útinform jelentésében. Aztán ezt olvastam a Magyar Nemzetben: Abban az évben 102 esetet (ti. papagájkórt) jegyeztek; számomra itt is hiányzik a fel igekötô. Egy másik alkalommal meg így szólt a mondat: ... a döntôt (versmondóversenyrôl volt szó) megyénként selejtezôk elôzik...; tehát nincs ott a meg. Még két példa: ... a díj 3000 forint, amelyet öt hónapra elôre csekken kell fizetni; nekem természetesebb lenne a befizetni. ­ Fura véletlen, hogy életének (Áprily Lajosról van szó) két végpontja, születésének és halálozásának dátuma megegyezik... a Kassák Lajoséval...; vagyis a költô halálozás-áról és nem az elhalálozás-áról szólt a mondat. És még sorolhatnám a példákat.

Persze meg kell jegyeznem: mindegyik említett igét, illetve mondatot ­ legfeljebb pillanatnyi furcsállás után ­ így is megértjük. Az ige vagy a fônév maga, valamint a beszédhelyzet, a szövegkörnyezet egyértelmûvé teszi. Mégis rendszerint hiányérzetünk támad, úgy érezzük, hogy például az ütközik mellé szükséges az össze igekötô is, és így tovább.

Nem véletlenül jegyezte meg néhány évvel ezelôtt egy kiváló finn nyelvtudós, hogy a magyar nyelv akkor távolodott el igazán az egyes finnugor nyelvektôl, amikor kifejlesztette az igekötôt. Valóban, nyelvünk nagyon sokat nyert elsôsorban az igék jelentésárnyalatainak, stilisztikai lehetôségeinek a gazdagítása révén az igekötôk létrehozásával. A magyar helyesírás szabályzata 52-t sorol fel, de ott van a sor végén a stb. is.

Mivel az igekötôk helyet jelentô nyelvi alakulatokból jöttek létre ­ gondoljunk effélékre: a szeg belemegy a fába, félreálltak az útból ­ elsôsorban irányt jelölnek: kimegy, lehull; átvitt értelemben is: kimond, szétkürtöl valamit. Ebbôl a ­ mondhatnánk ­ alapfunkcióból aztán létrejött a cselekvés és történés lefolyásának legkülönbözôbb módjait, árnyalatait kifejezô számos szerepük. Utalhatnak a befejezettségre: pl. megebédel, leír; a cselekvés tartósságára: pl. elbeszél valamit; a cselekvés elkezdésére: pl. felfigyel valamire; a cselekvés eredményes vagy éppen túlzott voltára: pl. levizsgázik, ill. eltúloz; valaminek az elhibázott voltára: pl. elsózza a levest; és még sorolhatnánk a sort.

Térjünk vissza hibáztatott példáinkhoz. Az értelmezô szótár szerint az igekötô nélküli ütközik csak a valamibe vonzattal állhat, pl. A hajó sziklába ütközött, ill. a valami ütközik valamivel kifejezés csupán átvitt értelemben használatos, pl. A két megbeszélés idôpontja ütközik. Viszont 'két dolog egymásnak megy' jelentésben az összeütközik a helyénvaló. ­Aztán más a jegyez, és más a feljegyez. A jegyez elsôsorban szövegnek a folyamatos felírására vonatkozik, pl. Jegyezte az elôadást. A feljegyez-t viszont inkább adatok felírására mondjuk. Ezenkívül a fel mintegy hangsúlyossá is teszi az adat rögzítését. ­ Továbbmenve az elôz csupán jármûvek esetében használatos, de a megelôz személyekre is, és az igekötô valamelyest ki is emeli a mozzanatot. A befizet szintén határozottabb a fizet-nél, a halálozás pedig csak hivatalos nyelvi szó, és efféle mondatokban használatos: Nôtt a halálozások száma.

Vigyázzunk hát igekötôink kifejezô használatára, legyünk e tekintetben is igényesek!

Néhány évvel ezelôtt a Magyar Nemzetnek Kállay Miklós volt miniszerelnökünkre emlékezô cikkében olvastam a következô mondatot: Hamvait a család hazahozatta, és ma helyezik örök nyugalomra a kállósömjéni családi sírboltba. Nos, a Szabolcs megyei Nagykálló mellett lévô falunak a neve nem ö-vel, hanem e-vel hangzik, így: Kállósemjén. A szerzôt bizonyára az tévesztette meg, hogy ennek a helynévnek van ö-zô alakja is, a Vas megyei Rábasömjén, illetve Kemenessömjén nevében. Mindjárt szeretném azonban hangsúlyozni, hogy a Simeon személynévbôl keletkezett Semjén helynév e hangját egy-egy helység esetében nem váltogathatjuk ö-vel, úgy, mint például a felett: fölött, seper, söpör, csepp: csöpp szavak esetében, hanem úgy kell használnunk, ahogy az illetô falu nevében megrögzôdött. Tehát: Rábasömjén, de Kállósemjén!

További kérdés: közszavakban miért és mikor váltogathatjuk az e-s és ö-s változatokat? Ismeretes, hogy nyelvünkben viszonylag sok az e hang, a folyamatos beszédben 100 magánhangzóra 26 e jut. Az egyhangúság elkerülése ­ vagy legalább enyhítése ­ céljából ezért a sok e hangot tartalmazó szövegkörnyezetben a két változatú szavaknak az ö-s formájával élhetünk. Pl. felesleges helyett fölösleges-t, felemelkedik helyett fölemelkedik-et, becsengettek helyett becsöngettek-et mondhatunk.

Mindamellett nem szabad elfelejteni ­ és itt térünk vissza a Kállósemjén falunév kötelezôen e-zô ejtéséhez ­, hogy a Tiszától keletre esô területeken ma is szinte kizárólag az e-zô felett, per, cseng, veder stb. változat használatos, és a megfelelô ö-zô alakok: fölött, pör, csöng, vödör csaknem olyan idegenül hat, mint pl. az embör, folik, tanittó, páp, más nyelvjárásokból vett variánsok. Nyilván nem véletlen, hogy pl. a Szenczi Molnár Albert 1607-es elsô kiadású Zsoltároskönyvben, a XXXV. zsoltárban szereplô pörölj, pörlôimmel szóalakokat az 1697-i debreceni kiadás perelj-re, perlôimmel-re javította, és azóta is így énekeljük: Perelj, Uram, perlôimmel. Továbbá: Mikes Kelemen nyelve is szigorúan e-zô. Ilyen szavakkal találkozunk írásaiban: mindenek felett, veres és vereses, csendesen, nevekedett stb., sôt a mai normával ellentétben a tekéletes és essze (ma össze) alakváltozatokkal él. Aztán idézhetjük Arany Toldijából, amint Miklós kifakad bátyja ellen: Jól tudom mi lappang bokrodnak megette, tehát nem: mögötte. És a ma felé haladva egy vizsgálat eredményeként megállapíthatjuk, hogy például a balmazújvárosi Veres Péter írásaiban csak a fel e-zô variáns szerepel, és a cseng: csöng aránya is 43:3, a fed: föd-é 32:15, de a gyenge: gyöngé-é is 56:18. Végül hozzátehetjük az eddig mondottakhoz, hogy bár a csepp és csöpp, a csend és csönd váltakozhat egymással, néhány összetett szavunkban csak az e-zô változat használatos: cseppkô, cseppfertôzés, csendháborítás stb.

Összefoglalva: Kállósemjén nevét csak így, e-vel írhatjuk és mondhatjuk!

Csúfnév-e a sváb, az oláh, a tót, kérdezték meg tôlem, s tették elém az egyik szatmárnémeti román napilapot, amelyben Ernst Hauler (volt szatmári némettanár) készülô román nyelvû könyve elôszavát közli. A megkérdôjelezett rész szerint (a magyar államban és a magyar társadalomban) Minden népnek volt egy csúfneve (ragadványneve), amelyet még tankönyvekben is terjesztettek: ...a sváb, oláh, a tót nem ember.), majd a továbbiakban megemlíti, hogy testvérei (a sváb származásúakra érti) ma is úgy tudják a magyarok terjesztése folytán, hogy 'a svábok a németek cigányai'.

Amint figyelmesen elolvastam az írást, azonnal megállapíthattam, hogy a fejtegetésben pontatlanságok, szempontkeveredések vannak, s ezek betudhatók a szerzô nyelvtudományi dokumentáltsága hiányának is, másrészt valamilyen sajátos (a bonyolult történelem tényeit sem körültekintôen megvizsgáló, elemzô) felfogásnak.

A fentebb említett kérdés kapcsán mindenekelôtt azt kell megállapítanom, hogy a történelem során (és ez sajnos valószínûleg kivétel nélkülien minden népnél elôfordul) a nemzeti gyûlölködés és a fajüldözés következtében más népek bántó ízû megnevezései bizony megjelentek. Az sem vitás, hogy ilyenek élhettek népi nyelvhasználatban is, de tudatosan is felhasználhatták ôket nyomtatásban megjelent munkákban. (Sajnálatos, hogy a jelenség ma sem a múlté.)

Vizsgáljuk meg tehát a három, pejoratívnak vélt népnevet!

Mindegyik más-más eset. Mielôtt bemutatásukat elkezdenôk, egy fontos tényre kell az olvasót figyelmeztetnünk: egy-egy szó jelentése (még ha hangalakja változatlan marad is) a nyelv és a nyelvet beszélô társadalom fejlôdése során (ez utóbbi okán) bôvülhet, változhat, új tartalmi jegyekkel egészülhet ki.

Az elsô példánk a tót népnév. Sokszáz évvel ezelôtt a tót név 'szláv' jelentésû volt, s mindazokra a népekre vonatkozott, amelyek slovene-nek nevezték magukat, tehát a szlavóniai kaj-horvátokra, a szlovénekre és a szlovákokra, és csak a XIX. században korlátozódott a szlovákok megjelölésére. A szó egyébként a magyarban jövevényszó, s (bár követlen forrását nem tudjuk meghatározni) kétségtelen az összefüggése ófelnémet, középfelnémet, gót, óporosz, lett szavakkal.

A tót népnévben semmilyen pejoratív érzelmi töltés nem volt, egyszerûen etnikai csoportot jelölt. (Szatmáron is laktak tótok [valószínûsíthetôen délszlávok], 1610-ben a Szamos bal partján, a késôbb háború elpusztította Hóstánc városrészben még utcanév (Tóth utca) tanúsította ittlétüket. Mikszáth Kálmán Tót atyafiak (1881) címû kötetének novellaremekei is rokonszenvesen ábrázolják ôket.

Mivel a nemzeti gyûlölködés eredményeképp némelyek lekicsinylô színezetû szóként (s bizonnyal soviniszta szándékkal) is használták, a hivatalos nyelvhasználatban (s lényegében a köznyelvben is) ma már csak a szlovák használatos, a tót népnév lassan a passzív szókincsbe húzódik vissza.

A sváb szó két német népcsoportot jelöl, a németországi Svábföld (Schwaben) ­ politikai egységük felbomlása (XIII. század) elôtt sváb hercegség ­ lakosságát és a XVII. században, a török hódoltság után különféle vidékekrôl Magyarországra (Pest környékére, a Bakonyba, Tolna és Baranya megyébe, Szatmár vidékére, a Bácskába és a Bánságba) telepített, fôleg bajor eredetû németeket.

A nyelvtudománynak a szókészlet leltározásával foglalkozó szakemberei az értelmezô szótárak megszerkesztésekor az egyes szavak stiláris értékét is vizsgálják. Így feljegyezték, hogy a sváb megnevezés néha barátságtalan érzületet kifejezô szóhasználatban is elôfordult. Nem önmagának a szónak van pejoratív jelentése, hanem némelyek általánosító megnevezésként vonatkoztatták általában a németekre, illetve a Habsburg-korszakban az osztrákokra. (A magyarul beszélôk a nyugati szomszédot (a németséget) elôször a szlávból kölcsönzött német (jelentése ott: 'nem szláv, idegen') szóval jelölték. (Nem különböztették meg a különbözô germán fejedelemségekbôl, hercegségekbôl származó és más-más nyelvjárást beszélô egyéneket, csoportokat). A sváb népnyelv a XVIII. században végbement telepítéskor vált általában ismertté és elterjedtté. (A történelem tényeinek tárgyilagos mindenféle nemzetieskedést mellôzô szemlélése alapján megállapíthatjuk, hogy az ország lakossága számára nyugati szomszédai jót is, szenvedéseket, elnyomást is hoztak. Ez utóbbiak természetes módon kiválthattak ellenérzéseket. Lehetséges, hogy az országban élô svábok népneve az egyszerû emberek számára ekkor telítôdött 'német' jelentéssel, s felhasználhatták nem barátságos színezettel.)

Szatmári vonatkozásban a sváb megnevezés a megyében (és az egykori Szilágy megyében) élô szorgalmukról, becsületes életmódjukról,vallásosságukról ismert sváb népcsoportot jelölte. A népnevet senki sem tekintette csúfnévnek. (Bizonyosnak tartom azonban, hogy a német irodalmi nyelvhez viszonyítva az itt beszélt sváb tájszólás nyelvjárási voltát s az ebbôl eredô korlátokat észrevették, s hangoztathatták is.)

A harmadik népnév az oláh. A görög és szláv nyelvbôl a magyar nyelv elôször a szó többes számú alakját kölcsönözte: (vlasi ) olasz. Ezt azonban a (nép)nyelv az újlatin nyelvekre alkalmazta, a románra sohasem. A népnyelvben használatos oláh megfelelôje a hivatalos (kancelláriai) nyelvhasználatban mindig a szó latinosított formája: olacus olachus.

A népnév II. Basileios bizánci császár egyik okiratában jelenik meg elôször, amelyben kinevezi az Albániában és Görögországban lakó vláhok arkhónját (a végrehajtó hatalom fôtisztviselôje). A szláv Budilo is említi a vlachokat a kunoknak a Dunán való átkelésérôl írt jelentésében (1095). Ugyancsak a XI. században említi ôket Kekaumenos (Strategicon) bizánci hivatalnok: vlachok.

A magyar népnyelvi oláh a 'vlach' alakból feltehetôen a 'volah' átmeneti alakon keresztül alakult. Ismeretes tény, hogy a vláh oláh szóval a magyar nyelvben nem népet, nem etnikumot jelöltek, hanem a nomád életmódot folytató (ún. vláh-jogú) pásztorokat. Így nevezték a román etnikumúakat is, de ugyanígy a Száva folyó menti szláv pásztorokat is.

Tény, hogy az eredetileg pásztorkodó életmódot folytatók megnevezése (a köznyelvben) népnévvé vált. Az apai ágon Havasalföldrôl Erdélybe származott nemesi család fia, Oláh Miklós (Nicolaus Olahus) esztergomi érsek (származását érzékeltetve) már családnévként is használja.

Az oláh népnevet a XVIII. században a dákoromán származás elméletének megfogalmazói kezdték felváltani a román népnévvel, a XIX. századi élezôdô nemzetiségi ellentétek során az oláh pejoratív hangsúlyt (is) kapott. Természetesen ez sem volt általános, hiszen még Ady Endre Magyar jakobinus dala címû versében is így ír: Ezer zsibbadt vágyból mért nem lesz/Végül egy erôs akarat?/Hisz magyar, oláh, szláv bánat/Mindigre egy bánat marad.

Mivel a román nép a maga népnevének a románt tekinti, magától értetôdô, hogy a magyar nyelvben is ­ mind a hivatalos, mind a köznyelviben ­ ezt használjuk, s az egykori nevet a szókészlet archaikus rétegébe utaljuk. (Ady versében is ­ a kritikai, szöveghû kiadások kivételével ­ azért cserélték fel a régi megnevezést a maival, hogy a tájékozatlan olvasó nehogy bántó mellékízt érezzen s ez ellenérzését váltsa ki.)

Az elmondottakból megállapíthatjuk, hogy az említett népnevek egyike sem csúfnév (ragadványnév). Az oláh és a tót népnév használata elavult, a (fôként az elôbbi) köznyelvbôl is végleg kiszorulóban.

Egészen más a helyzet a svábbal. Ez a német nyelv ma is meglevô nyelvjárása. Persze csak nyelvjárás. S mivel a német nyelvterületen élô sokféle nyelvjárást beszélôk gyakran igen nehezen tudnának egymással kommunikálni, érthetôen a német irodalmi nyelvet (s beszélt köznyelvi változatát) terjesztik és tanítják. Svábföldön is így volt ez már az elsô világháborút követôen is, hiszen ott élô (fajtiszta) német értelmiségi nyilatkozta: A mûveletlenség jele, ha valaki nem irodalmi német nyelven beszél.

Nos, én ezzel sem értek egyet, mert az ember személyi értékét nem az irodalmi nyelv feltétlen ismerete jelenti. Zavar a cikkbôl a svábok a németek cigányai kifejezés is. Nincsen egy kis fajelmélet íze? A cigány kérdés ugyanis igen bonyolult társadalmi és (ma mr) nemzetiségi kérdés is. E népcsoport egyedei közül sokan elfogadják és vállalják e népnevet, mások immár a roma névre tartanak igényt. A cikk okfejtése kapcsán az értelmiségi (egyáltalán: a gondolkodó) egyedeik arra következtethetnének, hogy a szerzô nem veszi ôket emberszámba, pedig (igaz, nagyon hányatott) soraikból is kerültek már ki (egyetemet végzett) orvosok, tudósok is.

Sokan írtak már az írástudók felelôsségérôl. Igen nagy.

Az anyanyelvi kultúra ápolásának céljából szólítottuk meg, a Magyar Demokrata Fórum elnöksége által kiírt pályázat keretében, a magyar társadalom szinte minden életkorú és hivatású állampolgárát ­ természetesen a határainkon túli nemzetrészek polgáraira is gondolva. Hívó szavunkra fôként pedagógusok, tanárok, színjátszó-kör vezetôk és ­ nagy örömünkre ­ a legkülönbözôbb életkorú diákok jelentkeztek pályamûvekkel. A legfiatalabb pályázónk 6 éves, míg a legidôsebb 90 éves. A nagy érdeklôdés arra ösztönöz minket, hogy évenként megismételjük pályázati felhívásunkat.

Tekintsük közösen át témakörönként a beérkezett pályamûveket ­ alkotóik személyiségérôl sem feledkezve meg!

Nyelvújító kicsinyek

A pályázat elsô témakörében fôként óvónôk és többgyermekes édesanyák, több-unokás nagymamák pályázatai érkeztek hozzánk, de ismert nyelvvédô munkacsoportok tagjai is értékes gyûjtômunkát végeztek. E témakör pályázói között találjuk Gerhát Lászlóné, jánoshalmi nyugdíjas óvónôt, aki munkájával anyanyelvi pályázatunk 1997. évi fôdíját érdemelte ki ­ a bíráló bizottság egyhangú szavazatával.

Pályamûve szép stílusban megírt, gazdag följegyzési anyagra támaszkodó tanulmány. Anyai és nagyszülôi tapasztalatai sokban segítették a pályázat elkészítésében. Írásának külön érdeme a mûbôl sugárzó családszeretet. A fiatalok elôtt példaként állítható e dolgozat erkölcsi szempontból is. A szerzô látásmódjának fô erénye a gyermeknyelv alakulásának és a családi légkör pszichológiai jelentôségének egybekapcsolt vizsgálata.

Minden csoportban kiosztottuk az elsô, a második és a harmadik díjat is. Az elsô témakör elsô helyezettje: Turiné Gonda Julianna, makói édesanya. Gyûjtése teljességre törekedve mutatja be kislánya nyelvi fejlôdésének kialakulását. A gazdag fantáziájú gyermek meglepô tömörítései, nyelvfûzési készsége értékes talentumokra utalnak. Az írás jól mutatja gyermek és édesanyja átlagon felüli egymásra hangoltságát, egymásra utaltságát és egymás iránti, rendkívüli beleérzô képességüket.

Az elsô témakör második helyezettje: Popovics Ferencné, Fülöpön élô gyógypedagógus, két gyermek édesanyja. Jól csoportosított példákkal mutatja be a szeretetteljes gondoskodástól szárnyakat kapó gyermek nyelvi szabadságát, nyelvújító készségét. Pályázati célkitûzéseirôl így vall: Munkám során és szülôként is számtalanszor tapasztaltam a kicsik nyelvújítását, ötletes párbeszédkészségét. Mindezeket szeretném pályázatommal bizonyítani. Írásának nagy értéke, hogy a nyírségi gyermekek ma is áradó ötleteit, leleményeit elemzô módon mutatja be. Az elsô témakör harmadik díját a Tótkomlósi Városi Önkormányzat Napköziotthonos Óvodák Anyanyelvi Munkaközössége nyerte el. Vezetôjük: Mitnyan Jánosné. Módszeres, nagyszerû gyûjtômunka összefoglalása a dolgozat. Erénye, hogy a gyermekek nyelvi leleményeit beszédhelyzetekbe ágyazva mutatja be. Álljon itt egy példa az egyik meglepô jelzôs szerkezet megszületésérôl:

A nagycsoportosokkal gesztenyegyûjtés közben a gesztenyefákról beszélgettünk.

­ Milyen gesztenyét ismertek a vadgesztenyén kívül? ­ Hallgatás. Végre Krisztián örömmel felkiált:

­ Hát, még idomított gesztenyét! ­ A többiek tágra nyílt szemmel rám néztek. ­ Krisztinán a szelíd gesztenyékre gondolt, magyaráztam a gyermekeknek.

Említést érdemel e témacsoport pályázói közül Nyáguly Lászlóné, szigetmonostori óvónô dolgozata. Találó szóhelyettesítések, szórövidítések és szóképzések bizonyítják, hogy milyen sokat tehet az óvónô a gyermek nyelvkészségének játékos fejlesztése érdekében. Ahogy mondják, jó hangulatú, otthonos légkörben megoldódik a gyermekek nyelve.

Végezetül bemutatunk egy csokrot a szóújítási leleményekbôl ­ szabadon tallózva e témakör pályamûvei közül:

ovális deszka = palacsintadeszka

öblös kanál = begyes kanál

füstölgô, pöfékelô mozdony = a vonat az állomáson füstékelt

limonádé = citromádé

bevertem a fejem = bekoptam a fejem

topogva tudok járni = mogyorósan tudok járni

sötétedik = közepes este van

papucs = csuszóka

talp = mendege

Ili óvó néni = Ilió

Dramatikus átalakítások

A második témakörben kiemelkedôen magas számú pályamû érkezett hozzánk. Többségükben népmesét, történelmi mondát dolgoztak fel általános iskoláskorú gyermekek vagy pedagógus vezette gyermekcsoportok. A munkák mutatják a gyermekekben élô színészi, történetbonyolítási (dramaturgiai) hajlam jelenlétét, amely már önmagában is közösségteremtô erô! Mintha a gyermekek még éreznék, tudnák, hogy nemzet, nyelv és közösség fennmaradásának, megújításának anyanyelvi színjátszásunk szolgált és szolgálhat leginkább alapul ­ ahogy ez a reformkor hajnalán, nemzeti színjátszásunk kialakulásakor történt.

A legtöbb különdíj is ebben a témakörben került kiosztásra. Ezt elsôsorban nem a pályamûvek száma, hanem a minôségi feldolgozások színvonala indokolta.

a) A felnôtt segítséggel írt pályamûvek közül közel azonos értékeket képviselt az elsô három dramatikus feldolgozás

Az elsô díjat: Takácsné Csikós Anikó és szakköre (Nagykun Református Általános Iskola, Karcag) nyerte el. Szôcs Sándor néprajzos, Karcag környéki gyûjtésének feldolgozása alapján született az Ingesgatyás Ferke címû alkotás. Pergô, nyelvi ötletekben tobzódó, jól dramatizált, gazdag rendezôi elképzeléseket jelzô pályamunka. Példaadó. A lokálpatrióta érzés más vidékek, tájak lakói számára is tanulságos megszólalása.

A második díjat: Nagy Marianna és a debreceni KLTE Gyakorló Általános Iskola KIDSZ Színjátszóköre kapta meg, megérdemelten. Két népmese és egy irodalmi szövegek és improvizációk felhasználásával készült életjáték jött létre a szakkör mûhelyében. Nagyszerû színházi szituációk, helyzetkomikumok sorozata mindegyik alkotás. A gyermekhumor és a gyermeki játékosság jellemzi e feldolgozásokat. A bíráló bizottság a Prücsök címû alkotást tartotta leginkább elôadhatónak, s ezt a munkát díjazta.

A harmadik díjat: Halenár Istvánné és 34 elsôs kisdiákja érdemelte ki (Kossuth Lajos Általános Iskola, Székesfehérvár) Mihály-napi vásár címû pályamunkájukkal. A már óvodás korban is ajánlott vásári rendezvény szépirodalmi szintû, színes feldolgozás, amely a bíráló bizottság szerint jól szolgálja a magyar nyelv megszerettetését. Népi mondókákból, népi rigmusokból, versbetétekbôl, dalokból állt össze a karneváli hangulatú szövegkönyv. Míves és nemes feldolgozás ­ elvezet az igazi vásárok színhelyére, vásári hangulatot teremt, gyermeknek, felnôttnek egyaránt élménydús és szókincsbôvítô.

b) A diákok önálló munkái között nehéz volt a díjak sorrendjének kialakítása. Különbözô természetû munkákat kaptunk

Elsô díjas: Karakas Beáta, királyszentistváni nyolcadik osztályos tanuló. Katica Nagymama címû, saját színdarabját óvodásoknak szánta! A történet a kisunoka és a nagymama szerepcseréjének visszásságait mutatja be. Gyermeki gondolatokat ­ gyermeki igazságérzettel ­ gyermeki alkotóképességgel.

Második díjas: Kovács Ágota, a komlói Nagy László Gimnázium harmadik osztályos diákja. Két történelmi mondát dolgozott fel. A sikerültebb alkotás Móra Ferenc: A gyevi törvény címû írásának színpadi átdolgozása. Igényes, elôadható, szép munka.

Harmadik díjas: Kardos János, a hosszúperesztegi Általános Iskola harmadik osztályos tanulója. Két szem mogyoró címû önálló, életkorához képest szépen megoldott színpadi játék.

Külön mesedíjat adtunk át Horváth Ádámnak, a szigetszentmiklósi Napköziotthonos Óvoda 6 éves óvódásának. A gyermek három napon át mesélte Erdei állatok címû történetét Desics Katalin óvónônek és kis társainak. A bíráló bizottság kiemelte a gyermek meséjének eredetiségét, cselekménybonyolításának bátorságát, a történet érzelmi gazdagságát és bábszínpadra is alkalmazható elôadásmódját. Ez a mese az állatok összefogásáról szól, hogy megbüntessék a mókuskát megsebesítô vadászt. A sas és a vakond segítségével sikerül a bosszú, és a beteg állatka is felgyógyul.

A bíráló bizottság jó munkának ítélte a különdíjas, Kellermayer Zoltán, Bernát és Blanka, pécsi általános iskolások verses dramatizálását. A libapásztorból lett királyné címû írás a gyermeki íráskészség és rímelési kedv szép megnyilatkozása.

Pályázati dicséretben részesült: Pálocska Andrea, debreceni tanuló A juhász, aki sohasem hazudott életében címû pályázatáért. Szeretettel, átéléssel megírt munka. Jelentôsnek tartjuk a témaválasztást, hiszen e mese az ôszinteségre nevel, amelyben a jó elnyeri jutalmát.

A magyar nyelv iránti szeretet kortárs irodalmunkban

A harmadik témakörben ­ pályázati felhívásunk szerint ­ a ma élô és alkotó írók, költôk, mûvészek, tudósok vers-, regény-, novella- és tanulmányrészleteinek összegyûjtésével lehetett pályázni.

A harmadik témakör elsô helyezettje: Cseh Boróka Orsolya, a fóti Garay János Gimnázium IV. osztályos tanulója rendhagyó módon, egyetlen író, Sütô András életmûvében vizsgálta az anyanyelv szeretetére vonatkozó írásrészleteket. E dolgozat kiérlelt stílusban, gazdag anyagismeretre támaszkodva tekinti át az író munkásságát. Nem csupán összegyûjti a témához tartozó részleteket, hanem ­ követve az egyes mûvek megjelentetésének idôrendjét ­ értékel is. Világos tagolású, új felismerésekben meglepôen gazdag tanulmányát bármelyik kulturális és nyelvi folyóiratunk figyelmébe ajánlhatjuk.

A harmadik témakör második helyezettje: Koleszár Zsuzsanna Arnótról küldte be pályázatát, a miskolci Kilián György Gimnázium IV. osztályos tanulója. Rendkívül kifinomult költészet-, haza- és nyelvszeretet jellemzi összeállítását. Kortárs költészetünket ­ fiatal kora ellenére ­ példaadóan és komoly alapossággal ismeri. Gyûjtômunkája külön dicséretet érdemel.

Érdemes idézni ôt dolgozata befejezô részletének közreadásával:

Ez a gyûjtômunka olyan volt számomra, mintha egy mezôn virágot szedtem volna. Az elsô szál ugyanolyan kedves volt, mint az utolsó (margaréta, szarkaláb, búzavirág, barátszegfû, ezerjófû, fekete üröm, szellôrózsa stb. ... Csak el ne felejtsem a nevüket!).

Kapkodtam a fejemet, hogy melyiket szakítsam le. Néhányat azoknak tettem félre, akik már »hazataláltak« (Weöres Sándor, Keresztury Dezsô, Simonffy Aladár stb.).

Ami maradt, azzal köszöntöm 1997-ben a Költészet Napját. Tiszteletadás az alkotóknak!

A csokorban egy kis cédulát is elrejtettem, rajta a következô szöveggel:

»Ôrzôk, vigyázzatok a strázsán!«

A harmadik témakör harmadik helyezettje: Szôcs Anita, Szentistvánról pályázott (a debreceni KLTE hallgatója). Szintén szépen felépített, sôt, pódiumon is könnyen megjeleníthetô pályamunka. Váratlan, nem hétköznapi megoldások jellemzik a vers- és prózarészletek egymáshoz illesztését. Gyûjteménye ­ kis kiegészítéssel ­ még nyelvtanórákon is használható lehet. Egységben látja és láttatja kárpát-medencei magyarságunk kortárs költészetét. Az anyanyelv, a szülôföld és a nemzetszeretet gazdag tárházát vonultatja fel dolgozata.

A témakör pályázatai hitet tesznek anyanyelvünk géniusza mellett. A nem díjazott, 17 éves, kaposvári Rózsás Katalin pályamunkájából megkapó részletet idézett Lezsák Sándor ­ az MDF elnöke ­ díjkiosztó ünnepélyünkön. A fiatal lány gondolatai példázat-értékûek:

Talán nincs is még egy ilyen nyelv, amely annyi költônek, írónak volt a múzsája, amelynek létéért annyian küzdöttek már a történelem során, és amelynek szebbé tétele annyi mûvész, tudós életcélja volt.

A nyelv népének tartópillére, amely magyarrá teszi a magyart; népvándorlás, török, osztrák uralom és két világháború után is, határon innen és túl.

S ahogy mindig, ma is életünk nélkülözhetetlen része, és a XX. század költôinek, íróinak ihletôje.

Magyar vagy, magyarán használd nyelvedet!

Nyelvállapotunk, nyelvhasználatunk értékelô kritikáját és helyesbítô, jobbító javaslatok sokaságát sorakoztatták fel a pályamunkák szerzôi. A dolgozatok többsége önállóan ­ folyóiratban is ­ közölhetô, felelôsségteljes és megszívlelendô írás. A negyedik témakör elsô helyezettje: Kalocsay Krisztina (a balassagyarmati Szentgyörgyi Albert Gimnázium és Szakközépiskola diákja). Magyar vagy, a magyar nyelvet használd! címû dolgozata fôként az idegen szavak használatát vizsgálja anyanyelvünkben: a gazdasági élet, a politikai élet, az üzleti világ és az ifjúsági nyelvhasználat területén. Az idegen eredetû szavak használatát grafikonnal mutatja be. Kiderül, hogy még mindig a latin eredetû kifejezések vezetik a rangsort, de közvetlenül fölzárkózik mögé az angol szavak gyakorisága.

Rámutat arra, hogy az RTV mûsorajánlataiban milyen sok az idegen eredetû címadás. A pályázó javításokat is ajánl:

Pódium ­ Dobogón, Repeta ­ Ráadás, Radar ­ Megfigyelô, Stúdió ­ Dolgozószoba, Police ­ Rendôrség, Kassza ­ Pénzszekrény, Paragrafus ­ Jogaink, Kriminális ­ Bûnügyek, Poggyász ­ Hátizsák, Szieszta ­ Pihenô, Horizont ­ Látóhatár, Exkluzív ­ Zárt körben.

Nem találtam megfelelô szót a Szonda, Múzsa, Objektív, Helikon, Telepakk, Amôba, Hubertus, Fórum, Leporelló, Tranzit, Pentaton, Manôver címû mûsorokra.

Külön értéke az írásnak, hogy saját kortársainak, a fiatalságnak a nyelvhasználatát is találó szavakkal bírálja:

A fiatalok körében egyre jobban terjed a trágár beszéd. Divat lett a káromkodás, a töltelékszavak gyakori használata. Sajnos egy-egy irodalmi mû, színdarab, film is gyakran bôvelkedik elrettentô példákban... Aki durván beszél, annak gondolkodásmódja, érzelemvilága, emberi magatartása is durva, közönséges. A szép szó, a világos, egyértelmû fogalmazás, az érthetô, tiszta beszéd értékes emberi magatartásról tanúskodik. Erre kell törekedni mindannyiunknak.

A negyedik témakör második helyezettje: Szabó Szabolcs, pécsi pályázó. A szerzô problémaérzékenysége, problémafeltáró készsége kiemelkedô. A magyar nyelvvédelem kiváló harcosát, csatázóját ismerhettük meg dolgozatából. Példáit a mindennapi életbôl veszi, azokat szakszerûen csoportosítja, s esetenként több helyes megoldást is javasol. Munkáján látszik, hogy a nyelvi jelenségekkel, a nyelvhasználat kérdéseivel, azok hibáival rendszeresen foglalkozik. Írása nemcsak tanulságos, de olvasmánynak is élvezetes.

A negyedik témakörben a megosztott harmadik díjat két pályázónk érdemelte ki. Közülük Bemné dr. Schneider Mária, Zamárdiban élô magyartanárnô fôként a somogyi újságokból gyûjtött nyelvhelyességi, mondathasználati hibákat. Dolgozata szakszerûen rendezett és példaértékûen javított idézetek gyûjteménye. Írásának megismerése tanulságos lehetne országos viszonylatban: a sajtó, az MTI munkatársai számára is.

A negyedik témakörben szintén megosztott harmadik díjat kapott Nádaspéter István, gödöllôi pályázó. Rendkívüli nyelvalakító képességgel javítja a közhelyes gondolkodásból fakadó nyelvhasználati hibákat. Nyelvi trehányságaink kiszûrésére meggyôzô javítási lehetôségeket dolgoz ki. Bíráló bizottságunk ­ némi válogatás után ­ a szerzô példatárát közlésre javasolja az Édes anyanyelvünk folyóirat számára.

Szómentés

A pályázók többsége nem hivatásszerûen foglalkozik nyelvjárási kérdésekkel. Ennek ellenére a falu, a kis táj, a felnevelô közösség szeretete igen értékes nyelvészeti dokumentumanyagot szólaltatott meg. Az elbírálás során nemcsak nyelvészeti szempontokat vettünk figyelembe, hanem a szerzôk tanulmányírói képességét is. A díjakat, illetve különdíjat kiérdemelt pályázók dolgozatai nyugodt szívvel ajánlhatók nyelvápoló folyóirataink számára. Az ötödik témakör elsô helyezettje: Pátkai Andrásné, váci pedagógus. A szépirodalom eszközeivel írja le anyanyelvjárását. Gyermekkori élményei, majd a pályakezdô tanító emlékei színezik meggyôzô hitelességû gyûjtését. Önálló témaként is érdekes és értékes a csúfnevek felsorolása, elemzése ­ ezzel megmutatja a palóc község nyelvhasználatának társaslélektani hátterét is!

A szerzô nem mindennapi ­ már-már költôkre, írókra jellemzô ­ kapcsolatot ápol anyanyelvünk szavaival:

Modern magányomban szétolvad a szavak íze a gondolatban, éppen úgy, mint az egyszerû ételeké a szájban, és különös érzelem kerít hatalmába...

Sok csodálatos szó közül úgy érzem, hogy leginkább meghatározói az életemnek: az anyaöl, anyanyelv, anyaföld és sziget szavak voltak. Az elôbbi három nagy ívet alkot a születéstôl a haláláig: anyaöl ­ anyaföld. A két pólus közötti ûrt tölti ki az anyanyelv; az a kommunikációs eszköz, amely eljuttatja hozzánk azokat az üzeneteket, amelyektôl úgy érezzük, hogy anyánk édes vagy sorsunk mostoha.

Az ötödik témakör második helyezettje: Papp Józsefné, kabai pályázó. Dolgozata gazdag, többféle szempontból is rendezett gyûjtés, amelynek külön értéke a feldolgozás tudományos pontossága. Ritkán használt kifejezéseket, a községében használatos szólásokat, mondásokat és szólásmagyarázatokat oszt meg a tanulmány olvasóival. Ahogy maga is írta bevezetôjében:

Mëgëttem a kënyerem javát, a maradikot pedig szeretném mëgosztani az utánam jövôkkel, hogy ûk is ríszësëdjenek ebbûl a nyelvi táplálikbúl.

Az ötödik témakör harmadik helyezettje: Major Dóra, Kiskunfélegyházán élô könyvtáros. A félegyházi szavakból álló jegyzék nemcsak mennyiségileg tár fel egy már-már a nyelvhasználatból kikopó helyi szókincset, hanem magyarázataiban is ôrzi a gyermekkorában megkapott nyelvi örökséget. Csodálatra méltó, nyelvészek számára is megirigyelhetô hûség ez anyanyelvünk iránt. Hogyan maradtak fenn ezek a nyelvünk ôsállapotára utaló kifejezések? Bevezetôjében a pályázó erre így válaszol:

Gyermekkoromban nagyszüleim és édesanyám neveltek. Velük együtt élve az ô egyszerû, népi tájnyelvüket beszéltem, a félegyházi nyelvezetet, kiejtést használtam. Tanáraim leszoktattak nyelvi szokásaimról, mondván, nem elég kulturált. Ahogyan imát, eredeti nyelvét sem felejti el az ember.

Az ötödik témakör tájnyelvi monográfia különdíját a Makón élô Rácz Sándor kapta. 112 oldalas, sûrûn gépelt dolgozata nemcsak a helyi nyelvôrzô öntudat megnyilatkozása, hanem országosan is követendô példára sarkall. A szerzô ismert, kiváló amatôr gyûjtô, akinek már sok nyelvjárási írása jelent meg szakfolyóiratokban. A benyújtott pályamûvet önálló megjelentetésre javasoljuk.

Nyelvápoló diákközösségek

A beérkezett pályázatok témánkénti értékelése során nem tudtuk figyelembe venni azt a csodálatos csapatmunkát, amelyet egy-egy diákközösség és tanárai végeztek. Több témakörben felfigyeltünk arra, hogy egy-egy iskola, sôt egy-egy osztály gyermekei külön-külön vagy együtt adták le pályamunkáikat. Nagyon fontosnak és értékesnek találjuk a felkészítô tanárok pedagógiai szervezôkészségét, amely nyelvi pályázatunk érdekében ilyen együttes munkára késztette a diákközösségeket.

Különdíjban részesítettük: a komlói Nagy László Gimnázium III/a. osztályának 7 tanulóját (Ádám Judit, Bodacz Gabriella, Bódi Erika, Eckert Adrienn, Götzer Katalin, Kovács Ágota, Kugelmann Eszter) és Vass Marianna osztályfônököt;

és a kézdivásárhelyi Bod Péter Tanítóképzô 10 diákját: (Barabás Réka ­ XII/a., Haszmann Orsolya ­ XII/b., Jancsó Réka ­ XI/c., Kiklódi Katalin ­ XII/b., László Katalin ­ XII/b., Tôrös Katalin ­ XII/b., Virág Réka ­ XI/c.)

Adja meg Isten az igazságszolgáltatás hitét és lehetôségét nyelvében egy nemzetünknek minden idôben és minden korban! Hihessük mi is a 15 éves kézdivásárhelyi diák, Fûzi Ottília által választott idézet szellemében:

Isten is áld, ha te szólsz: sors oson, ôriz a nyelv!

.. sután meggondolatlanul készül a nagy átrendezôdésére az MTV. Szinte minden mûsor után bejelentik, hogy eztán hol találjuk vagy hol nem találjuk ôket, de hogy legalább alkalmanként indokolnák a változtatásokat, vagy hogy istenigazában beavatnának bennünket, elôfizetô tévégazdákat az átrendezôdés koncepciójába, arra nem számíthatunk. Itt van például Grétsy László és Vágó István mûsora, az Álljunk meg egy szóra! Tízpercnyi nyelvmûvelés az anyanyelvrongálók fórumán, ez az Álljunk meg egy szóra! A nézôk szeretik (ezt tanúsítja az a sok száz levél, amelynek feldolgozásából élt eddig az adás), megérdemelné hát, hogy a szûkszavú tájékoztatás helyett (legközelebb már a mûholdra kerülô, azaz a parlagi nézô számára elég nehezen becserkészhetô TV2-n jelentkezik a mûsor megváltozott szerkezetben, a szombat délutáninál elônytelenebb adásidôben) el is magyaráznák, miért e deportáció. Új nyelvvédô programjai lesznek a legszélesebb hatósugarú TV1-nek? A nézôi vélemények ­ mikor írjuk helyesen utcáink, tereink nevét, hogyan köszönjünk, miként hirdessünk ­ nem érnek meg immár tíz-tíz percet a Magyar Televíziónak? Netalántán úgy gondolják az elsô számú közszolgálati televízióban, hogy az anyanyelv pallérozgatása nem tartozik hozzá a köz szolgálatához? Vagy: foglalkozzék nyelvápolással a másik közszolgálati adó, a Duna Televízió, ha már annyi profitot nem hozó, reklámot nem vonzó tennivalót magukra vállaltak?

Az 1997-es tanév erdélyi, kárpátaljai, délvidéki és németországi ballagó diákok névsorait tartalmazó Maturandusok 1997 kötetben egy olyan felmérés is megjelent, amely a hétezer erdélyi ballagó keresztneveinek gyakoriságát tanulmányozza. E felmérés szerint az erdélyi ballagó fiúk esetében a leggyakoribb név az Attila (259-szer fordul elô), majd az István (204), a Zoltán (188), Levente (169), László (169). A lányok esetében a Mária név vezet (244), ezt követi az Enikô, az Erika, a Katalin és a Melinda. Mindkét nem esetében az idegen hangulatú nevek, a Magyarországon oly divatos Ivett, Zsanett, Kitty, Vivien még az ötvenedik helyen sem találhatók.

Miért magyarabbak a nevek Erdélyben, mint Magyarországon? Íme Vetési László szórványkutató véleménye?

­ Szerintem ez a jelenség az erdélyi magyarság egyik védekezési reflexeként magyarázható. Egy olyanfajta öntudatnak a létét emeli, ki, amelyik egy nemzetiségi területtôl és helyzettôl függetlenül magyar nevekkel demonstrálja azt, ami a mindennapokban nem bizonyítható: az etnikai jelenlétet. Az erdélyi névadási reflexnek immunizációs hatása van: a amgyarosabb nevek használata mögött egy nagyon kemény nemzeti öntudatot lehet a legtöbb esetben fellelni. E névadási módnak a rejtett mondanivalója a tiltakozás, a bizonyítás, a csakazértis is lehet.

­ Ahol kisebbségben élnek a magyarok, ott gyakoribbak a magyar történelmi múltra emlékeztetô nevek?

­ Igen. A pozitívan védekezô kisebbségek így tesznek, ellentétben a negatív védekezést felmutató nyugati magyarsággal, akik ­ általában ­ etnikai identitásukat úgy védik meg, hogy gyerekük nevét úgy választják meg, hogy az minél jobban belesimuljon a befogadó ország név-világába. Ez részét képezi az úgynevezett emigráns, azaz a telepespszichológiának. Nálunk Erdélyben az ôshonos pszichológia lelhetô fel: azoké az embereké, akik maguk mögött érzik az ezerszáz esztendôt. Nálunk különleges értéke van annak, ha a gyerek neve Attila vagy Csaba...

­ A németországi Ungarisches Gymnasium (Kastl) harminckét végzôsdiákja között olvashatjuk: Boglárka, Tímea, Tünde... A harminckettô közül lényegében csak kettônek van kifejezetten besimuló neve! A fiúknál például Zoltán... Nem mond ez ellent az emigrációspszichológiának?

­ Én nem kérdôjelezem meg az emigránsok etnikai tudatát, de felhívnám a figyelmet arra, hogy e nevek többsége beolvasztható. Azt is kellene tudnunk, hogy a személyazonossági iratokban hogyan szerepel a név. Mindenesetre sokat lehetne e jelenségrôl beszélgetni... Jó lenne a nyelvészek véleményét is kikérni az erdélyi névadási sajátossággal kapcsolatban.

Íme Murádin László nyelvész-kutató ezzel kapcsolatos véleménye:

­ Elsôsorban a hagyományôrzésrôl van szó... Az erdélyi magyarság névhasználatában és nyelvében egyaránt messze hagyományôrzôbb, mint a magyarországiak. Dicséretes, hogy a Maturandusok 1997-ben megjelenô táblázatban szinte hiányoznak a franciás, németes, angolos nevek, amelyek elöntik a magyar név-világot.

­ Magyarországon mi érhetô tetten a névadás terén: a német befolyás ­ lásd ja, az anyu stb. ­, avagy a nyugatmajmolás?

­ Szerintem inkább amolyan kozmopolitizmus... Mindenki járja Európát meg a világot, nézi a nyugati filmeket ­ és ez igen sokat számít. Az irodalmi mûvek, filmek szimpatikus szereplôinek is nagy szerepe van a névadásban. Szülôfalumban, Harasztoson például volt egy, a hagyományoktól teljesen elütô, Hortenzia nevû hölgy. Meg is kérdeztem a szülôket, hogy miért pont a Hortenzia nevet választották. Kiderült, hogy egy detektívregényben találkoztak ezzel a névvel, és nagyon megtetszett a szülôknek.

­ Mit jósol a nyelvész-kutató: nálunk is el fognak burjánzani az angolos, franciás nevek, vagy megmaradnak a szívünkhöz nôtt magyaros nevek?

­ A névadásban is ­ akárcsak az öltözködésben ­ a divat uralkodik. Nevek jönnek, nevek mennek. Lehet, az lesz majd egykoron a pláne, ha az idegen hangzású nevek között feltûnik majd egy magyaros hangulatú név... Akkor jön majd a magyaros nevek divathulláma.

Azt, hogy a névadás gondja hogyan illeszkedik be a nagyszülôk és szülôk, illetve a szülôk és felnôtt gyerekek közötti örökös nemzedéki ellentétek gond-láncolatába, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy z idegenes hangzású névre keresztelt gyerekeket a nagymamák a harmadik nevükön hívnak: ezért hívják oly gyakran a Norberteket, Krisztiánokat ­ Pistikének...